Mostanra elég sok Lovecraft-ihlette kép található az oldalon, ebben a cikkben viszont olyan képekről, illetve festőkről szeretnék írni, akik még Lovecraftot is megihlették vagy elborzasztották műveikkel. Bizonyára a legtöbb olvasó találkozott már olyan esettel, mikor a narrátor (vagy főszereplő), az elé táruló – általában szörnyűséges – látványt festők műveihez hasonlít. Nos, ezek a művészek nem az író kitalációi, mint Arkham városa, vagy a Miskatonic Egyetem, hanem nagyon is valóságosak voltak. Nem kell túl bonyolult logika, hogy kitaláljuk, az író saját szavait, éréseit szerette volna visszaadni a látvánnyal és a festményekkel kapcsolatban, a képek talán Lovecraft ihletői voltak, de legalábbis hatást gyakoroltak rá az adott mű írása közben.
A cikk nem szakértő által készített műelemzés, és néhol talán szubjektív is.
Az őrület hegyei
Egy hosszabb hangvételű mű. Az Antarktiszon kutató tudósok rálelnek a címben is szereplő Őrület Hegyeire, amely mely borzalmas látványával is félig az őrületbe kergeti őket, a titok pedig amit ott lelnek… de inkább nem spoilerezek.
Ebből a novellából Nicholas Roerichet (1874-1947) emelném ki. Orosz festő, aki Szentpéterváron illetve Párizsban tanult. Tájképeihez az ihletet ázsiai utazása során szerezte, többek közt Indiában, Tibetben és Szibériában is járt. Leginkább a Himalájához szokták hasonlítani hegyeit.
Talán a most bemutatott alkotók közül az ő képei a legkevésbé elborultak, lévén „csak” tájképek, ennek ellenére azért lehet érezni, miért az ő hegyeihez hasonlította Lovecraft az Őrület hegyeit: „Volt valami a tájban, amitől Nicholas Roerich különös és torokszorító ázsiai festményeire kellett gondolnom…”
Lovecraft egy 1934-ben írt levelében így beszél róla: ”Nicholas Roerich, az orosz festő, akinek hátborzongató tibeti tájképeiért olyan régóta rajongok.”
Pickman modellje
A különc, vagy inkább őrült festő megmutatja barátjának képeit, amik a szerencsétlen narrátort majdhogynem halálra rémisztik. Ebből a rövidebb novellából két festőt is bemutatok. A könyvben így ír róluk Lovecraft: „Van valami, amit azok a fickók észrevettek – valami, túl az életen -, amit velünk is képesek megláttatni egy pillanatra, Doré volt ilyen. Sime ilyen. A chicagói Angarola ilyen. És Pickman volt ilyen, ahogy előtte senki más, vagy adná az ég, ahogy többé senki sem.”
Elsőnek Gustave Dorét, (1832-1883) 19. századi francia festőt és szobrászt mutatnám be. Gyerekkorában kezdett rajzolni, első albuma 15 éves korában jelent meg. Rengeteg művet illusztrált, többek közt Dante Isteni színjátékát, a Bibliát, vagy épp la Fontaine meséit.
A képei, hát, betegek. Nem tudok rá jobb szót írni, normális ember ilyeneket nem rajzol. Azt hiszem igen jó alap ahhoz, hogy Pickman festményeit elképzeljük.
„Mostanság rémálmaim vannak a lehető legförtelmesebb alakokról, tele dolgokkal, amiket csak night-gaunt-oknak hívok (…) Le szoktam őket rajzolni miután felébredtem (talán ezek a látomások az Elvesztett Paradicsom egy Doré által illusztrált kiadásából erednek…” 
Így említette Lovecraft egy levelében. Nincs miért csodálkozni azon, hogy bárkinek is rémálmai vannak a képektől (főleg az érzelmileg elég megviselt és instabil Lovecraftnak), a képeken szinte mindig megjelenik a halál valamilyen bizarr, nyomasztó formában.
A következő művész Sidney Sime (1867-1941) angol származású festő, aki fantasztikus és szatirikus képeivel vált ismertté. Neve a Cthulhu hívása című, alapműnek számító könyvben is felmerül: „(…) egy hordára való leírhatatlan emberi torzszülött ugrált és vonaglott, akiknek külsejét csak egy Sime vagy egy Angarola ecsetje tudta volna visszaadni.” Egészen különös figurák jelennek meg a képein, emberek torz másai, akik (amik) már nem is egészen emberiek.
Legismertebb munkái talán Lord Dunsany: The Gods of Pegana című könyvének illusztrációi. Worplesdon-ban ma is található egy galériája.
A szín az űrből
Ahogy Arkham városa, ugyanúgy a környéke is – enyhén szólva – furcsa. Rengeteget pletykálnak a Különös Napokról, de nem sokan tudják, miről is jár a szájuk, és talán ez a szerencséjük. Azokon a napokon változott meg az egész táj, arra ösztönözve az ide érkező idegent, hogy Salvator Rosa tájképeihez hasonlítsa az elé táruló látványt.
A cikkben utolsónak hagyott festő Salvator Rosa (1615-1673) aki tájképeivel hívta fel magára Lovecraft figyelmét. „A vidék nagyon is emlékeztetett Salvator Rosa tájképeire, túlságosan sok hasonlóságot mutatott holmi rémtörténetet illusztráló fametszettel.” ahogy azt az Arkhambe érkező mérnök megfogalmazta. Tényleg van valami baljóslatú a sziklás hegyekben, a halott fákban és a sötétlő égboltban. A festményen szereplő emberek pedig (szerintem nagyon helyesen) elég apróra lettek rajzolva, így is láttatva, hogy tehetetlenek a rémséges tájjal szemben.
Források: Wikipédia, The H. P. Lovecraft Archive
Szerző: P.B.
