Pribelszky Máté, akinek tegnap meghallgathattad az egyik Dark Ambient alkotását, bízik benned és az egész közösségben, ezért rendelkezésünkre bocsátotta rövid írásait. A főképp gondolatokkal, érzésekkel, élményekkel fűszerezet műveiből, több napon keresztül leközlünk egyet. Olvassátok és ha kedvetek van véleményezzétek is.
 

Pribelszky Máté
KAKOFÓNIA

Azt hiszem, korábban úgy képzeltem el magamban, hogy az engem érzelmi síkon savas kémhatású anyagként maró bűntudatot összehajtogathatom, mint egy megunt, rongyos pulóvert és behajíthatom egy képzelt láda aljára. Persze egy bizonyos szemszögből nézve működhet is mindez, már ha eltekintek attól az apróságtól, hogy ez esetleg egy különleges ruhadarab, méghozzá olyan szövetből, ami táplálja a tárolóeszköz mélyén tekergő nyálkás férgeket. Idővel mondjuk borzasztóan el tudnak szaporodni aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy szörnyű hangzavar kúszik fel az agyam pincéjéből és szinte egész nap mást sem hallok már csak groteszk sivalkodást és artikulálatlan üvöltést, ami egyfelől nehezíti a tiszta, tudatos gondolkodást a mindennapok során – ugyanakkor pedig nyomasztó képeket fest lelki szemeim elé.

Mint idővel kiderült, ez az agyamban kavargó kínos gondolatok és emlékek tárolására alkalmas láda igazán remek hely a férgek és bármilyen formájú, undok teremtmények elszaporodásához. Nos ezen a ponton – hogy teljesen őszinte legyek – igen merész és valójában megalapozatlan találgatásokba bocsátkozhatok csupán a mélységekben kialakult helyzetet illetően. A mostanra már három műszakban megállás nélkül és teljes hangerővel szóló kakofóniát igazából halvány fogalmam sincs, hogy egészen pontosan mi is okozza. Talán száz fogyatékos, kínokban vergődő rémség kánonja, de persze tévedhetek és az is lehet, hogy valami mérhetetlen rosszindulat hajtotta egyetlen nyikorgó gépezet ezernyi rozsdásan rezgő dudával és már bomlásnak indult állati belekben tekergő szörnyűségekkel.

Akármi kelti is tulajdonképpen a zajt, képzeletem lelkes odaadással rajzolja borzalmas alakba a feltételezett forrását, aminek köszönhetően napjaim legnagyobb részét az agyam mélyéről ilyen módon kivetülő szörnyűségek ignorálásával kell eltöltenem. Időnként levágott fejű, lángoló antilopok bugyogó hörgése festi alá a rohadó húsú emberi tetemek torzóiban tekergő ideges rovarok zizegését, miközben az égbolt bíborba merülő tengerén vértől mocskos bundájú, újszülött fókák úsznak keserűen zokogva, alattuk pedig a kiirtott esőerdők nyomasztó fatönkjei között veszett majmok vadul üvöltő hordái tépik egymást kíméletlenül cafatokra. Ilyen és ehhez hasonló látomásokat idéz elém a borzalmas hangok szédítő forgataga, én pedig lüktető fejjel borulok a földre és kétségbeesett tehetetlenségbe zuhanva szorítom ostobán tenyeremet a fülemre hiába tudom, hogy az őrült zaj nem a külvilágból érkezik, hanem az agyam legmélyéről, ahová felelőtlenül – és nélkülözve bármiféle megfontoltságot – hajítottam le mindent, amire gondolva kényelmetlen érzések szabadultak fel bennem.

A hangokból ítélve mostanra már akár több ezer sötét barlang nyirkos járatából szabadult torz, százfejű bestia is tombolhat odalent – annyi bizonyos, hogy egy ideje nincs túl nagy hatalmam a kialakult helyzet fölött. Pedig szeretném végre nyugodt álomra hajtani a fejemet, elsüllyedni a békés csöndben, levetkőzni minden gondot és aggályt, elfelejteni a borzalmak csőcselékét, pihenni az idők végezetéig mintha más dolgom se lenne többé.

Pribelszky Máté
2013. október 19.