Fanzine – Határidő, megrendelés, meglepetés

Feltöltve: 2016/01/23
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Még nem helyzetjelentés, de pár dolog már eldöntődött, és ezeket előre is megosztom veled. Bár nem szokásom, de most megkérlek, hogy ha tudod, ezt a bejegyzést oszd meg, ahol hallottál a fanzine indulásáról, mert szerencsére van több oldal, magazin és csoport is ami közzé tette a felhívást, de én nem is tudtam róla. Minden alap információt itt találsz.

Határidők, deadline

A fanzine márciusban fog megjelenni, ez már biztos. Az is biztos, hogy az első számba bekerülő anyagok leadási határideje február vége. Mivel rendszeres megjelenés a cél, ezért a novelláidat folyamatosan küldheted, mert ha nem tud bekerülni az első számba, jön a következő. Még van hely az elsőben, de már kezd megtelni, szándékosan nem mondom, mennyi hely van még, nehogy ezen kezdj agyalni. Március első hetében megcsináljuk a tördelést, aztán mehet az anyag a nyomdába. Én szeretném március 15.-én postázni, vagy még inkább, hogy addigra meg is kapd, de ez lehet, hogy csúszni fog pár napot. A biztos a március második fele.

Megrendelés

Már többen jelezték mailban, címmel együtt, hogy érdekli őket a fanzine, és rendelnének is egyet (yesyesyesyesyes). Egyelőre azonban még kicsit türelemmel kell lenni, mivel ez az első szám lesz és természetesen még képlékeny minden dolog. Legfőképp az ár képlékeny, mivel ahogy eddig is írtam, csak a nyomdai költséget kell megfizetned, de a magazin még nem állt össze és más lesz az ára, ha 48 oldalas, meg akkor is, ha 96 oldalas. Megjegyezném, hogy ennél a példánál is csak 300 – 400 forint az eltérés. A másik tényező, ami nagyban meghatározza az árat és ezzel a megrendelést is a posta. Szokásos, két verzió, előre rendelés vagy utánvét. Ha előre leutalod a pénzt, akkor csak a sima postaköltség lesz, mivel nem lesz nagy csomag, sima levélként fog elmenni. ha utánvéttel szeretnél fizetni, nos, akkor a posta megnyúz egy kicsit, és jóval többet kell majd fizetned. Nem tudom mennyi pontosan, ezt még februárban kiderítem.

Mi maradt ki?

Jelentkezett három olyan illusztrátor, akiktől kénytelen voltam megkérdezni, hogy vajon jó helyre küldték-e az üzeneteket, mert a munkáikat elnézve… nagyon zoral. Olyan írások érkeztek, hogy többször elhagyta a számat az a bizonyos „ba*****************eeeeeeeg”, és már az is biztos, hogy lemondok a borító tervezéséről, mert egyszerűen pofátlanság lenne elvennem a helyet.

Ja, igen. A fanzine-ben fog először magyarul megjelenni, a nemzetközi megjelenéssel egy időben, a Rio Negro képregény első része. (Kerestem ide sátáni kacaj smile-t, de nem találtam)

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...