Azilum – Olvasónapló

Feltöltve: 2016/02/16
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

 

Azt kell mondjam, Somogyi Gábor jól kitolt velem. Mikor kézhez kaptam az Azilum magazint, gyorsan kibontottam a csomagot és átlapoztam az újságot. A friss nyomdaillat majdnem elcsábított és alig bírtam megállni, hogy ne vessem bele magam az olvasásba. Bokros teendőim, azonban arra kényszerítettek, hogy csak másnap tudjam elolvasni a magazint, egy kiadós várakozás az orvosi rendelőben pont megfelelő alkalom lesz. Csupán 4 embert engedtem magam elé, mert vagy megfeledkeztem magamról olvasás közben, vagy intettem, hogy ez itt a kezemben sokkal fontosabb és én abba nem hagyom az olvasást.

A magazin kivitelezése szinte hibátlan. Minőségi a nyomdai munka, hibát nem igazán lehet találni benne. A tűzés pontos, nem lóg át az első és a hátsó borító, a vágás pontos, nincs elcsúszva a tartalom a lapokon, a tördelés pontos. Nagyon jó kézbe venni a magazint és átlapozni. Egyetlen hibát viszont megemlítenék, mégpedig azt, hogy a negatívban nyomott hasábok, a kis betűméret miatt, néhol nehezen olvashatók. Azonban tudom, hogy ennek az oka az volt, hogy Gábornak kompromisszumot kellett kötnie, így meg tudta őrizni a formátumot, terjedelmet és megfelelő mennyiségű olvasnivaló került a magazinba.

Ha a külcsínre az mondtam, hogy hibátlan, akkor a tartalomról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A tartalom felépítése nagyon jól tagolt, először egy kis ajánló, némi friss hír, majd rögtön könyvajánlóra bukkansz. Gábor nagyon részletesen mutatja be még azt a könyvet is, amivel már valószínűleg találkoztál és szerencsére nem csak száraz ismertetőt olvashatsz, hanem olykor markáns véleményét is. (Személy szerint nem mindig értek vele egyet, de pont ez a szép ebben a történetben.)

Takács Gábor írása, Lovecraft vallási örökségéről, sok érdekes információt tartalmaz, és az emberi hülyeséget feltáró tényeket sem hallgatja el. Nagyon jól összeszedett és tagolt anyag. A magazin utolsó oldalain, Molnár Balázs írását olvashatod, mégpedig Robert E. Howard pesszimista világképéről. Önálló cikket, ezt a hármat találhatod a magazinban, de szándékosan nem írtam, hogy „csak”, még ha kevésnek is tűnik, mert egyrészt mindegyik írás több oldalas, és nem csak egy merített összefoglaló. Másrészt minden anyaghoz, ami az újságban található, Gábor nagyon sok kiegészítést írt. Források, kiegészítő információk, jegyzetek, hasznos információk. Ezek összessége kitesz majdnem egy fél magazint.

A további oldalakon saját fordításokat olvashatsz. Interjú S.T Joshival, rövid történetek Lovecraft gyerekkorából, részlet David Haden könyvéből, és a kedvencem, Lovecraft jegyzetfüzete, a Közhelyek könyve. Ez még közel sem a teljes olvasni való, bőségesen találsz még olyan írásokat a magazinban, amik jó időre ki fognak vonni a társas életből, mert ha még gyorsan el is olvasod őket, olyan információk és kérdések maradnak benned, amiken még jó ideig fogsz gondolkodni.

Erre a magazinra vártál már sok-sok éve.

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...