Az utóbbi hetekben felbolydult a Lovecrafti közösség, mert sok év kihagyás után végre a videojáték piac is mozgósítja magát, a Maze: The Angels Walk Silently, The Sinking City, Moons of Madness, Rise of the Elders mellett a Call of Cthulhu játék az, ami több mint két év kihagyás után újra hírt adott magáról.
Ha játszottál már Call of Cthulhu asztali szerepjátékkal, akkor Mark Morrison neve ismerős lehet, ugyan is az ő nevéhez is fűződik a Horror on the Orient Express megakampány. Ami az egyik legjobb hír, ami a CoC videojátékról eddig kiderült, hogy bizony Morrison részt vesz a játék fejlesztésében, mint gamedesigner. Még ha egy személy nem is lehet biztosíték a játék minőségére, azért az ő nevét nem szabad figyelmen kívül hagyni.
A Cyanide Studio által fejlesztett videojátékban egy magánnyomozót alakítasz az 1920-as években, aki a Dark Waters nevű szigeten nyomoz, és megpróbálja felderíteni a meggyilkolt művész és családja körüli bonyodalmakat. Klisésnek mondható, hogy ismét egy magánnyomozó bőrébe bújhatsz, mert az is. A játékmechanizmus az RPG/felfedező vonalat követi, ami azt jelenti, hogy (szerencsére), nem fogsz Thompsonokkal entitásokat irtani. A játék lényege a lopakodás, felfedezés és első sorban a megfontolt gondolkodás, mert nagyon könnyen belefuthatsz egy földalatti kultista fészekbe, ahol, ha elkezdesz esztelenül lövöldözni, akkor egyből az áldozati oltáron találod magad. Az RPG elemek nem a „status” pontok elosztásában jelenik meg, a nyomozás során beszélgethetsz a sziget lakóival, akikhez viszonyulhatsz kedvesen, cselesen vagy akár agresszíven is, ez az interakció befolyásolja azt, hogy a későbbiek során milyen információkat tudsz megszerezni, vagy, hogy az NPC-k hogyan viszonyulnak hozzád, hajlandóak-e segíteni.
Az épelme vesztés, az őrület alapeleme lesz a játéknak, hisz ez el is várható egy Chaosium alapokra épülő játéktól. Társaid lemészárlása, sötét dokumentumok elolvasása, mind terel azon az úton, aminek a végén a teljes szellemi leépülés, vagy katatón lebegés vár. Ez a játékban azt jelenti, hogy egy, az épelmédet megdolgozó esemény után, akár fóbia is kialakulhat benned, és ha sötét helyekre érsz, nem tudsz a lopakodásra koncentrálni. Ezek a negatív hatások csapattársaidon is ugyan úgy jelentkezhetnek, mert szerencsére nem egyedül leszel a kaland során. A szigetlakók csatlakozhatnak hozzád, hogy segítsenek, de jól meg kell válogatnod a társaidat, mert az említett interakciók meghatározzák, hogy valójában mi is motiválja őket. Ha erőszakkal, fenyegetéssel veszel rá valakit, hogy veled tartson, számíthatsz rá, hogy kritikus helyzetben ott hagy, ellened fordul. Intrika és árulás, csupa finomság.
A “varázslat” (ha lehet ezt egyáltalán varázslatnak nevezni), úgy néz ki, kimarad a játékból, mert ahhoz, hogy elsajátíts egy folyamatot, aminek a végén, mélyűrön túli erőket állíthatsz magad mellé, az asztali Call of Cthulhu szerepjátékban több hónapot, vagy akár évet is igénybe vehet. Eleve fóliánsokat, ismeretlen nyelven íródott tekercseket, akár egész könyveket kell lefordítanod, egy minimális segítséget adó „varázslat” megtanulásához, ilyen hosszú időt viszont nem dolgoz fel a videojáték.
A Call of Cthulhu videojáték egyértelműen a Chaosium féle szerepjátékra épül, de ez természetesnek mondható, hisz annyi feldolgozott történet, kaland, tapasztalat, kiegészítő és főleg aktív játékos van a tarsolyukban, hogy ez már biztos alapot képez egy anyagilag sikeres játék elkészítéséhez.
Az már más kérdés, hogy Derleth után szabadon, hogyan is dolgozza fel Lovecraft írásait.
Forrás: PCGamesN
