Nagyon fontos megjegyeznem, hogy a következő sorok a saját szubjektív véleményemet tükrözik. Kérlek, ezt tarts szem előtt és természetesen a The Black Aether kíváncsi a te véleményedre és meglátásodra is, a The Black Aether facebook oldalán, vagy a H.P. Lovecraft – Kerekasztal csoportban. Spoilerre számíthatsz!

Howard Phillips Lovecraft „Álom-ciklusa”, egy rövid történetekből és novellákból álló sorozat, aminek első darabja, az a1918-ban elkészült Polaris. Ez a sorozat, amiben többször megjelenik az „Álomföld” is, véleményem szerint nem tartozik a horror, kozmikus horror írásai közé, szerintem inkább fantasy, vagy ahogy a Weird Tales magazin írta, weird fantasy. Minden esetre az leszögezhető, annak ellenére, hogy számos általa megalkotott kozmikus szereplő megjelenik ezekben a történetekben (Nyarlathotep, Azathoth), inkább végtelen utazások, vagy rövid történések, kalandok csokra, amiben a főszereplő – akiben nem egyszer magára Lovecraftre is rá lehet ismerni -, álom és valóság közt utazik, néha nem tudva, melyik oldalon van éppen.

A Polaris egyes szám első személyű elbeszélés, melyben a főszereplő egy álombeli városba, a lonari Olathoe-be jut el. A történet elején a főszereplő az ablakán besütő Sarkcsillag fénye alatt tölti álmatlan éjszakáit, mikor azonban egyszer az Aurora Borealis sugarai után felhők veszik át az égboltot, végre el tud aludni. Ekkor látja meg először álmában a kísérteties város márványból készült oszlopait, kupoláit, utcáit. Egy ideig még csak megfigyelő marad, követi a város polgárait, életüket, ám egy idő után azon gondolkodik, vajon mi az ő feladata, hol van az ő helye abban a városban.

Ekkor még a főszereplő különbséget tesz a valóság és az álmok közt, de kíváncsisága miatt, talán egyfajta önszuggesztió által, hirtelen azon kapja magát, hogy ő is egy Olathoe polgárai közül. Ráadásul nem új jövevényként jelenik meg a városban, ugyan is egyből megnevezi barátját.

„Alos, a barátom a fennsík minden erőinek parancsnoka volt, benne feküdt országunk utolsó reménye”

Itt kezd összefolyni álom és valóság, innét fogva a főszereplő már sajátjaként szereti az országot, nem kívülről tekint rá, történelmét említi és olyan eseményeket, amiknek részese kellet, hogy legyen.

Ez alkalommal ő beszélt a veszélyekről, (…)

Alos, Taphen őrtornyába küldi, ahonnét riasztani tudja a katonákat, ha az Inutosiak serege abból az irányból próbálná meglepni őket. Végletesen összefonódik az álom és valóság, hisz arra hivatkozik, kábult az izgatottságtól és fáradtságtól, mert napok óta nem aludt. Ez a kimerültség nem a Pnakotikus Kéziratok olvasása miatt van, hisz azokat csak órákon át tanulmányozta az álombéli városban, nincs magyarázat miért nem aludt Olathoe városában éjszakákon át, az viszont akkora már kiderült, hogy az álmokon kívüli életében nem tudott aludni, csak ritkán, mikor felhős lett az ég, ekkor viszont a lonari fennsíkon járt. A történet során végig negatívként említett Sarkcsillag, gonosz tanácsokat sugdos az őrszem fülébe, aki feladata ellenére elalszik.

Aludj, őrszem, míg a szférák,
Húsz és hatezer éven át
Forgok, és majd visszatérek
Ugyanoda, hol most égek.
Más csillagok kelnek ismeretlen
Az ég magas tengelyében;
Csillagok, kik vigasztalnak, s megáldanak
Édes feledéssel:
Csak mikor utam véget ér,
Vissza hozzád a múlt akkor tér.

A Sarkcsillag suttogása egyfajta varázslatként hat a főszereplőre, aki mikor felnéz, rádöbben, hogy a történet elején valóságként kezelt helyen van, a szobájában, aminek az ablakán besüt a Sarkcsillag fénye. Azonban megfordult a történet, mert ez továbbra már nem a valóság, hanem ez a helyszín válik álommá.

Vagy még is a valóság?

Hiába is küzd a démonokkal, akik kinevetik és győzködik arról, hogy az Inutosiak serege, akikre ő gondol, vájóban eszkimók, inuitok voltak.  Rádöbben, hogy már soha nem tud visszatérni Olathoe városába, mert a Sarkcsillag csak újabb huszonhatezer év elteltével – „Húsz és hatezer éven át” – tér vissza a helyére, ugyan is a Föld tengelye nem merőleges a keringési pályára, hanem azzal 23 fokos szöget zár be, ami azt jelenti, hogy az adott napon látott égbolt, a bolygókat leszámítva, huszonhatezer év után lesz ismét ugyanolyan. A Polaris becsapta őt, átemelte ebbe a természetellenes álomvilágba, ahol nem tud mit tenni, nem tudja figyelmeztetni és megóvni szeretett országát. Bűntudattól gyötörve reked abban a világban, ahol nem értik meg, különcnek tekintik, ahol nincs barátja, aki nem nézi rossz fizikumát, megbízik benne és feladatot bíz rá.

A Polaris a példája annak, miként jelenik meg Lovecraft életének egy-egy periódusa, vagy akár ö maga is a történeteiben. A huszonhatezer évvel azelőtti, letűnt kultúra által mutatja be különcségét, frusztrációit és küzdelmeit, hogyan tekinti a modern kort „álomvilágnak”, ahol folyamatosan küzdenie kell az őt meg nem értő kiadókkal, kritikusokkal és magával az egész társadalommal.

Tomasics József

Referencia: An H. P. Lovecraft Encyclopedia, S. T. Joshi és David E. Schultz