Masters Of Horror: H. P. Lovecraft’s Dreams in the Witch-House (S01E02), 2006

A Masters of Horror második epizódja az Álmok a boszorkányházban című novella 50 perces feldolgozása, aminek rendezője a jó öreg Stuart Gordon, akivel kapcsolatban az érzéseink továbbra is ambivalensek, és attól tartok, ez így is fog maradni. Mr. Gordon szerint a szex és a horror, mint az élet és a halál, kéz a kézben jár, amivel nem feltétlenül lenne gond, ha ezt a gondolatmenetét nem erőltetné rá Lovecraft műveire, hanem a saját szerzői alkotásaiban jelentetné meg eme magvas gondolatait. Úgy véli Lovecraft történetei is tele vannak szexualitással, illetve az attól való félelemmel, és a szaporodás tényének szörnyűséggé emelésével. A Masters of Horror rendezői szerintem eléggé szabad kezet kaptak azzal kapcsolatban, hogy milyen filmet is készíthetnek, és bizony eléggé extrém alkotások is kikerültek a kezük közül, szóval itt tényleg nem a producerek és a script doctorok raktak stop táblát a zabolázatlan fantáziának és gondolatoknak, hanem maga Gordon, de nem is a piros lámpás övezetbe terelte a sztorit, hanem egyszerűen a konyhában összedobta, és hiába voltak a receptben izgalmas fűszerek, azokat kihagyta, és mivel ízetlenre sikeredett, nyakon öntötte egy nagy adag ketchuppal, és azt mondta: nesztek. Lássuk, mi is fogad minket a tányéron lehet, hogy a végén kiderül, hogy egészen márkás a ketchup amivel Gordon minket várt?

Walter Gilman (Ezra Godden) húrelméletet tanul a Miskatonic egyetemen, és beköltözik egy végtelenül lepukkant házba, ahol egy atléta trikós mogorva főbérlő Mr. Dombrowski (Jay Brazeau) , egy éjszakánként latinul hangosan kántáló, alkoholista férfi, név szerint Joe Mazurewicz (Campbell Lane), és egy kisbabás anyuka, Frances Elwood (Frank Elwood, és Anastasia Wolejko karaktere egybegyúrva) lakik. Gilman szobájának sarka furcsa szögben dől, és felismer benne egy hasonló formát, amit ő is tanulmányoz a laptopján. Hamar fel is fedezi hogy a falakból motoszkálás hallatszik, és patkányok garázdálkodnak a házban. Miután szomszédnőjét megmenti az egyik ilyen bestiától, egyből meglátja a fiatal tudósban a a hőst, a férfit, és a pót-apuka jelöltet. Kár, hogy Gilman elkezd furcsán viselkedni, mivel úgy fest alvajár, és szokatlan álmokra panaszkodik. Az egyik álmában(?) meglátogatja őt egy emberarcú patkány, egy másikban pedig egy boszorkány, aki a szomszédnője buja testét ölti magára, hogy elcsábíthassa. Az epizód felénél megjelenő jelenet eléggé bicskanyitogató, hiszen egyértelműen öncélú, felesleges, és semmit sem ad a történetnek, csak két szép cicit és feneket, amire viszont semmi szüksége nincs. Beleférhetett volna egy lidérces dimenziókon átívelő utazás, vagy egy normális dialógus, ami a boszorkány eredetét taglalja, a folklór kutató vonal, vagy egy álom a Kúszó Káoszról, vagy bármi, ami a borzalmakat mélyítené, kozmikus szinten súlyosabbá tenné a sztorit. A banya (Keziah Mason) és familiárisának (Brown Jenkins) neve sem kerül szóba, viszont van idő panaszkodni a patkányokra, gyerekre vigyázni és a hátkarmolós szexre. Szerencsére akadnak azért jó dolgok is, például Gilman magyarázza a húrelméletet, tényleg foglalkozik a szögekkel, membránokkal, síkokkal, és jól néznek ki a lila színű fények éjszaka a falakon, szerintem egészen vészjóslóak, és a befejezés is egészen jó lett, de arról majd később.

A történet második felében Walter viselekdése egyre eszelősebb, nem csoda, hiszen az egyik álma után, amiben a Keziah és Jenkins a csuklójának vérét veszi, hogy tintának használják, hogy egy könyvet aláírjon, egy szigorúan lezárt könyvtári részben találja magát, ahol éppen a Necronomicon ember bőrbe bújtatott példányát bámulja, aminek az egyik oldalán bizarr geometriai formák sokasodnak, másikon pedig egy sátánista szertartás rajzait találja, amiből leesik neki a borzalmas végkövetkeztetés: felakarják áldozni a szomszédnő kisgyermekét. Mivel a nő nem hajlandó vele lelépni, Walter fogja magát, és elkezdi lebontani a falat, ami mögött csecsemők csontvázait találja, és mélyebbre jutva megtalálja Keziah és Jenkins padlásbéli búvóhelyét, ahol a gonosz boszorka foglyul ejtette a kisgyermeket, és Walternek kell a vérét ontania. Walter hiába áll ellen, és győzi le a nőt, Jenkins befejezi nem sokkal később a megkezdett munkát, és ezért mindenki azt hiszi, Walter ölte meg a gyereket. Infernális befejezés, főleg, ha tudjuk ezek után még mi vár még a fickóra, az elmegyógyintézetben.

Konklúzió

Bár a film a történet végkimeneteléhez eléggé hű, nem valami kreatív, helyenként logikátlan, és nem nyúl bele jobban ahhoz a mítoszhoz, ami az eredetiben is szerepel, cserébe a szereplők érzelmileg motiváltabbak, ami valljuk be, nem feltétlenül árt a történetnek, ha nem csak a tudós kíváncsiság hajtja a szereplőket, ráadásul ezt nem nyálasan, giccsesen teszi, és így a befejezés még inkább tragikus lesz, melodrámától mentesen. Az eredeti történet megszokta kapni azt a kritikát, hogy a kereszt az hatékony fegyver a boszorkány ellen, ami tényleg eléggé furcsa, sőt, Lovecrafttól idegen megoldás, de itt ezt “kijavítják” és bizony az ima nem ér semmit, sem pedig a kereszt. Mazurewicz aki ezekkel próbálta segíteni Waltert és a házat, végül leveszi a falakról a keresztjeit, és fel is köti magát. Ez egy olyan változtatás az eredeti verzióhoz képest, ami pont hogy hozzá tudott tenni, és ez egy eléggé ritka megoldás. Szóval az eredményben érződik egy kis tojáshéj, sülhetett volna tovább is, de nem ehetetlen.

Vidra Gyula

Ez is érdekelni fog!

Novellapályázat eredményhirdetés és összefoglaló... Idén tavasszal mertünk nagyot gondolni és a Borzongás Horrormagazinnal közösen novellapályázatot hirdettünk, mellyel elsődleges célunk az volt, hogy f...
Mørk Skog Bérces Ádám egyik zenei projektje a sok közül a Mørk Skog, amivel egy lemezt/dvd-t Lovecraft munkáss&a...
Zenék a kozmosz mélyéről Azathoth leírásánál visszatérő motívum, hogy körülötte disszonáns, mondhatni nukle&...
mm
“Lovecraft munkásságának feldolgozása mellett az új rémálmok megteremtése a feladatunk. Azt mondják az esti híradónál nincs sokkolóbb, már nem találunk újat a nap alatt. Változtatunk ezen, bebizonyítjuk: az emberi fantázia még okozhat álmatlan éjszakákat.”
Az oldal tetejére