Molnár András a weird irodalom hazai szekértője. Kevés olyan dolgot tudtam eddig kérdezni Andrástól a témában, amire ne tudott volna választ adni, ne tudott volna tanácsot adni egy-egy alkotóval kapcsolatban. Bár sokan nem ismerik őt, több Delta Vision kiadványban is publikált, évek óta írja a Zothique blogot. Hamarosan eljön az idő, mikor Andrással is interjú fog készülni.
Addig is, egy nagyszerű írás a Zothique blogból, Clark Ashton Smithről, aminek egy részletét most a The Black Aetheren olvashatod, ebből a bejegyzésből született a Gonosz Mesék kötet utószava. A teljes írást pedig megtalálod András blogján.
Molnár András
Bolyongások egy képzelt francia tartományban
Ha Clark Ashton Smith (1893-1961) nevével a tisztességes Lovecraft-olvasó jó eséllyel találkozhatott is – hiszen több novellájában céloz a személyére, illetve a tőle kölcsönzött varázskönyvekre, lényekre –, művei valószínűleg elsősorban azok számára ismerősek, akik rendelkeznek a Kornya Zsolt által fordított A sír szava című karcsú kötettel, vagy nem sajnálják a fáradságot, hogy a zavarba ejtően pazar szókincsű és barokkos nyelvezetű író műveit – ha más nem, a www.eldritchdark.com oldalról letöltve – eredeti nyelven olvassák. A kaliforniai Auburnben élt író 1912-ben adta ki első, The Star-Treader and Other Poems című, kedvező fogadtatásban részesített verseskötetét, majd egy bő évtizeddel később elkezdett prózaírással foglalkozni és novellákat küldözgetni a különféle ponyvamagazinokba, elsősorban a Weird Talesbe. Eközben megismerkedett Lovecrafttal, és terjedelmes levelezésbe fogtak. Smith tulajdonképpen sokat köszönhet Lovecraftnak, már ami posztumusz ismertségét illeti, ha nem álltak volna szoros szellemi kapcsolatban, és nem leveleztek volna több száz (ezer?) oldalon keresztül a rémirodalom természetéről, akkor Smith valószínűleg csak egy ponyvaíró maradt volna a sok közül a ponyvamagazinok hőskorában. Márpedig homályba veszésével a fantasztikum kedvelői különleges csemegével lennének kevesebbek.
Smith költőként indult, önmagát is költőként aposztrofálta, és kritikusai véleménye alapján e minőségre messze érdemesebb volt, mint a modern horrort megalapozó pályatársa – vagy ha úgy tetszik, vele szemben ő érdemes volt úgy egyáltalán (persze Lovecraft soha nem is tartotta magát költőnek). 1925-ben, Lovecraft ösztökélésére írta első prózai művét, a The Abominations of Yondo című rövid, könyörtelen csattanóval záródó novellát, mely egy képzelt világban játszódik, és a narrátor semmihez sem fogható testi és lelki gyötrelmeit ecseteli a Yondo elnevezésű balhírű, a világ peremén fekvő, nevenincs szörnyűségek által lakott vidéken. A novella már megelőlegezi a Smith védjegyének számító – Lovecraftot meghazudtoló – cikornyás stílust, mellyel az író a nyelv birodalmába transzformálja képzeletének bizarr szülötteit – Farnsworth Wright, a Weird Tales akkori főszerkesztője azzal utasította vissza a művet, hogy az „inkább prózavers, semmint rémtörténet” (“a prose poem rather than a weird narrative”), és az írás végül az Overhead Monthly című magazin 1926. áprilisi számában kapott helyet. Ezt követően Smith az 1930-as évek végéig folyamatosan írta novelláit, és küldözgette őket kisebb-nagyobb sikerrel a különféle ponyvalapoknak. Nagyjából 1940-től kezdődően írásai megritkultak, csak elvétve készített egy-egy új alkotást.
Smith azokban a műfajokban, amelyeket manapság sci-fiként, horrorként, illetve fantasyként különböztetünk meg, egyaránt alkotott, bár a felsorolt műfajok elemei nem egyszer keverednek (hiszen az ő idejében ezek a stílusok még nem váltak el). Novelláiban kimagasló szerepet kap a látványvilág, ez a lélegzetelállító képzeletbeli tájaktól a varázslónők tarkabarka öltözetéig sok mindenben megnyilvánul. Különösebben árnyalt karaktereket nem találni nála, a horrornovellák zömében a főhős-áldozat hétköznapi férfi, a fantasynek tekinthető írásokban visszatérő alak a „szerelmes álmodozó” költő, akit tobzódó érzései elfordítanak a valóságtól. Az viszont bizton elmondható, hogy Smith összmunkásságára kevésbé nyomja rá a bélyegét a zsigeri rettegés érzése, mint új-angliai sírkőcsippentgető kollégája irodalmi életművére. Műveiben nem ritkán a humor is helyt kap – ilyen például a The Door to Saturn –, de különösen a szerelem – erre majd látunk is példákat.
