Lovecraft szemével fotópályázat – eredményhirdetés

Feltöltve: 2017/01/22
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy maximálisan elégedett vagyok az első fotópályázattal. A benevezett fotógráfiák mennyisége és minősége is tökéletesen passzolt az elképzelésemhez és bizonyt te is kedves olvasó, aki szavaztál, te is hozzájárultál a teljes sikerhez. Ez bizony azt jelenti, hogy a jövőben, valószínűleg még idén újabb fotópályázat érkezik.

Nem szaporítom tovább feleslegesen a szót, a The Black Aether „Lovecraft szemével” fotópályázatának nyertese az összes szavazatok, szerkesztőségi szavazatok alapján:

Schubert István

Azért gondolom ezt a tájképet rettentően találónak, mert hangsúlyozza azokat az állapotokat, mely a novella hangulatát adja. A Suttogás a sötétben esetében ugyanis szerintem nem a már-már sci-fibe hajló elemek a mérvadóak, hanem az alapfelállás, azaz a vermonti árvíz és az maradványok, amiket az kimosott a partra. Bár a soroksári Duna-ág kicsit távol áll egy árvíz helyszínétől, ugyanakkor a színek, a növények, és eleve az ág zsilippel kontrollált mivolta nekem a novella bevezető sorait idézi. – “Az ügy, már ami engem illet, a történelmi jelentőségű vermonti árvízzel kezdődött 1927. november 3-án.”

A második legtöbb szavazatot Hartmann Krisztián fotója kapta. „Ez fotó is Budán, a Gül Baba utcában készült. Nekem Innsmouth utcáit idézi.”

A harmadik legtöbb szavazatot Dajka Gábor és Domboróczki Dávid fotósorozata kapta. „A fotókon nem igazán látni, de az elkészülésük kifejezetten kalandos volt. Egy elhagyott borospincében csináltuk őket, ami a város határában, hétvégi hobbitelkek és alig pár lakott tanya közt, egy eldugott kis ösvény mentén található. Mivel sötétedés után érkeztünk megcsinálni a képeket, így a néhány környékbeli lakos, aki látta, hogy két telek közt, zseblámpával mászunk fel a meredek domboldalon a gazos pincéhez, térdig érő sárban, meglehetősen furcsán nézett ránk Odabent egyébként vak sötét volt, a fotókhoz a fáklya fénye mellett egy biciklilámpa szolgáltatta a világosságot.”

Szerkesztőségi szavazatok: Dajka Gábor, Szujó Norbert, Tomasics József, Vidra Gyula. Minden szerkesztőségi szavazat plusz egy szavazatot jelent, még akkor is ha a szerkesztő már szavazott arra a képre.

Különdíj

Nagy örömömre szolgál, hogy Domboróczki Dávid, még a verseny indulása előtt felajánlotta egyik Galaktika magazinját. Kérése annyi volt, hogy a különdíj nyerő fotót ő választhassa ki.

A különdíjat Kovács Attila fotója kapja. “Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.”

Minden résztvevőnek köszönöm a fotókat, mindenkinek gratulálok. Hamarosan jelentkezünk az őj versennyel.

Tomasics József

Ne hagyd ki ezeket se!

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...