Számtalanszor beigazolódott az a tény, hogy H. P. Lovecraft novelláinak karaktereit, helyszíneit a legtöbb esetben a saját környezetéből kölcsönözte. Levelek és beszámolók a bizonyítékok arra, hogy sok esetben a már elhunyt rokonai, illetve nagyon is élő barátai voltak azok, akikről megformázott egy karaktert, kölcsönözte tulajdonságaikat, vagy éppen bemutatta az otthonukul szolgáló épületeket. Ugyan akkor nem csupán kölcsönvett tulajdonságok és nevek voltak ők, hanem ihlető források is, ahogy ez a The Tomb című novella esetében is történt. Lovecraft nagynénjével, Lilian Clarkkal sétált a Swan Point temetőben a családi parcellánál, ahol is felfigyelt minden bizonnyal nagynénje egyenes ági felmenőjének, Simon Smithnek sírkövére, amin az 1711-es évszám állt.
Azonban a legtriviálisabb azonosság karaktereivel maga Lovecraft, hisz tagadhatatlan tény, hogy novelláinak legtöbbször névtelen narrátorai, saját gondolatait, elveit, lelkivilágát vagy elvágyódását közvetítik az olvasó felé.
Lovecraft azzal a megállapítással indítja novelláját, amit később a Természetfeletti rettenet az irodalomban esszéjében ki is fejt, miszerint az emberiség zömének nincs meg a képessége arra, hogy elszakadjon a hétköznapi lét korlátaitól, nem képesek megtapasztalni, azokat a természetfeletti, elszigetelt jelenségeket, ami csupán az emberiség kis részének adatott meg. Ezeknek a jelenségeknek az észlelése kettős értelmű, mert egyrészt vonatkozik azokra az álmodókra, látnokokra, akik kreatív fantáziájukkal az élet hétköznapi eseményeiben, érzéseiben, tárgyaiban meg tudják látni és át is tudják élni a valós és a valóságon túli élet minden részletét. Másrészt vonatkozik azokra, akik életük során nem ugorják át ezt a határvonalat képzeletükkel a hétköznapokban, de képesek elszakadni a földhözragadtságtól, mikor elmerülnek a rémtörténetek világában és képesek rálelni a túloldal mondanivalójára.
Lovecraft nagyon is tisztában volt azzal, hogy ő azok közé tartozik, akik tudják, hogy nincs éles határ a valós és a valóságon túli között. Nekünk, a rémtörténetek rajongóinak legnagyobb szerencsénk volt az, hogy Lovecraft ezen képességét egybeolvasztotta azzal a lehetőséggel, hogy nagyapjának Whipple Van Buren Phillipsnek könyvtára, kimeríthetetlen alapot biztosított álmainak a kozmikus rettenetté való kiteljesedésére.
„(…) lelki alkatom viszont sohasem illeszkedett a hivatalos oktatáshoz és a társasági élethez, mindig a látható világtól elkülönülő birodalomban éltem; ifjúságomat és kamaszkoromat ódon, alig ismert könyvek között töltöttem és bebarangoltam ősi fészkem környékének mezeit és berkeit.”
A Jervas Dudleyben egyértelműen ráismerhetünk alkotójára, jellemére, elvágyódására, és még ha külsejéről nem is kapunk leírást a novellában, könnyen hozzá tudjuk csatolni Lovecraft alakját az azonosságok miatt. Lovecraft ugyan úgy bejárta Providence környékét és ez a szokása nem is múlt el, de ennél fontosabb azonosság a múlt iránti vonzalom – az idővel szembeni konfliktus -, az abban rejlő borzalom, ami magával ragadja mind a két személyiséget. Dudley a Hyde családi kripta előtt álmodva találja meg a XVIII. századhoz visszavezető utat, átugorva téren és időn, hogy eljusson elődei korába, amit Lovecraft mindig is szeretett és nagyra becsült. Lovecraft pedig Dudley karakterén keresztül írja le elvágyódását és járja meg ugyan azt az utat, mint amit kitalált karaktere megtett, hisz felmerült benne a kérdés, miután a családi parcellában meglátta Smith sírkövét, miért is ne beszélne régen elhantolt rokonával, ha erre meglenne a lehetősége, és az általa választott korban élhetne.
Dudley személyében érkezik a megoldás az idő feloldhatatlan problémájára, ő az eszköz, aminek segítségével Lovecraft visszatér a XVIII. századba. Az idővel szembeni konfliktus a kozmikus rettenet egyik alap pillére, éppen ezért visszatérő elem Lovecraft művészetében, kimeríthetetlen forrásnak, a legtermékenyebb témának tartja azt. Jervas Dudley a történet során fokozatosan alakul át és veszi fel Jervas Hyde személyiségét, ahogy az ősi rokon lelke korszakokon át kutat egy másik test után, és végül talál rá a novella főszereplőjére. Lovecraft ugyan így bújik bele Dudley bőrébe, hogy átélje azt a közös álmot, amiből a novella született.
A The Tomb jelentősége abban rejlik, hogy nem csupán a rémtörténetek irodalmának egyik remeke, hanem betekintést nyerhetünk általa Lovecraft személyiségének azon részleteibe, amik korai halála miatt, számunkra már soha nem nyílhatnak meg. Egy újabb szeletet kapunk a novella segítségével Howard Phillips Lovecraft csodálatos személyiségéből, mert a történet főszereplője, Jervas Dudley, alkotójának tükörképe.
