Skip to main content

The Evil Clergyman – vélemény

Nincs könnyű dolgom, mikor egy olyan novelláról kell írnom, ami igazából nem is annak készült, csupán egy levél részlete. Nem is illene novellának hívni, ezt minden bizonnyal Lovecraft is kikérné magának, hisz nem dolgozta ki a történetet, sőt nincs is róla információ, hogy szándékozta volna kerek történetté formálni. Mindennek tudatában még is ki merem jelenteni – bár tudom, hogy ezzel nagyon sokan nem értenek egyet -, hogy a novella az egyik, ami mindig is örök helyet fog elfoglalni nálam a Lovecrafti TOP 5-ös listában. Nem állítom, hogy a legjobb alkotás, mert ezt butaság lenne még ennyire elfogultan is kijelenteni, de sokkal több jelenik meg H. P. Lovecraft eszenciájából a műben, mint azt elsőre gondolni mernénk. Merem ezt kijelenteni úgy, hogy egy álom leírásáról van szó.

A rémirodalom egyik sajátossága, hogy a mindig is kívánt hatást, miszerint a történetnek sötét gondolatokat ébresztenie az olvasóban, leghatékonyabban a megfelelő hangulat és atmoszféra megteremtésével tudja elérni. Természetesen szép számmal vannak ettől az öröknek mondható törvénytől eltérő alkotások, amik nem ezt a metódust követik, azonban Lovecraft hitt a hangulatteremtő leírások erejében, nem is volt hajlandó megválni tőlük.

Nagyon helyesen.

Egy ilyen eszközzel már – gondolhatnánk -, aránylag könnyű dolga van az írónak, hisz ha bemutatja és kellőképpen sejtetett rettenettel ábrázolja az általában amúgy is zordnak, sötétnek megálmodott környezetet, akkor el is végezte a feladat nagyobbik részét. Ez azonban csak akkor tud helytálló lenni, ha az író olyan zsigeri eszenciával alkotja meg a rettenetet, ami akár egy gyéren berendezett padlásszobában is materializálódni tud. Nem feltétlen kell hozzá elátkozott várkastély, a végtelenbe nyúló földalatti folyosó, amiben a beszivárgott talajvíz, narrátor szívverésével egy ütemben robban bele a jéghideg kőpadlón keletkezett ismeretlen eredetű tócsákba; vagy éppen gigantikus monolitok sorozata, lassan beszivárgó természetellenesen sűrű köddel. A The Evil Clergyman éppen ezért több egy egyszerű álomnál, hisz Lovecraft leírásában pár négyzetméteren és főleg meglehetősen rövid úton teremti meg a szükséges atmoszférát.

Nem említődik meg sem a Necronomicon, sem a Pnakotikus kéziratok, vagy akár a De Vermis Mysteriis, de a polcról felsorolt mágiáról szóló értekezések szerzőinek nevei már önmagukban is garanciák arra, hogy a padlásszoba tiltott vagy titkolt események, kutatások helyszíne volt. Johannes Trithemius az egyház betiltotta Steganographia című művét, amiről annak idején úgy vélték a fekete mágiáról szól, később kiderült, hogy ez téves feltételezés volt. Hermész Triszmegisztosz aki az ókori hagyomány szerint alkimista szövegek szerzője, nevéhez fűződik a Tabula smaragdina (Smaragdtábla), ami az alkímia egyik alapszövegének számít, és állítólag múmiájának kezében találták meg. Ott szerepel a felsorolásban Albertus Magnus neve is, aki asztrológiával és alkímiával is foglalkozott. Itt jegyezném meg az érdekességet, hogy ha Albertus Magnus neve, akkor érdemes kitérni munkásságára.

„Nagy Albert(Albertus Magnus) filozófiája és teológiája kezdeti kísérlet volt a hagyományos platonikus tartalom és az újra felfedezett arisztoteliánus forma és fogalmi rendszer szintézisére, ugyanakkor nem értett mindenben egyet a újplatonikusok nézeteivel. (…) Az újplatonizmus vagy neoplatonizmus (kb. 250 – kb. 550) a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg, amely kielégíti az ember minden szellemi igényét: átfogó és logikailag koherens képet ad a világról és az ember benne elfoglalt helyéről.” – Wikipédia

Soha nem szabad elfelejteni, ha egy H. P. Lovecraft novella kerül az ember útjába – és kiemelten érvényes ez akkor ha a novella ismeretlen -, hogy az igazi rettenet mindig a sorok közt bújik meg, soha nem mutatja meg direkt módon magát, hogy idő előtt lelepleződjön, megtörve a hangulat folyamatosan felfelé ívelő görbéjét. Igazi álomkép lebeg előttünk, ahol olyan érzések köszönnek vissza ránk, amikkel már mi is találkoztunk álmainkban és ezáltal könnyen azonosulni tudunk a névtelen narrátorral, átérezzük bizonytalanságát. Talán első olvasatra nem is vesszük észre, hogy olyan érzések rejtőznek a történetben, ami által megvalósul a cél és előtérbe kerülnek a sötét gondolatok.

„Azt hiszem, tudtam, hogy hol vagyok, de nem vagyok képes visszaidézni, amit akkor tudtam.”

Ki volt a lelkész? Tiltott könyveket tanulmányozott, amiket kénytelen volt elégetni a vallás elöljárói szeme láttára? Kutató volt, aki a felvilágosodás útján járt? Vagy talán egy boszorkány volt, aki tisztsége ellenére eltért a vallás dogmáitól? Vagy a sötét bőrű férfi, maga volt az ördög, aki lelepleződött? A múltat láttuk? Vagy egy párhuzamos dimenziót? Ki volt Ő, Nyarlathotep?

Számtalan olyan kérdés marad a The Evil Clergyman után, amikre nem kaptunk választ, és mint tudjuk reális esély nincs is arra, hogy valaha is kiderüljön a lelkész, és padlásszobájának titka. Olyan kidolgozatlan történetként maradt meg az utókornak, ami annak ellenére is gyöngyszeme a rémirodalomnak, hogy csupán egy álom leiratát olvashatjuk. Tudomány, alkímia, sötét mágia, boszorkányság bújik meg a lopakodó rettenet karmai közt, aminek alattomos spórái Howard Phillips Lovecraft álmaiból szálltak egyenesen felénk, hogy újabb hajtások fakadjanak rettenet folyamatosan megújuló táptalajából. A saját gondolatainkból.

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Tomasics József

"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.