A The Void egy 2016-ban debütált kanadai horror film Steven Kostanski és Jeremy Gillespie rendezésében. A történet egy kórházban rekedt csapatról szól, akiket kívülről kísérteties kultisták tömegei fenyegetnek, belülről pedig groteszk szörnyetegek, amik az épület alatt lapulnak. A rendező páros korábban több humorosabb jellegű horror filmet is forgatott, ez az első komolyabb nagy játékfilmjük, amire a támogatást az indiegogo segítségével szerezték meg, a több mint 80.000 amerikai dollárt. Vincenzo Natali (Cube, Splice), Aaron Moorehead &Justin Benson (Spring, Resolution) és Jason Eisener (Hobo with a shotgun) is beálltak a támogatók közé, de még a The Witch producerei is.A támogatók nem csak egy névsorként szerepelhettek a filmben, rajzaik szerepelhettek egyes jelenetekben, vagy akár szörnyeket is eljátszhattak azok, akik a kellő mennyiségű pénzt rááldozták. A főszereplők között többnyire kevésbé ismert arcok sorakoznak, akik főleg sorozatokban szerepeltek, de érdemes kiemelni Kenneth Welsh veterán film színészt, és Kathleen Munroe-t aki Welshel együtt szerepelt George A. Romero, Survival of the dead című horrorjában is.
A film különlegessége, hogy szinte csak praktikus effektekkel készült, ez külön ki lett emelve az adomány gyűjtő kampányban. A zenéjét a Blitz//Berlin társulat csinálta, akik független filmeseknek készítenek háttérzenéket.
Első alkalommal a 2016-os texasi Fantastic Festen mutatták be, majd a torontoi After Dark filmfesztiválon, majd 2017 áprilisában 50 mozi is elkezdte vetíteni a nyolcvanas évek szellemiségében fogant filmet, ami azóta már bevételt is kezdett termelni. Svéd, illetve német rendezvényeken is szerepelt többek között, és a Nevermore filmfesztiválon a zsűri a legjobb film díjával jutalmazta. A Rotten Tomatoes oldalon tekintélyes 76%-os értékelésnél tart. A kritikusok általánosságban véve megszerették a filmet nosztalgikus horror hangulata, és a sokkoló jelenetek miatt. Kevésbé humoros mint a korábbi filmjeik a készítőknek, ezt is fejlődésnek tartják.
Spoilerek sorozata fog következni. Ezt vedd figyelembe.
„This is an end to the cycle of life and death.”
Ha az ember Lovecraft munkásságával foglalkozik és a filmek világával kapcsolatban az érdeklődése próbál többet keresni az egyszerű felületes szórakozásnál, akkor nehéz helyzetbe kerül ha azzal a kérdéssel találkozik hogy „vannak-e jó Lovecraft filmek?”. Erre eléggé nehéz válaszolni jó ízléssel és kompromisszum mentesen, ugyanis mind az adaptációkkal, mind az ihletett filmekkel komoly gondok vannak, és adódik még egy probléma: maga a fenti kérdést feltevő személy mit gondol lovecrafti filmnek? Ami a kozmikus horrort mutatja be? Egy szolgai adaptációt? Vagy tényleg csak csápokra, fajkeveredésre és szektás figurákra kíváncsi? Nos, ha az utóbbit keresi valaki, akkor a The Void című filmmel szerencséje van. Kár, hogy Lovecraft ennél sokkal több lenne.
A The Void megjelenésekor volt hype rendesen, repkedtek a lovecrafti jelzők és címkék, már az egyik youtube trailer is ezzel hívta fel magára a figyelmet. A rendezők (Steven Kostanski és Jeremy Gillespie) korrektségére legyen mondva, az indiegogo kampányuk nem állította azt hogy minden idők lovecraftiánus filmje készülne, de ezzel szemben ezt persze nem is tagadták, és a lelkes mítosz hívők rendre éltek is a lehetőséggel, hogy rámutassanak: a The Void egy igazi kozmikus horror, egy lovecrafti film, csak mert van benne misztikum, kultisták és csápos szörnyek. Ráadásul a készítők több olyan elemet is beleraktak, amiktől nyilvánvalóvá válik ki volt a legfőbb hatás.
A film egy Marsh (a készítők dobtak egy csontot a szemfülesebbeknek ezzel a névvel) megyei kórházban játszódik, ahová egy rendőr tiszt Daniel Carter (Aaron Poole) bevisz egy drogfüggő férfit, James-t (Evan Stern), akit az erdő szélén talál véresen. Eléggé kihalt a kórház, de azért nincsenek egyedül: egy terhes tinédzser a nagyapjával, Daniel ápolónő felesége Allison (Kathleen Munroe), és egy kolléganője Beverly, az igazgató Dr. Powell (Kenneth Welsh), Kim, aki gyakornokként van ott, és végül egy beteg. Nem sokkal James érkezése után sokkoló dolog történik: Beverly egy ollóval levagdossa az arcát, megöli a beteget, majd megtámadja Danielt is. Alig tudják kiheverni ezt az eseményt, fehér köpenyes, fekete háromszöget az arcukon viselő kultisták veszik körbe tömegesen a kórházat, és Beverlyből egy förtelmes szörnyeteg bújik elő. A riadalom közepette megjelenik még két férfi, akik a film bevezető jeleneteiben már szerepeltek, egy apa és egy fiú, akik a drogfüggő Jamesre vadásznak.
The Void
Segítségükkel legyőzik a torz lényt, de a kialakuló zűrzavarban Dr. Powell egy sebesülésben meghal, és a szereplők felett a pánik egyre jobban eluralkodik. A káosz egyre nő: a terhes tininek szülési fájdalmai vannak, a titokzatos apa-fia páros és Daniel között vezetői konfliktus alakul ki, és nem csak Beverly tűnik el, hanem Dr. Powell holtteste is. Daniel és az apa-fiú páros elkezd nyomozni, és rájönnek, hogy Dr. Powell áll minden mögött, egy bizarr kultuszt vezet, aminek a fekete piramis a jelképe. Az egész konfliktus mögött egy korábbi tragédia áll: a férfi korábban elveszítette a lányát, ám talált egy módot a holtak feltámasztására, aminek nem csak a körülményei embertelenek, de a végkifejlete is: a rezurekció csápos szörnyszülöttet teremt.
Dr. Powell figurája Charles Dexter Ward és Joseph Curwen sótlan elegye, a halál elkerülése és tovább gondolása Lovecraft egyik nem kevésszer alkalmazott motívuma volt, jó látni, amikor ehhez nyúlnak a filmek készítői. Dr. Powell félresikerült teremtményei akár Curwen titokzatos laboratóriumának termékei is lehetnének. Mi tagadás, ez tényleg egy lovecrafti vonal, és a kultisták eléggé ijesztőek! Azok a jelenetek, amik az általunk ismert világon túli tájakat és dimenziókat mutatnak be hatásosak, a szörnyeffektek is ragyogóak. A támogatók pénze az utolsó kanadai centig jó helyre került, vizuális szinten alig érződik, hogy egy független, alacsony költségvetésű filmről beszélünk. A bevezető képsorok hátborzongatóak, a gépies, torz szintetizátor zenével együtt. Tényleg lenyűgöző a kihalt, világvégét jósló tájak, sötét erdők és a semmi jót nem ígérő égbolt. Ettől függetlenül vannak gondok, még ha vérbő jelenetekkel is próbálják palástolni.
Azért, hogy ne kelljen egy okosabb, intelligensebb cselekményt írni, rengeteg szörnyaprítással pótolják az intellektuális hiányt. A legtöbb problémát fejszével és puskával oldják meg, inkább hasonlít egy túlélő horror videó játékra, vagy egy véres szerepjátékra, mint egy valódi, ne adj isten kozmikus horror filmre. Van a filmben egy visszatérő, elgondolkodtatónak szánt vonal, a halálon túli léten kívül, ami a szülő és gyermek kapcsolatot firtatja, legyen az felnőtt avagy magzati állapotban lévő, de igazából a készítők csak kapálóztak a témával kapcsolatban. A film végén akad azért pár emlékezetes jelenet, például a kapu megnyitása, sőt még pár csavar is adódik.
The Void
Azok a Dr. Powell monológok amik „értelmet” adnának a borzalmaknak, egészen hatásosak, de a többi szereplő sablonos, és dialógusaik sokszor értelmetlenek. Ez mellé a készítők hatásvadász módon meglovagolják a nyolcvanas évek retro hullámot, a poszteren lévő neon betűtípussal és dizájnnal, kár, hogy semmi sincs a korszellemből, ez is csak egy hazug címke, mint maga a filmnek a címe is, ugyanis semmi sem jön át abból a mély űri tébolyból, és kozmikus örvényből, amire az ember következtethetne. Szinte semmilyen sci-fi vonal nincs. A fenti állítást azzal kapcsolatban, hogy a korszellemből semmi sem jön át, persze ellensúlyozza, hogy rengeteget nyúl a nyolcvanas évek rémfilmjeiből, főleg John Carpenter világvége-szagú alkotásaiból, és Lucio Fulci vérbő abszolút horrorjaiból. Érdekesség amúgy, hogy a The Void alkotói szigorúan azokból a filmekből vettek át jeleneteket és ötleteket, amik szintén Lovecraft világához köthetőek. Lehet valaki homázsnak tartja ezeket a részeket, de én inkább az eredetiség hiányát véltem felfedezni.
Bármennyire is kritizálom a filmet, nem tagadom, hogy kifejezetten szórakoztató, és mint low-budget horror, megérdemli a népszerűséget. A készítők remélem a lelkesedésük mellé képesek lesznek egy saját hangot is teremteni, no és még egy dolgot megtanulni: hiába a pompás effekt, hiába a remek hangulat, ha hiányzik a tisztelet a legfőbb inspiráció, Lovecraft felé.
