W. Scott Poole – interjú

Feltöltve: 2017/05/25
Kategóriák: Friss | Interjú
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

W. Scott Poole könyvét, az In the Mountains of Madness-t jelölték az idei Bram Stoker-díjra, Molnár András részletes bemutatót írt a könyvről a Zothique blogon. Adódott a kérdés, vajon Poole válaszolna-e kérdéseinkre egy rövid interjúban. A válasz nagyon gyorsan érkezett, és ugyan ilyen gyorsan készült el az interjú is. Mindenképpen olvasd el az interjú mellé András elemzését a könyvről, a két anyag kiegészíti egymást.

W. Scott Poole könyvét, az In the Mountains of Madness-t jelölték az idei Bram Stoker-díjra, Molnár András részletes bemutatót írt a könyvről a Zothique blogon. Adódott a kérdés, vajon Poole válaszolna-e kérdéseinkre egy rövid interjúban. A válasz nagyon gyorsan érkezett, és ugyan ilyen gyorsan készült el az interjú is.

Molnár András: Helló, Scott. Gratulálunk az In the Mountains of Madness-hez és a könyv Bram Stoker-díjra jelöléséhez. Kezdjük egy Lovecraft-fanzin számára kézenfekvő kérdéssel! Hogyan fedezted fel Lovecraft műveit és milyen benyomást tettek rád első olvasásra? Akadnak olyan Lovecraft-írások, amelyeket időről időre újraolvasol?

Scott Poole: Nagyon köszönöm. A Stoker-jelölés sokat jelentett nekem, különösen arra tekintettel, hogy néhány másik jelölés a horror témakörében, fikciós és nemfikciós téren egyaránt alkotó hőseimnek jutott.

Először a késő 1980-as években olvastam Lovecraftot, amikor végzős középiskolás voltam, és attól tartok, nem volt egy jó bemutatkozás. Az Ő című történetet olvastam egy Weird Tales-történeteket tartalmazó antológiában, ami őszintén szólva akár A Weird Tales legrosszabbjai címet is viselhette volna. Az Ő, mint az olvasóitok zöme tisztában van vele, a gyengébb műveinek egyike, ami a New York-i korszakából származik… amit általában a legkevésbé termékeny időszaknak tekintenek azóta, hogy 1917-ben komolyan elkezdett fikciót írni.

De amikor az S. T. Joshi szerkesztette kiadványok hozzáférhetővé váltak az 1990-es években, megtaláltam, amit hiányoltam. Azt hiszem, mindennap le tudnék ülni és elolvasni az Árnyék Innsmouth fölöttöt. Nagy rajongója vagyok korai történetének, a Hüpnosznak is.

Korábbi műveid a témák széles tárházát ölelik fel: populáris kultúra, Vampira [a The Vampira Show népszerű tévéműsor volt az ’50-es évek Amerikájában, melynek főszerepét a finn felmenőkkel bíró színésznő, Maila Elizabeth Syrjäniemi, művésznevén Maila Nurmi játszotta – M. A.], amerikai történelem, vallás. Mi inspirált arra, hogy H. P. Lovecraftról írj könyvet?

Körülbelül 2011 óta írok Lovecraftról, úgy a Monsters in America című könyvemben, mint számos rövid írásban és esszében. Egyre erősödött bennem az érdeklődés, hogy a horror mint zsáner eredetét kutassam, és érkezett az irányomba némi nyomás a menedzserem felől, hogy fontolóra vegyem egy Poe-életrajz írását. Egyfajta értelemben ugyanakkor Poe-t horroríróként értelmezték, holott valójában egyáltalán nem tűnik a horrortradíció eredőjének még Amerikában sem (és Franciaországban sem, ahol nálunk sokkal hamarabb elismerték a tehetségét).

Lovecraftban lehetőséget láttam arra, hogy eljussak a kortárs horror egy bizonyos vonulatának a gyökereihez, amely legalábbis megkísérli megközelíteni a kozmikus közömbösségről alkotott iszonyatos vízióját, még ha időnként meg is hunyászkodik előtte, mielőtt eljutna odáig.

Mennyi időbe telt megírnod az In the Mountains of Madness-t?

Ez nehéz, mert a kutatás egy része mintegy hat évre nyúlik vissza, ami alatt más projekteken is dolgoztam (ideértve egy cikket a Sederholm-Weinstock-féle Age of Lovecraft-ba). Ténylegesen körülbelül két és fél évig írtam a könyvet.

A korábbi könyveid témáinak sokszínűsége segített átfogóbb képet alkotni Lovecraftról és az örökségéről?

Remélem. Történészként, nem irodalomkritikusként közelítettem hozzá. A Lovecraft életéről, politikáról alkotott nézeteiről, fikciójának jelentéséről folyó vitákból oly sok forog a kontextusáról való párbeszéd körül. De senki nem mondja azt, hogy “oké, tárjuk fel azt a kontextust”. Így hát megpróbáltam ezt tenni, miközben elmagyarázom, milyen szerepet játszottak az őt követő évtizedek a befolyásában és a népszerűségében.

A könyved végén a Lovecraft írásaihoz szerzett útmutatód hasznos lehet a kezdőknek. Mi Lovecrafttól a személyes kedvenced?

Ez a legfogósabb, amit kérdezel. Azt hiszem, Az őrület hegyei a legnagyszerűbb szakmai vívmánya és bizonyos szempontból a legijesztőbb története. De a személyes kedvencem az Árnyék Innsmouth fölött marad, nagyobb kedvenc, mint a Cthulhu hívása. Gyakran külön kérem az olvasókat, hogy vessenek újabb pillantást a gyakran elhanyagolt 1924 előtti munkákra is, különösen A sírra, a Dagonra, A fehér hajóra, a Hüpnoszra.

Úgy gondolom, a legizgalmasabb téma, amely az In the Mountains of Madness-ben tárgyalásra kerül, a nők, különösen édesanyja, Sarah Susan Phillips Lovecraft életében játszott pozitív szerepe. Mi irányította a figyelmedet erre a konkrét problémára?

A saját kutatásom feltárta, hogy Sarah Susan Phillips bámulatos mértékű intellektuális eredménnyel és érdeklődéssel rendelkezett, és jelentős szerepe volt azáltal, hogy engedte a fiát felfedezni önnön sokrétű szenvedélyeit. Mély érdeklődést tanúsított a történelem iránt, foglalkozott tájképfestészettel, szerette a francia irodalmat. A “Napos Könyve” (Day Book) a Hay Library-ben lenyűgöző olvasmány.

És mégis, más életrajzírók jellemzően lekicsinylették, és még odáig is elmentek, hogy úgy látták, különféle módokon kárt okozott Lovecraftnak. De Camp az 1975-ös életrajzában egyenesen “Szörnyeteg Anyának” (Monster Mother) nevezte. A rá vonatkozó legrosszabb állítások némelyikének egyetlen bizonyítéka egy “szemtanú” beszámolója, amelyet az eset után hatvan évvel jegyeztek le, valamint egy másodkézből származó beszámoló arról, mi található egy dokumentumban, ami immár nem létezik [ezek: Clara Hess, a Lovecraft-család egykori szomszédjának 1948-ban, mintegy hatvanéves korában a Providence Journal szeptember 19-i számába írt visszaemlékezése a Lovecraft-családról. Poole a “sixty years after the fact” kifejezést használja a válaszában, amely kapcsán bizonytalan vagyok, mert a könyvben hatvanas szám Hess életkorára vonatkozik, nem az általa ismertetettek óta eltelt időre. A beszámoló August Derleth Lovecraft’s Sensitivity című esszéjében hosszan idézésre kerül a Lovecraft Remembered című kötetben. A második forrás Winfield Townley Scott költő összefoglalója Sarah Susan Phillips kórházi aktájának tartalmáról. Scott 1944-ben tett említést a dokumentumról His Own Most Fantastic Creation: Howard Phillips Lovecraft című esszéjében, mely szintén olvasható a Lovecraft Rememberedben. Poole a könyve 81-85. oldalán tárgyalja-vitatja részletesen ezeket a forrásokat – M. A.]. Történészként megdöbbentett, mekkora súlyt helyeztek erre a karcsú bizonyítékalapra.

Egyesek kritizálták az írásomat mind Sarah Susan Phillips-ről, mint Sonia Greene-ről, azt állítva, hogy a saját politikai nézeteim vezéreltek abban, hogy mindkét nőről kedvezőbb képet fessek, mint amilyet időnként festettek. Igaz, hogy a saját politikai irányultságom hatására döntöttem úgy, hogy második pillantást vetek a bizonyítékokra és megpróbálok közelebb kerülni a valódi történethez. De amiket bemutatok, azok az általam felfedezett tények, nem holmi kísérlet egy feminista tündérmese írására.

Mindazonáltal meggyőződtem arról, hogy sok embert, különösen bizonyos rajongói körökben, kevésbé a bizonyítékok érdekelnek, mint az, hogy saját nézetük megerősítést nyerjen. Ez se nem eredeti, se nem meglepő megfigyelés.

Az In the Mountains of Madness harmadik része Lovecraft műveinek utóéletét írja le. Ebben a részben különösen eleven és élénk leírást nyújtasz a Rhode Island-i rajongói kultúráról és számos excentrikus jellemről. Mi volt a legemlékezetesebb találkozásod a Lovecraft-rajongókkal?

Igen, excentrikusak, de csakis a legjobb értelemben. Hol is kezdjem? Egy látogatásomkor a St. John’s temetőben találkoztam egy fiatalemberrel, aki egy kripta tetején ülve egy elektromos lámpa fényénél olvasta Lovecrafttól A kriptábant. Kellemesen elbeszélgettünk arról, hogyan hozott mindkettőnket a Lovecraft iránti szeretetünk egy temetőbe (amit éjszakára bezártak). Ami lenyűgöző, az az, mennyi Providence-en kívüli rajongóval találkoztam, akik mind el akarták mesélni, mit jelent számukra Lovecraft… roppant mély, érzelmi és intellektuális szinten. Ilyesmi megtörtént velem az észak-karolinai Ashevill kávézóiban és bárpultosokkal való társalgások során Új-Mexikóban. És persze, ahogyan a könyvben is beszélek róla, már nem is tartom számon azt a temérdek Lovecraft-tetoválást, amelyeket idegenek akartak megmutatni nekem, mihelyt azt látták, hogy nyilvános helyen olvasok tőle.

Véleményed szerint a művészetek vagy a kultúra mely ága képes a leghívebben megragadni Lovecraft kozmicizmusának lényegét?

A fikció, Lovecraft saját médiuma. Azok a művek, amelyeket az elmúlt két évben láthattunk, megerősítik ezt. Victor LaValle Ballad of Black Tomja egyszerre ragadja meg az 1920-as évek történelmét, a kozmikus horrort, és késztet arra, hogy eltűnődjünk a faji és politikai kérdéseken napjaink USA-jában. John Langan díjnyertes The Fishermanje abszolút rettegésbe ejt lovecrafti víziójával, melyet a regény folyamán végig fenntart. Ellen Datlow két antológiát publikált, amelyek az utánzattól különb fikciót tartalmaznak.

Van terved a következő könyved témáját illetően?

Továbbra is igyekszem nyomon követni a horrort a forrásáig. A következő könyvem, amelynek megjelenése 2018 őszén esedékes, azt tárja fel, hogy az első világháború hogyan teremtette meg a történelmi és művészeti atmoszférát a horror megjelenése számára a filmben, a fikcióban, sőt, a festészetben és a szobrászatban is. Corpses in the Wasteland, ez a tervezett címe. Kicsit Lovecraftra is visszatérek ebben az új műben.

 És végül, de nem utolsósorban, a legfőbb lovecrafti dilemma: macskák vagy kutyák?

Roppantmód élvezem (és a barátaimnak gyakran lemásolom) Lovecraft Macskák és kutyák című esszéjét. Jómagam kutyabarát vagyok, befogadtam/megmentettem egy rossz természetű csivavát és egy terrier keveréket, akinek szívét, mint legtöbbünkét, összetörte a világ. Így hát attól tartok, kicsit vitába kell szállnom Lovecraft félig játékos elemzésével a macskát és a kutyát illetően.

Viszont szeretem a holdbéli macskák ötletét is, amit a Zarándokút Kadathba című írásban ad. Valahogy találónak tűnik.

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...