Sam Battin: Walls of Eryx (2013)

Feltöltve: 2017/06/15
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Nagyon megörültem, mikor a neten lovecrafti képregényeket böngészve véletlenül ráakadtam az egyik kedvenc sci-fi történetem, a HPL és Kenneth J. Sterling által közösen írt In the Walls of Eryx című, szerencsétlen vénuszi felderítést feldolgozó novella képregény-adapációjára. Habár a borító alapján valamiféle amatőr mangát vártam, a kiadványba belepillantva egészen mást kaptam, és ennek részben örültem, részben pedig nagyon csalódott is voltam miatta.

Sam Battin 34 oldalas, fekete-fehér adaptációja 2013-ban látott napvilágot, később pedig a Comics for Grownups nevű kis kiadó gondozásában került terjesztésre, kizárólag digitális formátumban. Nagy vonalakban felvázolva azt mondanám, igazi, a hetvenes évek Amerikáját idéző underground képregény, megvalósítását tekintve azonban sajnos hagy némi kívánnivalót maga után, na de ne rohanjunk ennyire előre.

Először is kezdjük talán a dolog nehezebb felével, a képi világgal. Mint azt már említettem, a képregény sokkal inkább lelkes, rajongói kiadvány, afféle fanzine-jellegű munka, mintsem kiemelkedő igényességgel kidolgozott művészi alkotás. Találkozhatunk néhány érdekes, ötletes megoldással, pár oldalon még talán kifejezetten izgalmasnak is mondható a panelek elrendezése. A szkript egészen jól átgondolt munka, azonban a rajzok kifejezetten gyengére, laposra sikeredtek. Kissé azt az érzetet kelti bennem az egész, hogy a projekt egy unatkozó, rajzból közepesen jó iskolásfiú munkája, aki nem rég fedezte fel magának az amerikai underground képregények világát. Ez persze önmagban még nem feltétlenül probléma, egyszerűen csak arra szeretnék célozni, hogy egy ilyen remek történethez alapvetően dukálna egy jóval kidolgozottabb, aprólékosabban és pontosabban kivitelezett vizuális megjelenés. Egyértelmű, hogy a lelkes amatőr rajzolónak nem túlzottan nagy erőssége az anatómia, és a perspektívával is akadnak néhol gondjai, ami szintén nem lenne gond, ha egy jóval elvontabb, szürreálisabb, álomszerű képi világ megalkotására törekedett volna, azonban ez a félig-meddig rajzfilm-szerű megjelenítés számomra nem igazán illik a történethez és kissé lerombolja a novella egyébként zseniálisan felépített, feszült atmoszféráját. De legalább nem manga. Ez is valami!

És ha már itt tartunk, szeretnék is egy kicsit a rajzoló védelmére kelni, hiszen nagyon erős, azonban jól rendkívül nehezen illusztrálható történetet választott. Az Eryx Falai Közt abból a szempontból ugyanis kifejezetten nehezen adaptálható képregényre, hogy a fő feszültségforrást nem valami látható dolog jelenléte, hanem épp az ellenkezője, annak a hiánya jelenti. Megrajzolni pedig valamit, ami nincs, de valahogy mégis van, ugye annyira azért nem is könnyű feladat.

Összegezve azt mondanám, hogy ez a feldolgozás önálló képregénynek gyenge, egy fénymásolva terjesztett sufnikiadványként, vagy esetleg egy kis példányszámú lovecrafti fanzine lapjain, folytatásos formában azonban abszolút el tudnám képzelni (tudtommal azonban sajnos csak digitálisan jelent meg, de legalább nem drágán). Az energia, amit az alkotó belefektetett, mindenképp dicséretes, valamint az is, hogy amennyire csak tudott, megpróbált hű maradni az eredeti novellához. Battin stílusában mindenféleképp látok potenciált, ha kicsit rágyúrna az anatómia és a perspektíva tanulmányozására, kifejezetten érdekes underground képregényrajzoló is lehetne belőle. Az azonban tény és való, hogy egy olyan kaliberű írás, mint az In the Walls of Eryx megérdemelne egy sokkal komolyabb, aprólékosabban kidolgozott, igazi profi grafikus által illusztrált képregényt, ám erre azonban úgy tűnik, egyelőre még várnunk kell.

Ne hagyd ki ezeket se!

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...