Skip to main content

Kleicomolónak

Lovecraft eléggé korán, 25 évesen már az első komolyabb novelláinak megírása előtt egy nagyon határozott világképpel rendelkezett azzal kapcsolatban, milyen szerepben is látja az emberiséget a kozmosz tükrében. Történeteiben csak mellékszereplők vagyunk, csupán törmelékét érzékeljük a világmindenség nihilista valóságának, és az elbeszélők sorra roppannak meg az információk hatására. Már 1916-os levelében, amit a Kleicomolónak írt, abban kifejti lényegében a kozmikus horror alaptételeit, amik a század későbbi kemény vonalas egzisztencialistáit is csak elismerő hümmögésre késztethetne:

“A Kleicomolónak (Kleiner, Cole, Moe és Lovecraft)
Providence,
R. I. 1916. augusztus 8.

…… Emberi fajunk csupán a teremtés triviális mellékterméke. Semmivel több jelentőséggel nem bír az örökkévalóság és a végtelen krónikájában, mint egy kisgyermek hóembere a földi törzsek és nemzetek krónikáiban. Mi több: vajon nem lehetséges, hogy az egész emberiség csupán tévedés – abnormis daganat – a Természet rendszerét fertőző kór – kinövés a végtelen haladvány testén, akár egy emberi kezet elcsúfító szemölcs? Nem elképzelhető talán, hogy az emberiség, és vele együtt minden élő teremtmény teljes kipusztítása pozitív jótétemény lenne a Természet egészének? Miféle dölyfös modorra vall, pillanat lényei, kiknek puszta faja mindössze a Deus Naturae kísérlete, hogy halhatatlan jövőre és tekintélyes státusra formálunk jogot! ….. Filozófiánk gyermekesen szubjektív – úgy képzeljük, hogy fajunk boldogulása mindeneknél előbbre való, amikor talán a létezésünk puszta ténye a végtelen világmindenségek összességének előre megszabott útjába áll! Honnan tudhatnánk, hogy ama atomi és molekuláris mozgás, amit “élet”-nek hívunk, minden létformák legmagasabb foka? A domináns lény — mindegyik létező közül a legistenszerűbb – talán egy láthatatlan gáz! Ám az is meglehet, hogy a megolvadt csillagpor lángoló és fénylő tömege. Ki a megmondhatója, hogy az ember lélekkel bír, míg a kő nem? …” – Howard Phillips Lovecraft összes művei harmadik kötet, Szukits Könyvkiadó 2005, Galamb Zoltán fordítása. A teljes, angol nyelvű levél itt olvasható.

A Kleicomoló négy személyt tömörített, akiknek a nevéből állt össze a baráti társaság. Lovecraft, Rheinhart Kleiner, régi levelező partner és vitatárs, Maurice W. Moe, amatőr újságíró és tanár, illetve Ira Cole, földművesből költővé vált férfi. Ők alkották a kis írói társaságot, akik round robin jelleggel írták leveleiket, körbe adták, majd válaszoltak egymásnak a felvetett témákra. Maurice vallásos ember volt, a vitában ő biztosan a humanizmus oldalára állt. Az ateista Lovecraft nem csak Isten létét vitatja, de még azt is hogy az ember egyáltalán rendelkezhet-e a maximális tudással, amivel a természet leírhatóvá válna, ennek ellenére beismeri létezhet egy domináns lény, aki lényegében isteni attribútumokkal rendelkezhet, például egy láthatatlan gáz. Ez talán egy korai utalás Yog-Sothotra, akárcsak a megolvadt csillagpor lángoló és fénylő tömege leírás, amiről azonnal eszembe jutnak az olyan űrhöz köthető álom történetek mint a Polaris, az Álom fala mögött, avagy a Hüpnosz.

Lovecraft nem köntörfalaz, mi csak egy aprócska hajtása vagyunk ennek az univerzumnak.

Lovecraft nem csak azt állítja, hogy az emberiség túl sokra tartja magát, hanem egyenesen azt, hogy egy tévedés, és csak egy kísérlete a természet erőinek, ami jobban tenné, ha magába nézne, és „sejtszinten pusztítaná el magát”, ahogyan a levél egy későbbi részében fogalmaz. Alapvetését erősítik az olyan novellák mint a Dagon, ahol az elbeszélő öngyilkos lesz, vagy más olyan történetek, ahol a főszereplő a halálba, vagy az őrületbe menekül, de nem azért hogy a saját, hanem az emberiség sorsát és annak jelentéktelenségét elfogadja. Csak hogy emeljük a téteket, minden szerves és élőt pusztulásra ítélne, nem csak az emberiséget. A kozmikus létezés legősibb formáját tartja az egyedüli érvényes, és minőségi életnek.

A Rémület Dunwichben című történetben két helyen is leíródik ez a világkép, és az univerzum magasabb szintjein élő erők céljait az általunk ismert létezéssel.

„…Nem szabad úgy hinni (így szóltak a mondatok, már ahogyan azokat Armitage magában fordította), hogy az ember a legrégebbi vagy épp az utolsó e földnek urai közt, vagy hogy az élet, az anyag ismert állapota az egyetlen lehetséges állapot. A Régiek voltak, a Régiek vannak, a Régiek lesznek…”

„…egy más dimenzió ősöreg, szörnyű lényeinek tervét emlegette, melynek értelmében a föld minden emberét, valamennyi állat– és növényfaját el pusztítanák. Azt kiáltozta, a világot veszély fenyegeti, mert ama ősöreg lények ki akarják szakítani a naprendszerből, a kozmosz általunk ismert anyagi szövedékéből, más tartományba akarják ragadni, a létezés más fázisába helyezni, oda, ahonnét a bolygó Bonok kvintillióival ezelőtt kivált.„

Az ezzel való szembenézés, és az ettől való félelem Lovecraft történeteinek kvintesszenciája, ez az az ismeretlen ami sokkal ősibb mint a racionalizálható dolgoktól való rettegés, ami az idegenségtől és az agyunk legmélyén megbújó érzésből fakad: a gondviselés mentes kozmikus magány, és azok a hatalmak, amik efelett állnak. Mert nem az a lényeg, hogy milyenek azok a csápok, a halember hibridek, vagy különböző szörnyű figurák: hanem hogy honnan jöttek. A rémálmok idézik fel ezt az ismeretlentől és idegentől való félelmet, aminek nincs temploma és nincs tudománya, csak megtébolyult prófétái és őrült tudósai, akiknek nem kimondottan, az öncélú gonosz pusztítás amit el akarnak érni: hanem az emberiségnek nevezett önelégült rákos sejtnek az eltávolítása.

Ez maga a kozmicizmus.

Ez is érdekelni fog!

The Hound (1922) Howard Phillips Lovecraft 1922 októberében írta a The Hound című novelláját, ami eredeti nyelven 3.000 szóból áll. Először a Weird Tales magazin 1924-...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Vidra Gyula

“Lovecraft munkásságának feldolgozása mellett az új rémálmok megteremtése a feladatunk. Azt mondják az esti híradónál nincs sokkolóbb, már nem találunk újat a nap alatt. Változtatunk ezen, bebizonyítjuk: az emberi fantázia még okozhat álmatlan éjszakákat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.