Első The Black Aether író-olvasó találkozó és szakmai nap – felmérés

Feltöltve: 2017/08/06
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

A The Black Aether ősszel a második születésnapját fogja ünnepelni. A Külső Istenek kegyesek voltak hozzánk, nagyon sok új hazai H. P. Lovecraft rajongót és kreatív elmét volt alkalmunk megismerni, beszélgetni, vitatkozni, új információkat szerezni… az interneten. Ezen szeretnénk változtatni, megismerni téged személyesen is, ezért The Black Aether író-olvasó találkozót szervezünk októberre.

Előzetes terveink szerint október 14-én Budapesten rendeznénk meg, ami közösségi találkozó és szakmai nap is egyben. Nem szeretnénk olyan összejövetelt, ahol a vendéglátóegységek sajátosságai miatt a jelenlévők elszeparálódnak egymástól az asztalok vagy boxok miatt, és kis csoportokban folyik pár órán át a beszélgetés, ami után gyorsan szétszéled mindenki. Olyan rendezvényt tervezünk, ahol összefogjuk élőben is a hazai közösséget, alkalmat és időt adunk a kérdések feltevésére és azok megválaszolására is. A rendezvényt olyan helyre tervezzük, ahol egy minimális pódium, de minimum a kihangosítás elérhető, és mindenképen olyan helyet választunk ahol akár 20-30-40 ember is elfér, egy térben, de ez akár lehet kültéri helyszín is. Ebben számítunk a te segítségedre is, minden javaslatot, ötletet, felajánlást szívesen veszünk a helyszínnel kapcsolatban.

Az író-olvasó találkozó egyik fontos eleme, hogy kérdéseidet feltehesd az általad kedvelt, vagy éppen nem kedvelt írónak, mi ezt a lehetőséget biztosítani fogjuk és természetesen dedikálásra is lesz alkalom. Azért, hogy ez a nap, ne csupán egy röpke koccintás legyen, programot is tervezünk, ami még messze van a végleges formájától. Szeretnénk úgy kitölteni az időt, hogy körülbelül 13:00 órától legalább 19:00 óráig mindenki számára érdekes „programot” tudjunk ajánlani. Ugyan csak várjuk ötleteidet, javaslataidat, és jelentkezésedet ha részt szeretnél venni a programban, mint előadó.

  • Szervezőként illik bemutatkoznunk és bemutatni a TBA működését is.
  • Ezt egy előadás fogja követni, ami természetesen H. P. Lovecraftról, a rémtörténetekről és azok írásáról fog szólni.
  • Megpróbálunk minél több a Black Aetherben megjelent írót elcsábítani a rendezvényre, és néhányukat (4-5 főt) egy kerekasztal beszélgetésre felkérni érintve az előadás témáját.
  • Természetesen fogunk biztosítani lehetőséget arra, hogy a kerekasztal beszélgetés után te is feltehesd kérdéseidet a jelenlévőknek.
  • Ezt követi egy újabb előadás, aminek központjában H. P. Lovecraft és egy olyan témakör áll, ami az előzetes felmérések után a legjobban érdekli a majd hazai közösséget.
  • És végül még egy kerekasztal beszélgetés következik, ugyan csak érintve az előadás témáját, ami után ismét felteheted a kérdéseidet.

Szeretnénk meglepetés vendége(ke)t is hívni, van már szép hosszú listánk, reméljük elfogadják felkérésünket, ellenkező esetben birtokában vagyunk bizonyos ősi ráolvasásoknak és eljárásoknak, a  De Vermis Mysteriis és a Cultes des Goules egyes oldalainak, amiket nem félünk használni a cél érdekében. Remélhetőleg ezek a programok, már nyújtanak olyan tartalmas elfoglaltságot, ami a te számodra is érdekessé teszi a rendezvényünket és jelen is tudsz lenni október 14-én Budapesten.

Remélem azt mondanom sem kell, hogy rendezvény ingyenes és mindenki előtt nyitva áll. A legfontosabb feladat most, felmérnünk, mekkora helységet is szükséges szereznünk, mennyien leszünk azon a szombaton. Ezért kérlek, válaszolj a kérdésre az alábbi űrlapon, ott tudsz-e lenni az első The Black Aether író-olvasó találkozón és szakmai napon 2017. október 14-én Budapesten.

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...