Skip to main content

H. P. Lovecraft és a kozmicista életszemlélet

Egy korábbi éretkezésemben már írtam H. P. Lovecraft és a kozmicizmus viszonyáról, ahol a Kleicomolónak taglalta a világhoz fűződő nihilista viszonyát. Ez a világ nem az embernek lett kitalálva, de vajon a helyét megtalálhatja-e benne? Hogyan lehet elviselni Lovecraft szerint ezt a kozmikus magány nyomása általi végtelen őrlődést, és vajon lelhet-e vigaszra a humánum, ha nincs helye az egyetemes létezésben? Reinhardt Kleinernek intézett levele érdekes színfolt a kozmikus világkép témájában, ahol Lovecraft barátjának egészen épületes tanácsokat ad, egyenesen Theobald Várából.

 

Tiszteletre méltó, ám vigasztalan Szent János!

Először is, hadd fejezzem ki legőszintébb sajnálkozásomat elméd és érdeklődésed általános állapota miatt, mely nem sokban különbözik sajátomtól. Amint tudod, sohasem voltam képes megnyugtatni magamat a vallás cukormázas ámításaival; ugyanis ezen dolgok immár végtelenül abszurdnak ítéltettek a korszerű tudományos ismeretek fényében. Nietzschével együtt kénytelen vagyok megvallani, hogy az emberiség, mint egységes egész létezésének semmiféle célja vagy oka sincs, hanem csupán felesleges porszem az örökkévalóság és a végtelen felfoghatatlan örvényeiben. Ennek megfelelően ez idáig alig tapasztaltam meg a valódi boldogságnak nevezett élményt; vagy kötötték le érdeklődésemet afféle emberi ügyek, melyek fontosnak számítanak azok számára, akik továbbra is ragaszkodnak a “nagy cél” nevű hallucinációhoz a földi lét átfogó mintázatában. Mindezt tudhatod a Kleicomolo számára írt eszmefuttatásaimból. Mindazonáltal sosem hagytam, hogy e körülmények befolyásolják mindennapjaimat; ugyanis nyilvánvaló, hogy jóllehet “semmi értelme az életemnek”, kétségtelenül legalább annyit érek, akár a többi emberi lénynek nevezett baktérium. Imígyen megelégedtem azzal, hogy mintegy tárgyilagos érdeklődéssel szemléljem a személyemet körülvevő jelenségeket, és bizonyos megnyugvást érezzek, amely abból fakad, hogy elfogadom jelentéktelen atomként betöltött helyemet. Azáltal, hogy többnyire semmivel sem törődtem, a szenvedéstől is megszabadultam. Bizonyos megnyugvást találni abban a tudományos meggyőződésben, hogy semmi sem számít különösebben; hogy az emberiség egyetlen elfogadható célja a többség szenvedésének enyhítése lehet, valamint, hogy megtalálja az elme pallérozásában és az igazság keresésében fellelhető örömöt.

Ha bírálnivalót keresnék jelenlegi életfilozófiádban, abban lelném meg, hogy túl sok érzelmet követelsz meg – ami végtére is egyértelműen a lelki tevékenységek silányabbjai közé tartozik. Természetesen bizonyos fokig kellemes és kívánatos lehet; ám sokkalta kevésbé fejlett idegszövetek játékával jár, mint azoké, melyekben a valódi intellektus lakozik. Az alacsonyabb létformák ösztöneihez kapcsolódik, következésképp nem érdemes az emberi törekvések végcéljaként előmozdítani vagy bátorítani. Amire az embernek törekednie kell, az az érzelemmentes képzelet gyönyöre – a tiszta ész gyönyöre, ahogy az az igazságok felismerésében megmutatkozik. E gyönyört mindig többé-kevésbé másodlagos vagy mellékes jelenségek fogják kísérni, ám e jelenségek az észtől és képzelettől függő, kifinomultabb típusba tartoznak. Most, hogy a költészet többé nem ragad magával, azt tanácsolom, hogy a bölcselettel helyettesítsd. Miután képtelennek bizonyultál örömet lelni önmagad magasan szervezett benyomások és érzések középpontjakénti szemlélésében, próbálkozz porszemként szemlélni magad a végtelen teremtés közepén, melynek mélységei hatalmas felfedezni váró titkokat rejtenek. Izgalom és elevenség rejlik a gondolatban. Lamb, Keats, Shelley vagy Tennyson helyett próbálkozz Darwinnal, Huxleyval, Tyndall-lal, Spencerrel és Haeckellel! Légy tudós, literátor helyett!

A romantikus értelemben vett tökéletes boldogság a legtöbb esetben elérhetetlen valószerűtlenség. Ne feledd, hogy a nagy Epikurosz célja nem a világias hdonh, (hedonizmus), vagyis öröm, hanem a fennkölt ataraxia, (ataraxia), vagyis a gondoktól és triviális gondolatoktól való megszabadulás volt. Tekintsd magad érzelemmentes, személytelen szemlélőnek, életed céljául pedig a téged körülvevő tények nyugodt szemlélését és osztályozását tűzd ki! Biztosra veszem, hogy én, aki aligha tudja, milyen egy érzelem (a néhány, ritkának mondható, őszinte dühkitöréstől eltekintve!), sokkalta kevésbé vagyok zaklatott, mint az, aki folyton új érzületeket hajszol. …

H. Paget Lowe
(legújabb írói álnevem)

Howard Phillips Lovecraft összes művei 3. – Galamb Zoltán fordítása

Lovecraft egyik sokat használt levelezői álneve a Theobald volt, ezzel utalva Lewis Theobaldra aki tizennyolcadik században középszerű költő volt, viszont kiemelkedő szerkesztő, HPL öniróniájára vall a nevének használata. R. Boerem a Discovering H.P. Lovecraft című könyvben kimerítően foglalkozik azzal, hogy miért is használhatta ezt a nevet, és arra az elméletre jut, hogy a két férfi élete igen csak hasonló volt: fiatalon veszítették el az apjukat, Lovecraft ponyvamagazinoknak írt, Theobald vulgáris színielőadásokat, és olyan írói munkákat végeztek el amiknél jobbra tartották magukat, csak hogy pénzük lehessen. Amíg önmagát Theobaldnak, addig Kleinert Szent Jánosnak nevezi, akit minden könyves szakmának védőszentjeként tartanak számon, ezzel önmagát alá rendeli levelező partnerének. Lovecraft cinikus volt, de igen csak alázatos is egyszerre. Globálisan megvetette a humánumot, de lokális szinten még sem volt tiszteletlen a környezetével.

Az 1919-ben íródott szeptemberi levélnek az előzményében HPL kifakad, hogy belefáradt az amatőr újságírásba, költő barátja pedig magába a versírásba. Lovecraft nem kezd el versenyezni az önsajnálatban, helyette inkább együttérzéséről tesz tanúbizonyságot, aztán azonnal átcsap egy eléggé lehangoló ateista gondolatmenetbe, miszerint semmi értelme az életnek. Erős kijelentések, főleg egy olyan személy felé aki vigaszt és valamiféle reményt vár egy válsághelyzetben, de később Lovecraft ezen is fordít, hiszen saját magával példálózik, mennyire kényelmes egy olyan tárgyilagos nézőpont, ahol semmi sem számít.

Nem hagyja ki Nietzschet sem, aki igen nagy hatással volt Lovecraftra. Frederic Nietzsche (1844 – 1900) német filozófus, klasszika-filológus volt, költő, zeneszerző és egyetemi tanár volt, akinek a világról alkotott felfogása sok szerzőt és művészt megihletett. Az individualizmust képviselte, és az egzisztencializmusnak volt az előfutára Kierkegaard és Schopenhauer mellett, az összes korabeli értékrendet kritizálta, de HPL még rajta is túltesz: hiszen a filozófus szerint az egyetlen cél a világon, az egyetlen értelem, amit mi adunk neki, és azt szenvedélyesen részvét nélkül teljesíteni, anélkül hogy mások gyengesége megakadályozza céljainkat. Minden korábbi konstrukciót meg kell semmisíteni, és új rendet felállítani, ami nem isten, hanem emberi központú, a jó és rossz homályos dolgok, relatív fogalmak, az erkölcs is az aktuális, jelen etika alapján értelmezhető. Lovecraft ezzel szemben ezeket is elveti, totálisan értelmetlennek talál bármiféle rendet, új eszményi világképet emberiség szinten, de még az erkölcsi fogalmakat is jelentéktelennek tartja kozmikus szinten. Nem relatív a jó és a rossz, hanem egyszerűen ezek nem léteznek a kozmicizmus mechanikájában. A Nietzscheizmus és realizmus című esszéjében ki is fetji, hogy még egy Nietzscehista társadalom sem lenne tökéletes, és az egyedüli dolog aminek értelme van, hogy a létezés fájdalmát enyhítsük egymás számára, ami viszont ellentmond Nietzsche gondolatainak. Lovecraft igen előzékeny Kleinerrel szemben, hogy nem a szuiciditásra buzdítja, ugyanis az egyetemes öngyilkosságot tartja az egyetlen ésszerű programnak az emberiség számára (hiszen ez is enyhítése a lét fájdalmának!):

“Az egyetemes öngyilkosság a világ leglogikusabb lépése lenne – mindössze primitív gyávaságból és a sötéttől való gyerekes félelemből nem cselekedjük meg. Ha ésszerűen gondolkodnánk, elébe mennénk a halálnak – ugyanazon üdvös nemlétnek, amit a világra jöttünket megelőzően élveztünk.” (Nietzscheizmus és realizmus) – Galamb Zoltán fordítása

Az ember csak egy nagyhangú bacilus, és bár Lovecraft is ateista, ő nem hinné, hogy Isten halott,hiszen nem halhat meg az, ami sosem létezett, és jogot sem formálhat rá, hogy ilyet kijelentsen az ember, abban az esetben sem, ha itt Nietzsche csak az isteni ideára gondol. Lovecraft világképe igen csak különös, de nem logikától mentes, írásaiból kiindulva pusztán csak nagyon elvont: szerinte ha van is Isten, az felfoghatatlan, és addig jó amíg nem találkozunk vele. Lovecraft nincs messze attól hogy bezárja az ő kozmicista-ateista körét azzal, hogy nincs az emberiségnek értelme, csak annak az isteni létállapotnak tekinthető kozmosznak amiben él, ami egy nagy önálló entitás aminek aprócska kinövései vagyunk, ezzel pedig elérjük a keleti filozófiákat, a tárgyilagos, érzelemmentes világképével pedig a buddhizmust is.

Lovecraft ebben az összetett és hátborzongató világképében tudja, hogy hol a helye, és barátjának is azt tanácsolja, hogy tanulja meg ezt, és egyszerűen, visszafogottan, szenvedélymentesen élje, ne pedig élvezze az életét. Nietzsche is hasonlóan vélekedett, miszerint a nagy dolgok létrehozásához szenvedés kell, a boldog pillanatok kevés haszonnal járnak. HPL elfogadásra ösztönöz, és arra hogy tanulmányozza a világot, egyszerre lehúz, és a szakadékba taszít, de közben derűs nihilizmusával inspirál, tanácsot ad, és nem pedig ezerszer elkoptatott silány jókívánságokkal és tanácsokkal bombázza Kleinert. Magát állítja be példának, de nem csak mint pozitív esetnek, és Epikurosz görög filozófusra is hivatkozik, ki a rendíthetetlen nyugalom állapotára törekedett, és az intellektuális gyönyörök megismerésére azáltal hogy a feleslegesnek vélt örömérzeteket kizárta az életéből. Epikurosz ( Kr.e. 341 – Kr.e. 270) atomista filozófus és a Démokritoszi természetfilozófia követője. Korának szinte összes gondolkodóját megvetette (úgy fest Lovecraft képtelen volt elszakadni a lázadóktól), autodidakta filozófusnak tekintette magát, aki a saját bölcselete és mások gondolatai között nem ismert el kapcsolatot kevés kivételtől eltekintve.

Lovecraft minden emberiségellenes gondolatától függetlenül úgy véli, és azt tanácsolja, hogy átalakulni kell, nem pedig megsemmisülni. Legyen Kleiner jámbor tudós, aki felfedezi a világot, ne próbáljon teremteni, inkább értse meg ami körülötte zajlik, avagy Kubrick klasszikus hidegháborús filmjének címét tovább gondolva: rájöttem, hogy nem kell félni a kozmicizmustól, meg is lehet szeretni.

Ez is érdekelni fog!

Kleicomolónak Lovecraft eléggé korán, 25 évesen már az első komolyabb novelláinak megírása előtt egy nagyon határozott világképpel rendelkezett azzal kapcsolatban, ...
H. P. Lovecraft barátai és ismerősei H. P. Lovecraft a magányos, embergyűlölő, magába forduló szerző, aki szobájának sötétjében gubbasztott nap mint nap, kirekesztve, elmarva maga mellől ...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Vidra Gyula

“Lovecraft munkásságának feldolgozása mellett az új rémálmok megteremtése a feladatunk. Azt mondják az esti híradónál nincs sokkolóbb, már nem találunk újat a nap alatt. Változtatunk ezen, bebizonyítjuk: az emberi fantázia még okozhat álmatlan éjszakákat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.