Idén július 24-én jelent meg a Journal of the History of Ideas kiadó blogján a JHIBlog-on Spencer J. Weinreich Mystery Attracts Mystery: The Forgotten Partnership of H. P. Lovecraft And Harry Houdini című esszéje H. P. Lovecraft és Harry Houdini kapcsolatáról és az Under the Pyramids novelláról. A szerző felajánlásával jelenhet meg most az esszé a The Black Aetheren, amit teljes terjedelmében Muhi Sakura Ágnes fordított le.
A ponyva egyike az amerikai kultúrtörténet mind ez idáig kevésbé ismert archívumainak. Bár természeténél fogva rövid életű, a ponyvairodalom vagy más néven puha kötésű könyvek sok millió olvasót csalogattak a félelmet nem ismerő detektívek és szuperhősök, a tragikus sorsú szerelmesek és rémisztő szörnyek világába. Ez volt Tarzan és Zorro szülőhelye, és olyan nagy elmék munkáit jelentették meg ilyen formában, mint Agatha Christie, F. Scott Fitzgerald, Mark Twain és Tennessee Williams.
A Weird Tales 1924-es májusi-júniusi-júliusi számának címlapja
1924-ben a Weird Tales fantasy-horror magazin olvasói a jól ismert ghoulok, holttestek és a hiányosan öltözött nők tömege mellett egy sokkal ismertebb alakot fedeztek fel. A magazin májusi-júniusi-júliusi számának címlapján megjelent az “Imprisoned with the Pharaohs” írás, nem más által, mint Harry Houdini. A bűvész beszámol az egyiptomi útjáról, ami alatt foglyul ejtették az alattomos helybeliek, majd az ősi korok rettentő szörnyeinek szánt áldozatként bebörtönözték a piramis alá. Houdini a jól ismert technikáival kiszabadítja magát, sikerül elérnie a felszínt, sebesülései ellenére is ragaszkodva ahhoz a gondolathoz, hogy csak álmodta az egészet.
A horror műfaj rajongói más néven ismerik eme bizarr történetet és a szerzőjét: “Under the Pyramids” H. P. Lovecrafttól. A maguk módján mindketten jelképei a kora huszadik századi Amerikának, ám Lovecraft és Houdini meglepően különböző életet éltek. A bűvész nemzetközi hírességnek számított, lelkes rajongótábor kísérte, bárhová ment. Az orosz cári család előtt is fellépett. Hihetetlen mértékű személyes vagyont halmozott fel, mellyel többek között olyan dolgokat is megvehetett, mint Viktória királynő egyszer viselt ruháját (ezt édesanyjának szánta ajándékul) és az 1907-es Voisin kétfedelű repülőgépet (komplett szerkezettel). Temetésén legalább kétezer ember vett részt. Ezzel szemben Lovecraft életrajzírója, S. T. Joshi szerint az író “haldoklása alatt […] lelki szemeivel maga előtt látta, ahogy munkája a feledés homályába vész.” Művei közül mindössze egy került publikálásra, a többi elenyészett a ponyva lapok poros másolataiban. Írásai csak halála után találtak közönségre, idővel elérve a mai napig megmaradt kultikus státuszt.
H. P. Lovecraft 1934-ben (fotó: Lucius B. Truesdell)
Az “Imprisoned with the Pharaohs” eredeti ötlete Houdinitől származott, akit a Weird Tales tulajdonosa, J. C. Henneberger, növelve az eladásokat, továbbra is újságíróként foglalkoztatott. Henneberger, valamint a magazin szerkesztője, Edwin Baird felkérte Lovecraftot, hogy írja meg, amit Houdini megtörtént eseménynek állított be. “Lovecraft hamar rájött, hogy a forrása teljes egészében fikció, ezért meggyőzte Hennebergert, hogy hagyjon neki annyi fantáziadús mozgásteret, amennyit csak tud a történet megírásában.” (Joshi, A Dreamer and a Visionary, 191).
Az “Imprisoned with the Pharaohs” semmiképpen sem tekinthető Houdini egyetlen fikciós alkotásának. Már 1906-ban felvételeket készített a trükkjeiről, 1918-1923 között pedig több némafilmben is szerepelt és/vagy készített. Jóllehet ezek a filmek nem feltétlenül Houdini személyes élményeiről szólnak, azonban kísérletet sem tettek ama tény elrejtésére, hogy a bűvész volt létrejöttük és a nagyszámú eladások oka. Főszereplőik—sokat sejtető nevű Harvey Hanford vagy Harry Harper – a filmvásznon töltött idejüket legtöbbször kényszerzubbonyban, láncra verve, folyókban sodródva, repülőgépekről vagy sziklákról lelógatva töltötték, esetleg egyéb kényelmetlen helyzeteket teremtettek, ezzel is a legnagyobb lehetőséget biztosítva a közönség számára, hogy lássák, mire képes valójában Houdini.
Harry Houdini 1918-ban
Lovecraft megértette, hogy az olvasók Houdinit akarták, a szabadulóművészt, ő pedig eleget tett a kérésnek. A piramisoknál tett éjszakai látogatása során “Houdinit” megtámadják, megkötözik, majd egy földalatti templom mélyedésébe vetik. Hősünk legyőzhetetlen.
Az első lépés az volt, hogy megszabaduljak a kötelékeitől, a szájpecektől és a szemkötőtől; és tudtam, ez nem jelent számomra nagy kihívást, ugyanis hosszú és változatos karrierem során, mint a szabadulás képviselője, ezeknél az araboknál is kifinomultabb szakértők próbáltak már minden ismert módon megbéklyózni, s még így sem sikerült soha legyőzniük a módszereimet.
Ugyanakkor a történet magában hordozza a Lovecrafti “kozmikus rémület” minden ismertetőjegyét: a hétköznapi élet alatt megbúvó kísérteties és ősi dolgokat, mítoszokból átvett, különféle anatómiai sajátosságokkal rendelkező groteszk szörnyeket, az emberi elme képtelenségét, hogy megértse a szörnyű igazságot, és az ő kivételes—finoman fogalmazva—prózai stílusát.
A rémálmok eksztázisa és minden ördögi dolog összeolvadása volt ez. Apokaliptikus és démoni pillanat volt, az egyik pillanatban még gyötrelmesen, kínlódva ereszkedtem le egy szűk kút ezerfogú kínjai közé, ám hirtelen denevérszárnyakon suhantam pokol örvényeiben; szabadon himbálózva és lendületesen haladtam át a végtelen, határtalan, üres téren; bágyadtan, szédülve kúsztam fel a hűvös éterek mérhetetlen csúcsára, majd meredten nyeltem a féktelen, émelygő váladékot. . . . Hála Istennek a kegyelemért, ami a feledésbe zárta a tudat fúriájának karmait, melyek félig hatástalanították képességeimet és hárpiaként szaggatták a lelkemet. Az a szünet, bármily rövid volt is, adta nekem az erőt és a józan gondolkodást, hogy elviseljem a kozmikus pánik még hatalmasabb megnyilvánulásait, amelyek rejtőztek és rázkódtak az előttünk lévő úton.
Lovecraft a saját hírnevét sérti rasszizmusa által. Bár az “Under the Pyramids” műve ilyen tekintetben semmiképp sem mondható a legrosszabbnak munkásságán belül, ennek ellenére Egyiptom elegendő teret biztosított az előítéleteinek: “a kiabáló és harcias beduinok tömege”, “nyomorúságos arab település”, “mocskos beduinok”. Az orientalista szellem már “Houdini és felesége Kairóba érkezésekor is erősen érezhető, a pár csalódik, ugyanis „a tökéletes éttermi kiszolgálás, a liftek, az általánosan anglo-amerikai luxus körülmények mellett a titokzatos kelet és a feledésbe merült múlt igen távolinak tűnt”. Amint útjuk során mind mélyebbre merülnek a város rejtelmeiben, meglelik, amit keresnek—”Kairó kanyargós útjainak és egzotikus városának köszönhetően Haroun-al-Raschid Bagdadja újra élettel telinek látszik.” Lovecraft összegyűjti az orientalizált Közel-Kelethez kapcsolódó összes szóképet: bazárok és tevék, titkos sírok és galád bennszülöttek, a müezzin hívó szava valamint a fűszerek és füstölő illata. Egyiptom, meséli “Houdini” egyik fogva tartója “nagyon öreg; tele belső titkokkal és ősi hatalmakkal. “
Hafré szobra, Egyiptomi Múzeum, Kairó (fotó: Juan R. Lazaro)
Ezen képzeteken belül azonban fellelhetőek az eredeti Egyiptom elszórt maradványai. A “Houdini” Egyiptom vezéralakjai például az “élőhalott Khephrén király (Khephren) és ghoul-királynője, Nitókrisz (Nitocris)”, akik a természetfeletti lények légiója felett uralkodtak. Lecsupaszítva a Lovecrafti lidérces kiegészítéseket mindketten csupán rossz hírnévvel rendelkező történelmi személyiségek. A főleg Hafré (Khafra) néven ismert “Khephrén” volt az építője a második legnagyobb piramisnak Gízában és (feltételezhetően) a Nagy Szfinxnek, ám Hérodotosz és más ősi történészek úgy emlékeznek rá, mint egy kegyetlen és eretnek uralkodóra, aki bezáratta az egyiptomi templomokat, és nyomorúságba taszította a birodalmat (II.127-28). Nitókrisz (Nitocris) régóta az Egyiptomot övező viták tárgya: egyes tudósok elfogadják azon ókori beszámolókat, melyek Óbirodalom VI. dinasztiájának fáraójaként említik (Kr. e. 2345–Kr. e. 2181), ugyanakkor mások még a létezését is tagadják. Leírva az érzett kellemetlenséget a legkisebb piramis közelében is, “Houdini” elmagyarázza, “valószínűleg nem azért érzem ezt, mert a VI. dinasztia alatt itt temették el élve Nitókrisz királynőt; nem itt történt az, hogy a ravasz Nitókrisz, aki egyszer meghívta minden ellenségét egy ünnepre a Nílus alatt épült templomba, majd vízbe fojtotta őket a csatorna ajtók megnyitásával? “A horror írók számára is méltó anekdota, ám bizonyos, hogy nem az ő találmánya. Hérodotosz elbeszéli, hogyan állt bosszút Nitókrisz a bátyja gyilkosain:
Tágas földalatti kamrát építtetett; akkor […] fényűző ünnepet tartott, és meghívta mindazon egyiptomiakat, kikről tudta, hogy leginkább érintettek bátyja meggyilkolásában; s ünneplésük közben ő rájuk zúdította a folyót egy hatalmas és titkos csatornán keresztül. Ez volt mind, amit a papok beszéltek róla, kivéve, hogy e tette után forró hamuval teli kamrába vetette magát, elkerülve ezzel a bosszút. (II.100, A. D. Godley fordítása)
Nitókrisz összevonása a Menkauré-piramissal, Gíza harmadik és egyben legkisebb piramisával, egy pap-történésztől, Manethóntól (Manetho) származik (korai III. század B.C.E.). Nitókriszt “kora legnemesebb, legszebb nőjének és jellemének, a harmadik piramis építőjének” nevezi (The History of Egypt, 55).
Habár Houdinire (jogosan) nagyobb odaadással emlékeznek, mint Lovecraftra, karrierje semmiképpen sem volt mentes a kellemetlen faji politizálástól. John F. Kasson kapcsolatba hozza Houdinit Tarzannal, a korai testépítőkkel, mint Eugen Sandow és mások, mint a fehér test iránti rajongás gyújtópontjait. Ebben és sok más tekintetben is a szupersztár bűvész és az ismeretlen író sokkal közelebb állt egymáshoz, mint azt valaha is sejtették. Mindketten olyan természetfeletti, misztikus egyéniséget teremtettek, melyben egyikük sem hitt, de kivetítették a saját életükre. Igyekeztek kielégíteni a huszadik század elején felbukkanó izgalom iránti éhséget. A két férfi vélhetően jól kijött egymással: Houdini megkérte Lovecraftot, hogy írjon egy mára elveszett cikket az asztrológiáról, és megpróbált (sikertelenül) segíteni a fiatal írónak, hogy állást kaphasson az egyik lapnál. Lovecraft barátjával és ponyva-társszerzőjével, C.M. Eddyvel közösen tervezték, hogy együttműködnek egy anti-spiritualista könyvön, The Cancer of Superstition, amikor Houdini 1926. október 31-én meghalt. Csak Lovecraft vázlata és Eddy kéziratának harmincegynéhány darabja maradt meg, együtt az ”Under the Pyramids” művel, a bűvész és a horror író különös kapcsolatának egyetlen tanújával.
Szerző: Spencer J. Weinreich
Fordította: Muhi Sakura Ágnes
