Skip to main content

Lovecraft Brooklynban, a Red Hook

A The Black Aether életrajzi sorozatának előző részében kitértem arra, hogy Howard Phillips Lovecraft novelláit gyakran valós élmények és helyszínek ihlették, illetve hogy a fiktív elemek horrorisztikusságát nem minidig tükrözik maguk a valós előképek. Gyakran előfordult, hogy kellemes kikapcsolódások, utazások emlékei inspirálták Lovecraft egy-egy igencsak nyomasztó rémtörténetét. Következzék Brooklyn, egy olyan város, amely HPL elméjében a legsötétebb borzalmak bölcsője volt.

H. P. Lovecraft 1924-ben vette feleségül Sonia Greene-t, akit amatőr írói körökből ismert. Az esküvő után New Yorkba, azon belül is Brooklynba költöztek, amely rendkívüli módon elütött attól a New Englandi környezettől, amelyben Lovecraft otthon érezte magát. Egy évvel később, 1925-ben, az itteni élményeinek hatására írta meg The Horror at Red Hook című novelláját. A Red Hook Lovecraft társadalompolitikai nézeteivel szembehelyezkedő vélemények céltáblájává vált, mint HPL egyik “legrasszistább” novellája.

Természetesen Lovecraft értő befogadójaként nem lehet szándékom lemosni a szerző nevéről a rasszizmus bélyegét, hiszen ő maga, ha nem is fikciós műveiben, de néhány esszéjében elég világosan kifejtette ilyen nézeteit. Azonban épp a The Horror at Red Hook-kal kapcsolatban mindenképpen érdemes tudni, hogy az író magánéleti, egzisztenciális és anyagi válságának idején íródott. Ez nem mentség, hanem tény, amely nélkül nem teljes a kép.

Brooklyn, Clinton Street 169. – 1925

Brooklynba költözésük után nem sokkal az ifjú párnak anyagi nehézségei támadtak. Soniának viszonylag jól fizető állása volt Cincinnatiben, a Mabely & Carew áruházban, ám ezt a pozícióját hamarosan elveszti, egészsége megromlik, ami miatt többször korházba is kerül.  Lovecraft pedig abból élt, amihez értett, méghozzá – mint sokan, akik írásból akarnak megélni – rosszul. Sonia később Clevelandban vállalt munkát, ahol igen megfeszített munkatempót kellett felvennie.  Eközben Lovecraft egy szobás apartmanba költözött, a Clinton Street 169-es szám alá.

Ebben az időszakban lényegében nem volt közös életük. 1925-ben mindent egybevéve 89 napot töltöttek együtt a New yorki lakásban, természetesen megszakításokkal. Ez a legridegebb párkapcsolatokat is megviselné. Bár Lillian nénikéje támogatta Lovecraftot, ez az összeg nem fedezte alapvető költségeiket sem, szembe kellett nézniük anyagi nehézségeikkel.  Lényegében csak arra a pénzre számíthattak, amit Sonia megkeresett. Lovecraftnak szembe kellett néznie az éhezés rémével, ebben az időben igen szűk koszton tengődött. Ráadásul a tél közeledtével be kellett szereznie egy olajkályhát, ami lényegében halálos csapást mért a családi kasszára.

Ám az élet még tartogatott az írónak egy utolsó megpróbáltatást, amely végül az egzisztenciális megrendüléséhez vezetett: míg aludt, valakik betörtek a lakásába és ellopták a kabátjait, zakóit, több más értékkel egyetemben. Persze próbált új ruhadarabokat vásárolni, ám ekkor szembesülnie kellett azzal, hogy amit egy úriember alapvető, elegáns viseletének tartott, az mekkora luxus is valójában. Kénytelen volt olcsó kabátokat vásárolni, amiről beszámolt Lillian nénikéjének:

“Úgy gondolom felismerem a különbséget az olyan öltözék között, amelyet egy úriember hord és amelyet nem hord. Ami megélezte az ehhez szükséges érzékeimet, az az állandó látványa azon átkozott, mocskos csőcseléknek, amely megfertőzi New York utcáit, és akiknek öltözködése szisztematikus különbséget mutat az átlagemberek normál öltözködése között (…) A fenébe is, egy jóféle Providence-i viseletben lennék, vagy egy átkozott fürdőköpenyben!? A határozott vágású hajtóka, az anyagminőség és a szabás mindent elmond. A puszta látványa is mulattat azoknak a ripacskodó, fiatal csavargóknak és idegeneknek, akik vagyonokat költenek a legkülönfélébb drága holmikra, amelyeket jóizlésük bizonyítékának tekintenek, ám amelyek valójában teljes szociális és esztétikai elkárhozásuk jelei – nagy betűkkel hirdetve: “Tudatlan paraszt vagyok!”, “Hitvány csatornapatkány vagyok”, vagy “Ízléstelen, igénytelen falusi vagyok”.

Nagyon erős kifejezések, amelyeket nem szoktunk meg a mind irodalmi alkotásaiban, mind leveleiben a kor viszonylatában is magas esztétikai színvonalú nyelvezetet használó, az igényes mondatszövés és szóhasználat fontosságát nem egyszer kifejtő írótól. Annyit még hozzátesz a fenti sorokhoz, hogy a fent említett emberek, amennyire lehet, próbálnak illeszkedni az “úriemberi művészi sztenderdhez”, azonban véleménye félreérthetetlenül lesújtó. Kiérezni a sorokból, hogy itt már jóval többről van szó puszta konzervatív értékrendnél – Lovecraft itt valószínűleg több hónap felgyülemlett feszültségét engedte előtörni.

Mindazonáltal érték kellemes élmények is Lovecraftot. Egyrészt amikor munka után járt, utazgatott a környéken és alkalma volt megismerni a várost, másrészt Soniaval is gyakran sétálgattak, azon kevés alkalmakkor, amikor együtt lehettek. 1925 július 2.-án például Conny Island-re kirándutak, ahol a férfi vattacukrot vásárolt párjának. Másfelől, amikor Sonia nem volt otthon, Lovecraftnak volt ideje alkotni. 1925 augusztus 1-2.-án írta meg The Horror at Red Hook című novelláját, amit így jellemzett Frank Belknap Longnak írott levelében:

“Olyan rejtett kultuszokról szól, amelyek összefüggésben állnak a zajos, fiatal csavargók bandájával, akiknek elemi rejtelmessége rendkívüli módon inspirált engem. A történet hosszú és kusza, és nem gondolom nagyon jónak, mindazon által próbálja átadni az esszenciális iszonyatát egy olyan közegnek, amely meghazudtol mindent, ami hétköznapi.”

A közeg, amiről itt Lovecraft egy “esszenciális iszonyatot” árasztó helyként beszél, Red Hook – Brooklyn egy kis félszigete, egy sétányi útra a Clinton Street 169-től. Magában a novellában ezt a leírást találjuk a városrészről:

Red Hook egész Brooklyn legrosszabb hírű városnegyede, egy hatalmas, teleszemetelt labirintus a régi kikötőkerületben, szemben Govemor’s Islanddel. Mocskos, zsúfolt utcái a rakpartról kapaszkodnak fel a dombhátakra, ahol kettő közülük – a Clinton Street meg a Court Street – elkanyarodik a Borough Hall felé. A házakat túlnyomórészt téglából építették, a tizenkilencedik század első negyedétől a közepéig terjedő időszakban; néhány sötétebb sikátorban és mellékutcában az a fajta régies ízű hangulat uralkodik, amit az irodalomban többnyire „dickensi”-nek szokás nevezni, valódi változatát pedig csupán azok találják vonzónak, akik kizárólag regényekből ismerik. A lakosságot szír, spanyol, olasz és fekete népelemek reménytelen összevisszasága alkotja; amelybe a szomszédos negyedekből még skandináv és amerikai szórványok is vegyülnek. A hangok és szagok valóságos Bábele ez a környék; az utcai lárma napközben folyamatos zsongássá mosódik össze, melyből időnként furcsa kiáltások emelkednek ki, mintegy visszafeleselve a kikötőnek; ahol a gőzsípok messzebőgő orgonakoncertjéhez a koszos mólókon megtörő hullámverés zúgása szolgáltat zenei aláfestést.” – Kornya Zsolt fordítása.

Red Hook 1875 körül

Képzeljük el, ahogy egy zsúfolt hajón közelítünk a korlátlan lehetőségek hazája felé és az első látvány, ami a horizonton elénk tárul, egy téglavörös, horog alakú félsziget – egy igen hosszú és valószínűleg igen kényelmetlen utazást követően az első szárazföld. Lovecraft a másik oldalról szemlélte a dolgokat. Óceáni kikötőhöz méltón Red Hook mindig zsúfolt, mindig nyüzsgő volt, a bevándorlás, és nem elhanyagolható mértékben az illegális bevándorlás fogadóállomása, kultúrák olvasztótégelye. Ne feledjük továbbá, hogy az 1920-as években az egyre erősödő szervezett bűnözés ezernyi csápjával font körül szinte minden kereskedelmi és szállítmányozási tevékenységet. Ez is hozzájárult ahhoz a nyomasztó légkörhöz, amit Lovecraft páratlan fantáziájával még inkább mélyítve, sötét titkokkal terhelve tár olvasói elé. A The Horror at Red Hook elbeszélés történetét főleg az okkultista praktikák, a szó szerint kriminális körülmények, valamint a nyomozati szál köré fűzi az író. A rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulások csupán egy kis rétegét adják a novellának.

A The Horror at Red Hook novella egyik emblematikus helyszíne a ‘Táncos templom’, amely egy régi felekezeti gyülekezőhely, amit az okkultisták elbirtokoltak. A helyszínt ihlető valós épület már nem áll, de Red Hooknak több régi temploma is volt/van, például a St. Paul’s Lutheran Church, vagy a Baptista templom, amely nagyon közel van ahhoz az utcához, ahol Lovecraft lakott, illetve A Red Hook-i kikötő, amely szintén inspirációul szolgált Lovecraftnak.

Red Hook ma is kikötőváros és bizonyos szempontból ma is sötét és nyomasztó hely. A rakparti rész nem csak mocskos és lepusztult, de a modern, indusztriális látkép miatt ha lehet, még horrorisztikusabb, mint Lovecraft novellájában. A városrész egyes látványosságai, mint a Red Hook Rocks, a Régi troli, vagy a gabonatároló a végromlás emlékművei. Azonban, mint minden fejlett városban, az emberek itt is próbálnak élhető körülményeket teremteni maguknak. Red Hookban sokszínű és élénk a zenei, művészeti és gasztrokultúra.

Nyolc nappal a Red Hook megírása után Lovecraft tett egy nagy sétát New York nevezetes terein, ellátogatott például Greenwich Village-be és a Battery Parkba. Ezután kompon átkelt Elizabethbe (város New York mellett, New Jersey államban), ahová reggel hétre érkezett meg. Ott vásárolt tíz centért egy vázlatfüzetet, leült egy padra a Scott Parkban és megírta He című elbeszélését.

A novella kezdő sorai Lovecraft aktuális lelkiállapotáról és a városról alkotott véleményéről:

“(…) Hiba volt New Yorkba jönnöm, mert míg én elsöprő erejű csodákat és ihletet kerestem az ódon utcák nyüzsgő labirintusaiban, amelyek vég nélkül kanyarognak elfeledett udvaroktól, terektől és vízpartoktól ugyanolyan elfeledett udvarokig, terekig és vízpartokig, és a ciklopszi modern tornyok és csúcsok között, amelyek babiloni feketén törnek a fogyó hold felé, addig helyette csupán rémületet és szorongást találtam, ami azzal fenyegetett, hogy a hatalmába kerít, megbénít és megsemmisít engem” – Gálvölgyi Judit fordítása.

Perry Street 93.

A történet elbeszélője, csakúgy mint maga az író, a parkban üldögél, amikor találkozik egy titokzatos férfival, aki elvezeti őt egy régi házba, ahol apokaliptikus víziókon keresztül mutatja meg New York múltját és jövőjét. A házat egy valós épület, a Perry Street 93 ihlette, amelyről Lovecraft egy cikkben olvasott.

Lovecraft másik ebben az időszakban készül műve az In The Vault, amelyet C. W. Smith, a Tryout című amatőr magazin szerkesztőjének ötlete alapján írt. A “természetfölötti bosszútörténet” végül 1925 novemberében jelenhetett meg, de Lovecraft professzionális megjelenési felületre vágyott, ezért beküldte a novella javított változatát a Weird Tales magazinba. A lap főszerkesztője, Farnswoth Wright azonban visszautasította, azzal az indokkal, hogy a történet “nagyfokú félelmetessége nem passzol Indiana állam cenzúrázási elveihez”. Itt Wright C. M. Eddy Jr. 1919-es, The Loved Dead című novellájára utal, amely tiltakozást váltott ki az Indana állami hatóságoknál, ezért a lap aktuális számát vissza kellett hívni az üzletekből.

A nyár hátra lévő részében Lovecraft kapcsolatot teremtett több helyi érdekeltségű kiadóval, szerkesztővel, kisebb munkákat is vállat, azonban jelentősebb megbízatást nem kapott. Mígnem novemberben W. Paul Cook felkérte, hogy írjon egy esszét arról, hogyan jelennek meg rémületes és hátborzongató elemek az irodalmi művekben.

A “brooklyni évek” Lovecraft életének egy hullámvölgyeként, viszontagságos időszakaként értelmezhetőek és egy nem túl sikeres párkapcsolat utolsó éveiként is. Azonban pozitív eredmények is kötődnek az időszakhoz: Lovecraft ekkor írta meg The Horror at Red Hook, a He és az In the Vault című novellákat, ekkor született meg a The Call of Cthulhu ötlete, majd az említett megbízás tárgyaként elkezdte írni felbecsülhetetlen jelentőségű, Supernatural Horror in Literature című esszéjét, melyet azonban már Providence-ben fejezett be. Amikor Lovecraft 1926-ban visszatért szülőföldjére, hivatalosan még nem, azonban lényegét tekintve már elvált Sonia Greene-től.

Lovecraft brooklyni éveinek és bizonyos szempontból egész életművének is egyik fontos tanulsága, hogy mindig igyekeznünk kell emberként élni. Akkor is, ha éppen ember voltunk az, ami ebben a leginkább akadályoz. Minden perc számít, az univerzum irdatlan erői ugyanis bármikor végigsöpörhetnek életünkön.

HPL élményei, tapasztalatai kozmikus látásmódjával és létfilozófiájával vegyítve, gyakran sötét és nyomasztó, egyben lenyűgöző víziókban, páratlan novelláiban fejeződtek ki. Azonban azon sem kell meglepődni, hogy neveltetése, társadalmi nézetei és lelkiállapota is tükröződnek művein. Tudnunk kell mindezt egységben látni, de tudnunk kell szétválasztani is. Ezért is nagyon fontos, hogy Howard Phillips Lovecraftot ne csak mint álmodozót, ne csak mint látnokot ismerjük meg – hanem úgy is, mint embert.

 

Ez is érdekelni fog!

He – szubjektív vélemény Howard Phillips Lovecraft több alkalommal is kijelentette, hogy a jó rémtörténet a hangulattal fogja meg az olvasót és nem a cselekménnyel. A helyes h...
Victor LaValle – interjú Victor LaValle tavaly a Tor.com kiadásában megjelent regényét a The Ballad of Black Tomot jelölték a 2016-os Bram Stoker Awardra és a 2017-es Hugo Awa...
Micro Aether 2016/Augusztus Számomra különösen fontos az augusztusi hónap H. P. Lovecraft életrajzában, nem csak azért mert a...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Szujó Norbert

"Emberi kötelességünk cselekvésre ösztönözni azokat, akikben az alkotó szándék legkisebb lángja is ég."

Egy hozzászólás érkezett erre: “Lovecraft Brooklynban, a Red Hook

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.