Skip to main content

Lovecraft Music Night. Elmentünk. Kár volt.

“Nem szabad úgy hinni (…), hogy az ember a legrégebbi vagy épp az utolsó e földnek urai közt, vagy hogy az élet, az anyag ismert állapota egyetlen lehetséges állapot. A Régiek voltak, a Régiek vannak, a Régiek lesznek.” – H. P. Lovecraft

Indította ezzel a Rémület Dunwichben-ből származó idézettel az eseményének meghívóját a Lovecraft Music Night, ígérve ezzel egy kozmicista, Mérhetetlen Vénekben gazdag alkalmat azoknak, akik szeretik és/vagy tisztelik Lovecraft munkásságát, amire külön felhívták a figyelmünket. Az utóbbi időben a nemzetközi mintára épülő Arkham Night játéknapon  és a novemberi TBA találkozón kívül szinte a zéróval egyenlő azon események száma, ami Lovecraft munkásságával kapcsolatos, így az embernek azonnal szemet szúr egy olyan alkalom, ami HPL nevével van fémjelezve, és ráadásul annak az eseménynek a meghívója elé egy idézet is társul a mestertől. A Fészek klubban megrendezésre kerülő Lovecraft Music Night, egy divatbemutatóval, képkiállítással, zenés programmal és Vágvölgyi B. András megnyitójával, azaz Hunter S. Thompson magyar hangjával várta a látogatókat.

A Fészek klub pincéje zeg-zugós folyosóival és titokzatos csigalépcsőjével, kitűnő hely egy olyan szerző tiszteletére, aki maga is dolgozott a beltérben lapuló rémülettel, így a hangulat adott volt, miután az ember kifizette az ezer forintos belépőt. Viszont azonnal szembesült azzal a problémával, miután bejárta a pince klub részét, és még a csigalépcsőre is felment – ahol csak pár mobilozó, fekete ruhás fiatal állt -, hogy fogalma sem lesz azzal kapcsolatban, a kiállítás valójában merre található, és merre lesz a divatbemutató. Egy kelletlen útbaigazítás során kiderült, hogy Ádám Mihály képei a pincében található klubrészleg sötét részein bujkálnak, két oldalt a színpad előtti részen, ahol a koncertek kerültek később megrendezésre. Majd az is kiderült, hogy több mint fél órával később fog kezdődni a megnyitó.

Mielőtt az ember belemerülhetett volna a grafikákba, megjelent az alkotó, és figyelmeztette a helyiségben lévőket, hogy azonnal kezdődik a divatbemutató. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy a tágas klubbelsőben, ahol ülőhelyek is vannak, ott fognak végig sétálni a modellek, így végül visszamentem az alig pár négyzetméteres helyiségbe, ami felett a csigalépcső hangulatosan megvilágítva tornyosult körénk.

Vágvölgyi B. András, aki mint beismerte, a kiállítás alkotójának szegről végről ismerőse, egy régi sztálinista könyvben talált papírra írta fel a beszédét, amiről a naiv Lovecraft rajongó azt hihette, hogy valamiféle bevezető lesz HPL irodalmába, a régi könyvben talált rejtélyes, üres, kivágott sarkú, megsárgult lapnak apropóján, de csalódnia kellett annak, aki azt várta, hogy szóba kerül a szerző. Nos, Lovecraft az egész este megidézetlenül maradt, ugyanis helyette Vágvölgyi elmondta, hogy ő hozta be a gonzo újságírást Magyarországra, és Ádám Mihály alkotásai emlékeztetik őt Hunter S. Thompson könyvei illusztrátorának, Ralph Steadmannak a kaotikus rajzaira, aki a műfaj megteremtője.

Lassan kúszott fel gerincemen a hideg felismerés, miszerint naiv gondolat volt, hogy az egyre másra szerveződő cosplay, és steampunk partik hatására egy Lovecraft által ihletett kosztümkollekciót fogok látni. Korabeli dizájnnal, megfűszerezve esetleg halas, csápos, vagy az utólag hozzárendelt elemekkel, mint például a szemes pentagram. Ezt a szerethető kliséhalmot vártam a grafikákon is, ne adj isten a berendezésen, ahová semmiféle díszítés nem került.

A divatbemutatónak nevezett program után, újra megnéztem a falakon lévő rajzokat, főleg miután sikerült őket megvilágítani, de sajnos továbbra sem találtam nyomát a rendezvényt fémjelző névnek a stílusával, hangulatával. Természetesen a kecskés-macskás figurákra rá lehet erőszakolni a lovecraftiánus jelzőket, de a frusztrált, nyúzott fejű lényekről, és a mindenféle szenvelgő figurákról, csak egy horror rajongó fiatal jut eszembe, aki nagyon ki akarja fejezni a benne tomboló fájdalmat és ezt egy szimbolikus, sokkolni akaró, rajzolt környezetre vetíti. Állati eredetű, illetve emberi péniszekkel, amit jobb híján egy kiállítás keretében Lovecrafttal reklámoz.

Az első zenekar műfaji besorolása „wave pop punk”, ami egy másik buliban valószínűleg jól is eltudott volna sülni, de nem itt. A további előadókat már nem hallottam, mivel már nem is érdekeltek, mivel azok, akik felvállalták, hogy Lovecraft szellemét megidézzék ezen az estén, inkább csak a kirakatba tették őt, mint egy felfújt, használt gumibabát, ami pont olyan üres volt, mint ez az este.

A populáris kultúra amióta felfedezte Lovecraft nevét a gyér hitelességű filmek és a játékok által, egyre-főre próbálja munkásságát kiárusítani műanyag, plüss, és sajnos most már művészeti keretekben is. Ezt meg kell szoknunk, és kiemelnünk belőle a hasznosat, szerethetőt és az olyan értékű relikviákat, amik megpróbálnak művészeti, avagy gondolati szinten alkalmazkodni, valamit átadni H. P. Lovecraft munkásságából. Nem szabad csak azzal megelégednünk, ami ajándéktárgyként adható Cthulhu rajongó barátainknak. Végtelenül szomorú, hogy már az underground is elkezdi mémként, egy ócska jelzőként használni egy olyan embernek a nevét, aki szinte éhen halt, azért mert nem volt hajlandó eladó sorba állni, aprópénzre váltani a művészetét, hogy egy esemény saját magát reklámozza, lehúzza azokat, akik komolyabban veszik HPL életművét.

A The Black Aether kényesen ügyel arra, hogy azon kortársaink alkotásaira hívja fel a figyelmet, ami jó, és kiemelje az értékelhető pontokat a különböző médiummal rendelkező produktumokból. Könnyedén elmehetnénk eme este mellett is, csak hogy így is rengeteg tévképzet alakult ki az emberekben a lovecrafti jelző alapján, és a dolgunk az is, hogy rendet tegyünk a káoszban. A jóindulatú klisé halmok gyártását meghagyjuk másoknak Lovecraft-al kapcsolatban, de biztatunk mindenkit, hogy HPL által inspirált zenéket alkosson, rajzoljon, írjon, és ossza meg velünk. Azonban sajnos egy olyan időszakot élünk, ahol sokan a mester nevét egy egyszerű csaliként használják, kampónak, hogy felkapaszkodjanak a Magyarországon is egyre népszerűbbé, elismertebbé váló szerző vonatára.  A cikk zárásaként csak egy hozzám hasonlóan csalódott látogatót idéznék az estéről:

„Hát, ebben a rendezvényben maximum csak a plakáton Lovecraft neve volt az, ami rá emlékeztetett.”

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Vidra Gyula

“Lovecraft munkásságának feldolgozása mellett az új rémálmok megteremtése a feladatunk. Azt mondják az esti híradónál nincs sokkolóbb, már nem találunk újat a nap alatt. Változtatunk ezen, bebizonyítjuk: az emberi fantázia még okozhat álmatlan éjszakákat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.