Skip to main content

Frank Belknap Long – Epilógus: Lovecraft és Poe

H. P. Lovecraft 1920 elején ismerkedett meg életre szóló barátjával – egy 1929. március 15-én írt levelében az egyik legközelebbi barátjaként utalt rá – és nagyapós hóbortja egyik első számú áldozatával, az akkor épp csak 19 éves Frank Belknap Longgal, alias „Sonnyval” vagy „Belknapiusszal”. Long 1919 vége körül csatlakozott a United Amateur Press Associationhöz. Kettejük kapcsolatát az amatőr újságírás keretei között a Poe-hoz fűződő viszony alapozta meg, feltételezhető, hogy Long Poe stílusában megírt novellái is közreműködtek, hogy Lovecraft alkotói fókusza még határozottabban a rémtörténet felé irányuljon. A kötelék azt eredményezte, hogy Lovecraft több írásának kéziratát Longnak mutatta meg először.

Lovecraft és Long további közös pontja volt a macskák iránti rajongás. Utóbbi macskája, Felis legalább annyira mélyen összecimborált Lovecrafttal, mint a gazdája, amit a macskát a kezében tartó Lovecraftról vélhetőleg 1925-ben készült fotó is megerősít. Long macskahódolatáról tanúskodik a Conservative 1923. júliusi számában közzétett áradozó prózaverse (Felis: A Prose Poem) is.

Lovecraft méltatta Long intellektusát. Ugyanakkor személyiségét tekintve Long elütött Lovecrafttól, és ifjonti hevületében megvoltak a „koraszakai” – szimpatizált például a bolsevizmussal is, amelyet Lovecraft világéletében következetesen és élesen bírált és elutasított. Long útkeresése részben mulattatta Lovecraftot, részben viszont bőséges levelezést eredményezett, melyben ütköztették eltérő nézőpontjaikat. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a fentebb hivatkozott, 1929-es levélben Lovecraft már úgy jellemzi Longot, mint akivel a felszínen különböznek, ám mélyebb szinten jelentős párhuzamok is fennállnak közöttük. Leírása szerint Long „kiábrándult cinikus, aki a magaméra sokban emlékeztető megvetéssel viseltetik az élet & annak konvenciói & közhelyei iránt, & hódolat lakozik benne a phantázia & az önmagáért való művészet iránt, amely még inkább fokozza a hasonlatosságot.” Long Lovecrafttal való barátságának és a rémtörténetek iránti érdeklődésének legismertebb eredménye a The Hounds of Tindalos, azaz Tindalosz kutyái című novella, mely a Weird Tales 13. évfolyam 3. számában, 1929 márciusában került publikálásra – magyarul pedig az Azilum magazin 2. számában olvasható Lovecraft Long munkásságát értékelő esszéjével egyetemben –, és a benne ábrázolt dimenzióvándor szörnyek fontos tagjai lettek az utókor által kialakított „lovecrafti” panteonnak.

A fordhami Poe Cottage a New York-i Bronxban, a Kingsbridge Road és a Grand Concourse sarkán, a Poe Parkban áll. Eredetileg kicsivel arrébb, a Kingsbridge Road-on helyezkedett el. New York városvezetése 1913-ban megvásárolta az épületet, ebben az esztendőben került sor a jelenlegi helyére való elmozdítására és múzeumként való megnyitására. Poe 1846-ban költözött ide anyjával és feleségével, és itt lakott élete utolsó éveiben. Fontosabb írásai közül ebben a házban született például a Lee Annácska, az Egy hordó amontillado és a Heuréka.

Lovecraft, Long és James F. Morton

Lovecraft, Long és James F. Morton 1922. április 11-én rótta le tiszteletét a Poe Cottage-nál. Az esetről fénykép is fennmaradt – minden bizonnyal a szövegben említett, ismeretlen egyetemista műve. Továbbá feltehetően ez az alkalom ihlette Long At the Home of Poe című prózaversét, melyet a United Amateur 1922. májusi száma közölt. Long az alább olvasható szövegében erről a látogatásról emlékezik meg; a visszaemlékezés eredetileg Long Howard Phillips Lovecraft: Dreamer on the Nightside című életrajzának záróesszéje, és egy tanulságos kis történetet oszt meg Lovecraft leendő reputációját illetően.

A szöveg elején idézett Poe-fordulat („too wild for song”) a költő egy hosszabb lélegzetű verséből származik, melynek egy – az idézett passzust nem tartalmazó – töredéke Romance címmel jelent meg, és Ábránd, illetve Románc címen olvasható több magyar fordításban is. A kérdéses szövegrészt is tartalmazó, hosszabb változat 1831-ben jelent meg a Poems című kiadvány bevezetőjeként, kézenfekvő módon Introduction címmel.

Források:

Frederick S. Frank – Anthony Magistrale: The Poe Encyclopedia. Greenwood Press, Westport, 1997.
S. T. Joshi: I Am Providence. The Life and Times of H. P. Lovecraft. Hippocampus Press, New York, 2013 (e-könyv változat).
H. P. Lovecraft: Selected Letters II (szerk. August Derleth és Donald Wandrei). Arkham House, Sauk City, 1968.


Frank Belknap Long:

Epilógus: Lovecraft és Poe

 

Poe valószínűleg nagyobb befolyást gyakorolt Lovecraftra, mint bármely más író, jelentős és iránymutató módon. Oly nagy csodálattal volt a baltimore-i álmodozó iránt, hogy egy tiszta, ragyogó októberi napon, több mint fél évszázada Howard és én útra keltük James F. Morton társaságában a fordhami szentélyhez.

A Poe Cottage sokkal több őszön át maradt változatlan, mint amennyit Poe versben megörökített, hiszen élete során negyvennél nem többször látta elhervadni a leveleket. Talán a harmincöt még pontosabb szám lenne, mert néhány „dalhoz túl szilaj” esztendőt a Mély Délen töltött.

Csatlakozott hozzánk egy ifjú egyetemi hallgató, nálam nem idősebb, akinek nevét elfelejtettem – talán érthető, elvégre csak egyszer találkoztam vele, de megbocsáthatatlan, tekintettel a tényre, hogy egy Brownie fényképezőgéppel volt felfegyverkezve és volt olyan szíves, hogy a következő héten elpostázta nekem a fotót, amely a mai napig kedves a számomra. Valakinek el kellett készítenie a képet, ő pedig még árnyékként sem jelenik meg rajta, ami persze azt jelenti, hogy csupán Morton és a jelen sorok írója fogja élvezni az a fajta halhatatlanságot, amely biztosnak tűnően osztályrésze bárkinek, akit ama bizonyos ház előtt HPL oldalán állva ábrázolnak, mindaddig, amíg az eljövendő években Poe és Lovecraft megmarad ugyanabba az általános referenciakeretbe foglaltan.

Bármennyire prófétainak is bizonyult az a fotó, nem volt megdöbbentőbb, mint a szavak, amelyeket Morton mondott néhány perccel a kép elkészítését követően, és azelőtt, hogy beléptünk a házba.

A ragyogó októberi napsütésben, néhány lábnyira a háztól, a gyepen állva Howard azt mormolta: – A múlt, a múlt! Hogy itt minden mennyire távolodónak láttatja az esztendőket. Nem lesz többé újabb Poe. – Azzal kabátzsebéből kihúzta meglehetősen korai történetei egyikét, a Hüpnoszt, és Poe-nak ajánlotta, engedve, hogy a szél kicsit felborzolja a lapokat, azt hiszem, szándékosan, mintha remélné, hogy kezéből a házba sodródik, majd megállapodik a fából faragott holló mellett, épp a kis üvegű ablakok egyikében.

Amit Morton mondott, igencsak rátapintott a lényegre. – Az ily szélsőséges hódolat aligha indokolt olyan írótól, akit valamikor Poe egyenrangú társaként ismernek majd el.

Miért nem bírtam én kijelenteni valami effélét? Nálam jobban senki sem csodálhatta a történetet, amelyet Howard a kezében tartott. Sajnálatos módon a kritikai ítéletem miatt, amilyen éretlen volt akkortájt, képtelen voltam elhinni, hogy nem nyílt meg a föld Morton alatt.

Poe mégiscsak Poe volt.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Molnár András

Molnár András a nagyszerű Zothique
blog szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.