Skip to main content

H. P. Lovecraft és kedvenc írói #3

Howard Phillips Lovecraft kedvenc szerzőit tanulmányozva, nem csak ezen személyek életútját és műveit ismerjük meg, hanem magát HPL-t is, ugyanis megannyi olyan részlet bukkan fel a vizsgált személyekkel kapcsolatban, amelyek ismerősek lehetnek, ha már Lovecraft pályáját áttanulmányoztuk. A költészet, az irodalom és a ponyvaírás kapcsolata, az okkult beemelése a novellákba, és a mindennapok mögött meghúzódó misztikum hogyan fejti ki magát a szerzők alkotásaiban. Nem minden alkotó volt teljes mértékben hiteles, akikért Lovecraft lelkesen rajongott, akadtak köztük olyan megélhetési írók, akik csak a pénz kedvéért alkottak, így olyan munkákat is elvállaltak amik HPL számára gyomorforgatóak lehettek tartalmi szempontból. Azonban olyan szerzőket is dicsér, akik stilisztikailag nem a legszínvonalasabbak, de ha ötleteik fantáziadúsak és kreatívak, megfelelnek Lovecraft által meghatározott kozmikus, fantasztikus tartalomnak, azon mód a saját kis irodalmi panteonjának tagjai lehettek. Lovecraft, akit mind a mai napig sokan egy cinikus, emberkerülő remeteként tartanak számon, nem csak hogy egy végtelenül lelkes levelező és szemlélődő vándor volt, hanem egy olyan személy, aki mindig a kezdőknek próbált segíteni, és a jót kereste a másik ember alkotásaiban. Tudva levő milyen sok középszerű írónak egyengette karrierjét mint szerkesztő, és csak abban az esetben szólt becsmérlő módon pályatársairól, avagy elődei munkáiról, hogyha azok nem vállalták fel saját fantasztikus gondolataikat, és elfordultak az irodalomtól, illetve ha egy adott szerző nem hozta ki magából a benne rejlő potenciált.

Arthur Machen

„Machen egy titán, az egyik legnagyobb élő író, és muszáj tőle mindent elolvasnom!” – Frank Belknap Longnak írt levelében 1923-ban

„Machen legkifinomultabb története, a The White People. Kétségtelenül az egyik legnagyszerűbb alkotása, annak ellenére hogy nem rendelkezik azzal a kézzelfogható, látható borzalommal, ami A nagy Pán isten* és A Fehér por* sajátja” – Robert E. Howard-nak 1930-ban.

Arthur Machen (1863 – 1947) rendkívüli hatást gyakorolt a természetfeletti, a fantasy és a horror irodalomra. Kisregénye a The Great God Pan (A nagy Pán isten – Azilum #4 és Azilum #5) klasszikusa műfajának, amire Stephen King úgy hivatkozott, hogy talán az egyik legjobb angol nyelvű horror történet, amit valaha írtak. Machen volt az Angels of Mons egyik vezető megalkotója, és hangadója, ami szerint a brit katonákat angyalok segítették egy első világháborús ütközetben. Machen nem csak az irodalomban, de a valóságban is a misztikum megteremtésére és ápolására törekedett, annak ellenére, hogy nagyon sokáig materialista nézeteket vallott. A Wales-i Monmouthshire-ban született, amire ő rendszeresen Gwentként hivatkozott, ami a középkori Wales neve volt. Ahogyan Lovecraftra New England rejtélyes utcái, és a civilizáción kívüli ijesztő vadon gyakorolt hatást, úgy Machenre Wales gyönyörű lankái, a kelta, római és középkori történelemmel átitatott táj volt ihletadó.

Machen fiatalkori irodalmi és okkult érdeklődésével kapcsolatban egy helyi történész és néprajzkutató Fred Hando nyomozott, aki rátalált Machen apjának háztartási könyvére, ami szerint a nyolc éves Machen már az alkímiáról olvasott, továbbá olyan című írásokat vásárolt meg, mint a Don Quijote, a Confessions of an English Opium Eater, és az Ezeregyéjszaka meséi. Tizenegy évesen kitűnő klasszikus ismereteket szerzett, de családja szegénysége miatt nem mehetett egyetemre, és Londonban sem sikerült az egészségügyi iskolát elvégeznie, viszont 1881-ben irodalmi szárnyait kezdte el kibontakoztatni, ugyanis sikerült kiadnia az Eleausina című hosszú versét, amely az ókori görögországi Eléfszinában lévő Démétér és Perszephoné kultuszról szólt. Londonban szegényes körülmények között élt, próbált újságíróként dolgozni, illetve mint gyermekeket oktató tanár, miközben esténként bejárta London utcáit; az olyan szerzők mint Machen és Lovecraft, nem tudnak elszakadni a környezetük pontos megismerésétől. Az építészet vizsgálata, és az abból fakadó ősiség úgy hat az alkotóra, mint az inspiráló, Prométheuszi tűz az elmében elterülő izzásra váró üzemanyagra, mentális benzinre. 1884-ben elkezdett franciáról fordítani, majd 1887-ben felesége közreműködésével megismerte a londoni bohém társaságokat, ahol találkozott olyan okkult emberekkel, mint például a misztikus A. E. Waite, aki a népszerű Rider-Waite tarot kártya egyik alkotója volt, és aki egyik legjobb barátja lett a későbbiekben. Machen elkezdett a skót rokonaitól vagyonokat örökölni, ami egy darabig segítette őt abban, hogy minden idejét az írásnak szentelhesse.

1890-ben Robert Louis Stevenson által ihletett, gótikus és fantasztikus elemekkel tarkított művei elkezdtek megjelenni magazinok lapjain, ez vezetett első komolyabb sikeréhez, A nagy Pán istenhez, amit 1894-ben adtak ki először, és amit széles körben elítéltek annak szexuális, rémisztő tartalma miatt. A negatív felhangok ellenére nagyon jól fogytak Machen addig megjelent művei is, ezután írta meg az a1895-ben kiadott The Three Impostors-t (A három betolakodót – Azlim #3, #4, #5, #6, #7), ami egy összefüggő történeteket tartalmazó regény volt. Ettől függetlenül Oscar Wilde botrányai miatt a későbbiekben egyre nehezebb volt kiadót találnia a horrorral kapcsolatos műveinek, több alkotását csak jóval a megírásuk után tudta megjelentetni, mint például a The White People-t, amit az 1890-es évek végén írt, de csak 1904-ben jelent meg először.

Machen már az irodalmi karrierje legelején is osztotta azt az álláspontot, miszerint az átlagos szürke világ mögött egy misztikus és különös világ foglal helyet. Gótikus és dekadens munkái az 1890-es években sokszor végződtek azzal, hogy a rejtélyes fátyol mögé tekintve az olvasó az őrület, a szex és halál különböző kombinációjával találkozhatott, de kései alkotásaiban a hangsúly már másfelé terelődött: a misztikus nyomozások okozta áldozatra és átalakulásra. Machen rajongott a középkori világnézetért, úgy érezte, hogy mély lelki világ alakult ki a rémisztő földi mindennapok mellett. Irodalomban az általa „eksztatikusnak” nevezett állapot nyűgözte le, ami tartalmazta a szenvedélyt, a szépséget, az imádatot, a csodát, a félelmet, a titokzatosságot, az ismeretlen érzését, és az afelé való vágyakozást.

„…Machenben ott a félelemnek az eksztázisa, amit más élő ember képtelen volt idáig ábrázolni a téma felé való tompaságuk és mulyaságuk miatt, még Poe is elbukott ebben, legragyogóbb abnormális vízióinak ellenére is. Mint te is mondtad, a kimondhatatlanság érzékeltetésében nagyszerűbb, mint a mi Eddienk, de mint művészt nem tartom annyira kitűnőnek, elbeszéléséből hiányzik az a könyörtelenség, és az a lenyűgöző erő amitől Poe művei egységesen önkívületi állapotba tudnak sodorni. ” – Lovecraft Belknap Longnak 1924-ben írt leveléből

Machen vallásos nevelése miatt keresztényként élt, de lenyűgözte az érzéki miszticizmus, az okkult és a pogányság, olvasott az alkímiáról, a kabbaláról és a hermeticista nézetekről is. Azonban még is egy földhözragadt ember volt, kételkedő, és szkeptikus a spiritualizmussal kapcsolatban, egészen első felesége haláláig, ami után állítólag misztikus élményei voltak, és elkezdett elfogadóbb lenni a természetfelettivel kapcsolatban. Miután csatlakozott egy rövid időre a Hermetic Order of the Golden Dawnhoz, az okkult, metafizikai és paranormális tevékenységek tanulmányozására és gyakorlatára létrejött csoporthoz, az Anglikán egyház féle ordtodox rituálékat még komolyabban vette; saját élményei hatására egy afféle kelta-kereszténységben kezdett hinni, és egyre többet olvasott ebben a témában, az ezzel kapcsolatos legendákról.

„A kozmikus félelem irodalmát művészileg legmagasabb szinten művelők közül talán senki nem mérhető a sokoldalú Arthur Machenhez, számos rövid és hosszabb elbeszélés szerzőjéhez. E művekben a rejtett rémségek és a lappangó rettenet elemei már-már utánozhatatlan anyagszerűséggel és valósághű elevenséggel jelennek meg.” – Természetfeletti rettenet az irodalomban

Machen írásait mind a mai napig újra és újra felfedezik. Lovecraft az 1920-as évek elején kezdte el Machen írásait megismerni, ami ahhoz vezetett, hogy eltávolodjon a Dunsanyra emlékeztető stílustól, és egy saját hangot teremtsen magának. Machen a korszak Londonját és Wales-szét használta történeteinek hátterének, ezáltal az ősi, ördögi borzalmak a modern emberek mindennapjaiba tudtak bekúszni; ez Lovecraft számára nagyon inspiráló volt, akinek a bemutatott környezett Machen írásaiban, a saját otthonára, New Englandre emlékeztette. Az olyan kiritkusok mint Wesley D. Sweetser és S. T. Joshi úgy vélik, hogy fontos része volt a késő Viktoriánus korszak gótikus vonalának, és a századvégi dekadens mozgalomnak. Brian Stableford, a fantasztikus irodalom történésze szerint ő volt az első hiteles modern horror író, akinek a legjobb munkái az egész műfaj csúcspontjaiként emelkednek a többi szerző munkái fölé. Jorge Luis Borges szerint nagyszerű íróként hatással volt még a mágikus realizmusra is. Machen úttörője volt a pszichogeográfia tudományára is, amiben a bejárt környezet és az elme hatással vannak egymásra, illetve olyan okkultistáknak volt az egyik kedvenc szerzője mint Aleister Crowley, avagy Kenneth Grant.

Gustav Meyrink

„A zsidó néphagyomány megőrizte a múlt rémségeinek és titkainak nagy részét, és behatóbb tanulmányozásnak alávetve vélhetően számottevő hatással lesz a rémirodalomra. Eleddig Gustave Meyrink, A Gólem című regénye, valamint az „Anszki” fedőnéven publikáló író A dibuk című drámája példázza e hagyománynak a szépirodalomba való beépülését. Az előbbi – a maga sejtelmes, kísérteties csodáival és titkaival – Prágában játszódik, utolérhetetlen tökéllyel jeleníti meg a város ódon, csúcsos oromzatoktól rémséges gettóját. A cím egy mesebeli mesterséges óriásra utal, melyet állítólag egy titkos ráolvasás segítségével keltettek volna életre a középkori rabbik.” – Természetfeletti rettenet az irodalomban

Gustav Meyrink (1868 – 1932) Bécsben született mint Gustav Meyer, osztrák író, fordító és bankár, akire úgy hivatkoznak mint a “legtiszteletreméltóbb német nyelvű író a természetfeletti irodalom terepén”. Meyrink Prágában élt húsz éven keresztül, és itt írta meg több művét is, és történt meg vele az a különös eset, amikor is 1892-ben, Nagyboldogasszony napján öngyilkosságra készült, és miután a fejéhez emelte pisztolyát, egy furcsa motoszkáló zajt hallott az ajtaja felől, és amikor odament megnézni mi az, egy apró könyvet csúsztatott be valaki az ajtaja alatt. Afterlife, azaz Túlvilág volt a címe. Annyira meglepődött Meyrink a drámai szituáción, hogy beleásta magát az okkultista és teozófikus tanokba, elkezdte tanulmányozni a kabbalát, a keleti misztikát és a gnosztikus keresztény filozófiát, haláláig jógázott, okkult gyakorlatokat folytatott, ismeretei visszaköszönnek műveiben is. Akár csak Machen, ő is tagja volt többek között a londoni Hermetic Order of the Golden Dawnak, és egy rövid ideig a Teozófus Társulatnak is. 1902-ben bizarr ügybe keveredett: megvádolták, hogy spirituális módszerekkel segíti a saját banki ügyeit, fekete mágiával károsítja meg ügyfeleit, megszerzi hasznukat átkokkal, és ez csalásnak minősül. Két hónapig volt börtönben illegális varázslás miatt, és ezzel bankár karrierje véget ért. Az elzártságában fogant meg a Gólem  az ötlete, amire Lovecraft úgy hivatkozott 1935-ben, miszerint az egyik legragyogóbb rémtörténet amit eónok óta olvasott.  Gershom Scholem, a zsidó miszticizmus egyik legfontosabb kutatója 1931-ben meglátogatta Meyrinket, főként a Gólem tanulmányozása miatt, majd hatvan évvel később így hivatkozott rá:

“rendkívüli tehetséggel kombinálta a polgárság ellenes szatírát, és a hajmeresztő misztikumot. Nagyon lenyűgözőek, bár komolytalanok a történetei.”

Mint Arthur Machen, Meyrink is alkalmazta a tanult, olvasott dolgokat a műveiben, és hagyta, hogy a hely ahol lakott, az ősi Prága inspirálja őt műveiben, hogy korszakának, és környezetének pszichogeográfusa legyen.

Meyrink haláláig írt és fordított, mint például az egyiptomi Halottak Könyvét, több okkult könyvet is szerkesztett. Bár Lovecraft számára kimaradtak a természetfelettihez köthető élmények, ne feledjük, ő maga olyan dolgokat alkotott meg, mint például a Necronomicon, amivel létrehozott egy természetfelettinek kikiáltott alkotást, ami elkezdett önálló életet élni a művein kívül is, hiszen az erre fogékony emberek (a tájékozatlan inkább megfelelő – a szerk.) teljes mértékben hittek a létezésében.

M.P. Shiel

„Matthew Phipps Shiel, számos rémséges, groteszk és kalandos regény és elbeszélés alkotója némelykor az iszonytató varázs egészen magas fokát éri el.„ – Természetfeletti rettenet az irodalomban

Matthew Phipps Shiell (1865 – 1947) azaz M. P. Shiel, nyugat indiai származású brit író, aki természetfeletti horrort, és számtalan romantikus sci-fit írt. Tanárként és fordítóként tevékenykedett Angliában, akár csak Machen, míg be nem tört a ponyva-piacra rövid történeteivel, amiket Poe inspirált. A korabeli kritikusok, Shiel írásait az angol dekadens mozgalom legpompásabb alkotásainak találták. 1899 és 1900 között megírta az H.G. Wells szerint briliáns, Lovecraft által pedig nagyszerűnek nevezett The Purple Cloud című úttörő sci-fijét, amiben egy médium a közeljövőről vizionál borzalmas képeket, és veti őket papírra. Az angol tudományos fantasztikum mérföldköve, egy utópisztikus, poszt-apokaliptikus látomás, aminek főhősét egy sarkköri expedíció után hazatérve világméretű katasztrófa várja. Shiel spekulatív, nyomokban filozófiai témákat is érintő írását áthatják a viktoriánus korban kibontakozott biológiai és geológiai ismeretek, amik a kialakult apokaliptikus világban a sötét, hanyatló oldalukat mutatják meg, ám szokatlan mód még is pozitív jövőt sejtetnek.

Sikertelen házassága után Shielnek anyagi problémákkal kellett szembenéznie, választania kellett a művészi igényességű írás, és a megélhetés között. A minőségi írásai nem hoztak sokat a konyhára, így elkezdett újságot, illetve álnéven romantikus történeteket, háborús ponyvákat írni. Több mint harminc könyv és huszonöt regény kötődik hozzá, számos gyűjteményes kötet, esszék és versek, azonban csak kevés műve maradt fenn nyomtatásban, romantikus művei, amiket kényelmesen, különösebb frusztráció nélkül alkotott meg, pedig szinte teljesen elsüllyedtek a feledés kritikus mocsarában.

Tanulságos és izgalmas benyomásokat tapasztalhat az ember, ha elkezd utána nézni annak, hogy az általa nagyra tartott írók honnét inspirálódtak, milyen módon értékelték kortársaikat és elődjeiket. Alázat és tisztelet jár minden írónak, akik hitelesen próbálnak alkotni, olyan témákról beszélni, amik elütnek a hétköznapi alkotásoktól, és azért dolgoznak, hogy műveik hamisítatlanul mutassák be nem csak azt, amire vágynak, vagy amitől félnek, hanem a létezést újraértékelő gondolataikat. Nagyon fontos a múlt ápolása, és a kortársak támogatása, ebben H. P. Lovecraft az igazi minta.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Vidra Gyula

“Lovecraft munkásságának feldolgozása mellett az új rémálmok megteremtése a feladatunk. Azt mondják az esti híradónál nincs sokkolóbb, már nem találunk újat a nap alatt. Változtatunk ezen, bebizonyítjuk: az emberi fantázia még okozhat álmatlan éjszakákat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.