Skip to main content

Pickman öröksége – Grafikai pályázat

„… egy igazi művész ismeri a borzadály valódi anatómiáját és a félelem fiziológiáját – a pontos vonalakat és arányokat, melyek kapcsolatban állnak a rejtett ösztönökkel vagy a rettegés örökletes emlékeivel, valamint a megfelelő színkontrasztokat és fényhatásokat, melyek felkeltik az idegenszerűség szunnyadó érzetét. Magának nem kell magyaráznom; hogy egy Fuseli miért okoz valódi borzongást, míg egy olcsó rémtörténet-borítón csak nevetünk. Van valami, amit azok a fickók észrevettek – valami, túl az életen –, amit velünk is képesek megláttatni egy pillanatra, Doré volt ilyen. Sime ilyen. A chicagói Angarola ilyen. És Pickman volt ilyen, ahogy előtte senki más, vagy adná az ég, ahogy többé senki sem.”

H. P. Lovecraft művészetének mindig is fontos eleme volt a vizuális inspiráció, Gustave Doré, Henry Fuseli, Goya és Virgil Finlay alkotásai földöntúli ihlettel szolgáltak, az atmoszféra és a hangulat alapkövei voltak Lovecraft prózáiban és költeményeiben. Műveiben hivatkozik Doréra és Fuselire, a Pickman modelljében többek közt őket is említi, mint olyan művészeket, akik képesek az idegenszerű borzalmat érzékeltetni. A Dagonban lévő monolitról úgy ír Lovecraft, hogy annak delejező erejét akár Doré is megirigyelhette volna. A Red Hook főszereplőjének, Malone világlátását úgy mutatja be, mint egy Doré festményt, az általános dolgokban rejlő apró részletekben megbúvó rettenet lehetőségét.

„És ezen a monumentális fantáziaképen Malone nagyon gyakorinak látta azt a vonalvezetést, amely Gustave Doré finomabb, kevésbé erőteljes metszeteire emlékeztette: ha ezeket elég sokáig nézi az ember, a legközönségesebb, mindennapos formák egyszerre csak hátborzongatóvá válnak; valami iszonyatos és megnevezhetetlen sejlik fel mögöttük.„

A Black Aether Magazinok létrejöttében fontos szerepet kapnak a grafikusok, akik a novellákhoz illusztrációkat, borítóterveket készítenek. Ők egyedi látásmódjukkal, soha fel nem fedett gondolataikkal, tehetségükkel és szorgalmukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a történetek kiteljesedjenek, az olvasók ráleljenek a sorok közt megbúvó rettenetre, vagy alkalmasint a sötét humorra.

Eljött az idő, hogy megfordítsuk a tükröt, és felhívjuk a figyelmet a közösség csodálatos tehetséggel megáldott művészeire. Richard Upton Pickman követőit keressük.

A The Black Aether új pályázatában lehetőséget adunk, hogy a művészek felfedjék saját gondolataikat, megmutassák, ők miként látják a kozmikus rettenetet, az emberiség jelentőségének csalfa álcáját. A nyílt pályázatban először a grafika vagy festmény készül el, majd azt követően a szerzők készítik el a novellát vagy verset, amit a kép inspirált. Érdekes és mondhatni szokatlan folyamat lesz ez, bízunk benne, hogy olyan alkotások születnek mindkét oldalról, amik visszaadják a kozmikus rettenet filozófiáját.

Természetesen ezúttal is H. P. Lovecraft követőit keressük, és alapvetően olyan alkotásokat várunk, amik illeszkednek HPL művészetéhez és gondolatiságához, de reméljük, hogy a rémirodalom további zseniális alkotói is hatással lesznek a grafikákra, festményekre, novellákra és versekre egyaránt. Bíztatunk mindenkit, hogy olvassatok rémtörténeteket, merüljetek el Edgar Allan Poe, Robert W. Chambers, Ambrose bierce, Clark Ashton Smith, Lord Dunsany, M. R. James, Arthur Machen történeteiben. Inspirálódjatok, tanulmányozzátok Gustave Doré, Goya, Henry Fuseli, William Hogarth, John Martin, Nick Roerich, Virgil Finlay, Sidney Sime alkotásait, akik nagy hatással voltak Lovecraft gondolataira és álmaira. De ami legfontosabb, legyetek egyediek.

Fontos kiemelni, hogy a pályázat során NEM Lovecraft vagy írótársainak novelláit kell illusztrálni, megmutatni a bennük megbúvó rettenetet, hanem saját kútfőből, saját gondolatokból, esetleges rémálmokból kell kiindulni. A hangulatra, az atmoszférára kell koncentrálni, a technikai tudásnál fontosabb a hangulat, a mondanivaló, a gondolatiság! Térj vissza az ókori Rómába, a középkorba, a puritán világba, járd be a Földet, utazz el az Antarktiszra, az óceánok mélyére, az ősvadonba, dzsungelbe és sivatagba… vagy az univerzum legmélyére, a fekete éter peremére. A lényeg a kozmikus rettenet, ami megbújhat akár egy sötét kandallóban, az erdőben, a hegyekben, távoli bolygókon, a mélyűr sötétjében. Saját gondolatainkban.

Biztosak vagyunk benne, hogy nagyon érdekes és izgalmas pályázat lesz ez, olyan alkotásokkal, amik által a gyanútlan szemlélőben és a szerzőkben felbukkannak azok a bizonyos sötét gondolatok. Azok a gondolatok, amik elérése H. P. Lovecraft rémtörténeteinek mindig is célja volt.

Jó munkát kívánunk mindenkinek.

Tomasics József
főszerkesztő

Leadási határidő: 2018. január 15. 23:59 óra


Mindenképpen olvasd el az alábbi technikai információkat, elvárásokat, tanácsokat, mert olyan információkat tartalmaz, amik fontosak ahhoz, hogy az alkotásod részt vehessen a pályázaton!

  • Ne novellaillusztrációt készíts! A pályázatra NEM olyan műveket várunk, amik Lovecraft vagy kortársainak egyik művéhez készültek, bemutatva, elmesélve a történetet.
  • Bár mindig szívesen fogadjuk az újabb Nyarlathotep, Azathoth, Yog-Sothoth stb. illusztrációkat, H. P. Lovecraft portrékat, de jelen esetben első sorban nem ilyen alkotásokat várunk. Természetesen szerepelhetnek a képen HPL panteonjának egyes szereplői, vagy akár ő maga is, de ne ezek legyenek a központi elemek.
  • Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni mennyire fontos a hangulat és az atmoszféra. Nem szükséges komplexebb eseményt, cselekményt bemutatni; a hangulat mindent felülír. A technikai tudásnál fontosabb a hangulat, a mondanivaló, a gondolatiság!
  • A pályázat célja az, hogy rávilágítsunk a grafikák, festmények inspiráló hatására. Éppen ezért a pályázatból kizárjuk azokat a képeket és novellákat, amiknél erős a gyanú, hogy a grafikus és a szerző összedolgozott. Nagyon fontos, hogy ne befolyásoljátok egymást, ne kérdezd mi miért, hogyan és miből született.
  • Saját gondolataidból álmaidból indulj ki.
  • Nem kell szükségszerűen ragaszkodni az 1900-as évek elejéhez. Nyugodtan menj vissza az ókori Rómába, a középkorba, a puritán világba, járd be a Földet, utazz el az Antarktiszra, az óceánok mélyére, az ősvadonba, dzsungelbe és sivatagba… vagy az univerzum legmélyére, a fekete éter peremére. A lényeg a kozmikus rettenet, ami megbújhat akár egy sötét kandallóban, az erdőben, a hegyekben, távoli bolygókon, a mélyűr sötétjében. Saját gondolatainkban.
  • A rémirodalom és a weird nem jár kézen fogva a nyílt erőszakkal, a kiömlő belsőségek és testnedvek ábrázolásával. Ezért ne tedd te se, a rémirodalom célja a félelem és nem az undor keltés. Kerüld az öncélú szexualitást, a felesleges erőszakot. Ezekre különösen érzékenyek vagyunk.
  • Azonnali kizárásra kerül a rasszista, szexista, homofób, xenofób, vagy bármilyen módon kirekesztő tartalommal bíró alkotás.
  • A beérkező pályaműveket átválogtjuk, a leadási határidő után egyszerre fogjuk közzé tenni a megfelelő alkotásokat, amiből a szerzők úgymond válogathatnak, a számukra leginkább inspiráló alkotást kiválasztva állhatnak neki az írásnak.
  • Elsősorban színes alkotásokat várunk, de ha fekete-fehér technikával jobban ki tudod fejezni magad, természetesen semmiféle hátrányt nem jelent.
  • Az alkotás mellé küldj egy rövid összefoglalót az inspiráló forrásról, a kép létrejöttéről, a képben rejlő gondolatról. Nem kell novellát írni, 5-10 mondat elég.
  • A kép mérete 250 x 353 mm (B4) + 5 mm kifutó, 300 dpi kell legyen legalább. Természetesen lehet ennél nagyobb is, de mindenképpen tartanod kell a B-s szabván arányait. Színes képnél CMYK színtért kell használnod.
  • Lehet álló és fekvő is a kép, ezen a téren nincs megkötés.
  • A kép nem tartalmazhat feliratot, egyedűl az alkotó szignója szerepelhet rajta ízlésesen elhelyezve, a képhez illeszkedve.
  • Használj digitális technikát, bármilyen festéket, tust, ceruzát, töltőtollat, zsírkrétát, tégladarabot; nincs megkötés, ami neked a leg megfelelőbb, azt válaszd.
  • Ha nem digitálisan alkotsz, akkor a kép szkenneléséről neked kell gondoskodnod.
  • Egy darab grafikus + szerző párost fogunk kiválasztani, mint nyerteseket, erről a The Black Aether szerkesztősége fog dönteni.
  • Köztudott, hogy a The Black Aether lehetőségei korlátozottak, ezért jelenleg még nem tudunk tárgynyereményt felajánlani, ezen még dolgozunk. Ha a nyertes kép, és a majd hozzá készülő novella megfelelő lesz, akkor a 7. vagy 8. Black Aether Magazin borító képe és borítónovellája lesz. Természetesen ezek az alkotók fognak kapni egy-egy darab tiszteletpéldányt a magazinból.
  • Ha megfelelő mennyiségű és minőségű alkotás érkezik, akkor a 7. vagy 8. Black Aether Magazin mellé egy külön melléklet is érkezik, amiben szerepelni fognak a képek.
  • Az, hogy az alkotásodat elküldöd a részünkre, nem jelenti azt, hogy automatikusan részt fog venni a pályázatban.  A technikai elvárásoknak és a tartalomnak nem megfelelő képeket kizárjuk a pályázatból.
  • A The Black Aether fenntartja a jogot, hogy ha a pályázatra nem érkezik megfelelő pályamű, akkor nem hirdet nyertest és nem jelenik meg grafika + novella a magazinban.
  • Az alkotásokat kizárólag emailben fogadjuk el, küldj üzenetet az info@theblackaether.com címre, amiben pár mondatban bemutatkozol, és a kész grafikát, illetve a pár soros összefoglalót a kép keletkezéséről csatold az emailhez.
  • Ha segítségre, tanácsra van szükséged, keress minket nyugodtan, szeretünk okoskodni, mindenbe beleszólni.
  • Leadási határidő: 2018. január 15. 23:59 óra

Borítókép: Escena de disciplinantes – Francisco de Goya

Ez is érdekelni fog!

TBA Kvízjáték – November #3 A kérdések: H. P. Lovecraft mindig is szerette a vizuális kultúrát, számos festő inspirált...
Mi lett volna ha… grafikai pályázat – ... Egyik szemem sir a másik nevet a The Black Aether első, Mi lett volna ha… grafikai pályázatával kapcsolatban. Őszintén megmondom, több nevezésre számí...
Festmények Lovecraft novelláiban Mostanra elég sok Lovecraft-ihlette kép található az oldalon, ebben a cikkben viszont olyan képekről, illetve festőkről szeretnék írni, akik még Lovec...
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.