Skip to main content

Szabó Csongor Péter – Rigókő

Nincs könnyű dolgom, amikor objektív véleményt kell írnom Szabó Csongor Péter Rigókő című regényéről, ugyan is kétségtelen, hogy annál magasabbra tettem azt a képzeletbeli lécet, mint hasonló esetben, egy elsőkönyves írónál szoktam. Ennek két oka is van. Egyrészt tavaly októberben a Gothic.hu oldalon megjelent a szerző Végzet, családi átok és kozmikus rettenet, elmélkedés H. P. Lovecraft „Árnyék Innsmouth felett” című elbeszéléséről szakdolgozatának kissé módosított változata, ami egy nagyon tartalmas esszé – bár koránt sem értek egyet minden állításával -, másrészt a Rigókő hátsó borítóján Bánki Éva ajánlójában a „Lovecraft – Magyarországon” kijelentés szerepel. Nem túl szerencsés módon.

Spoilerek garmadája fog következni.

Lovecraft

Nem térek ki részletesen a szakdolgozat tartalmára, hiszen mindenki számára elérhető – javaslom is, hogy mindenki szakítson rá időt -, azonban mindenképpen szeretnék egy részletet kiemelni belőle, amivel én személy szerint nem értek egyet, de tartalma visszaköszön a regényben.

„Végezetül elmondhatjuk tehát, hogy a kozmikus horror fő ismertetői a következők: óriási idő- és térbeli távlatok okozta iszonyat; homályos, iszonyú mitológia; az emberiségnél sokkal ősibb és hatalmasabb lények jelenléte; idegen, nem ehhez a dimenzióhoz tartozó világok; sötét szekták és kultuszok praktikái, varázslatok, (rém)álmok, iszonyú művészet, mint kapcsolódási pont a világokhoz és lényekhez.”

Kétségtelen tény, hogy az idézetben felsoroltak, elemei – lehetnek – a kozmikus rettenetnek, azonban én óvakodnék attól a kijelentéstől, hogy ezek lennének a fő ismertető jegyei. H. P. Lovecraft Jegyzetek a rémtörténetek írásáról című esszéjében öt elkülöníthető elemet sorol fel, amiket a rémtörténetek mindegyike magában foglal. Valamely alapvető, mögöttes iszonyatot vagy, abnormitást, az ebből fakadó egyetemes kihatást, a megnyilvánulás módozatát – az iszonyatot vagy jelenséget megtestesítő tárgyat -, a félelmet, mint reakciót, és az iszonyat tényleges hatását az adott körülmények viszonyrendszerében. Természetesen észrevehető a kapcsolódási pont a két felsorolás közt – idő és tér -, azonban a kozmikus rettenethez nem szükséges ősibb és hatalmasabb lények jelenléte, nem ehhez a dimenzióhoz tartozó világok, szekták, kultuszok és varázslatok. Ellenben nélkülözhetetlen a már sokszor említett elv az emberiség jelentéktelen szerepéről az univerzumban, és ennek a felismeréséből fakadó megdöbbenés és félelem. Azáltal, hogy egy történetben mitikus lények, entitások, nem evilági teremtmények, kultisták, szekták és rémálmok tűnnek fel, koránt sem jön létre a kozmikus rettenet, hiszen ezekkel az elemekkel a mű még nyugodtan besorolható a fantasy, sci-fi, dark fantasy, grimdark, horror, de akár a bizarro – és még sok más – zsáner közé, amik nem törekednek arra, hogy a kozmikus rettenethez sorolhatóak legyenek.

Nem véletlenül hivatkozok minduntalan arra, hogy a Cthulhu-mítoszt nem szabad összekeverni és főleg egybevonni Lovecraft művészetével; a fentiek jól példázzák az eltéréseket. A szakdolgozatban felsoroltak leginkább a Cthulhu-mítosz sajátosságait említik, és tudván, hogy ezek Szabó Csongor Péter észrevételei, megállapításai – és ezek mindegyike fel is tűnik a Rigókőben -, sajnos előrevetíti azt a tényt, hogy Bánki Éva megállapítása nem éppen helytálló, és ez be is igazolódik.

Tévedés ne essék, a Rigókő nem kozmikus horror és nem is rémtörténet – hiszen ezt nem is állította róla soha senki -, hanem a szerző szavaival élve, egy misztikus krimi, horror-krimi vagy thriller, ami természetesen nem zárja ki, hogy Lovecrafti elemeket tartalmazzon. Azonban Lovecraft rémtörténeteket írt, legalábbis erről az oldaláról ismerjük leginkább, nevéhez fűződik a kozmikus horror, a kozmicizmus, mondhatni kivétel nélkül mindenki ezekkel azonosítja őt. Tehát abban az esetben, ha a regényhez csatolt ajánlóban Lovecraft neve tényként szerepel, az olvasó joggal számít arra, hogy olyan történetet fog olvasni, amiben markánsan felismerhető Lovecraft hatása és a kozmikus horror. Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, a Rigókőnek egyikhez sincs semmi köze, csupán véleményem szerint a „Lovecraft – Magyarországon” megállapítás téves és túlzó, a szerző pedig kissé tévúton jár néhány esetben, például a magából fényt árasztó Ankh-kereszttel, a szereplők félelmének hiányával – akik a legkaotikusabb szituációkban is képesek józan ésszel gondolkodni, és bemenni oda, ahonnét épeszű ember eszét vesztve menekülne -, vagy éppen az egymásnak feszülő, a jó és rossz ellentéteként értelmezhető természetfeletti erőkkel.

Rigókő

A regény történetét nehéz lenne összefoglalni pár mondatban, hiszen egyik sajátossága, hogy több szálon fut a cselekmény, amik közül pár, akár önálló novellaként is megállná a helyét; a központi elem a híres csellistalány Horváth Mercédesz ellen elkövetett gyilkosság, akinek holttestére már a történet elején rátalál a Csizmagyári tó nádasában Kistotya cigány, Cseroki nevű kutyájával, ami után elkezdődnek azok az események, amelyek örökre megváltoztatták Rigókőt.

A több szálon futó cselekmény, jól követhető volt, de csak az után, miután megálltam párszor szusszanni és feldolgoztam magamban azt a töménytelen mennyiségű helység és személynevet, amit a szerző zúdított rám kíméletlenül, rögtön a történet elején. Olyan sok szereplő és annyi név zsúfolódik össze relatíve rövid idő alatt, hogy csak kapkodtam a fejemet és nem igazán állt össze a kép, valójában ki kicsoda, vagy éppenséggel ki kivel van. Minden oldalra jutott legalább két új név. Egy idő után mérséklődik a káosz és nem váltogatják egymást az olyan nevek, mint Varjú Roland, Báthori József, Maklár Ernő, Rashad Fatima, Szabó Marci, Jeszenák Aranka, In The Forest black metal zenekar és Gönczi rockkocsmája a Blackbird; mindez egy rövid bekezdésben.

Nagyon sok szereplő tűnik fel a történetben, akiknek egy része hiteles karakter, akikről eltudtam hinni, hogy a 10.000 fős kisváros lakói és passzolnak Rigókő nagyon részletesen kidolgozott közegébe, azonban van jó pár olyan szereplő is – sajnos ők vannak többségben -, akikről nem a kisvárosi miliő jutott eszembe, hanem az, hogy máshol már találkoztam velük. Filmekben és regényekben. A fiatal srácokból álló csapat egyik tagja asztmás, a másik pedig dadog miközben vámpírra vadásznak. Ismerős? Az acéltökű felügyelő, aki 2002-ben Plymouth Dusterrel járkál Magyarországon, kedvenc szavajárása a „leningrádi kurva istenit” – amit indokolatlanul sokszor használ -, dönti magába a konyakot és a kritikus helyzetben szemrebbenés nélkül lövi fejbe a kultistát, majd lép át a hullája felett. Rashad doktornő miért is ne, egyedül boncolja fel Mercédesz hulláját a patológián éjszaka, majd megtámadja egy elmebeteg, mert minden kurvát meg akar ölni, amiért kirúgták az egyetemről. Tamás atya fiatal lányok testéről álmodozik és párbeszédet folytat saját lelkiismeretével, vagy rosszabbik énjével. Stubán Ottó a csendes vadász egy ütéssel csapja ki a Patkány becenevű kocsmatölteléket, majd amolyan vidéki hero walk formájában vonul ki némán a kocsmából, és mellékesen farkasemberre vadászik.

Szembetűnő, hogy a Rigókő mennyi klisét, ismert eszközt, karaktert használ. Amikor Varjú Roland felügyelő összetereli a történet szereplőinek egy részét a kapitányságon – 19 főt -, és elhangzik a „Horváth Mercédesz gyilkosa itt van közöttünk!”, majd a „Ki az?”-ra a „Mielőtt felelnék a kérdésre, elmondanám ki nem az” válasz érkezik, úgy éreztem ez már sok. Annak ellenére, hogy a mondat dőltbetűvel szerepel a könyvben, ami minden bizonnyal jelzésértékű a szerző részéről.

A Rigókő erőssége a több szálon futó cselekmény, és a kifejezetten jó alapötlet mellett egyértelműen maga Rigókő, a település ahol a történet játszódik. Szabó Csongor Péter minden túlzás nélkül egy komplett várost épített fel, amit kimerítő részletességgel be is mutat, megtudtam minden utcanevet, megismertem minden presszót és kávézót, bejártam a környéket, felfedeztem az erdőt. A város hangulatában és misztikumában markánsan felismerhető a Twink Peaks hatása, ami kifejezetten nem baj és különösen jót tett a regénynek, hiszen ez a jellegű környezet tökéletesen passzol a krimi-thriller műfajához. Aki hasonló kisvárosban él vagy élt, az elégedett lehet. Rigókő valóban egy olyan város, ahová el tudtam képzelni a hangulatában megbújó természetfelettit, ami nagyon hasznos része a regénynek, mert némileg ellensúlyozza a karakterek és megnyilvánulásaik klisészerűségét.

A szerteágazó cselekmény szépen halad egy irányba, és a történet vége felé összefutnak a szálak, annak ellenére, hogy van olyan vonal, aminek jelentőségét és szerepét még most sem értem – ahhoz, hogy ezek figyelemelterelő, az olvasót elbizonytalanító elágazások legyenek, túl erősek -, azonban legnagyobb bánatomra egy olyan brutális erejű deus ex machina bukkant fel és rúgott gyomron, hogy önkéntelenül is felnyögtem. A közel 400 oldalas, kifejezetten apró betűvel nyomtatott könyv egészéről sugárzik, hogy a szerző nagy gonddal kezelte a történetet, szőtte (túl) a szálakat, érezni, hogy nagyon sok energiát fektetett bele, és akkor a végéhez közeledve… én nem lövöm le ezt a kissé keserű fordulatot.

Kétségtelen, hogy Szabó Csongor Péter tehetséges író, de van még hová fejlődnie – mint mindenkinek -, én nagyon szívesen olvasnám korábbi és következő írásait is, de most kissé túlvállalta magát, ugyan is Rigókőben nagyon sok információ bukkan fel, túlságosan is sok mindent erőszakolt bele a 400 oldalba, ami olyan sűrű elegyet képez, hogy nem éppen könnyű megemészteni. Ettől függetlenül egy elsőkönyves szerzőtől a regény minden hibája ellenére elismerésre méltó teljesítmény, bár ha a cselekményszálakat különválasztotta volna és novellák formájában ismertük volna meg a várost, vagy akár markánsan elkülönülő fejezetekben, könnyebben megérthető lenne a történet eleji tömény információáradat. Ha a Rigókő egy Call of Cthulhu szerepjáték kampányként éledne újra, biztos vagyok benne, hogy sikeres lenne, hiszen benne van minden olyan elem, ami egy kalandhoz kell, még több is: szekta, kultisták, gyilkosság, farkasember, ötödik dimenzió, szerelem, semmitől vissza nem riadó karakterek, boszorkány, nyomozás, titokzatos ügyosztály, elmegyógyintézet, piti bűnözők, befolyásos gengszterek, sok-sok tévútra vezető információ, és mintha egy ufo is felbukkanna. Azonban azt semmiképpen nem tartom jó ötletnek, hogy a kötet hátuljára odakerült az a bizonyos Lovecraft – Magyarországon kijelentés, ugyan is rossz útra tereli a gyanútlan olvasót; véleményem szerint jobban passzolt volna oda a Twin Peaks – Magyarországon. Az olyan vélemények pedig, miszerint Lovecraft rajongóknak kötelező, egyértelműen félrevezetőek. Legnagyobb sajnálatomra.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrPin on PinterestShare on Reddit
mm

Tomasics József

"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.