Skip to main content

Kij Johnson – interjú

A kora XXI. századi Lovecraft-recepció sajátos termését jelentik az olyan párbeszédírások, amelyek az író életművében háttérbe szoruló nézőpontok kidomborításával gyarapítják a lovecrafti iszonyatot. Kij Johnson The Dream-Quest of Vellitt Boe-ja, mellyel a szerző elnyerte a 2017-es World Fantasy-díjat a legjobb kisregény kategóriában, nemcsak azért sajátos, mert női főszereplővel és – egyébként nem különösebben kihangsúlyozott – nézőponttal gazdagította a lovecrafti hagyatékot, de azért is, mert a Lovecraft nevéhez legmarkánsabban hozzátapadt Cthulhu-mítosz helyett az Álomföldhöz nyúlt, és egy fantasy kisregényben gondolta újra Lovecraft álomciklusát, konkrétan a ciklus összegzéseként felfogható Zarándokút Kadathba című kisregényt. A számos díjat nyert szerzőt – aki bizonyára nem ismeretlen a Galaktika-olvasók számára – Lovecraftról és a The Dream-Quest of Vellitt Boe-ról kérdeztük.

A The Dream-Quest of Vellitt Boe a Fumax Kiadó gondozásában fog megjelenni magyar nyelven, a terveik szerint még az áprilisi könyvfesztivál előtt. Koncz Ákos a magyar nyelvű kiadás szerkesztője elmondta – aki egyébként maga is Lovecraft rajongó, tizenéves kora óta rajong műveiért -, már korábban is szerettek volna könyvet kiadni Kij Johnsontól, ami végül is most tudott megvalósulni. A kisregényt Acsai Roland fordította magyar nyelvre, a a kiadótól származó legutolsó információk szerint a hazai kiadás címe pedig Vellitt Boe álom-utazása lesz.

Helló, Kij. Gratulálunk a The Dream-Quest of Vellitt Boe-ért kapott World Fantasy-díjhoz, és köszönjük, hogy időt szakítottál a The Black Aether kérdéseire. Min dolgozol jelenleg?

Jó kérdés! A tavalyi év végén végeztem pár történettel, melyeket sokkal tovább tartott befejezni a kelleténél. Az egyik címe Tool-Using Mimics, és a lenyűgöző Laura Christensen egyik műalkotásán alapszik (a honlapja: https://laurachristensen.wordpress.com/). A másik egy hosszú elbeszélés, melynek címe Ada’s Tale (azt hiszem, soha egyik neki szánt címötletemet sem szerettem, és szüntelen reménykedek, hogy előállnak valami jobbal). Mindkettő a Clarkesworldnél jelenik meg 2018-ban.

Azóta lézengtem egy kicsit és azon tűnődtem, hogy kellene egy új könyvprojekt. Sok elképzelésem van, mind egy szálig a legjobb ötletem, ami valaha támadt, egészen addig, amíg dolgozni nem kezdek rajta – és akkor már egy másik ötlet az.

Hogyan jelent meg az életedben a spekulatív fikció írása? Kik voltak a legjelentősebb hatásaid?

A kezdetektől fogva olvastam science fictiont és fantasyt. Különösebb nehézség nélküli átmenet volt a Nyúl Pétertől Lloyd Alexanderen át Ursula Le Guinig. Világéletemben kevésbé érdeklődtem az olyan realisztikus írások iránt, mint Beverly Cleary vagy a Huckleberry Finn, habár a gyilkosságos krimik mindig kedvenceim voltak – talán mert a rejtélyek világa éppoly valószerűtlennek tűnt, mint a Szigetvilág.

Csak a húszas éveimben kezdtem fikciót írni, amikor beiratkoztam egy sci-fi-író kurzusra a helyi Élethosszig Tartó Tanulás programban. Arra gondolok, hogy ha lett volna krimikurzus, vajon most krimiíró lennék-e! Írói korszakom elején komoly hatást gyakorolt rám Ursula Le Guin, John Varley, és a sok nő, akik szubverzív hősi és quest fantasyt írtak az 1980-as évek elejétől a ’90-esekig – Phyllis Ann Karr, Joy Chant, Elizabeth Scarborough, Joyce Ballou Gregorian, Kathryn Kurtz, Marion Zimmer Bradley, és sokan mások. Legtöbbjüket sajnos elfelejtették mostanra.

A The Dream-Quest of Vellitt Boe Lovecraft Zarándokút Kadathba című kisregényének újragondolása. Hogyan találtál Lovecraft írásaira és milyen első benyomásaid támadtak a történeteit olvasva?

Tinédzserkorom előtt kezdem őt olvasni. Minthogy mindent elolvastam, ismertem az összes létező kísértettörténetet – ez még azelőtt volt, hogy a Horror marketingkategória lett –, ugyanakkor nagyon érzékeny is voltam, és rémálmaim lettek. El sem tudom hinni, hogy megengedték a szüleim, hogy megvegyem az első Lovecraft-könyvet, pusztán a borítója alapján. Biztosan tudták, hogy meg fog rémíteni. Mégis hagyták, én pedig elolvastam. Imádtam az Álomföldek buja világát és a Randolph Carter vallomásához hasonló ultrafélelmetes horrorsztorikat, viszont kényelmetlenül érintett a megszállott rasszizmusa. Addig ismételgette a rasszista frázisokat meg képeket, amíg végül lehetetlen volt átsiklani fölöttük, bármilyen fiatal és tudatlan is voltam. Arra gondolok: ha kicsit rafináltabb, vajon a rasszizmusa beágyazta volna magát a pszichémbe? Akárhogy is, tudtam, hogy téved, mert (mint amikor én hazudtam a szüleimnek arról, hogy nyitva hagytam az ajtót) túlságosan sokáig foglalkozott a dologgal.

Van olyan Lovecraft-írás, amelyet különösen lebilincselőnek tartottál a Zarándokút Kadathba mellett, vagy amelyet alkalomadtán újraolvasol?

A Kadath még mindig a kedvencem. Néha újraolvasom a Cthulhu hívását és Az őrület hegyeit.

Pontosan mi adta az ötletet, hogy olyan történetet írj, amely a Zarándokút Kadathbára reflektál? Először azt döntötted el, hogy megírod a történetet a The Dream-Quest of Vellitt Boe cselekményével, és utána született a döntés, hogy Lovecraft Álomföldjén helyezed el, vagy az ellenkező történt?

Ez a történet a Kadath kifordításaként lett megtervezve. Úgy döntöttem, hogy mindent, amit Lovecraft csinált, visszájára fordítok vagy kifordítok, aztán meglátom, mi történik a világával. Ebből kifolyólag a cselekményszerkesztés első szintje könnyű volt: Férfi -> nő. Fiatal személy -> idősebb személy. Olyasvalaki, aki központi helyet foglal el a rendszerben -> olyasvalaki, aki fogaskerékként működik a rendszerben. Földlakó látogat az Álomföldre -> Álomföld lakója megy a földre. Kled dzsungellakói primitívek -> Kled dzsungellakói az Álomföld legfejlettebb technológusai. És így tovább.

Sokszor elküldtem Vellittet ugyanazokra a helyekre, néha azonban fordított sorrendben, és mindig kivettem azt, hogy Carter kikötött valahol, mert egy idióta volt (mint amikor a holdra megy). Továbbá végül nem megy Celephaïs-ba, viszont elmegy Ilek-Vadba, mert tudtam, hogy muszáj találkoznia Carterrel – márpedig ott lakozik az ő ereje, miután Király lesz.

Véleményed szerint milyen szempontból emlékeztet a The Dream-Quest of Vellitt Boe a legjobban a Zarándokút Kadathbára, és milyen nézőpontból üt el tőle a legjobban?

Szerkezetét tekintve nagyon hasonló történet, egészen a végéig. A karakter akar valamit, amit egy nagyrész érdektelen környezeten keresztül kell keresnie, dacolva az istenek rosszindulatával. Nagymértékben régi kapcsolatokra támaszkodnak információért és támogatásért. Felmennek a hegyekbe, hogy ott tudást szerezzenek a bölcsektől; aztán egy kikötőbe utaznak; átszelik a vizet; találkoznak egy nagy hatalmú személlyel; átutaznak a földalatti világokon; végül szembeszállnak Nyarlathoteppel és megmenekülnek – igaz, Carter megfutamodással (egy Shantakról az űrbe zuhan) [a magyar nyelvben nem érzékeltethető a kis szójáték, ami az angol flight mint „megfutamodás” és „repülés” kettős jelentéséből fakad – M. A.], Vellitt pedig úgy menekül meg, hogy lényegében közli Nyarlathoteppel, hogy egy nagy rakás az. Ezt követően viszont eltérnek a történetek, noha Carter és Vellitt egyaránt az éber világban találja magát és mindketten megtalálják, amit kerestek. (És ha figyelembe vesszük a tágabb kánont, mindketten meg is rekednek ezen a síkon.)

A fő különbségek valószínűleg a történet céljában keresendők. Ez a történet nem egy privilegizált, hatalmas és mágikus erőforrásokkal rendelkező karakterről szól, aki követel valamit, amit akar.

A könyv Köszönetnyilvánításában említést tettél abbéli szándékodról, hogy “felnőtt értelemmel” [adult sense – M. A.] megírd a Zarándokút Kadathbát. Hogyan látod, mi tehet egy efféle történetet „felnőttebbé”?

Amire gondoltam, az az, hogy felnőtt értelmet akartam kihozni belőle. Felnőttként akartam gondolni a történetre, úgy akartam rákérdezni a számomra bosszantó vagy tetszetős dolgokra, hogy felnőtt elképzelésem van a fajról, a genderről, a privilégiumról, a hatalomról és a különféle írói technikai elemekről. Hol volt Lovecraft lusta vagy pongyola? Hol járt sikerrel a hangulatteremtésben, miért és hogyan? Hol és hogyan ágyazta be a rasszizmust és voltak-e más, könnyen felfedezhető lehetőségek?

A Vellitt Boe, különösen az utolsó része, igazán sűrű történet sok mondanivalóval. Szem előtt tartottál valamilyen tudatos megfontolást, amikor a kisregény formáját választottad például a regény vagy akár a regényfolyam helyett?

Eredetileg ugyanolyan hosszúnak szántam a Vellitt Boe-t, mint a Kadath (43,000 szó vagy akörül), noha az első kéziratom 55,000 szóra jött ki. Az egyik probléma az, hogy Lovecraft története strukturálisan repetitív – háromszor rabolják el az illetőt! – és néhány cselekményrész valójában nem mozdítja előre a dolgokat, mint amikor a férfit elrabolják a kereskedők, akik a holdra viszik; a macskák kiszabadítják és visszaviszik oda, ahol rátaláltak, de semmi nem megy előrébb, leszámítva, hogy megtudjuk, a macskák szövetségesek – amit már tudunk és újból meg fogunk tudni. Elszomorított, de csak vágtam, vágtam és vágtam, végül aztán lementünk 35,000 szóra.

Randolph Carter karakteréről jól ismert, hogy Lovecraft egyfajta alteregója. Gondolod, hogy van bennetek valami közös Vellitt Boe-val? Mennyi önéletrajzot engedsz megjelenni a fikciódban?

A legtöbben tévesen azt feltételezik, hogy én vagyok Vellitt! Akad néhány hasonló elem. Én is egyetemi oktató lettem egy érdekes életet követően, amikor más dolgokat csináltam, de közel sem vagyok olyan pragmatikus vagy az árral úszáshoz értő, mint ő. Azt sem hiszem, hogy nem veszteném el a fejem, ha Nyarlathoteppel találkoznék.

Pályafutásod során elnyerted a Theodore Sturgeon-díjat, a Crawford-díjat, a Nebula-díjat, a Hugo-díjat és a World Fantasy-díjat. Van olyan írásod vagy eredményed, amelyre különösen büszke vagy?

Különösen büszke vagyok a Nebulára az Árbocért [magyarul: Galaktika 244 – M. A.], amely az olvasóknak nagy kihívást jelentő történet volt. Azt hittem, mindenki utálni fogja – a kiadó, a Clarkesworld, amely ugyancsak hosszú ideig tépelődött rajta, vajon kiadható-e, utálta is. Olyan történet, ami ezernyi dolgot jelent, és imádom hallani, mi mindent hoznak ki belőle az emberek.

Igazából a honlapodra vetett egyetlen futó pillantás eldönti a kérdést, de talán érdemes a saját szavaiddal olvasni a választ egy életbevágóan lovecrafti kérdésre: macskák vagy kutyák?

Az hihetné az ember, könnyű a válasz! Pedig voltak kutyák és macskák is, akiket szerettem. A húszas éveimtől körülbelül 45 éves koromig kutyásnak tekintettem magam, de ahogy öregszem, egyre jobban kedvelem a macskákat. Elbűvölőek és excentrikusak, és az ember elutazhat egy hétvégére úgy, hogy csak enyhe büntetést kap érte.

Nagyon köszönjük a válaszokat.

 

Ez is érdekelni fog!

TBA Kvízjáték-sorozat novemberi fődíj sorsolás... Elérkeztünk november végéhez, ezért kisorsolom a főnyereményt, ami a Kitűzőshop felajánlásával egy egyedi mintás póló, ami nem kerül kereskedelmi forg...
TBA Kvízjáték – November #2 A kérdések: 1., November 16. mondhatni, hogy jelentős esemény lesz a hazai Lovecraft rajongó közöss&e...
Victor LaValle: Fekete Tom balladája Victor LaValle Fekete Tom balladája című kisregénye a 2016-os év egyik sikertörténete. Számos díjra jelölték, elnyerte a Shirley Jackson, és a This is...
mm

Molnár András

Molnár András a nagyszerű Zothique blog szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.