Skip to main content

H. P. Lovecraft: A tervezett írói szakszervezet

A munkabeszüntetéssel járó sztrájk nem XX. századi találmány, már 1636-ban halász sztrájk volt a Maine-parton fekvő szigeten, és már 1677-ben is bírságot szabtak ki a New York-i sztrájk miatt. Woodrow Wilson az USA 28. elnöke (1913–1921), aki munkásságáért 1919-ben Nobel-békedíjat kapott, kivonta a szakszervezeteket a Sherman-törvény tiltó hatálya alól. Úgy tűnt az írók is szakszervezetbe fognak tömörülni, ami már akkor sem tetszett mindenkinek; H. P. Lovecraftnak és a The Conservative magazinnak meg volt erről a saját, véleménye, amit Pánczél Titanilla fordított le nekünk magyar nyelvre.


H. P. Lovecraft: A tervezett írói szakszervezet

 

Már többször is megjegyezték, hogy megfoghatatlan kötelék van a közösség legmagasabb és legalacsonyabb származású tagjai között. Míg a középosztály elégedetten lefoglalja magát köznapi, tekintélyes, és földhöz ragadt pénzsóvár hivatásokkal, a művészek és arisztokraták önkéntelenül egyesítik erőiket a parasztokkal és a pórnéppel az monoton materializmus ellen.

Ez a hasonlóság még soha nem mutatkozott meg ennyire, mint ebben a mozgalomban, melyben amerikai hivatásos írók egy bizonyos csoportja összefogna  egy valódi dolgozói szakszervezet formájában, és az ipari függetlenség páratlan védőbástyájához csatlakozna—a közismert és hírneves Amerikai Munkásszövetséghez. A The Conservative régi meggyőződése arról, hogy az átlagos modern író és a napszámos munkás hivatásainak intellektuális elvárásai rendkívül hasonlóak. Mindketten, valamelyest csiszolatlan,  erélyes technikát gyakorolnak, amely jól észrevehetően szemben áll a kifinomult formális időkkel és láthatólag mindkettőt áthatja a rombolásban megmutatkozó haladás és felvilágosodás szelleme. A modern szerző az angol nyelvet rongálja, míg a modern sztrájk kedvelő munkás a nyilvános- és magántulajdont károsítja.

Az ambiciózus szerző nem engedheti meg magának, hogy lebecsülje azt a bámulatos hatalmat, amit a szervezett munkásmozgalomba lépésből nyerhet. Amióta  szolgálatkész elnökünk, Mr Wilson, precedenst teremtett azzal, hogy nemzeti szinten behódolt a Munkáspárt  bütykös ujjának egyetlen fenyegető rezdülésétől, jogosan feltételezzük, hogy az Írók Testvérisége, mint a legváltozékonyabb és legrobbanékonyabb az összes munkás testület közül, teljes hatalmat fog gyakorolni a kormány összes minisztériuma felett; legalábbis 1917 március 4-ig. Ebből a mérhetetlen magasságból,  professzionális firkászaink meglendíthetik a hatalom pennáját a szolgalelkű Kongresszus felett, és tisztességes jogi eljárással  kierőszakolhatnak minden elképzelhető előnyt a nyomda egyesület, és más, kevésbé merész társaik—a szakszervezetbe nem tartozó írók kárára. Van egy halovány esély arra, hogy egy írói sztrájk kevésbé lesz hatékony , mint egy vasutas sztrájk; de  jelenlegi idealista elnökünk olyannyira kedveli az ékesszólás szépséget, hogy kétségkívül sokat tenne a szép szavak ügyéért.

Az irodalmi radikálisok és imagista „költők” helye ebben az utópisztikus rendszerben komoly megfontolást követel. Mivel a szakszervezeti mozgalom elvárja a párttagjaitól a legalább alapfokú intelligenciát, és ez főképpen KÉPZETT dolgozókra vonatkozik, ezek az Amy Lowell [imagista költő – a ford.] irányzatát követő érdemes tekintélyrongálók, úgy látszhat, hivatás nélkül maradnak, mint Othello. De egy pillanatnyi elmélkedés elegendő, hogy eloszlassa a nehézségeket. Ez csakugyan, ideális alapanyag a homályos és lenyűgöző ipari „Mano Nera”-nak [Fekete Kéz, egyfajta zsarolási módszer] amit  „I. W. W.”-ként [Industrial Workers of the World, A Világ Ipari Munkásai] ismerünk!A „szabad-verselők” és anarchisták effajta egyesülésének előnyei még mindenki számára újak. Mivel, a jogsértésen és ablaktörésen kívül, az I. W. W. az állandó tétlenség állapotában lelezdik (mivel vezetőik rendszerint sztrájkolnak vagy óvadék ellenében szabadlábon vannak) az imagista újoncok persze kénytelenek lennének a megszokott példát követni, bevezetvén maguk között  egy támogató “munkabeszüntetéssel”, amivel megfosztanák a nyilvános hallgatóságot és a szerkesztői szemeteskosarat bosszantóömlengéseiktől.

Elképzelhető, hogy az Egyszerűsített Helyesírók Testvériségét mind az Amerikai Munkásszövetségtől, mind az I.W.W.-től külön kell megalapítani. Eme művelt egyesületek bizonyos tagjai, beleértve a szakértő habarcsolókat és kubikos gépkezelőket, jelenlegi írott nyelvünkben is elég komplikációt találnak, és nem bírnák elviselni a feltörő reformereket, akik további változékonyságot adnak hozzá a a már meglévő nehézségekhez.

Úgy tűnik a kortárs irodalom égető kérdései közé tartozik a történészek 8 órás munkanapja és a szonettírók minimálbére is. Ilyen és számtalan sok más, a művészi elmét nyugtalanító kérdés, egyszerűen megoldható lenne szövetkezéssel. Például, a költőket óránként vagy verssoronként fizessék? Az egyik rendszer igazságtalanul megkülönbözteti az olyan gondos munkásembereket, mint Tom Gray, aki hét évet csupán 128 sorral merített ki, címe „Elégia egy falusi temetőben”; míg a másik rendszer túlságosan elfogult a gyors munkásokkal szemben, mint Sam T. Coleridge és Bob Southey, akik egyesült erővel este hét és másnap dél között megalkották a „Robespierre Bukása” című költői drámát.

Ezenfelül, az alexandrinokat írókkal is igazságtalan a verssoronkénti fizetés, mint Mike Drayton, amíg indokolatlanul tünteti ki a négyütemű dalnokokat mint Sam Butler és Walt Scott. Továbbá ez keserű, megoldásra váró vitát hagyna a balladaárusokra, akik olykor költeményeiket hosszú, tizennégy szótagos soroknak képzelik, és más alkalmakkor megduplázzák azokat; a hosszú, hétlábú verssorokat váltakozva nyolc és hat szótagra szabdalva.

A szervezett irodalom Gompersei és Giovanittijai [Samuel Gompers és Arturo Giovannitti, ismert szakszervezeti vezetők] az amatőr újságírást kétségkívül elnyomnák nyílt kifejezési módja miatt, a „sztrájktörők” melegágyának titulálva. Mivel az ipari szakszervezetek széleskörben elfogadott véleménye, hogy senkinek sincs joga munkához szakszervezeti támogatás nélkül és feltételezvén az ipari zsarolás ismertető jeleit, könnyen következhet, hogy az irodalmi szakszervezet teljesen megtiltatná a kívülállók törekvéseit vagy megnyilvánulásait; és ha szükséges, az Egyesület tagjai erőszakhoz folyamodnának akaratos szerzők ellen. Az még bizonytalan, hogy ez az erőszak megkövezésből vagy szatírából állna-e.

A klasszikus írók némiképp összezavarják a dolgokat. Mivel ezek az írók az Új Rabszolgaság hajnala előtt  éltek, így tehát nem lehettek szakszervezeti tagok; ezért a Gürcölő-utca Lovagjai logikusan bojkottálják és a „tisztességtelen listára” helyezik azokat, akik a klasszikusok munkáit olvassák. Érdekes lenne meghatározni az efféle bojkottok módját is; bár valószínűleg ez az intézkedés sosem lesz szükséges, hiszen csak kevés korszerű egyén vesz kezébe vagy olvas klasszikus irodalmat.

Ha a jó radikális szokás szerint a jövőbe tekintünk, a növendék képes lesz megkülönböztetni a korszakot, amiben az egész művészeti tárgykör—irodalom, kép, szobrászat, építészet, és zene—egy szigorú szakszervezeten alapszik. Valójában a modern hunok már tanúbizonyságot tettek tevékeny és progresszív gondolkodásukról azzal, hogy Belgiumban és észak Franciaországban  már szinte sértően gyönyörű és nemszakszervezet-konformközépkori vallási épületeket rombolnak. “Le a katedrálisokkal, Teufel elvtárs,” kiáltja Bill Hohenzollern, a Berlini Hentesek 1914. számú körzetének vezetője, “mert azok nem viselnek  szervezeti minősítést!”

Az írói a szakszervezettel kapcsolatban a The Conservative most nem foglalna álláspontot. Annyit mondanánk csak, hogy érdeklődve figyeljük az újabb őrültségeket ezen a területen, ahol eddig úgy hittük, az ostobaság minden rejtett lehetőségét kiaknázták már. Elég, ha csak kijelentjük, hogy figyelemmel kísérik az új felfedezéseket, egy olyan területen, ahol az ostobaság rejtett lehetőségei már úgy gondolták, kimerültek.

Ez is érdekelni fog!

H. P. Lovecraft: A szerkesztő műhelyében A The Conservative című amatőr magazin 1915 és 1923 közt jelent meg, aminek szerkesztője H. P. Lovecraft volt. Az első három számot ő maga írta, de ké...
H. P. Lovecraft: Random Notes H. P. Lovecraft Random Notes írása a The Conservative-ban jelent meg 1923. júliusában aláírás nélkül, majd később még ugyan abban az évben, a november...
mm

The Black Aether

“Never Explain Anything” ― H.P. Lovecraft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close