Három egyszerű, de jó tanács irodalmi pályázatokhoz

Ladányi Klára, Sütő Fanni, és Szaszkó Gabriella elindították az Írók Egymás Között című sorozatukat, amiben egy adott témát járnak körül mind a hárman és mondják el tapasztalataikat, véleményüket. Legutóbbi témájuk a visszautasítás volt; de ebben az esetben nem a magánéleti csalódásokról írtak, hanem arról, ki hogyan kezeli, amikor egy novelláját vagy költeményét nem fogadja el a kiadó, vagy éppen nem kerül az elsők közé egy pályázaton. Természetesen mindenki máskép dolgozza fel az elutasító válaszokat, éppen ezért nem térnék ki rá mit éreztem akkor, amikor sorozatosan utasították el a pályamunkáimat; igazából egyetlen ultimate válasz létezik, mégpedig menni tovább előre és tanulni a saját hibánkból.

Hasznosabb lesz mindenki számára, ha inkább adok néhány tanácsot, amit ha betartasz, sok kellemetlen meglepetéstől fogod megkímélni magadat és a pályázat kiíróit is. Az Irodalmi Szertár Publikációs segédlete már nagyon jól összegezte ezeket az íratlan szabályokat, de a Pickman Öröksége pályázat második fordulójára beérkezett egyes levelek tartalma megerősített abban, hogy ártani semmiképpen nem fog, ha többször is beszélünk erről a témáról. Ha valaki magára ismer, az nem véletlen, de ez egy olyan ing, ami nem mindenkire passzol.

Olvasd el és értelmezd a kiírást

Számomra a leginkább megdöbbentő jelenség az, hogy tízből öt pályázó vagy nem olvassa el a pályázati kiírásokat, nem tudja értelmezni, vagy egész egyszerűen úgy gondolja, azok őrá nem vonatkoznak. Leginkább csak kacifántos káromkodással tudnám kifejezni mi zajlik le bennem ilyenkor, de körülbelül a döbbenet, elkeseredés, szomorúság és az egyre fokozódó düh kombinációjaként tudnám jellemezni. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a kiírásokban szereplő tételek nem véletlenül szerepelnek ott, nem választható opciók, hanem elvárások. Elvárások, amiket be kell tartani, különben hendikeppel indul a szerző, és bizony akkor is, ha a leadott mű megfelelő minőségű.

Nem szabad elfelejteni, azzal, hogy a pályázat leadásra került, még koránt sincs vége a történetnek. Ha az anyag megfelelő tartalommal rendelkezik, akkor elkezdődik egy olyan folyamat, amiben többszöri levélváltásra kerül sor, lesznek olyan kérések és feladatok, amiket teljesíteni kell. Ha már azokat a nagyon könnyen betartható pontokat sem bírja az illető teljesíteni, amik a pályázatban szerepelnek, még is hogyan forduljon hozzá a kiadó vagy a szerkesztő bizalommal? Feltétel nélkül bízzon a szerzőben és higgye el, hogy ha elküldi a szerkesztett anyagot, amiben korrektúra és megjegyzések szerepelnek, akkor az író tudja majd használni, értelmezni, kezelni és a megfelelő módon korrigálni? Vagy törődjön bele, hogy amikor visszaérkezik a módosított anyag, akkor minden egyes alkalommal újból konvertálni, rendezni, formázni kell? Ha azt sem tudja betartani a szerző, hogy Word vagy Open Office formátumot használjon, alap betűkészlettel az olvashatóság miatt, mindenféle csiricsáré kiemelés és szín nélkül, még is mit gondoljon az, aki megnyitja a fájlt. Feltéve, ha meg tudja nyitni. Bármennyire is hiszi valaki, hogy jó ötlet különböző ebook formátumokban csatolni a pályamunkákat, nem az. Ugye nem gondolja azt senki komolyan, hogy többtucatnyi beérkezet anyag mindegyikét külön programban, vagy eszközön fogja elolvasni a zsűri? Ja és nem, nem fogja senki ellopni a novellát se annak részleteit; orbitális nagy baromság ilyenre még csak gondolni is.

Azért vannak a tartalmi és technikai elvárások, mert egy pályázatra 30 – 50 – 100 vagy éppen sokkal több anyag érkezik be, és ekkora mennyiséget egyesével kezelni nem lehet, egész egyszerűen muszáj egy „sablont” használni. Elküldés előtt átnézni az anyagot öt perc, és a megfelelő formátumba rendezni még három.

A terjedelmi korlátok nem véletlenül szerepelnek a kiírásokban, ezektől jelentősen eltérni ugyan csak nagy hiba. Én igazából megértem, ha valaki abban reménykedik, hogy ő lesz a következő szerző, akit majd véletlenül felfedeznek egy pályázaton és a négy évvel korábban megírt, tizenhét helyre elküldött, a pályázat témájától teljesen eltérő, a maximális terjedelemnél hétszer hosszabb novellája fogja meghozni neki a világsikert; az a baj, hogy ez csupán remény fog maradni mindig is. Ha 40 000 leütés a maximum a novellához, akkor bizony el se fogják olvasni a 280 000 leütésnyi kisregényt. Egész egyszerűen, mert nem ez szerepelt a kiírásban.

Mondom a frankót, ha tetszik, ha nem. Ha valaki elvárja, hogy a leadott alkotásra korrekt választ kapjon, amiből kiderül miért is lett az a döntés ami – megjegyzem ez egy jogos elvárás -, akkor a kiíró ugyan úgy elvárhatja, hogy a megadott paramétereket betartva, a megfelelő formátumban és tartalommal legyen leadva az anyag. Miért vár el valaki több, korrektebb, pontosabb munkát a pályázat kiíróitól, ha a leadott anyagból árad a nemtörődömség?

A TBA pályázatainál, akár csak a jelenlegi horror különszámnál, próbálunk mindent pontosan megadni, hogy a szerzőnek ne kelljen arra időt pazarolnia, azon gondolkodnia, vajon mi is az elvárás a pályázati anyaggal kapcsolatban. Könyörgöm, ne szúrjál ki magaddal és mindig olvasd el figyelmesen a pályázati kiírásokat.

Ha szinopszist kérnek tőled, akkor írj szinopszist

Még is mi a francnak kell egyoldalas szinopszist írnom, ha a novellám csak hét oldalas? Nem tart sokkal több időbe elolvasni a kész művet, mint a hozzá tartozó szinopszist, akkor még is minek? Azért mert az egyoldalas szinopszisod, pont a hetede a novelládnak. Amit pedig nagyon sok szerző elfelejt, hogy nem csak az ő novellája érkezik be a pályázatra, hanem mellé még egy szép nagy adag, amiről véleményt alkotni nem kevés idő. Azonban ha van szinopszis, akkor már előzetesen felmérhető a szerző írói képessége, összképet ad a történetről, és amikor a zsűri tagjai egymással kommunikálnak, sokkal könnyebb a szinopszisra hivatkozni, mint a teljes műre, vagy csak a címére. Többtucatnyi nevet megjegyezni és arra hivatkozni sokkal nehezebb – főleg ha névazonosság is van –, mint a rövid tartalomra, magára a szinopszisra.

– Elolvastad XY novelláját?
– Nem tudom, melyik is az?
– Amelyikben Cthulhu valójában egy nagyra nőtt polip.
– Ja így már tudom. Még nem.

Persze ez valójában csak egy kényelmi funkció, ami a zsűri munkáját könnyíti, és nem ez a legfontosabb szerepe az összefoglalónak. A szinopszis hatalmas segítséget nyújt a zsűrinek, de legalább ugyan ekkora segítséget ad a szerzőnek is, ugyan is sajnos gyakran előfordul, hogy a novella és a szinopszis tartalma eltért egymástól. Kapunk egy nagyon jól megfogalmazott összefoglalót, amiből kiderül a novella minden részlete, de miután elolvassuk a kész művet, csak pislogunk és keressük a szinopszisban leírt remek dolgokat és összefüggéseket. A szerzőnek van egy nagyon jó alapötlete, elkészíti saját magának a szinopszist, de a kivitelezésbe hiba csúszik, mert kifelejt a novellából bizonyos részeket, nem rajzolódnak ki azok az összefüggések, amik a vázlatból jól kivehetők és a történet magját képezik; túlírja, vagy éppen nem dolgozza ki eléggé a novellát. Ugye nem kell mondanom, ha nincs szinopszis csak a kész mű, akkor a válasz a sajnáljuk de nem, mert a mű zavaros, kusza, nem áll össze komplex történetté, fogalmunk sincs ki kivel van. Azonban ha ott a levélhez csatolt mankó, akkor a szerző megadja saját magának az esélyt, hogy a válasz az legyen, sajnos ezt így nem, de a szinopszisban ott van a zseniális ötlet, ugorj már neki még egyszer, dolgozd ki az anyagot annak megfelelően, és küld be újra. Ez az eset a Pickman Örökségénél konkrétan megtörtént, és így minden esély meg van arra, hogy egy nagyon jó novella szülessen.

Egyszerű dolog a fenti példa – és ez csak egy -, de még is jól példázza, hogy a szinopszis esetében nem arról van szó, hogy a kiadó vagy a zsűri, végletekig megkeseredett, velejükig romlott, folyton károgó alakokból áll, akiknek az egyetlen megmaradt életcélja, hogy a szerzők írói képességeit kétségbe vonják, hanem igen is meg van a gyakorlati szerepe, amiből a szerzők is profitálhatnak. Nem térek ki arra, milyen szerepe van még a szinopszisnak és hogyan kell jól megírni, megtették ezt már helyettem mások, többek közt Szabó István Zoltán, akinek azért van némi köze az irodalomhoz; a [bekezdés] program részeként írt egy nagyon jó összefoglalót, illetve elindul egy kurzus is (nem, nem kapok részesedést). Eldöntöd magadnak, hogy megfogadod-e a tanácsokat, vagy elmész-e a kurzusra, de az biztos, ha a linken lévő pár alap dolgot betartod, már nem hozod magad kellemetlen helyzetbe. Mondom, ne szúrj ki magaddal feleslegesen.

Emberi módon kommunikálj

Bennem az a kép él, hogy ha irodalomról van szó, akkor azért valamennyire legalább kultúrlények vagyunk, amihez hozzátartozik a kulturált kommunikáció is. Egész egyszerűen nincs rá szó – ami találó lenne azt inkább nem -, mennyire elkeserítő olvasni a pályázatokra beérkező egyes leveleket. Azokat a leveleket, amiket elvileg olyan szerzők fogalmaztak meg, akik egy irodalmi alkotást csatoltak a levélhez. Nem is elkeserítő, hanem felháborító. Felnőtt, vagy a felnőtt kort éppen elérő emberek nem képesek megírni egy olyan levelet, aminek maximum öt mondatból kellene állnia, az elején megszólítással a végén pedig legalább egy névvel, hogy tudni lehessen kitől érkezett a levél. Katasztrófa.

Megint csak kérdezem, még is hogyan várhatja el valaki azt, ha egy egészen egyszerű levél megfogalmazására nem hajlandó, hogy a kiadó vagy a pályázat kiírója több időt, energiát fektessen a leendő munkakapcsolatba, mint amennyit ő kiszenvedett magából.

“Hello

név: XY
telefon: 1234
cím: XY
álnév: XY

a novellát csatoltam

Csabesz.”

Vagy éppen Karesz, Jocó, Tünci, Sanya, Klárika…, a név nyilván csak példa volt, de megtörtént. Telefonszámot, lakcímet, egyéb privát információkat eleve ne is küldj el! Őszintén mondom, ne csodálkozzon az aki ilyen levelet küld, ha a válaszlevélben csak annyi szerepel: Bocs, de ez most nem jött össze. Ha nem megy, mert valaki nem figyelt oda általános iskolában, akkor itt egy minta, tessék használni.

Azt se gondoltam volna, hogy egyszer majd ki kell térjek rá, de inkább megteszem. Ha a pályázati anyagra nemleges válasz érkezik, és a szerző azt nem tudja feldolgozni, ezért az összes Mucsi Zoltán örökzöldet egy mondatba sűrítve ír egy utolsó válaszlevelet, nem kell meglepődni, hogy a további levelekre nem érkezik válasz; ugyan is az email cím a spamlistára került. Ugyan ez fog történni, ha az email három darab kérdőjelből áll. Végül is minden héten indul egy újabb fantasztikummal foglalkozó irodalmi pályázat Magyarországon.

Lenne még pár jó tanácsom

Hosszan sorolhatnám, de sose érnénk a végére, ez a három darab példa jól mutatja, valójában hol is kezded el vágni magad alatt a fát. Nem, a kiadók, a pályázatok kiírói nem népjóléti intézmények, amik azért léteznek, hogy egyéni érdekeket kiszolgáljanak, a kidolgozott, megalapozott és jól működő rendszereket felrúgják. Igen, örülnek neki, hogy egyáltalán elküldted az alkotásodat, de valamit valamiért.

Szorgalmasan látogasd az Irodalmi Szertárt és olvasgasd a segédletet; remélhetőleg Farkas Balázsnak hamarosan több ideje lesz és bővülni fog az oldal, mert igencsak nagy szükség lenne rá. Ha nem veszed félvállról, odafigyelsz, nem egy olyan emailt küldesz el, ami nyomtatott formában úgy nézne ki, mintha a kutya megrágta, majd kiköpte volna, akkor már eljutsz odáig, hogy lesz egy alapvetően pozitív vélemény rólad, ami megalapozza majd a közös munkát, ha a beküldött pályamű megfelelőnek bizonyul.

Ha az írást választod, akkor az írással foglalkozz. Olvass, fejlődj, képezd magad, gyakorolj, tanulj, tanulj a hibáidból; ha fele annyi időt fordítasz az önképzésre, mint egy ütős írói álnév kitalálására, már tettél magadnak egy szívességet. Persze lehet széllel szembe pisálni, megváltani a világot, csak éppen az nagyon ritkán jön be.

mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére