Micro Aether – Zseniális ötlet az utazásra

Feltöltve: 2018/06/17
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Szépen lassan csörgedeznek a novellák a Micro Aether júniusi kiírására, és az egyik legelső novellát, mindenképpen szeretném már a határidő lejárta előtt közkincsé tenni. A júniusi pályázat témája az utazás, melyben a cselekményt a XVII. századba kell helyezni és a történet végére be kell építeni egy érdekes fordulatot, csattanót. A júniusi pályázat célja egyértelműen a hangulatépítés, ennek gyakorlása, azonban az egyedi ötletek jelentőségét soha nem szabad elfelejteni. George Komor, Patkány a toronyban című novellájában, egészen egyszerűen zseniális csavarral oldotta meg a feladatot. Elvonatkoztatott az utazás úgymond hagyományos formáitól, ami a történet elején talán furcsa lehet, azonban az utolsó mondat megkoronázza a történetet, és kiteljesedik az utazás.


George Komor

Patkány a toronyban

 

„Hát nem volt hiába az a temérdek vér, a feketébe öltözött ember meghallgatta könyörgésemet!” Egy dohos szagú, ázott patkány orra bukkant elő a befalazott toronyszoba melletti fal egyik repedéséből. Mikor átküzdötte magát a lyukon, mellső lábait morbid módon az ég felé emelte, mintha magában imát mormolna. Tekintetében emberi értelem csillogott, de nem lehetett letagadni az őrület jelenlétét sem abban a fekete szempárban.

A torony irtózatosan magas volt, az ódon lépcsőfokok monumentális hegyeknek tetszettek a patkány számára. A végtelen csigalépcsőn várvédő őrök sorakoztak, szemük előtt semmi sem maradhatott észrevétlen… talán csak egy apró rágcsáló. Egy familiáris. A lépcső mellett észrevett egy újabb repedést a falon, azon indult el, biztos, ami biztos. Nem szeretett volna egy őr csizmájának a talpa alatt kiszenvedni. Hátborzongatóan furcsa érzés volt egy ilyen apró testet irányítani, a menekülés izgalma és a szabadság vágya mellé megmagyarázhatatlan félelem vegyült. Ahogy haladt lefelé a szűk üregben, minden egyes neszre felriadt és hosszú pillanatokig feszülten figyelt. Számtalan rovar és pók keresztezte az útját. Gyanúsan méregették miriádnyi szemeikkel, amiket még azután is magán érzett, mikor azok már távol jártak és talán már el is felejtették őt. A torony alatt lévő tömlöcből felerősödve tolultak fel a rabok jajveszékelései, mintha csak egymással versenyeznének, hátha segítséget remélhetnek az égiektől. Zene volt ez füleinek és bátorsággal töltötte el, tudta, hogyha végre kijut, a fekete ember teljesíteni fogja ígéretét.

A torony belsejében futó járat egy újabb repedésben ért véget, kénytelen volt a lépcsőkön folytatni az útját. Kíváncsian kidugta rajta az orrát, orrfacsaró bűzt érzett… egy őr állt a közelben. Vérszemet kapott. Mindig is gyűlölte ennek a várnak a lakóit, a legegyügyűbb szolgálólánytól a katonákon át a vár uráig. Mindenkit. Apró lábaival villámgyorsan felszaladt az őr lábán és bemászott a ruhája alá. Az őr meglepődöttségében elejtette a lándzsáját, fémes csattanásának hangja az egész lépcsősort végigjárta. A készülődő kiáltás azonban a torkán akadt, mikor a patkány éles fogai a húsába martak. Teste a pillanat törtrésze alatt lebomlott, a bőre elfeketedett, és mint a pernye, úgy szállt szerteszét. Húsából és csontjaiból csak egy gusztustalan, miazmás gőzöket felböfögő, bugyborékoló tócsa maradt. A patkány előbújt az őr már gazdátlan ruháiból. A katona bennrekedt, utolsó sikolya az azóta még sötétebbé váló szempárban gomolygott. A kiáltás hiányát betöltő csöndet lábak gyors dobogása törte meg. A familiáris arcán beteges vigyor húzódott végig és nekiiramodott lefelé a lépcsőkön. Már egyáltalán nem aggódott azon, hogy az őrök észreveszik. Ahogy inalt a kijárat felé, hallotta a többi katona elhaló öklendezését, amit társuk maradványainak látványa váltott ki. Végre elérte a torony bejáratát, onnan tovább juthat a pince és a cellák irányába, ami már majdnem, hogy a szabadulással egyenlő. Gúnyosan nevetett magában, amikor az ajtónál álló egyik katona utána rúgott.

Fáklyák ezrei világították meg a csillagtalan éjszakát, a várvédők mind a toronyba szaladtak, szinte agyontaposva egymást. A nádor éjjeli ruhájában, fel sem öltözve hasonlóképpen tett. Mikor a toronyszobához ért, torkon ragadta az egyik holtsápadt őrt:

– Magyarázatot követelek! Mi történt itt?

– U… uram, én… én… Báthory grófnő meghalt.


Természetesen ez „csak” egy példa volt. Ha nincs olyan egyedi ötlet, ami mindenképpen felszínre akar törni és még passzol is a kiíráshoz, akkor erőltetni nem szabad. Senki nem fog hátrányba kerülni az miatt, ha a hagyományos utazást választja és teljesíti a további feladatokat. Azonban a hangulatra, továbbra is kiemelten figyelni kell.

Ne hagyd ki ezeket se!

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...