Skip to main content

Nemzetközi H. P. Lovecraft közösségek – Lengyelország

A nemzetközi H. P. Lovecraft rajongói közösségeket bemutató sorozatunkban ezúttal Lengyelország kerül sorra Németország helyett. Szeretnénk Európa minden országát felderíteni, hamarosan elindulunk az északi régiók felé, azonban nem állunk meg a partoknál, hiszen már „képben van” Argetína és igen, Japán is. Nagy fába vágtunk a fejszénket, sok munka áll a projekt mögött, de még több előtte, azonban minden nehézséget feledtet az, hogy minden esetben, amikor kiderült Magyarországról érdeklődünk, virtuálisan kitárt karokkal fogadtak minket.

Minden esetben 12 darab kérdésre keressük a választ, illetve minden alkalommal jelezzük, hogy a válaszadók további fontos és érdekes információkkal is kiegészíthetik a válaszokat. Az összefoglaló interjúk után, kitérünk a válaszokban említett személyekre, magazinokra is, azonban első körben minden országból az alap információkat gyűjtjük össze.

Lengyelországból a kérdéseinkre a közösség központi alakja Mateusz Kopacz válaszolt, aki a H. P. Lovecraft – Polski Serwis adminja. Mateusz nem csak az oldalt működteti, elkötelezett HPL rajongó, aminek köszönhetően megjelenhetett Lovecraft néhány esszéjének, levelének és verseinek fordítása, illetve az S. T. Joshi által írt életrajza, amiket ő fordított. Lengyelország lakossága közel négyszerese Magyarországnak, a legutóbbi Lovecraft fordítások több mint 20 000 példányban keltek el, és Mateusz úgy látja, egyre nő az érdeklődés Lovecraft művészete iránt. English version soon.

 

Van olyan aktív kulturális egyesület, ami HPL írói örökségét gondozza? Ha igen, melyik ez az egyesület?

Nem, jelenleg nincs Lengyelországban olyan kulturális egyesület, ami Lovecraft munkásságával foglalkozna, legalábbis én nem tudok róla. Természetesen van néhány ember (köztük jómagam), aki igyekszik népszerűsíteni az örökségét, de nem szerveződtünk egyesületbe.

Van olyan személy, aki kifejezetten HPL munkásságával foglalkozik, és ő erről ismert? Ha igen, ki ő?

Azt hiszem, két embert érdemes megemlíteni. Lehet, hogy most önteltnek fogok hangzani, de az első én lennék. Én vagyok többnyire felelős a legrészletesebb H.P. Lovecraft oldalért, ami az internet lengyel szegletét illeti. Emellett a népszerűsítő tevékenységemnek hála megjelenhetett Lovecraft néhány esszéjének, levelének és verseinek fordítása, illetve az S.T. Joshi által írt életrajza. Ezeket mind én fordítottam.

A másik személy Maciej Płaza, fordító és sikeres író, aki Lovecraft legtöbb prózáját fordította. Neki köszönhetik a lengyel olvasók a Lovecraft eredetik gazdag, igényes és gyönyörű fordítását. (Az előző fordítások, ha nem is mindig rosszak, de többé-kevésbé hibásak voltak.) Ezért a munkájáért még egy fontos díjat is neki ítéltek. Természetesen a közreműködő kiadókat is meg kell említenem: Vesper, WSQN, Zysk i S-ka. Kérlek nézzétek el, ha valaki fontosról elfeledkeztem.

HPL fikciói, versei, esszéi elérhetőek nálatok lefordítva? Ha igen, ezek megjelentek nyomtatásban? Elérhetőek online verzióban is? Ha nem, mi nem lett lefordítva?

Ahogy már említettem, Lovecraft legtöbb prózai alkotása elérhető Maciej Płaza remek fordításában. Lovecraft kisebb írásai (ideértve a javításait is) szétszórva jelentek meg itt-ott könyvekben, míg akad pár olyan szövege is, amik még nem érhetőek el Lengyelországban, de ezek is nemsokára megjelennek nyomtatásban. Maciej Płazanak köszönhetjük a „Természetfeletti rettenet az irodalomban” remek fordítását. Ősszel megjelenik Lovecraft összes weird és fantasztikus költeménye, szerény személyem tolmácsolásában, egy tucat egyéb jellegű verse mellett (például: „Waste Paper”, „The Poem of Ulysses”, „Poemata Minora, Vol. II”, „To a Sophisticated Young Gentleman”, „The Bookstall” és számos egyéb.) Ezelőtt csak nagyon kevés időmértékes verse volt lefordítva. A legfontosabb esszéi (például „In Defence of Dagon”, „Lord Dunsany and His Work”, „Notes on Writing Weird Fiction”, „Idealism and Materialism – A Reflection”, „Cats and Dogs”, „A Confession of Unfaith” és egyebek), illetve két tucat levele megjelent 2013-ban a Koszmary i fantazje-ben, amit az SQN adott ki, és jómagam fordítottam. Jó néhány novellája és verse elérhető az oldalamon különféle fordításokban. A Lengyelországban megjelent történeteinek, verseinek és esszéinek részletes listáját ezeken az oldakon találjátok (A „PL” jelölés mutatja őket): novellák és regényekversekesszék.

Milyen HPL megítélése? Többnyire pozitív, vagy többnyire negatív? Vannak ellenzők, vagy inkább csak fanyalgók?

A legtöbb lengyel olvasó tisztelettel vegyes csodálattal tekint Lovecraftra. Vannak néhányan, akik némiképp úgy ítélik, hogy Lovecraft egy mellékneveket túlhasználó firkász volt. Véleményem szerint ez a hozzáállás a Płaza előtti fordítások hibája is, mert néhány fordításnál a fordító még Lovecraftnál is bőkezűbben bánt a jelzőkkel. Ezeken a fanyalgókon kívül néha feltűnnek azok, akik kijelentik (például kommentekben), hogy Lovecraft rasszista volt, és ezért megrovást érdemel. Ez, azt hiszem, a nemrégiben történt World Fantasy Awardos mizéria miatt van, évekkel ezelőtt például nagyon ritkák voltak az ilyen jellegű kijelentések. Ennek ellenére Lovecraft megítélése Lengyelországban nagy részt pozitív.

Ha meg kellene becsülnöd a rajongók számát, akik aktívak (kommentelnek, hozzászólnak, rendezvényre járnak, cikket írnak, követik a friss híreket stb.), mennyi lenne ez a szám?

Azt hiszem, a rajongóknak két csoportja létezik, persze van közös keresztmetszet: azok, akiket Lovecraft irodalmi munkássága érdekel, és azok, akik a popkultúra oldaláról közelítik meg őt, ők leginkább a játékos közegből érkeznek. Nem olyan rég úgy döntöttem, hogy az oldalamat teljes mértékben az irodalmi ügyeknek fogom szentelni (már nem hozok le popkultúra híreket), így nehéz megbecsülni a rajongók teljes számát, mert így a csoport egy része már nem követi az oldalam. A Facebook oldalamnak több mint 3200 követője van, de a legnépszerűbb posztok (a legizgatottabban várt könyvekről) több olvasót vonzanak be, mint ahány követőm van. Sajnos magának az oldalnak a forgalmát nem követem. Ami az eseményeket illeti, Lovecraft elég szép tömegeket szokott bevonzani. Legutóbb a Warsaw Conon (főleg képregényes és filmes con) a Lovecraft panel olyan 50-70 ember érdeklődését keltette fel, majdnem tele volt a terem. A rajongók teljes számát nem tudom megbecsülni, de azt tudom, hogy Płaza legújabb Lovecraft fordításai több mint 20 000 példányban keltek el, ami azért nagyon beszédes. Mi több, amióta kiadásra kerültek a fordításai, úgy látom, hogy megnőtt az érdeklődés Lovecraft iránt Lengyelországban, főleg az akadémikusok és fősodorbeli médiák körében.

Van olyan vezető weboldal, ami kifejezetten HPL életével és munkásságával foglalkozik? (ismertetők, bemutatók, esszék, életrajz stb.) Ha igen melyik ez?

A www.hplovecraft.pl – az oldal, amelynek jelenleg egyedüli adminja vagyok.

Van olyan vezető hírportál, ami rendszeresen beszámol a nemzetközi friss hírekről? (megjelenések, események, beszámolók stb.) Ha igen melyik ez?

Szintén a www.hplovecraft.pl – de a nemzetközi hírek általában a legérdekesebb angol nyelvű publikációkra korlátozódnak: Lovecraft leveleinek új kiadása, gyűjteménykötetek, kritikai kiadások, mint például a nemrég megjelent A Yuggoth gombái jegyzetelt kiadás.

Van rendszeresen megjelenő nyomtatott magazin, ami HPL munkásságával és/vagy a weird irodalommal foglalkozik. (cikkek, esszék, értekezések, novella, versfordítások stb.) Ha igen melyik ez?

Nincs. Viszont néhány magazin, mint például a „Kruk”, a „Coś na progu”, vagy az „OkoLica Strachu” adott már ki Lovecraft témájú számot.

Van rendszeresen megjelenő nyomtatott magazin, amiben kortárs szerzők, HPL követőinek weird novellái, költeményei jelennek meg? Ha igen melyik ez?

Lásd az előző kérdést.

Vannak aktív írók, költők, akik kozmikus horror, weird irodalmi műveket írnak és ezek meg is jelennek nyomtatásban? Ha igen, kik ők?

Két kiemelkedő szerző ír irodalmi igényű weird történeteket, Wojciech Gunia és Damian Zdanowicz, bár a stílusuk inkább hasonlít Ligottira és Kafkára, mint Lovecraftra. Nem jut eszembe egyetlen lengyel író sem, aki kifejezetten kozmikus horrort írna. 2005-ben megjelent egy Lovecraft-ihletésű antológia, ami a Przejście címet viselte, de a szövegek sajnos elég gyengék voltak. Volt egy másik antológia is, a Po drugiej stronie (2013), ami részben Lovecraft témájú volt, ez jobban sikerült, mint az előző.

Van rendszeres rendezvény ami HPL munkásságával foglalkozik? (szimpózium, konferencia, szabadegyetem stb.) Ha igen, melyik ez? Ha nincs, vannak egyéni rendezvények? (nem rendszeres, kisebb találkozók)

Egészen mostanáig nem voltak kifejezetten lovecrafti események, viszont idén márciusban Krakkóban megrendezésre került a „CthulCon,” ami ugyan főleg játékokat és ilyesmiket állított a középpontba, de azért a lovecrafti irodalomnak is jutott hely. Ha minden jól megy, évente megrendezésre kerül majd, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Ami az akadémiai jellegű konferenciákat illeti, nincsen kifejezetten lovecrafti témájú konferencia, de majdnem minden horrorhoz vagy fantasyhez kapcsolódó eseményen szó esik Lovecraftról és hozzá köthető témákról. Emellett egyre több általános akadémiai folyóirat és fősodorbeli újság is lehoz Lovecraftról szóló esszéket.

 

A sorozat következő részében a németországi közösséget mutatjuk be, kérdéseinkre Volker Rattel, a Deutsche Lovecraft Gesellschaft e.V. (Német Lovecraft Társaság, röviden dLG) elnöke válaszolt.

Borítókép: DevOpDays

mm

Tomasics József

"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."

Egy hozzászólás érkezett erre: “Nemzetközi H. P. Lovecraft közösségek – Lengyelország

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close