Skip to main content

Magyar helyszínek és nevek a hazai fantasztikumban, avagy McClane Józsi megmenti a feleségét a plázában?

Három év kihagyás után október 4-én újra elstartolt Szegeden a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat, amit Veres Attilával indítottak a szervezők. Nem kell bemutatnom Attilát, és azt sem milyen állóvizet zavart fel tavaly az Odakint sötétebb regényével és az idén megjelent Éjféli iskolák című novellagyűjteményével. A több mint egy órás beszélgetés teljes hanganyagát meghallgathatod SoundCloud-on. Direkt nem térek ki a beszélgetés egyes részeire, hallgasd csak meg az egész anyagot, nem fogod megbánni, Attila a szokásos lazaságával válaszolt a kérdésekre, és csak alig bukkan fel néha egy-egy szar.

Mivel meghallgattad a beszélgetést, vagy eleve ott voltál, tudod, hogy Attila milyen kimerítő és érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a magyarországi helyszínekkel, szereplőkkel. Miért nem működik jól, a hazai olvasók miért idegenkednek tőle? Attila válaszával maximálisan egyetértek, de szeretném kiegészíteni, és nem a befogadói oldalról nézve a kérdést, hanem a szerzőktől indítva. Valójában a kérdésre adott válaszomat egyszer már kifejtettem a néhai Mandiner.sci-fi egyik hozzászólásában, de úgy gondolom a kérdés még mindig aktuális, és a válasz hasznos lehet szárnyaikat bontogató írók számára, ha történetüket Magyarországon szeretnék elhelyezni.

Magyarország nem Pajtaszeg

Sajnos a tapasztalat mondatja velem, hogy egyes amatőr szerzők elképesztő mértékben tájékozatlanok, és jelen esetben nem arra gondolok, hogy novelláik nem érnek el egy elvárható színvonalat, hanem arra, hogy fejükben teljes mértékben beazonosíthatóan olyan kép él Magyarországról, a fővárósról és a vidékről egyaránt, ami például A mi kis falunk sorozatból árad.

El kell keserítsek mindenkit, de a vidéki ember valójában nem egy olyan tufa balfék, mint amit a sorozat is mutat, és nem minden vidéki kocsmát hívnak Üvegtigrisnek vagy Fapumának.

Nyilvánvaló, hogy filmvígjátékokban, stand-up előadásokban ezek a karakterek és helyszínek a megfelelő módon működnek, de ha valaki a rémirodalomban szeretné kipróbálni magát – de mondhatnám bármelyik zsánert -, szakadjon el attól a képtől, amit az elmúlt évtizedek magyar filmkultúrája belétáplált. Ha egy listát kellene összeállítanom, melyek azok a helyszínek, karakterek, amik rendszeresen felbukkannak a novellákban, nagyon egyszerű dolgom lenne. Szinte biztosra mondható, hogy van egy jómódú vállalkozó, vagy éppen az aktuális rezsimhez közelálló politikai szerepkört is betöltő egyén, aki rosszban sántikál. Hozzá tartozik pár darab olyan figura, akik gonosz tervei megvalósításában segítik őt, köztük van egy testvérpár, nagy valószínűséggel ikrek, akiket mindenki csak Kovács ikreknek szólít. Az agrármérnököt mindenki Doktor úrnak szólítja, az orvost Dokinak vagy Dokikámnak, a körzeti megbízott pedig a feladatát ellátni képtelen tömör szerencsétlenség. Az utóbbi háromból kettő legalább alkoholista, de az amúgy is jellemző, hogy minden vidéki ember pálinkával indítja a napot. Nevek terén nincs túl nagy választék, Marika, Erzsikém, Pista bá, Karcsikám, Jani bátyám a jellemző, és gyakran feltűnik egy középkorú férfi, akit mindenki Jocónak szólít, neki általában jó a humora, vagy legalábbis azt hiszi magáról.

Ugyanez tetten érhető a fővárosban is, csak ott mindenki gangos házban vagy a Rózsadombon lakik, a szomszédban van egy Szaki bácsi, a boltos mindenkit ismer, mindenkiről mindent tud, a házmester pedig csak ordítva tud beszélni. Na és persze ő sem veti meg az alkoholt.

Tudnám még folytatni a listát holnap reggelig, de azt hiszem ennyi is bőven elég ahhoz, hogy kiderüljön mire is gondolok. Természetesen nem tagadom, hogy a fenti példák a való életből származ(hat)nak, és hasonló karakterekkel, helyszínekkel összetalálkozhat a gyanútlan olvasó, sőt, ennek elég nagy a valószínűsége. Azonban helyén kell tudni kezelni a dolgokat, és hiába is kapjuk napi szinten ezt a képet a tévéből, rádióból egyéb forrásokból, hiába találjuk meg környezetünkben, ezek kiragadott és erős humorral felturbózott példák Magyarország mindennapjaiból. Attilának volt egy nagyon jó mondata a beszélgetés első felében:

A valóságot kell jól megragadni ahhoz, hogy a fantasztikum működni tudjon.”

Márpedig a fenti példák nem a valóságot tükrözik, csak annak egy nagyon kicsi, sarkalatos részletét. Ha egy olyan képet épít fel a szerző, amiben azok a karakterek bukkannak fel, amiket stand-up műsorokból ismert meg, nem lehet elvárni az olvasótól, hogy komolyan vegye a történetet, ha az elsődleges cél amúgy az lenne, hogy olvasás után felszabaduljanak azok a bizonyos sötét gondolatok. Banális dolognak tűnhet az egész, azonban mégis egy olyan probléma – igen, probléma –, ami létezik, és időnként felbukkan a hozzánk eljuttatott pályázati anyagokban (is).

Nem működnek jól a magyarországi helyszínek és szereplők, mert a szerzők számos esetben nem használják jól ezeket az elemeket. Ehhez hozzáadódik az Attila által kifejtett forrásprobléma is, ez a kettő pedig egy nagyon mérgező elegyet tud létrehozni, amitől nagyon gyorsan meg fog szabadulni az olvasó. A realizmus fontos eleme a rémirodalomnak, hiszen megfelelő arányban vegyítve a természetfelettivel, képes előhozni az olvasóból azt a félelemérzetet, amiről felvilágosult emberként ma már azt gondoljuk, nem létezik.

„A jellemeknek és a történéseknek azonban mindenkor következeteseknek és természeteseknek kell maradniuk, kivéve azokat a pillanatokat, mikor érintkezésbe lépnek a rendkívüli jelenséggel.” – H. P. Lovecraft

Hiteltelenné válik a szerző, de leginkább a novella, ha a szereplők alapvetően a valóságtól elrugaszkodott, kisarkított, komikus jellemként vannak ábrázolva, kiváltképp, ha a hangulat szempontjából kritikus pillanatban ahelyett, hogy saját létezésüket kérdőjeleznék meg, még rá is tesznek egy lapáttal: „Hőőő Pistám, mi a bánatos ménkű volt ez? Még a szar is megállt bennem! Van pálinkád?”

Természetesen ellenpéldával is tudok szolgálni, és nem csak Attila regényét és novelláit említeném meg, amiben kifejezetten jól működnek a magyar helyszínek és magyar szereplők, hanem a – tervek szerint – novemberben megjelenő következő Black Aether antológiából Körtvélyes Ákos A kismadár és a fekete autó című novelláját. A rémtörténet az 1950-es években játszódik Budapesten, főszereplője pedig Babáts Ferenc az idős nyomdász, akinek egy könyvet kell megreparálnia. A novella mintapéldája annak, hogyan kell hiteles környezetet teremteni, hiteles szereplőkkel, és a valóságot vegyíteni a megfoghatatlan rettenettel. A hamarosan induló Beleolvasó rovatunkban, részletet is fogunk mutatni Ákos, és az antológiában szereplő további szerzők novelláiból is.

Ez is érdekelni fog!

Magyar H. P. Lovecraft Társaság Kedves barátaink, H. P. Lovecraft rajongók! Howard Phillips Lovecraft értékteremtő irodalmi munkásságát méltatni igen csak hálás és mondhatni könnyű ...
Tartozunk-e felelősséggel egymást iránt, az amatőr... Nem vagyok gyakorlott elmélkedő, a saját gondolataim közt is csapongok, ezért talán nem is helyén való a felelősség szót használnom a címben, mert ha ...
Veres Attila- Odakinn sötétebb Ha rendszeresen olvasod a The Black Aether online magazint, akkor minden bizonnyal tudod, hogy Veres Attilának hamarosan meg fog jelenni az Odakinn Sö...
mm

Tomasics József

"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close