Micro Aether 2018. október – November estéje

Feltöltve: 2018/10/23
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Sajnos egy kis kényszerpihenőt kellett tartanunk a Micro Aether játékunkban, ennek oka első sorban a The Black Aether tematikájának átalakulása és a Dunwich Market webáruház elindulása volt. Azonban mostanra elpárolgott a feladatok fölénk tornyosuló fekete halmából áradó nyomasztó időhiány, és ott folytatjuk, ahol augusztusban megakadtunk. A mai nappal elérhetővé vált a 2018-as második e-book, amit erről az oldalról le is tölthetsz.

Már az augusztusi kiírásban is jeleztük, hogy nem fogunk eltérni elsődleges célunktól és a Micro Aether továbbra is egyfajta tiszteletadás lesz H. P. Lovecraft munkássága előtt, ezért ismét egy olyan téma lesz az októberi feladat, ami kötődik HPL egyes műveihez. Továbbra is a rémirodalom, a weird fikció a TBA éltető eszenciája, ezért nem sci-fit, nem fantasyt, nem krimit, nem YA-t, nem romantikus lányregényt várunk tőled; legalább érződnie kell a novellán, hogy kötődni próbál a rémtörténetekhez, a weird irodalomhoz. Mivel a Micro Aether egy alkotói játék, ez nem egy olyan szabály, amit véresen komolyan veszünk, de soha nem szabad elfelejtened, hogy a szokatlan és hátborzongató írásokra koncentrál az e-book is.

November estéje

Október 31-én lesz a The Black Aether 3 éves, amire nagyon büszkék vagyunk, de nem kell megijedni, nem ez lesz a következő Micro Aether témája. Igen, kitaláltad, mi sem hagyjuk „szó” nélkül november estéjét, ezért az októberi feladat a következő:

Írj egy olyan, maximum 1000 szavas novellát, ami 1692. október 31-én játszódik Salemben. Túlságosan is egyszerű lenne, ha csupán a boszorkányperekre koncentrálnánk, ezért a történet fókuszában a boszorkányperek „hatásának” kell állnia, tovább szerepelnie kell a történetben a Fekete Embernek (akár említés szintjén), és senki nem halhat meg.

Joseph E. Baker: The witch no. 1

Ezt a témát megközelítheted több irányból is, hiszen koránt sem biztos, hogy mindenki egyetértett a tárgyalásoknak nevezett komédiák eredményeivel, ugyanakkor a puritanizmus hatása megkérdőjelezhetetlen tényező volt. Próbálj meg elszakadni attól, hogy a boszorkányperek lebonyolítását és az ítéletek végrehajtását mutatod be a történetedben, sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy vajon az események mit váltottak ki a lakosokból. Vajon a dianikus vallás csak tovább erősödött a perek hatására? Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba valóban lepaktált az Ürdöggel? A boszorkány kovenek újabb Sabbath-ra készültek? George Burroughs tiszteletes holtában is magára öltötte fekete ruháját? Mi történt azon az éjjelen, mikor az élőket és holtakat elválasztó éteri  fátyol megszűnni látszott? Betty Parris és Abigail Williams igazat mondtak?

A leadási határidő: 2018. november 18. éjfél.

Nincs más hátra, hogy jó munkát és különösen jó szórakozást kívánjak, illetve ismét megadjam a lehető legjobb tippet, miszerint olvass rémtörténetet és merülj el a weird irodalomban. Ugye nem kell mondani, hogy az Álmok a boszorkányházban és a Charles Dexter Ward esete különösen aktuális olvasmány lesz a játékhoz. A kivitelezésre egy hónapod van, tehát nem kell kapkodnod, van időd olvasni még az írás előtt.

Tomasics József


Figyelmesen olvasd el az alábbi pályázati feltételeket, mert számos olyan megkötés és elvárás van, amik betartása nélkül, nem tudjuk elfogadni a pályaművet.

  • A legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanod a történeteddel kapcsolatban, hogy a Micro Aether is egyfajta tiszteletadás Lovecraft munkássága előtt. Szokatlan és hátborzongató írásokra koncentrál az ebook.
  • Nem lesz probléma abból, ha a történeted humoros hangvételű, de a Micro Aether természetesen nem vicclap lesz, ezért ne paródiát vagy viccet küldj, „Móricka és Józsika” történetei nem ebbe az anyagba valók, de egy visszafogott szatíra mindenképpen felfrissíti az ebookot.
  • Csak olyan történet kerülhet a kiadványba, ami előtte még nem volt publikálva se nyomtatott, se online, digitális formában.
  • Beérkező anyagok hossza maximum 1000 szó lehet; ezt a határt szigorúan betartjuk. Természetesen rövidebb lehet a novella. Ha túlságosan is feltűnő, hogy a szövegből kimaradtak szavak, névelők stb. a spórolás miatt, nem fogadjuk el az anyagot.
  • Olyan történetet küldj, ami teljes egész, lezárt, sorozatra nincs lehetőség, mivel minden alkalommal változni fog az adott hónap témája. Ha visszatérő karaktert akarsz használni az megoldható, de azt soha ne felejtsd, hogy a szereplők személyisége, jellemfejlődése szinte minden esetben másodlagos.
  • A „szia ezt írtam” levelekkel nem tudunk mit kezdeni, elvárható módon kommunikálj. Egy kérésünk van: tegeződjünk!
  • Az anyagot Word vagy Open Office formátumban küldjed, mindenféle formázás, csilli-villi betűtípusok és színek nélkül. Kizárólag Times New Roman betűtípust használhatsz, 11 vagy 12 méretben. Ne legyen aláhúzott, vagy bold szövegrész, mert törlésre kerül a kiemelés, kizárólag dőltbetűt használhatsz. Azok az anyagok, amik nem felelnek meg ezeknek a minimális feltételeknek, automatikusan töröljük.
  • Ügyelj a helyesírásra, a kirívóan rossz anyagokat, nem fogadjuk el.
  • Jelentős szerkesztésre nincs lehetőségünk, ezért mielőtt elküldöd az anyagot, minimum háromszor olvasd el.
  • Egy szerző maximum három írást küldhet be az adott hónap pályázatára, és akár mind a három bekerülhet az ebookba.
  • Azonnali kizárásra kerül a rasszista, szexista, homofób, xenofób, vagy bármilyen módon kirekesztő tartalommal bíró alkotás.
  • Véres jelenetekkel csak módjával. Tartózkodj attól, hogy erős és gusztustalannak tűnő szavakkal írod le a látnivalókat, az olvasó első sorban borzongani akar, nem rosszul lenni. A szex természetesen megengedett, de csak akkor, ha nem öncélúan, feleslegesen van a történetben. Ezt figyelembe véve nyugodtan küldhetsz korhatáros anyagokat!
  • A fanfiction abszolút elfogadott és megengedett!
  • Az, hogy az alkotásodat elküldöd a részünkre, természetesen nem jelenti azt, hogy automatikusan meg fog jelenni bármelyik kiadványunkban is.
  • A sorozat nyertes novellái, megjelennek a Micro Aether e-bookban.
  • A Micro Aether megjelenéséhez nem kell anyagilag, vagy egyéb támogatás módján hozzájárulni. Egyedül az online promotálást – facebook, honlap, twitter stb. – várjuk el közreműködésként az alkotóktól.
  • A The Black Aether fenntartja a jogot, hogy ha a pályázatra nem érkezik megfelelő számú pályamű, akkor nem jelenik meg az ebook, vagy összevonja több pályázat anyagait.
  • A gyűjtemény ingyenes és szabadon terjeszthető, de bizonyos Creative Commons licenceket használunk, mert az ingyenességtől függetlenül, nem biztos, hogy bárki is szeretné viszontlátni a történetét egy nagyobb műbe beépítve. A CC-BY-NC-ND-4.0 (Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd!) licenc lett bevezetve.
  • Ne küldj részünkre semmilyen személyes adatot; se telefonszámot, se címet, csak a szerző nevére lesz szükségünk.
  • Az alkotásokat kizárólag emailben fogadjuk el, küldj üzenetet az info@theblackaether.com címre. A tárgymezőben szerepelni kell a Micro Aether-nek, az adott hónapnak és a szerző nevének. Pl.: Micro Aether 2018/10 Minta Márton.
  • A leadási határidő: 2018. november 18. éjfél.

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....