Novellapályázat eredményhirdetés és összefoglaló

Idén tavasszal mertünk nagyot gondolni és a Borzongás Horrormagazinnal közösen novellapályázatot hirdettünk, mellyel elsődleges célunk az volt, hogy felkavarjuk az állóvizet a hazai horror irodalomban, inspiráljuk, ösztönözzük, lehetőséghez juttassuk az amatőr szerzőket is. A pályázat elindulása után nem sokkal csatlakozott kezdeményezésünkhöz a CineGore Horrorportál is, melynek szerkesztői részt vállaltak a pályázat elbírálásában.

A pályázatot szeptember 30-án zártuk le, és a végeredmény igencsak bíztató lett, 105 szerző közel 130 novellával pályázott, hiszen egy szerző három pályaművet is beküldhetett. A jelentkezők relatív nagy száma miatt, egy kicsit elcsúsztunk az értékelésekkel, de végül november 15-én a végére értünk, és mindenkit értesítettünk a döntésünkről. Ha esetleg valaki nem kapott válaszlevelet, az kérem jelezze e-mailben. A zsűri négy főből állt: Barta Attila, Gulyás Gábor, Szabó „Zoo_Lee” Zoltán és szerény személyem, sajnos Böjtös Gábor nem tudott részt venni az értékelésben. Mindannyian elolvastunk minden egyes novellát, és bár a véleményünk nem minden esetben egyezett maradéktalanul, közösen hoztuk meg a végleges döntés.

A pályázatra nevezett 105 szerző közel 130 pályaműve közül, összesen 5 darabot tudtunk kiválasztani, ami megfelelt a pályázati kiírásnak, és amiről úgy gondoljuk, hogy mind tartalom, mind kivitelezés szempontjából méltán lehet horrorirodalmi alkotásnak tekinteni.

Sajnos ez azt jelenti, hogy az átlagosnak tekinthető 5-10% alsó határát sem értük el, ami nagyon kevés. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a nyertes novellák nagyon jól kivitelezett, erős tartalommal bíró, érezhető szakmai hozzáértéssel íródott alkotások. Ezúton szeretnénk még egyszer gratulálni az öt szerzőnek, megköszönni, hogy alkotásaikkal megtisztelték a pályázatot és bebizonyították, még van remény. A nyertes szerzők és novelláik:

Csáth Tünde: Kintlévőség

Dushan Lechky: Balszerencse

Kleinheincz Csilla: Harapásnyi szerelem

Matolcsy Kálmán: Muci ajándéka

Pólya Zoltán: Amíg a gyerekek alszanak

Azonban itt még nincs vége a listának, ugyanis a legjobbnak kiválasztott novellákon kívül, további 12 szerző novelláját is kiválasztottuk, de ezekkel az alkotásokkal még foglalkozni kell, mert koránt sem hibátlanok. A The Black Aether alapelveitől nem térünk el, ezért az elkövetkezendő időszakban együttműködve a szerzőkkel, elkezdődik a folyamat, aminek során kiiktatjuk a hibákat, erősítjük a történetet, kialakítjuk a stílust, de ha szükséges, nem riadunk vissza attól sem, hogy bekezdéseket semmisítsünk meg és a történet egy teljesen új, erősebb lezárást kapjon. Azonban mi, akik a szerkesztést végezzük, nem írhatjuk meg a szerzők helyett a novellákat, ebből kifolyólag

jelen pillanatban nem biztosított a tervezett horror-különszám megjelenése.

Csak abban az esetben tud megjelenni 2019-ben a kiadvány, ha a 12 szerző közül legalább 7 képes lesz úgy átdolgozni a novelláját, hogy az megfeleljen az elvárásoknak és a nyertes novellákkal együtt biztos alapot képezzenek a megjelenéséhez. Ez mindenképpen egy hosszabb, több hónapig is eltartó folyamat lesz, de mi nem véletlenül tettünk le voksunkat a 12 szerző mellett, bízunk a tehetségükben és biztosak vagyunk abban, hogy mindegyik író fel fog tudni nőni a feladathoz.

Nem tudom egyértelműen pozitívnak értékelni a pályázatot, mert bár sokkal több pályamű érkezett, mint amire számítottam volna, legnagyobb sajnálatomra a pályázók feltűnően nagy hányada, olyan alapvető hibákat halmozott fel, hogy nem egy esetben megdöbbenést váltott ki belőlem, és tudom, hogy ezzel nem csak én voltam így.

Mayday, Mayday…

A továbbiakban ki fogok térni pár olyan, aggasztó rendszerséggel felbukkanó hibára, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert ha ezek általánosságban is elterjedt tévképzetek az amatőr írói közösségben, akkor egészen egyszerűen nem tudok más mondani, csak annyit, hogy nagy a baj.

A pályázatra 105 szerző jelentkezett, ami nyilvánvalóan csak töredéke a hazai írói közösségnek, és korlátozott lehetőségeink miatt biztos vagyok benne, hogy nem mindenkihez jutott el a felhívás, vagy egyszerűen nem találták elég érdekesnek. Ilyen szempontból nem fogok általánosítani, akinek nem inge ne vegye magára, de ha esetleg valaki mégis magára ismer, az nem biztos, hogy a véletlennek köszönhető.

Már az alapok is kimaradtak

Egészen elképesztő, hogy a szerzők milyen szinten taszítják el maguktól az irodalmiságot, mintha az egyfajta kórság lenne, amitől minden áron meg kell szabadítani a művet, és le kell csupaszítani a novellát a Facebook falak irodalmi szintjére.

Brutális módon szembetűnő az olvasottság hiánya.

Egyértelműen látszik, hogy a szerzők nagy része nem olvas eleget, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy egyáltalán nem olvas, és a filmekre hagyatkozik, ami végzetes hiba. Amikor először adtam azt a tanácsot Stephen Kingtől idézve, hogy az írónak nincs más dolga csak írni és olvasni, akkor azt gondoltam, hogy ennél az általános közhelynél azért erősebbet is kitalálhattam volna. Ma már tudom, hogy tévedtem, mert nem lehet elégszer ismételni King kincset érő szavait. Alapvető dolga az írónak – vagy aki azzá szeretne válni -, hogy napi szinten képezze magát, aminek elengedhetetlen része az olvasás. Tény és való, hogy a hazai horrorpiac elbírna még sokkal több könyvet és nagyban elvagyunk maradva a nemzetközi listáktól – bár szerencsére mostanában mocorognak a hazai kiadók -, de azért van éppen elég olvasnivaló magyar nyelven, ha a szerző képezni szeretné magát. Ha meg nem akadály az angol, akkor nem is értem ezt a jelenséget. Ráadásul az is egy alapvető dolog, hogy aki horrort szeretne írni, annak nem csak horrort kell olvasnia, hanem minden irodalmi területre utazást kell tennie, és ha igazán lelkiismeretes, akkor ezt rendszeresen meg is teszi. Ellenkező esetben az a minimum, hogy beszűkül a szókincs, és az írók által valamilyen oknál fogva kényszeresen erőltetett párbeszédek a Messenger üzenetek szintjére süllyednek le.

Lehetetlen elkerülni a nemzetközi trendek befolyását, azonban nem Stephen King az egyetlen horroríró.

Ahogy említettem nagyon tévúton jár, aki leginkább filmekből szeretne tapasztalatot szerezni, ugyanis, ami a filmekben jól tud működni, az a könyvekben, novellákban szinte egyáltalán nem. Hatalmas piaca van a jumpscare filmeknek, amik a hangerővel és a látvánnyal egészen elképesztő sikolyokat képesek kicsikarni a nézőkből, azonban ha a szerző a művében a moziból ismert jeleneteket írja le szinte szó szerint, az hatástalan és erőtlen lesz, ha nem társul hozzá megfelelően felépített hangulat. Még akkor is kétes a siker, ha a hangulatépítés jól sikerült. Amikor az erdőben, vagy éppen a napfényben fürdőző tisztáson sétáló főszereplő érzéseit bemutató részt egy „ekkor hirtelen a fák közül kilépett az ezer fogú rém” mondat követi, nem sikítás fog feltörni az olvasóból, mint a moziban, hanem egy teljesen jogos „mi a fa…”.

A pályázatra érkezett novellák túlságosan is nagy hányadában lehetett felismeri az éppen aktuális filmes trendeket és kliséket.

Jellemző a történetek erőtlensége, elképesztően kevés volt az olyan novella, aminek olvasása közben elért volna valamiféle borzongás szerű érzés, mert az önmagában nem elég, ha a szerző hosszan sorolja a gyomorforgató részleteket. Természetesen a látvány nagyon fontos, mondhatni elengedhetetlen, és ha jó érzékkel van megírva, akár meg is mentheti a történetet, de önmagában nem elég. Hiába a kiomló belek térdig érő folyama, ha nem társul hozzá olyan tartalom és hangulat, ami által a látvány akár a legkisebb mértékben is félelmet kelt, nem csupán undort. Egyértelmű, hogy aki horrort ír vagy olvas, annak legyen erős a gyomra, és egyáltalán nincs is semmi gond a gyomorforgató látvánnyal – egyetlen ilyen részlet sem befolyásolta negatívan a zsűrit -, azonban ha nem jó helyen használja a szerző, erejét veszti és nem képes borzongatni, ahogyan a családon belüli erőszak sem a hozzánk beérkezett novellákban.

Undorító és aljas részlete társadalmunknak a családon belüli erőszak, a zaklatás; a szerzők jelentős hányada választotta ezt a témát. Rendszerint az apa vagy a vezető beosztásban lévő férfi volt az agresszor és az anya, a női beosztott, vagy a gyerek volt az abúzus elszenvedője. Úgy gondolom lehetetlen a kívülállónak elképzelnie, átéreznie azt a horrort, ami a zaklatás elszenvedőinek egész életére kihatással van, és éppen ezért igencsak nehéz úgy ábrázolni az ilyen történéseket, hogy annak ne legyen trendkövető érzete. A lelki terrort és annak következményeit bemutatni, hitelesen ábrázolni még gyakorlattal rendelkező szerzőknek sem egyszerű feladat, a mi pályázatunk során sajnos senkinek nem sikerült. Jellemzően a történet oda futott ki, hogy a zaklatás elszenvedője felülkerekedet zaklatóján és egy részletesen ábrázolt bosszú során revansot vett. Mondhatni, ez tipikus lezárása volt a történeteknek. Nem volt átérezhető a novellákban az eseményekben megbújó tragédia, a legtöbb esetben egy hirtelen fordulattal a mű átcsapott egy bosszúhadjáratba, és a szerző kihagyta a szereplők átalakulását, a tudatban lejátszódó folyamatokat, amik megváltoztatják a jellemeket, amik olyan cselekedetekre kényszerítik a szereplőket, amik túlmutatnak a zaklatáson is. Sajnos jó novella születhetett volna abból, ha a témát választó szerzők közül valaki elmélyed a történetben, és nem krimit vagy thrillert formál belőle, de az nem elég egy horrornovellához, hogy az apa részegen követeli a vacsoráját, és ha nem a kedvére valót kap, akkor megbünteti a családot, majd reggelre késsel a hátában végzi.

Ne tűrj némán, ha családon belüli erőszak, zaklatás, egyéb abúzus elszenvedője vagy, segítséget tudsz kérni az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat szakembereitől.

Mondtam én, hogy Magyarország nem Pajtaszeg

Kifejezetten nagy számban érkezett olyan novella, amiben az író magyar közegbe helyezte a történetet, magyar szereplőkkel.  Többször említettem már, és ebben az anyagban ki is tértem rá, hogy a vidéki ember valójában nem egy olyan tufa balfék, mint amit a cikkben példaként felhozott sorozat is mutat, és nem minden vidéki kocsmát hívnak Üvegtigrisnek vagy Fapumának. Ismét az elkeserítő szót kellene használnom, de már nem akarom, azonban nehéz lenne másként jellemezni ezt a helyzetet. Kifejezetten örülök annak, amikor valaki Magyarországra helyezi a történetét, mint például Farkas Balázs, de sajnos az esetek nagytöbbségében csalódnom kell az említett cikkemben szereplő okok miatt (is). Ha valaki soha nem járt vidéken, annak nem túlságosan jó ötlet a falusi életet úgy ábrázolni, hogy minden ismerete a tévéből származik; sorozatokból, ahol a humor miatt kisarkítják a karaktereket, híradókból, amikben valami oknál fogva állandóan egy mindent látó nyugdíjas szerepel a kerítésnek támaszkodva, vagy egy dülöngélő, akadozva beszélő alkoholista, aki a biciklijét hazafelé tolja a kocsmából, amit majd a nyaka köré fog tekeri. A legborzasztóbb az volt az egészben, hogy a magyar kultúrához, a magyar mondakörhöz, babonákhoz, hiedelmekhez csak nagyon elvétve nyúltak a szerzők. Egyetlen novella volt, amiben egy busómaszk okozta a bajt, amiért kapott is egy hatalmas piros pontot, de sajnos az a novella máshol elvérzett.

Olvass, tájékozódj, utazz el a helyszínre, kérdezd meg a nagyit… Valamit most már időszerű lenne kezdeni ezzel a problémával.

Nem tartom magam egy prűd fasznak, tudok káromkodni, ha kell – ha nem, akkor is – akár tizenhét percig is, nem basz földhöz egy-egy jól elhelyezett picsa vagy fasz, de az már kurvára kibassza a biztosítékot, amikor az öt szóból álló mondatban hét bazdmeg szerepel. Oké bazdmeg, tényleg ott van a kiírásban, hogy nem cenzúrázzuk a vulgáris nyelvezetet, de az is ott van baszod, hogy azért ne ez legyen a vezérszál. Jártam én is meccsen, szidtam a szegény bíró kurva anyját, aljasodtam le rossz hírű becsületsüllyesztőkben nem is egyszer, de bazdmeg az a káromkodáscunami, ami a novellák többségére volt jellemző, az úgy pofánbaszott, mint annak idején Julio Pablo Chacón a szépreményű Kovács Koko Istvánt. Nem egy alkalommal úgy éreztem, hogy a szerző kényszeredetten zsúfolja tele a novellát ordenáré kifejezésekkel, mintha ettől hatásosabb, keményebb lenne a történet, vagy az adott szereplő. Az, hogy elviekben 18 ével felüli olvasóknak készül a novella, még nem jelenti azt, hogy egy olyan negatív módon idealizált viselkedésformát kell minden karakter nyakába erőltetni, aminek kötelező része a káromkodás, mert ez inkább elrettenti az olvasót és nem elősegíti a beleélést.

Fogadj meg egy tanácsot és hidd el, hogy sokkal hatásosabb a ritkán felbukkanó, de jól elhelyezett hímtag, mint az olvasó orra előtt állandóan ágaskodó véreres fasz.

Szörnyű volt látni, hogy egyes szerzők, akik már túlléptek a 30-on is, milyen módon ábrázolják a fiatalabb korosztályt, milyen általánosított lenézéssel vegyített negatív képet festenek róluk: minden fiatal a telefonját nyomkodja, dobozos sört iszik és/vagy füvet szív, illetve folyamatosan káromkodik. Én sem vagyok vak és én is látom a környezetemben, hogy ez mondhatni egy elfogadott vélekedés társadalmunk bizonyos rétegeiben, azt is látom, hogy ez nem minden alap nélküli, de azt már nem hiszem el, hogy kivétel nélkül, minden fiatal így viselkedne a szerzők környezetében.

Ha már a fiatal korosztálynál tartunk, én szívesen olvastam volna olyan novellát is, aminek szereplői nem érettségi előtt állnak, nem államvizsgáznak, nem középkorúak, hanem idősebbek, vagy ha úgy tetszik öregek. Volt pár olyan novella, amiben felbukkant pár vidéki nagypapa és nagymama, azonban végig úgy tűnt, hogy a szerzők egyszerűen ignorálják az időseket és nem gondolják azt, hogy egy öreg ember is belecsöppenhet hátborzongató események forgatagába. Azt azért nem hinném, hogy annyira tisztelnénk időseinket, hogy nem tudjuk elképzelni róluk, saját fájdalmukban képesek idegborzoló cselekedetekre, jól forgatják a konyhakést és néha ők is megéheznek a friss húsra. Sajnos túl sokszor találkoztunk az osztályteremből kizavart tanulóval, aki bosszút állt tanárán, túl sok időt és energiát vett el az iskolai problémák kitárgyalása, a romantikus kapcsolatokon való merengés, a kapucnis pulóverek alá rejtett búskomorság és nem jutott idő a borzongásra, a félelemre, a horrorra. Egyértelmű a YA irodalom hatása, ami igencsak nem tett jót azoknak a novelláknak, amiben az elvárható hangulat helyett, az önmarcangolás kapott nagyobb figyelmet; ez a trend uralta az egész pályázatot.

Tényleg baj van?

A legtöbbször előforduló hibákra és hiányosságokra próbáltam kitérni, de sajnos a lista még így sem teljes. Említhetném még, hogy a novellák lezárása rendszerint erőtlen, nincs fordulat, csattanó; a szerzők elfáradnak és a lezárásokból egyfajta „legyen már vége” érzés árad; töménytelen mennyiségű a hiteltelen, erőltetett párbeszéd; sok a krimi, de horrornak semmiképpen nem nevezhető történetszál; klisés, jellegtelen, filmekből már ismert karakterek; életszerűtlen viselkedés és reakciók; az alapvető félelem teljes hiánya a szereplők részéről; pongyola fogalmazás; az egyediség és a képzelőerő pedig csak nyomokban bukkan fel pár darab alkotásban. Lenne még bőven miről beszélni, hamarosan a CineGore részéről is meg fog jelenni egy újabb összefoglaló a pályázatról, én pedig egy következő cikkben folytatni fogom a panaszkodást.

Amatőr pályázatot indítottunk, első sorban amatőr szerzők részére, ezért fel voltunk készülve arra, hogy lesznek olyan alkotások, amik nem érik el az elvárható minimális szintet, de tény, hogy meglepődtünk ezek arányán. A 105 fő nyilvánvalóan nem reprezentatív értékű, de úgy gondolom, hogy csupán az arányokat nézve, nem a jó úton halad a hazai horrorirodalmi utánpótlás, és ha ez idővel nem fog megváltozni, akkor nagy bajban leszünk.

Megszűnni látszik a zsáner iránti tisztelet és alázat.

Ez is érdekelni fog!

A The Black Aether magazin és a Borzongás Horrorma... A pályázatot lezártuk!   A horrorirodalom sajnos túlságosan is alulértékelt és mellőzött zsáner Magyarországon. Miközben a nemzetközi piacon re...
Pickman öröksége – Grafikai pályázat „… egy igazi művész ismeri a borzadály valódi anatómiáját és a félelem fiziológiáját – a pontos vonalakat és arányokat, melyek kapcsolatban állnak a r...
Santiago Caruso – El Horror De Dunwich Santiago Caruso, akinek galéria ma kerül fel az oldalra, kihagyhatatlan, ha H.P Lovecraft ihlette festményekről, grafikák...
mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére