Lovecraft hatása a zenekarokra, zeneszerzőkre mint ihletadó forrás, a nyolcvanas évekre már elég széleskörűvé vált, igaz, a filmzenéket nem számítva akkor még inkább csak a metál, goth és progresszív rock műfajokban. Ez a hatás aztán robbanásszerűen terjedt, hogy a kilencvenes évektől már a kortárs-kísérleti zenéktől a dark electro, neofolk, ritual, és ezekkel rokon színtereken át az ambientig megmutatkozzon. Ezek a relatíve fiatalabb produkciók viszonylag elég közismertek, főleg az író műveit kedvelő körben, ahol sokan amúgy is vonzódnak az ilyen jellegű zenékhez. Valószínűleg még többen ismerik a Metallica két, korai időszakból származó, lemezre csak később tett dalát (The Call Of Ktulu, The Thing That Should Not Be) is, Eddie sírfeliratát az Iron Maiden 1986-os Live After Death albumán, vagy a Mekong Delta és a Celtic Frost idevágó munkásságát. A metal undergroundabb, extrémebb műfajairől most végképp nem ejtünk szót, hiszen azokban a körökben annyit merítenek a Ctulhuánizmusból, hogy külön könyv témája lehetne. Sokan azonban talán nem is gondolnák, hogy az író szelleme már jóval régebben megjelent. És ez akkor még extrémebbnek számított, részben azért is, mert az író ismertsége még messze nem érte el még a két évtizeddel későbbit.
Jóval a hard és heavy rock kialakulása elött, 1967-ben már megalakult Chicagóban egy zenekar, a lényegretörő H. P. Lovecraft néven. Egy évben a másik nagy misztikus szövegvilágú csapattal, a lemezszerződést vérükkel aláíró Covennel. Egy ideje már együtt zenélgettek, de képtelenek voltak jó nevet találni. Az énekes-gitáros George Edwards egy nap a menedzserük lakásán járt, aki kutyájának a Yoggoth nevet adta. Mikor rákérdezett, hogy honnan jött ez a név, a menedzser kedvenc írója, H. P. Lovecraft nevét említette, és azt, hogy őneki is olvasnia kellene tőle. Edwards már ott, akkor nagyszerű zenekarnévnek találta az író nevét hangzása miatt. Miután beleásta magát a kölcsönkapott novellákba, és a zenekar többi tagjára is átragasztotta friss keletű rajongását, már egyértelművé vált, hogy mi lesz az együttesnév. A névhasználathoz engedélyt kértek az író ügynökségétől. Miután menedzserük diákként az egyetemről ismerte August Derleth-et, aki a lovecrafti hagyatékot gondozta, ez is könnyen ment. Még ebben az évben fel is vették első albumukat, ami nem kapott nagy nyilvánosságot. Egyedül a Lovecraft- novella alapján íródott The White Ship című lírai dalukat játszották rendszeresen egyes rádiók. Talán mai napig ez legismertebb daluk. Zenéjük tipikusan korabeli pszichedelikus rock volt. Ennek a hard rock berobbanása elötti stílusnak jellemzői voltak a gitár viszonylag kis szerepe, és az elektromos orgonán lévő hangsúly. Arthur Brown And The Crazy World, a Doors és az Iron Butterfly játszott például ekkoriban ilyesfajta zenét.
A csapat a pszichedelikus rock (és általában a könnyűzene) központjába, Kaliforniába költözött. Aktív turnézásba kezdtek országszerte. Ezalatt olyan, rokon hangzású csapatokkal léptek fel eggyütt, mint a Jefferson Airplane, Grateful Dead, de előzenekarként kísérték a Who és a Pink Floyd zenekarokat is. Mint második albumukat már a Led Zeppelin volt hangmérnökével vették fel Los Angelesben 1968-ban. Ez sokak szerint erősebbre és eredetibbre sikerült, a dalírás során jobban ráéreztek saját hangjukra. Apró adalék, hogy a felvétel alatt Charles Manson is ott volt velük a stúdióban. Erről az albumról talán az At The Mountains Of Madness című daluk emelendő ki. A végkimerülésig erőltetett turnézás (több, mint háromszáz koncert egy év alatt!) És a relatív sikertelenség a következő évben azonban szétszakította a zenekart. A megmaradt tagok Lovecraft, illetve Love Craft nevek alatt próbálkoztak még, zeneileg és szövegileg-arculatilag is más, populárisabb módokon, nem túl sok sikerrel. Az eredeti H.P. Lovecraft két nagylemezt, egy koncertalbumot és egy válogatást hagyott maga után. És persze követőket, noha nem az ekkoriban már visszavonuló pszichedelikus stílusban.
A progresszív rockban, azon belül a canterbury cene néven futó stílusban tevékenykedett a brit Arzachel (korábban Uriel), ami a nagyrészt szintén canterbury hangzású, Egg tagjainak stúdióprojectje volt. A canterbury scene nagyon leegyszerűsítve az európai kraut rock helyi, brit megfelelője volt. Fő képviselők voltak a Camel, a Caravan, a Khan. Páran még most is aktívak. Az atmoszférikus, hosszú instrumentális részek használata, a space rockos hangulat fontos jellemzők voltak. Elsősorban – ki hinné? – Canterburyből jött a legtöbb ilyen formáció. Mint a Khan, a Camel, a Caravan. Az Egg tagok az Arzachelben furcsa hangzású álneveket használtak, nehogy valaki rájöjjön a két csapat azonosságára. 1969 nyarán felvett egyetlen albumukon az Azathoth című kompozíció az, ami miatt itt megemlítjük őket.
A következő év se maradt ki a nagy író rockzenei tiszteletadásából. 1970-ben minden könnyűzenei sötétség ősatyja, a Black Sabbath bukkant fel, ami együttest talán a rockzene Lovecraftjaként is említhetnénk, hiszen szerepe hasonló jellegű és hasonlóan úttörő volt a maga műfajában. Számunkra most érdekes daluk, a Beyond the Wall of Sleep novella alapján Behind the Wall of Sleep címmel került fel első korongjukra. A szövegeket rendszerint Geezer Butler basszusgitáros írta, aki nagy kedvelője volt az író műveinek. Így jött létre ez a dal.
Egy évvel később készült el a Blackfeather első albuma, az At the Mountain of Madness, rajta a hasonló című dallal. Mellékesen, nagyon népszerű lehet ez a kisregény zenészkörökben, hiszen jó páran hozzányúltak már, utóbbi időben például a The Tiger Lillies és az Orchid. Az ausztrál Blackfeather zenéje ekkor még a hard, a progresszív, a folk-rock és a blues sajátos keveréke volt. Az albumon a későbbi AC/DC, itt még Fraternity énekes Bon Scott is énekel vendégként, a Seasons of Change című dalban. Két gitárosuk ezután elhagyta a zenekart, és véget vetett egy nagy ígéretnek. Következő albumukon egy új gitárossal átlagos, eladhatóbb blues muzsikával jöttek ki, és a sikertelen váltás a csapat végét jelentette. Válságmegoldásuk is hasonló volt, mint amivel az H.P. Lovecraft próbálkozott: a rövidítés. Pár tag Feather néven zenélt egy kis ideig.
1972 az első év, ami a zeneszerető Lovecraft-kedvelők számára különösebb esemény nélkül telt el. Egy német krautrock-avantgard formáció (nem azonos a későbbi, azonos nevű, szintén német black/thrash zenekarral), a Necronomicon ekkor jelentkezett meg ugyan rendkívül kísérleti albumával, a zenekar azonban csak a nevét vette kölcsön az írótól, egyéb kapcsolat nincs köztük. Ekkor már nemcsak a pszichedelikus stílus múlt el, de az abból és a hard rock keveredéséből kialakult, a Zeppelin-féle mainstreamtől távol álló underground heavy-psy, hard prog, heavy prog zenék aranykora is, ahová a Sabbathot és a Blackfeathert is gyakran sorolják. Az olyan okkult, sötét szövegvilágú előadók, mint a Coven, a Black Widow vagy az Atomic Rooster, feloszlottak illetve eladhatóbb arculattal próbálkoztak. A nagy kísérletezgetéseknek kezdett bealkonyulni, a kiadók eladhatóságot vártak.
Utolsó évünk 1973, mikor is a szimfonikus progresszív rockot játszó Le Orme egyik szerzeményének címe a Ctulhu-mítosz egyik helyszínének neve, Leng lett. Szintén ekkor, érdekes módon megint egy progresszív rockot játszó, és Canterburyből származó együttes, a Caravan jött ki egy idevágó szerzeménnyel. Ötödik, itt már jócskán szolídabb zenét tartalmazó albumukon található a C'Thlu Thlu címmel ellátott dal.
Ők voltak tehát, akik a rockzene hőskorában elsőként merítettek Lovecraft műveiből. Ezután sokáig nem történt említésre méltó. A Blue Öyster Cult ugyan egy régi, 1967-től működő, és sci-fi imádatáról ismert csapat, de konkrétan H.P. Lovecraft munkásságára csak viszonylag későn, 1978-tól kezdtek utalni szövegeikben. A hetvenes évek második felének funky és diszkókorszaka, a punk és új hullám pedig nem adott teret az ilyen jellegű szövegvilágnak. Csak a nyolcvanas évek elejének neoprogresszív rockja és a vele párhuzamosan kialakuló metál szubkultúra, ahol mások, sikeresebben, majd újra felveszik az elejtett szálat.
Ujlaki Dávid
