Cotter Blackstone – a Kúria

Feltöltve: 2016/03/05
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Cotter Blackstone neve ismerős lehet, mert több írását olvashattad a Galaktika magazinban is, például az Ixtlan Artwork – From Beyond interjút is ő készítette. Azonban nem csak interjúkat, beszámolókat ír, hanem rövid fikciós történeteket is. Cotter Blackstone felajánlotta, hogy három rövid története megjelenhet a The Black Aetheren, és amíg te ezeket olvasod, addig ő írja a teljesen friss, eddig még nem publikált történeteket a Black Aether következő számába!

 

 

A Kúria
Írta: Cotter Blackstone

 

Izgalom fogta el Gyömbért, amikor a beköltözés napján elsétált az iskola közelébe, hogy szemügyre vegye, hol fogja tanulóként a maradék néhány évet eltölteni. 
– Itt végre tiszta lappal kezdhetek!
Reménykedett benne, hogy az új helyen már felhívja magára a figyelmet. Előző iskolájában mindenki közönnyel tekintett rá, holott természetes vörös haja és tejfehér bőre révén mindig is kitűnt a tömegből. 
– Annyira azért nem vagy érdekes! – mondta egyszer egy fiú, amikor felhánytorgatta neki az örökös szekálást, és megvádolta azzal, hogy bizonyára vonzalomból szemétkedik vele. 
A srácnak igaza volt. Gyömbér tényleg nem volt érdekes. Nem tudta, mit kellett volna tennie ez ellen. Egy idő után dögösebb ruhákban kezdett járni, kihívóbban viselkedett, és még így is hidegen hagyta menőnek számító osztálytársait.

Igazság szerint egyszerűen még nem érett meg mások figyelmére.

Úgy döntött, az Örkény Szakközépiskola tanulói egy különleges, nem mindennapi osztálytárssal lesznek gazdagabbak, aki az előző suliban hódolok egész seregét húzta maga után, sőt, egyetemistákkal is randizgatott. Volt egy komoly kapcsolata, de a fiúnak el kellett mennie a Közel-Keletre háborúzni. Fél éve kapta tőle az utolsó levelet. Azóta nem hallott felőle. Katonatársai azt mondták, eltűnt egy bevetés során, s bár Gyömbér még reménykedik, hogy egy napon viszontlátja, mégis ha talál valakit, akivel túlléphet Károlyon… vagy inkább Milánon, akkor könnyebben búcsúzhat el megboldogult szerelme emlékétől.
Na, ezt mindenki be fogja kajálni! – gondolta. 
Tudta, ennyi füllentést még ő maga sem képes fejben tartani, ám abban is biztos volt, hogy ha ugyanaz a Gyömbi marad, a dolgok nem lesznek másképp.

Valamin változtatnia kellett.

A kúria jellegű, ódon házat, ahova költöztek egy helyi legenda övezte. Az ingatlanos nem árult zsákbamacskát. Elmondta, az itt lakók szerint kísértetek lakják. Anyjával csak nevettek ezen. Izgulva várták az éjszakába nyúló horrorfilmeket, a gyertyafény melletti hangulatos felolvasásokat, amiket mindig is szeretett.
Nem voltak félősek. A válás óta mindketten megkomolyodtak.
Szemügyre vették az összes zugát, benéztek minden ajtó mögé. A házat valóban átjárta egyfajta kísérteties hangulat. 
– Mintha egy horrorfilm díszletében járkálnánk! – jegyezte meg anyja. 
Szöget ütött a fejébe egy gondolat. Rájött, a kúria kiváló alapanyag lehet az új Gyömbér áltörténeteihez. Elvégre a helyiek azt hiszik, szellemek közé költözött. Az ilyen csaj csakis érdekes lehet. Így majd összejöhetnek végre az ott alvós bulik, vagy a hosszú, meleg csókok a kanapén a legbátrabb fiúval. 

Az első nap nem sokan beszélgettek vele, ám ez várható volt. Csak az összesugdolózó klikkeket látta minden szünetben, valahányszor végigsétált a folyosón, mégis tudta, pár aljas pletykán kívül nem érdemelt ki egyebet. Másnap sikerült szót váltania pár lánnyal. Ők sem tartoztak a legmenőbbek közé, de legalább beszélhetett valakivel.
– És tényleg a boszorkánynak a házába költöztetek? – kérdezte Zsuzsi, az egyikük. – Láttál már szellemeket? 
– Szellemeket? – nevetett. – Ugyan! Bár éjszaka mintha hallottam volna lépéseket. Fentről jött. A padlásról. 
– Fú, én biztos nem tudnék egy ilyen házban aludni! A nyanya a pincében tartotta a gyerekeit. Ketrecekben. Vérben kellett fürödniük minden este. Éveken keresztül. Még akkor sem engedte ki őket, amikor már rég kinőtték a ketreceket. 
Gyömbér megvonta a vállát. 
– Ez is csak egy ház! – mondta, de akkor már tudta, mit fog másnap mesélni.

Hazaérve első dolga volt törölni a korábbi rózsaszín, pónis blogoldalát, majd nyitott egy újat. Feketébe öltöztette, koponyák szegélyezték, a címkéket pedig egy pókháló rései adták. A bejegyzésekről szörnyeteg nyálkája csorgott. Az oldal legtetején csont fehér betűkkel ez állt: Gyömbér naplója.
Készített egy bejegyzést, amelyen csak ez állt:
„Csobogó hangot hallok a pincében. 
Sötét van, nem merek lemenni. 
Inkább megvárom a hajnalt.”
A dátumozást múlt éjszakára állította, végül posztolta. Gyömbér tudta, holnaptól új üzemmódra kell váltania.

A hír eljutott a fontosabbakhoz. A suli legjobb csaja, Polla Petra leszólította, amikor a szünetben keresztezték egymás útját. A szellemekről kérdezte, ám egyenlőre még nem akart többet mondani, csak a blogbejegyzést megerősíteni.
Nem kellett sokat várnia. Elhangzott a varázslatos kérdés: 
– Lógsz velünk tanítás után az iskola mögött? 
– Persze! – vágta rá szinte azonnal.
Így került be a „Babák” közé, akikről mindenki tudta, melyik terem előtt vannak éppen, vagy melyikük milyen ruhát visel.

Fenn kellett tartania a kísértetjárta házban lakó lány látszatát, ha nem akarta, hogy új keletű barátnői rájöjjenek, valójában nem is annyira érdekes.
A jelenések nem szűntek meg.
Amikor esténként posztolt valamit, rögtön ki is találta, hogy mesélje el másnap Petráéknak.
– Kiment az áram, Anya meg engem küldött le, hogy visszakapcsoljam. Fogtam egy zseblámpát, aztán elindultam lefelé. Amikor a pincébe értem, rács zörgését hallottam. Azt hittem, leszökött valami rágcsáló vagy mi, de az egyik sarokban ott állt egy sötét, görbe hátú alak. Pokróc volt a hátán és kötény fedte a fejét. Már azon voltam, hogy felsikoltok… aztán oldalra ugrott és eltűnt egy doboz mögött. Megnéztem, de felszívódott. Tiszta para!
– Fú! – mondta Petra. – Te nagyon bátor vagy, hogy még ezek után is abban a házban mersz aludni. 
Megvonta a vállát.

Pár poszt után kezdett kifogyni az ötletekből, ezért utánajárta kúria történetének. A könyvtárban talált pár könyvet a helyi nevezettségekről és mendemondákról. Sőt, még egy kiselőadást is elvállalt a házuk eredetéről, így több évre elegendő hazudozás alapanyagára tett szert.

Egyre jobban kedvelte az új Gyömbért.

Egyik nap, amikor tanítás után hazaért, anyját nem találta sehol. Az ebéd az asztalon szokta várni, de most még egy lábost sem látott a konyhában. Valami mégis azt súgta, otthon van. 
Felsétált a hálószobába. Szuszogást hallott az ajtó mögül. Összefüggéstelen, halk motyogást. 
Amikor benézett, majdnem elájult a borzalomtól. 
Anyja összekuporodva ült az ágy tövében. Teljesen elfehéredve, üveges tekintettel bámult maga elé. Haja megőszült, arca a felismerhetetlenségig elváltozott a rémülettől. Nem volt önmaga. 
Gyömbér odarohant és lehajolt hozzá. 
– Anya! Mi történt? Mi történt? 
– Pince… – suttogta. – Vénasszony… a rácsokban a… gyerekek… gyerekek!

Azonnal hívta a mentőket. Megállapították, hogy sokkot kapott, s ilyen hatás alatt az ember külső jegyei – mint a haj vagy a bőr – gyakran elváltoznak.
Aznap éjjel Petránál aludt. A rémtörténetek elmaradtak.
Édesanyját egy ideig bent tartották, mert időnként dührohamok jöttek rá. Olyankor összefüggéstelenül kiabált, akár valami őrült. Gyógyszerezték, és reménykedtek benne, állapota hamarosan rendbe jön. 

Gyömbér kerülte a házukat. Egy barátnőjéhez költözött. Csak futólag ment haza. Éppen annyi időre, hogy felkapjon valami ruhát és kézbe vegye a tankönyveket. A kúria, mely oly nagy izgalommal töltötte el korábban, most élete megkeserítőjévé vált a szemében. Tudta, van köze az ott történteknek anyja lelki megroskadásához, s félt, hogy a hazudozásai is szerepet játszottak benne.
A kiselőadást megtartotta, mert a tanárnő nem engedte a halasztást. A népszerűnek hitt lány csakhamar egy szorongó, rőt folttá változott, ennél fogva a Babáknak nem állt érdekében vele mutatkozni.

Azon a napon, amikor anyját hazavárta, összeszedte minden bátorságát, és hazament, hogy takarítson és legjobb tudásához mérten megfőzzön. Kiporszívózta a szürke, hideg házat, letörölgette a port a bútorokról, aztán megsütött egy mirelit pizzát. Ám mielőtt megterített volna, kezdett elpilledni. Azt gondolta, most jött ki rajta az elmúlt időszak fáradtsága. Engedélyezett magának egy fél órás délutáni szundit.

Sötétség ölelte magába, amikor felébredt. Azt hitte, még nem nyitotta ki a szemét, s fél lábbal az álomvilágban kóborol.
Keze a hideg fémkalitkához ért. A láncok megcsörrentek.
Csobogást hallott. Egy kéz maszatolását egy vödörben.
Egy vékony, rekedt hang nyöszörgött. Valami meleg fröccsent rá.
Szeme kezdett hozzászokni a sötéthez. A pincében volt. Egy görbe hátú alak mászkált körülötte.   

Felsikoltott. Tudatosult benne, hogy ez a valóság.
– Gyere… – nyöszörögte a vénasszony. – Bekenünk téged is… Gyere…
– Anya! Anya! Anya! – sikoltozott Gyömbér torkaszakadtából az egyetlen emberhez, akitől megmentését várhatta. Az anyja hallotta kiáltásait, ám nem sietett a segítségére.

Túlságosan elfoglalt volt azzal, hogy megfürdesse a hazudozó lányt.

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...