Az oldal új koncepciója alapján rovatok fognak létrejönni, tematikusan fog elválasztódni egymástól Lovecarft munkássága, a Cthulhu-mítosz és a mai popkultúra. Erről hamarosan több információ érkezik. Az elhatározás az volt, hogy a lehető legtöbb Lovecraft ihletésű filmről készüljön beszámoló az oldalon, kezdve a legismertebbekkel és mivel Lovecraft „The Dunwich Horror” novellája 1929. áprilisában jelent meg a Weird Tales magazinban, adott volt, hogy ezzel kezdem a nagyon hosszú listát.

Megbántam.

Már most félek attól, hogy milyen alkotásokkal, magukat Lovecrafti filmnek nevező rendezői és forgatókönyvírói torzszülöttekkel fogok találkozni a rovat szerkesztése során. Nem vagyok filmkritikus (se), ezért mindenképen vedd figyelembe, hogy ismét csak a saját egyéni véleményemet fogod olvasni. Még ha nagyon negatív is vagyok egy filmmel kapcsolatban, az téged ne riasszon el, nézd meg, mert mindenkinek más jelenti az értéket és lehet, hogy amire én azt mondom nem, neked pont tetszeni fog.

Spoilerek tömkelege fog most következni.

A történet

A történet középpontjában Wilbur Whateley (Dean Stockwell) áll, aki rögtön a film elején látogatást tesz a Miskatonic Egyetemen, hogy tanulmányozhassa a Necronomicont, ami okkultista tanulmányaihoz szükséges. A világ legritkább és egyben legveszélyesebb könyvét, két fiatal hölgy helyezi éppen egy vitrinbe a múzeum közepén, mikor Wilbur feltűnik. Itt már a homlokomra csúszott a szemöldököm, mikor megláttam mibe helyezik el a Necronomicont, a világ legritkább és legveszélyesebb könyvét. Egy 5 éves gyerek észrevétlenül ellopná, ha akarná, ahogy az Wilbur is teszi majd a film során, egy 3 dolláros csavarhúzóval.

Ha már Whateley nem tudja megszerezni a könyvet, akkor egy kvalifikált színészi képzettségre utaló szemhunyorítással megigézi Nancy Wagner-t (Sandra Dee) és a városon kívüli farmra csábítja. Itt már nem nehéz rájönni, hogy mi lesz Nancy sorsa majd a filmben. Az aggódó Dr. Henry Armitage (Ed Begley) és szépséges asszisztense Elizabeth Hamilton (Donna Baccala) Nancy után indul és Dunwich külterületén meg is találják, az akkor már megdelejezett kolleginát. Több szálon folytatódik a történet, amiből kiderül, hogy Wilburnek van még egy ikertestvére, aki a padlásszobába van bezárva, aki természetesen ki fog szabadulni idővel, de előtte még Old Whateley (Sam Jaffe) meghal. Ezen a részen elgondolkoztam, hányadik napnál is tart a film, mert a haláleset utáni következő jelenet egyből az, ahogy Wilbur éppen sötét szertartások közepette temeti el apját a helyi keresztény(!) temetőben. Azért merült fel bennem az eltelt napok száma, mert a főszereplő ennél a jelentél is még ugyan azt a ruhát viseli, mint amit a legelső jelentben és ez a szűkös ruhatár, megmarad a film végéig is.

A történet folytatódik, az események eszkalálódnak és eljutunk ahhoz a részhez, mikor a fiatal Whateley be fog törni az egyetemre, hogy ellopja a Necronomicont. Ellopja. És a biztonsági őrt is megöli egy egészen jól kivitelezett közelharci jelenetben. Igen. Gondoltam rá, hogy nem nézem végig a filmet, de úgy gondoltam inkább megteszem én, hátha ezzel megkíméllek kedves olvasó.

Gyorsan lezárom a végét, mert őszintén mondom, hogy csak ennyit érdemel, mert úgy is jó előre tudni fogod mi fog történni a filmben. Whateley megpróbálja megidézni Yog-Sothoth-ot, de nem sikerül, mert érkezik az öreg professzor és egy érthetetlen szó használatával megszakítja a folyamatot, aminek is a végén a novellából ismert villám, Wilbur Whateley, mindenféle deformitást nélkülöző, csupán tetoválásokkal díszített testébe csap bele. Itt még megjelenik Yog-Sothoth vagy az ismeretlen ikertestvér egy pillanatra, ez nem volt számomra teljesen egyértelmű. Whateley halott, Nancy megmenekült, tökéletes happy and lenne, ha az utolsó képkockákon nem emlékeztetne a rendező, hogy volt egy sexjelenet is a filmben, amiben Wilbur elhintette magját kiszemelt áldozata ágyékában.

A film

Eltekintek minden technikai hibától, effektek hiányától, a víziók néha nagyon fura bemutatásától, hisz ez az adott korból és a költségvetésből kiindulva sem lehet mérvadó, de a végeredmény így is rossz.

Azt, hogy a film rossz lett és nem csupán arra értettem, hogy a történetet szó szerint megerőszakolták, ahogyan Wilbur tette ezt áldozatával. Lehetetlen nem észrevenni mennyire központi szerepet játszik a filmben a testiség. A két főszereplő hervadt gyenge utalgatásai és mindenféle színészi játékot mellőző „grimaszai” elővezetik és fel is készítenek arra, hogy bizony fogsz látni a filmben bőven női melleket, illetve Nancy fenekét oldalról, amint az oltáron kéjesen vonaglik, miközben Wilbur az ágyékának támasztja a Necronomicont, hogy könnyebben tudjon olvasni belőle, vagy mikor magáévá teszi ájult áldozatát. Ez a két jelenet közel tíz percet elvesz az életedből az biztos. Meg az az öt perces kergetőzés is, amiben egy rémálom során a „kultisták” Nancy-t üldözik egy réten, és természetesen minden női kultista félmeztelen. Arcuk és testük színes festékkel van kipingálva, lesüt róluk a szabadság érzete, ahogy a friss fűben tobzódnak egymást ölelgetve, míg a végén mezítláb kergetik az áldozatot a fűben. Még egy virágkoszorú a fejükre és már dúdolod is magadban a „Hair” dallamait.

Illetve csak dúdolnád, de nem tudod, mert a film első képsoraitól fogva belesül a hallójáratodba az a – nem tudom szebben mondani – lagymatag dallam, fuvola szólam, ami még az elvileg izgalmas, feszült jeleneteknél is a háttérből szűrődik feléd. Hol halkabban, hol erősebben, de mindig ugyan azt fogod hallani, kivétel az említett verekedés jelenet, mert ott egyszerűen nincs zenei aláfestés, csak a csattanó pofonok hangja.

Még csak azt sem lehet mondani a filmre, hogy egy jó iparos munka, mert olyan bugyuta párbeszédek és jelenetek vannak benne, hogy az ember haja égnek áll néha, mint mikor a bezárt benzinkúthoz ér a két főszereplő:

– Már zárva vagyunk.
– Nem adna nekünk egy kis benzint?
– Oké, mennyit kér?
– Tele töltené, kérem?

Konklúzió

Láthatod, hogy a „The Dunwich Horror” címet kapott film, mennyire hűen követi az eredeti novellát. Az alap felvetéseken túl, Necronomicon, Yog-Sothoth, nem evilági apától származó ikerpár, sok köze nincs Lovecraft munkájához. Ez a tény nem okozott meglepetést, mert már a trailer alapján is lehetett arra számítani, hogy a rendező (Daniel Haller) és a forgatókönyvírók (Curtis Hanson, Henry Rosenbaum, Ronald Silkosky) át fogják dolgozni az alapművet és saját koncepciójukkal emelik a kort jellemző „trash horrorok” sorába. Szép munka volt az biztos.