Okostelefonon és tableten a Cthulhu-mítosz és szörnyei

Feltöltve: 2016/05/06
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Az okostelefonok és tabletek az utóbbi években dinamikus fejlődésnek indultak és hétköznapjainkban már természetes dolognak számítanak. Játékaikkal, alkalmazásaikkal egyre nagyobb teret hódítanak el a pécés és konzolos piacból, hiszen megfizethetőek és univerzálisak. Lovecraft öröksége és a Cthulhu mítosz sem kerülhette el azt a sorsot, hogy a mobil platform magába ne szippantsa. Tucatnyi fajtájú játék és alkalmazás érhető el a digitális áruházakban (Play, IOS, Win) amik ezzel a témával foglakoznak vagy dolgozzák fel valamilyen formában.

Természetesen a legnépszerűbbek a Cthulhus remake-ek. Frissítően hat mikor egy- egy olyan szoftverrel találkozunk ahol a mítosz más istene vagy szörnye kerül előtérbe.

A digitális áruházban hangos könyvek és szerepjátékos kiegészítők mellett nagyobb számmal játékok vannak, és az alábbiakban azokról a szoftverekről olvashattok, amik jelenleg is elérhetőek:

Cthulhu Virtual Pet

Ebben a 25 megás játékban saját virtuális Cthulhu tamagocsink lehet, amit a jól bevett szabályok szerint etetni, itatni és altatni kell. Sőt fürdeni is! Hiszen a tenger feneke koszos hely a kis nyolc bites kedvencünk számára. A játékba 5 féle mini játékot, raktak a készítők, amik az erőforrásunk gyarapítására szolgálnak. Ha elég időt szánunk rá, akkor a kis cuki Cthulhu – vagy, ahogy elnevezzük-, fejlődik és nő, de ha nem figyelünk rá eléggé akkor akár meg is halhat. A mobil eszköz értesítősávján esetenként megjelennek tőle az értesítések éhes, koszos, stb. Az egyik személyes kedvencem mikor közli, hogy éhségében, felfalta az egyik kultistát.
– 5 éves, a játék nem jó, de gondját viselem
– 7 éves elmúlt, szorgosan gondolom, de a kis falánk mindig megeszi Georget.
– 9 éves és 1 szintű lett, kezdi felvenni igazi alakját

Brawl of Cthulhu

A Csendes-óceán mélyéről felemelkedik Cthulhu és lezúzza az ellent, ököllel és csáppal. A játék grafikája egy képregényhez hasonlít, 2.5 D-s verekedés. A cél az adott pályán összegyűjteni Azathoth káosz csillagait, amikért később fejlesztéseket vásárolhatunk. Nyarlathotep Káosz Boltjában. Sok extra összegyűjtésével felvehetjük igazi valónkat és kétszeresére növünk, így egy-két csapással leteríthetjük a nehezen legyőzhető ellenfeleket is. 13 pályájával könnyed szórakozás ígér a leendő játékosoknak. A pályák közt elérhető boltban lehetőség nyílik a képességeink fejlesztésére és ruhák (sapka, szemüveg) beszerzésére is. Így már extrákkal felvértezve folyathatjuk kalandozásainkat ebben a kellemes rajzfilm világban.

Escape of Cthulhu

Egyszerű 2d-s side-scrolling alapú játék. Képi világa szinte megidézi a mítoszt és miközben kétségbeesetten menekülünk a hátunk mögött felbukkanó csápoktól egyfajta őrület lesz úrrá rajtunk. A mozgásra kétfelé lehetőségünk van, lehajolunk vagy felugrunk így kerülve el a pálya közepén repülő Mi-Gokat és pálya alján csúszó Shoggoth szörnyeket. Az eredményességünket az eltelt idő és a gyűjtött pentagramma méri. Amilyen hangulatos annyira válik egysíkúvá a játék egy idő után, mert hiába a kézzel készített szürkeskálás háttér, egy idő után repetatívá válik a menekülés, de egy próbát mindenképp megér.

Shoggoth Rising

Egyszerű játék, nincs túl bonyolítva, könnyed kikapcsolódás egy nehéz nap végén. a grafikai megvalósítása jó és szép és  ahhoz képest, hogy ingyenes tartalmas játékot ígér. Hősünk vízbe esve egy világítótoronynál mászik ki, hogy ne legyen egyszerű az élete a mélyből feltörő szörnyektől kell védünk kis szigetet amin a torony áll. Eleinte puskával és kézifegyverrel, de később kapunk egy területre ható „varázslatot”, Szent Elmo tűzét. Amivel nem csak a világítótornyot, de annak környékét is megtakarítjuk ránk törő mélyben lakóktól. A fegyverek fejleszthetőek a játék során gyűjtött pontokból. Nemcsak a fegyvereink, de az ellenfelek is fejlődnek a magasabb szintű pályákon, ami biztosítja a változatosságot a játékban. Még az elején egyszerű mélységlakók támadnak ránk, később már keményebb harcosok, lopakodók, és vízből savval köpködő mélységlakók támadnak ránk ezzel is nehezítve a dolgunkat.

Egyes pályaszakaszokat egy Bossfight követ, ami ötletes és kellőképpen szórakoztató. Ha van egy szabad félóránk, akkor kiváló kikapcsolódás ígér a Shoggoth Rising.

Necronomicon

Mikor kinyílik a Könyv a világunk megremeg, és Ősi szörnyek élednek fel. Nyomozóinkkal a feladat a szörnyek legyőzése és végzet elodázása. Célunk minél több mítosz pont összegyűjtése, amit az ellenfeleink legyőzésével kapunk. Tapasztalatom szerint jóval több és erősebb szörny van benne, mint ami le tudnánk győzni. Nyomozóinkra különböző extra dolgokat tehetünk (fegyverek, buffok,), de bizonyos esetekben negatív is kerül rájuk. Ha minden lehetséges kockánkon (5db) ellenség van akkor nem tudtuk visszatartani a szörnyek hordáját és a bal szélén lévő Cthulhu fej sérül, 3-4 ilyentől egy nagy lyuk lesz a helyén a játék véget ér.

A kártyajátékok és a táblás játékok hibridje a Necronomicon. Alkalmi játéknak ideális, ha van egy fél óránk mindenképpen próbáljuk ki.

Cultist

Egyszerű ügyességi játék, jó ötlettel és egyszerű céllal. A baloldalon lévő szüzet kell feláldoznunk Cthulhu oltárán. Ezt nehezíti, hogy maga a Nagy Öreg van az oltár felett és csápjai hosszúsága másodpercenként változnak. Ha sikerül átjutnunk, akkor egy élettel gazdagodunk és jöhet a következő áldozat. A játék ennyiből áll, így hosszútávon nem élvezetes, de napi rutinra és munkaközi szünetre ideális.

The Last Door CE

Klasszikus point-and-click játék. A játék elején megmagyarázhatatlan okok miatt, a főhősünk öngyilkosságot követ el amiben  mi asszisztálunk. Később, mint ahogy szokott lenni az ilyen játékoknál az előzményeket játszhatjuk végig, ami magyarázatot nyújt a főhősünk tettére. A régi viktoriánus időkbe kalauzol el minket a Last Door játék, ahol egy régi uradalomban nyomozunk barátunk után. A játék első része ingyenesen kipróbálható illetve végigjátszható Sajnos a többiért fizetnünk kell, de akit az első fejezet lekötött garantáltan élvezni fogja a többit is.

Hangulatos, gondolkodást ígérő játék a műfaj kedvelőinek.

Cthulhu Christmas Calendar

A játékot le lehet tölteni, de elindítani már nem lehet, mert  sajnos várni kell még újra aktuális lesz. Karácsony hiányában, nem indul, dacára a kántálásomnak és múltidézésemnek.

Cthulhu Dark Sides

Egy üstökös érkezéséből kiderül, hogy Cthulhu felébredt, és mi egy erdőben találjuk magunkat. Abból kijutva már szabad terepen kalandozunk, ahol szörnyek legyőzésével és tárgyakkal (pl: kulcs) megszerzésével tudunk csak a következő pályaszakaszra jutni.

Cthulhu Slots – nyerőgép Cthulhuval?

Három különböző pálya, napi 1000 kredit és hadd pörögjön R’lyeth szerencsekereke.

Arkham Pinball

A mítosz szellemében készült flipper, ami egy asztalt tartalmaz. A pálya két részre oszlik, ahol gyűjthetjük az Ősi jeleket vagy a nyomokat, így is közelebb jutva a multiballhoz.

The Flying Cthulhu

Nem tudok jót írni róla, igazi bit pazarlás. Telefonon játszható csak és a Cthulhuval kell átrepülnünk oszlopok között. Ügyességi játéknak lehetne titulálni, de sajnos annak is gyenge.

The Moaning Words – Duels

A Moaning Worlds egy jó játék IOS-en, aminek interaktív történetét Alan Dean Foster írta, ezzel szemben sajnos androidon egy lebutított portja érhető el az eredeti verziónak. Csak a battle mód játszható benne. Különböző kártyákkal kell legyőznünk az ellenfelünket, aki a nagy Cthulhu – ki lenne más? – maga. Egyszerű szabályok alapján megy és a farmolásra, gyűjtögetésre épül. Az induló szettünket győzelmeink után bővíthetjük újabb kártyákkal. Új kártyáink más-más tulajdonságokkal és statisztikákkal rendelkeznek, így résen kell lenni a deck összerakásánál.

A játék 100+ kártyával rendelkezik, ami biztosítja a hosszú játékot.

Elder Gods: 8bit Mayhem

A 2D-s játékban ismét Cthulhuval vagyunk és egy pattogó Elder Sign-t kell végigvezeti a pályán. A jel agyonüti az embereket vagy átrepül felettük, amolyan strandfoci jelleggel előre kell „passzolnunk”. Nehezebb, mint amilyennek gondolnád.

Cthulhu Jigsaw

Klasszikus kirakós szép Cthulhus festményekkel. Maga a játék 21 képet foglal magába, amit egy jó képességű és lelkes játékos egy óra alatt megold. Mindezt nehezíti a 2-3 percenként megjelenő reklámok, amikből nem is egyet, hanem ötöt kell gyorsan kiikszelni. A reklámvadászat szórakoztatóbbnak tűnt, mint maga a játék.

Mr. Lovecraft

Klasszikus, indie point and click játék, hasonlatos a fentebb említett Last Doorhoz, de könnyebb kezelni, irányítani és az árnyék effektek kidolgozottabbak. Mr. H. P. Lovecraft bőrébe bújva eredünk saját rémálmunk nyomába. Egy titokzatos feljegyzés alapján, egy pentaramma segítségével másik helyen találjuk magunkat és a sötétben keressük a magyarázatot és a kiutat. A játék önállóan is megállja a helyét a maga két órás játékidejével, de egyfajta felvezetése a később megjelenő MAZE: The Angels Walks Silently játéknak. Elkötelezett rajongóknak kötelező végigjátszani és mindehhez csak plusz pont, hogy a szoftver ingyenes.

Korábban már olvashattatok interjút a készítökkel a The Black Aetheren.

Elder Signs: Omens – 1.500.- Ft

A Fantasy Flight fémjelezte játék egy igazai gyöngyszem a maga formájában. Aki játszik/játszott az Arkham Horror táblásjátékokkal annak kötelező vétel. A Földet kell megmentenünk a végítélettől, mikoron az Ősi Istenek leszálltak a Földre és 8-12 körön belül magukévá teszik azt. Rajtunk múlik a Föld sorsa, ha elég Ősi jelet gyűjtünk össze, a világunk megmenekül. Az alapjáték négy istent tartalmaz Yig (Easy), Tsathoggua és Hastur (Normal), Azathoth pedig Hard fokozatotot nyújt. A nehezebb fokozatokat külön kell megvásárolni 692Ft/db áron, very hard (Cthulhu, Nyarlathotep) és insane (Ithaqua).

16 nyomozóból választhatjuk ki leendő 2×2 fős csapatunkat és később még 13 bővíthetjük a kollekciónkat. Az embereink között körről körre haladunk és megpróbálhatjuk megoldani az ügyet. Ezzel nyomokra,és egyéb extrákra szert téve. Sajnos itt a szerencse sokat számít. Bizonyos képességek segítenek rajtunk, de ez sem garancia a sikerre. Ha nyerünk, akkor plusz tárggyal, varázslattal és a legjobb esetbe Ősi jellel gazdagodunk. Ha nem sikerül megoldani az ügyet, akkor jobb esetben Épelme pontot (Sanity) vagy életet (Stamina) veszítünk, a rosszabb véglet mikor még egy szörny jelenik meg vagy nő a végzet száma. Az Ősi jelekből 10+ kell összegyűjteni limitált idő alatt, hogy az elszabadult isten ne pusztítsa el világunkat.

Call Of Cthulhu: The Wasted Land – 1.051.- Ft

Megjelenésekor, 2012-ben több díjjal jutalmazták, többek között elnyerte az év mobiljátéka érdemet is. A játék fejlesztésében a Chaosium segítette a Red Wasp Design stúdiót, hogy megfelelően portolják a COC univerzumot hordozható eszközökre. Meg kell jegyeznem, kiválóan sikerült nekik, nem hiába nyert annyi érdemet a szoftver. A játék az első világháborúban játszódik és körökre osztott stratégiai játék: Nyomozóinkkal gonosz kultisták nyomába eredünk és meg kell akadályoznunk egy Ősi istent megidézését, amihez a világháború mészárlást használják fel.

Tizenegy küldetésével hosszú és tartalmas szórakozást ígér, mondhatnánk azt, hogy kötelező vétel minden szerepjátékosnak, aki szereti a CoC-t. A medpack, gyógyszer és gázmaszk kombóból sosem elég, így győződjünk meg minden kaland előtt, hogy fullra pakoltunk az hátizsákunkat vele.

Cthulhu Saves The World – 450.- Ft

Retro 16 bites indie szerepjáték ahol magával az Öreg Isten vonulhatunk csatába. Egy varászló elrabolta a hatalmunkat és az Ő nyomába eredünk. Maga a küldetés viccesen, szórakoztató és hosszú egy ilyen játékhoz képest, 6-10 órát ígér. A végigjátszás után pedig új játékmódok és kihívásokat biztosít. Javasolt minden dialógus és harc előtt menteni!

Aki szereti a régimódi körökre osztott szerepjátékot annak nem fog csalódást okozni ez.

Cthulhu v Santa Claus – 733.- Ft

Karácsonyra a kis Cthulhu nem kap semmit, mert  rossz isten volt így kezébe és csápjai közé veszi az irányítást. A játékban a gyerekkori Cthulhu üldözi végig a Földön és azon is túl a Télapót. Nehéz dolga van, mert a Mikulás manói lesben állnak és mindnet elkövetnek, hogy megakadályozzanak minket célunk elérésében.

Kingsport Festival – 1133ft-

Csak tableten elérhető és játszható. Első nekifutásra komplex és bonyolult játéknak tűnik, de kellő gyakorlással jó időtöltés. Egy kultista csoport éves tevékenységek menedzseljük, havi szinten. Minden hónapban különböző fázisok vannak, ahol a kockadobástól függően más-más isten imádunk, amik később befolyásolják az erőforrásainkat. Ezekből tudunk ingatlanokat venni, hogy bővítsük a csoportunkat. a játékban 3 másik CPU által irányított riválissal küzdünk meg, de emellett bizonyos(3-6-9-12) hónapokban Raid van. nyomozók érkeznek és a hozzánk hasonló kultuszok nyomait vizsgálják ezzel is nehezítve az amúgy sem egyszerű dolgunkat. az ingatlanok plusz erőforráson kívül a raidekre is hatással vannak, javítva esélyeinken.

Mindenképpen érdekes koncepció és ha belerázódunk tartalmas szórakozás.

Bacsai Gábor

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...