The Tiger Lillies – The Mountains of Madness

Feltöltve: 2016/05/17
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

 

A The Tiger Lillies 1989 óta működő kultikus angol zenekar, akiknek a stílusát nem olyan könnyű belőni, nevezik őket anarchista brechti punknak, sátánista folkzenének, herélt weimari bluesnak, és sötét dadaista kabarénak is. Martyn Jacques, a háromtagú zenekarnak az alapító tagja felel a falsetto énekért, a dalszövegekért, és többféle hangszer, mint például a harmonika, zongora, és egyéb pengetős hangszerek megszólaltatásáért, Jonas Golland az ütős hangszerekért felel, Adrian Stout pedig a nagybőgőn, és a fűrészen játszik. Nem, nem a fűrésszel, hanem azzal, ahogyan a fogazatlan oldalán végig húz egy vonót, és ezáltal kényszerít ki belőle zeneinek nehezen mondható, de hátborzongató hangokat. A kifestett és a század eleji ruhákban fellépő trió igen aktív, Magyarországon is többször felléptek. Szinte minden évben kiadnak egy albumot, és kitalálnak egy új show-t. Dalszövegeik sötét sikátorokról, kiégett prostituáltakról, és az alacsonyabb néprétegekről szólnak, de nem áll távol tőlük az isten káromlás, az állatokkal való üzekedés, vagy más polgárpukkasztó téma, a szatíra, és a szórakoztatás nevében. 2006-ban készítettek egy Lovecraft történeteit megzenésítő műsort, amit DVD-n ki is adtak, kiegészülve Alexander Hacke-val, aki a dalok elején idézett a szerző egy-egy novellájából, és elektronikusan létrehozott háttéreffektekkel, és soundscape-el gazdagította a zenét, illetve pózolt, és táncolt rá. A hangulatot továbbá Danielle de Picciotto grafikái fokozták, amik a háttérvásznon jelentek meg. A dalok jóval sötétebbek, és kevésbé humorosak, pikánsak, mint általában a többi The Tiger Lillies dal, komolyan vették a feladatot, de így is egy igen színes, és hangulatos produkciót hoztak össze.

A koncertet Hacke monológja nyitja, ahol Lovecraft életének 1-2 momentumát idézi fel, igen hatásvadász módon. Hacke stílusa, hangja hátborzongató, ahogy arcával rá is játszik a közlésre, és kontrasztba kerül az énekes magas énekhangjával (amit egyesek kifejezetten zavarónak is találhatnak). Az első dal, a "The Mountaintops", ami a "The Other Gods" ihletett. Borongós, blues hangulata van, ahogy a bölcs Barzai mászik fel a hegyen, hogy megpillanthassa Őket. Ezután jön a "Rats (In The Walls)", aminek a címéből nem nehéz kitalálni hogy melyik novellának a patkányokban gazdag pillanatait idézi fel. Pattogós, ideges dal, a háttérben mintha egér fogók csattognának. A "The Cult Of Cthulhu" lassabb, befeszültebb nóta Cthulhu kultuszáról (ki hinné?), mániákus hangnemben. A következő dal a "The Butcher" a "Picture in the house" kannibáljáról szól, ez megint egy dallamosabb énekű, már-már táncolható dal. Ezután jön egy hosszabb tétel a "The Music of Erich Zann". Szomorú, lírai, zongorás darab, a háttérben esővel, és a közepén Hacke hátborzongató, kaotikus effektjeivel. "Subconscious Mind" előtt a "The Lurking Fear" részleteivel borzolja Hacke az idegeket, maga a dal pedig egy bohókás, részeges nóta, ami alatt baljóslatúan fúj a szél. A "Charles Dexter Ward" megint egy kellemes csengésű, bluesos darab, míg a "Do You Know What's Wrong" viszont már rémisztő hangulatú, főleg a háttéreffektek miatt, ami előtt a "Thing On The Doorstep" részletei csendülnek fel, Edward Derby személyiségének átalakulásával kapcsolatban. Miután Hacke intéz egy fohászt a Fekete Kecskéhez, jön egy sanzonos, borgőzös nóta a "Haunter of the Dark". Hiába az ijesztő dalszöveg, eléggé romantikus, már-már andalgós a dallama. Megérkezünk a show címadó dalához a "Mountains Of Madness"-hez, ami talán az egyik legerőteljesebb dal, amire már tényleg hegyekben áll az őrület, hogy kiteljesedjen a "Paranoidban", ami egy őrültek házába zárt emberről szól, aki úgy érzi állandóan suttognak neki, tán az egész műsor csak az ő fejében zajlott le.

2013-ban "Necronomicon" címen Svédországban egy musical készült a show alapján. Pompás előadás, ami néhol borongós, néhol komikus, de sosem megy át nevetségesbe, profánba.

Vidra Gyula

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...