„A férfi, aki nem alszik, nem mer aludni, drogozik, hogy ébren tartsa magát, Végül elalszik, és valami történik. Mottó Baudelaiertől.”
H. P. Lovecraft / Közhelyek könyve / Azilum, első szám, fordította Somogyi Gábor

Szükségtelen kitérnem, hogy egy író életében milyen fontosak a vázlatok, feljegyzések hisz a pillanatnyi érzeteket, gondolatokat, képzeleteket lehetetlen mind fejben tartani, éppen ezért gyűjtötte ezeket H.P. Lovecraft is, aminek igen csak nagy hasznát vette. A fenti sorok ebből a gyűjteményéből származnak, és ezek a sorok alapozták meg a Hypnos című történetét is.

A történet főszereplője – aki egyben narrátora is -, egy meg nem nevezett vasútállomáson találkozik össze névtelen barátjával, akiről egyetlen szempillantás alatt kiderül, hogy a szobrász egyetlen barátja lesz.

„És mikor kinyitotta hatalmas, beesett és vadul csillogó fekete szemeit, tudtam, hogy attól fogva ő lesz az egyetlen barátom – olyasvalaki egyetlen barátja, aki azelőtt soha, senkivel nem barátkozott (…)”

Kétségtelenül felmerül a kérdés, hogy vajon Lovecraft önmagáról formázta-e a főszereplő szobrász alakját, aki mint kiderül a történetből, ugyan csak visszahúzódó, magányos életét élt és „a művészet, a bölcselkedés és az elmebaj töltötte ki tragikus életét.” Leszámítva az elmebaj drasztikus mivoltát – de ez alatt érthető akár a rendszeres és visszatérő álombéli utazás is -, a leírás igen csak köthető Lovecrafthez, és ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Hypnos-t barátja, Samuel Loveman részére ajánlotta, a két tényező szinte már igazolja, hogy önmaga arcképe jelenik meg ismét a történetében.

A két férfi hirtelen jött, különös barátsága, tudományos értekezések formájában nyilvánul meg először, erről azonban sokat nem tudhat meg az olvasó, mert a két barát a tér és az idő végtelen szövetségén túli létről és tudatról folytatott tanulmányokat. Lovecraft, a tőle – ma már – megszokott stílusban rejti mondatai közé azokat a vészjósló kozmikus hangulati érzeteket, amik ismét felcsigázzák az olvasó érdeklődését, megfelelő hangulatba hozzák, de nem árulnak el semmi olyat, amiből kikövetkeztethetné, miről is társalgott a két barát. Ebbe a hangulatkeltő folyamba vág bele hirtelen a mondat, ami felvezeti a közelgő – és már joggal várt – félelmet és borzalmakat hozó cselekményt, a főszereplő és névtelen barátja előrébb lépett azon az úton, aminek a végén a fátum várja őket. Kábítószerek hatása alatt hajszolják a szörnyű és tiltott álmokat.

Álomutazásaik és felfedezéseik ismét rejtve maradnak az olvasó előtt, mert amit felfogtak utazásaik közben, emberi szavakkal nem mondható el, nem írható le, mivel az emberiség számára ismert egyetlen nyelvben sincs olyan jelképrendszer, ami erre alkalmas lenne. Az érzést azonban magunkénak tudhatjuk, mert Lovecraft többszörösen összetett mondatai ismét olyan hangulat felé terelnek, amik felidézik bennünk azt a szinte mindenki által átélt érzést, mikor egy olyan álombéli állapotba kerülünk, mikor csak lebegést érzünk, nem tudjuk, hol van a fenn vagy hol van a lenn. A megszerzett, de kimondhatatlan titkok által a két barátot hatalmába keríti a gyarlóság és a hatalomvágy; olyan gondolatok merülnek fel bennük, amik már a világuralomra törés apokaliptikus képét vetítették eléjük. Túllépve idő és tér határain, megismerve a látható világon túli univerzumot, kialakulófélben van az önmagukról alkotott istenkép; többet tudnak minden halandó embernél, parancsaikkal irányíthatják a csillagokat.

A vágyak azonban nem teljesednek ki, mert egy utazás alkalmával barátja elszakad tőle, túlságosan előre jut, a szobrász viszont akadályba ütközik; ezt talán lehetne azzal magyarázni, hogy a multiplex személyiség zavarral rendelkező főszereplő, elválik társszemélyiségétől.

A két barát élete gyökeresen megváltozik, mert az álomutazásaik alatt eltöltött évek során semmit sem öregedtek – mint ahogy Endümión sem, aki nyitott szemmel aludta végtelen álmát, miután kérésére apja Zeusz, és Hüpnösz elaltatta -, ám a borzalmas éjszaka után gyógyszerekkel tartják magukat ébren, mert még egyszer nem tapasztalhatják meg, amit névtelen barátja érzékelt. Rohamos testi leépülés következik be, mint amikor a drogfüggőtől megvonják a kábulatát, az ébrenlét rányomja pecsétjét a szereplőkre, megöregednek. Ráncaik elmélyülnek, hajuk megőszül, szakálluk megnő, és ez a leépülés előre vetíti a közeledő elmúlást, ahogy a képzeletbeli tudat eltávolodik a drogoktól megfosztott szereplőtől.

A rettegett Corona Borealis (Északi Korona csillagkép) elhozza a végzetet, a műterem ablakán betörő fénycsóva szoborrá dermeszti az alvó barátot. Ariadné koronája megbosszulja a nagyravágyást, a névtelen barát gyarló gondolatait, hogy azt hitte uralkodhat akár a csillagok felett is. Az egész történet legrémisztőbb része ez, ahol Lovecraft megcsillantja rémtörténet írói zsenijét, hangulatkeltő leírása az eseményről, pillanatok alatt megteremti a vészjósló légkört.

„Őrjítően érzékeny fülem ekkor mintha új, és tisztán kivehető komponensre lett volna figyelmes a kábítószertől felnagyított hangzavarban valamiféle mély és átkozottul állhatatos, távolból érkező szűkölésre; egyfajta északkeletről jövő, búgó, gunyoros hívásra.”

A főszereplő tudata kitisztul, ahogy a szobájába betörő – evilági – lakók és rendőrök, felvilágosítják, barátja nem létezett, szobrait nem adta el, csupán magányos életét élte egyedül galériájában. Természetes a tagadás, ahogy elmebajjal és tébollyal magyarázza a szomszédok által elmondottakat, a visszatérést a való világban, ahogy a Polaris főszereplője sem tudta elfogadni a valóságot, az álomvilág csak az ő elméjében létezett.

A Hypnos-ban keveredik Lovecraft Álom-ciklusa és a már említett rémtörténetírói zsenialitása. Olyan álomutazásba sodorja az olvasót, aminek tragikus kimenete előre vetítődik az egyre erősebb, mélyebb szavakból álló mondatokból, míg nem el nem érjük a teljes felismerést. A főszereplő szobrász elveszítve egyetlen barátját, megtörten, megbomlott elmével, kábítószer mámorban ül egymagában és bámulja önarcképét, ikertestvérének szobrát, sosem volt barátjának megmaradt bizonyítékát, amit önmagáról mintázott huszonöt éves korában. Önmagáról, Thanatoszról, Hüpnosz ikertestvéréről.