Dagon – szubjektív elemzés

H.P. Lovecraft legkülönlegesebb munkái közt szerepelnek a rövid, ugyanakkor tartalmas novellák, elbeszélések, melyeket körülleng a halvány szűrrealitás, mégis tapinthatóvá teszi a földöntúlival történő találkozás élményét. Eleve a felfoghatatlan csillagászati távlatok mögött, a téren és időn túl megbúvó, vagy éppen onnan érkező entitásokról szóló rémtörténetei azok, amelyek népszerűvé tették őt. Ilyen jellegzetességekkel bír a Dagon című írása is, amelynek megalkotásakor – szokásához híven – egy álmából merített ihletet.

Lovecraft rémtörténeteiben gyakran használt olyan elemeket, melyek növényi- vagy állati eredetre, azok ősformáira utalnak. Az Őrület hegyeiben például vak, albínó pingvinek jelennek meg, mint a pingvinfélék ősei. Dagon, a Föld tengereiben uralkodó deitás az író egy jellegzetes teremtménye. Lovecraft merített a babiloni hitvilágból is, de természetesen az istenség küllemét a legszívesebben használt eszköztárából, a földi (többnyire tengeri) állatok tulajdonságaiból építette fel. A”létező” mezopotámiai istenség feltehetőleg a gabona és a hal istene volt. Előbbi a termékenység szimbóluma, utóbbi a sokasodásé. H. Schmökel szerint Dagont eredetileg nem ábrázolták haltestűként. Csak jóval később, a tenger menti Fönícia népének hitvilága befolyásolta jelentős mértékben az ikonográfiáját.

A történet – melyet Lovecraft felnőtt évei hajnalán írt – egy igen őszinte és lesújtó, ugyanakkor az írótól nem szokatlan vallomással nyit. A narrátor kinyilvánítja, hogy élete az éjszaka véget fog érni. Emellett említést tesz arról is, hogy pénze és az abból vásárolt szer hamarosan elfogy, így képtelen lesz szembesülni az elviselhetetlen létezéssel.

A Világháború tengeri frontjának áldozata egy mentőcsónakban jutott el arra a szigetre, ahol megtébolyult. Partra érését követően egy nyákos mocsár kellős közepén találja magát, melyen csak később, a szikkadt sár megszáradásakor képes átkelni. A partot elmondása szerint belengte a döglött hal szaga. Elmélete a bizarr helyszín létezésére, és egyáltalán a saját megmenekülésére a következőképpen szól:

“Mintha valami példa nélküli vulkanikus tevékenység következtében az óceán medrének egy része fellökődött volna a felszínre; mintha ily módon láthatóvá váltak volna azok a földdarabok, amelyek ki tudja hány millió éven át felbecsülhetetlen mélységekben, irdatlanul vastag vízréteg alatt rejtőztek.”

Az idézett sorok adják a “lovecrafti ismeretlent”, azaz az író történeteiben meghatározó szerepet játszó körülményt, mely elhiteti az olvasóval: amit olvasunk, annak nem szabadott volna megtörténnie. Akárki nem képes találkozni azzal, amivel a megtört narrátor kénytelen volt farkasszemet nézni, mivel az az eset a véletlen következménye, és ha nem következett volna be, nem lenne módunk tudomást szerezni a vészterhes vallomásról.

Ahogy az utazó továbbhalad, egy kimunkált, fehér monolithoz ér (szintén Lovecraft egyik visszatérő motívuma). Ezt a feltehetőleg intelligens lények alkotta építíményt hieroglifák tarkítják, amelyek különböző tengeri lényeket ábrázolnak, többek között az Árnyék Innsmouth fölött című műből ismert mélységlakókat, amint egy cathalra vadásznak.

A mű legmeghatározóbb része a titáni méretű hal-lénnyel való találkozás, mely a narrátor megháborodásához, a vallomástételhez, és tulajdonképpen végső soron a halálához vezet. Az ezt leíró bekezdés meglehetősen tömör. Keveset sejtető, de talán így van ez jól. A jelenet érzékletesen mutatja, milyen élmény lehet szembesülni valami emberfelettivel; A ténnyel, hogy jóval nagyobb hatalmak munkálkodnak a bolygónkon, melyet mi, az emberiség magunkénak hiszünk. A narrátor saját létezés-élménye (utalva a mű első soraira) egyértelműen a földöntúlival, az emberfelettivel való szembesülés okán válik elviselhetetlenné. S.T. Joshi erről így vélekedik:

“Sok történetében a borzalom csupán a rádöbbenés arra, hogy valami természetfeletti történt, vagy hogy az emberiség többé nem tekinthető a Föld uralkodó fajának. Viszont ez a felismerés önmagában is megszabadító lehet, mivel jobban érzékelteti helyünket a Világegyetemben, mint a hamis felfogás, amit a vallás mutat. Bizonyos mértékű alázat a bolygón betöltött helyzetünkre nézve mindig örvendetes fejlődésnek számít.”

Úgy vélem, ha a Dagon stílusát vizsgáljuk, egyértelműen a “kozmikus horror” műfajába kellene sorolnunk. Az interjúban Joshi nagyszerűen jellemzi az említett zsánert:

“A kozmikus horror nem pusztán az univerzum mérhetetlenségének ábrázolására utal, hanem az emberiség jelentéktelen pozíciójára a világűrben.”

Egyes elméletek szerint a műben felbukkanó óriási, Küklopsz-szerű halteremtmény nem maga Dagon, bár méretéből és fellépéséből kiindulva sokak számára nem lehet más, mint a Halisten. Ugyanakkor már az a tény, hogy a titáni entitás fölött is áll még valaki, önmagában is borzasztó elképzelés, és ez a típusjegy az, ami egyedivé és utánozhatatlanná teszi Lovecraft munkásságát.

Cotter Blackstone

Ez is érdekelni fog!

Cotter Blackstone – Kápolna a tisztás közepé... Cotter Blackstone neve ismerős lehet, mert több írását olvashattad a Galaktika magazinban is, például az Ix...
The Thing on the Doorstep – szubjektív vélemény #2... Bár a The Black Aether már jelentkezett ajánlóval és szubjektív véleménnyel a Dolog a küszöbön megjelenésének évfordulója alkalmából, a novellában meg...
Black Aether #3 A Black Aether #3 magazin elkészült! A magazin harmadik része, ami a jövője szempontjából mér...
mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére