The Picture in the House – szubjektív vélemény

Sokan esnek abban a hibába mikor H.P. Lovecraft műveiről, munkásságáról alkotnak véleményt, hogy szinte kizárólag csak azokat az alkotásokat veszik alapul, amik az elmúlt évtizedek alatt nagyobb ismeretséget szereztek. Ebből adódóan kategorizálják, ha úgy tetszik, felcímkézik a történeteket; Cthulhu-mítosz, Álom-ciklus, kozmikus horror. Ezek a „címkék” természetesen minden esetben helytállók a maguk módján, azonban rendszeresen feledésbe merülnek Lovecraft azon alkotásai, amiket nem szokás ezen kategóriák közé sorolni.

A The Picture in the House egy egyszerű rémtörténet. Egy zseniális rémtörténet.

Lovecraft a „Természetfeletti rettenet az irodalomban” című esszéjében kitér arra, hogy a rémtörténetnek nem kell ijesztgetnie, hanem azt a hangulatot kell megteremtenie, ami képes sötét gondolatokat előhozni a szemlélő elméjéből. Ennek tökéletes helyszíne az új-angliai erdők sötét puritanista korszaka, ami leplezett rettenetével és ördöngös pusmogásával megelőzte a XVIII. század szépséggel és romantikával teli világát. A The Picture in the House sötét hangulatával ehhez a korhoz és ehhez a helyszínhez nyúl vissza. Ezt már a történet legelején egyértelműen kinyilatkozza, hisz a fürkésző járhat bármilyen messzi tájakon, Egyiptomtól, Európán át, egészen Ázsiáig, ha igazi borzalmakat keresi, akkor az új-angliai erdők mélyén kell keresnie azokat.

Írói zsenialitásának alapkövei azok a hangulatkeltő leírások, amikkel a történet első bekezdéseiben bemutatja az ősvadont, az elhagyott házakat és az telepes puritánokat, akik esendő vétkeiket bűnbánat helyett, eltitkolták. Túl sok borzalom és rettenet gyűlt fel a bezárt ablakok mögött,

“irgalmas cselekedet volna lerombolni ezeket a házakat, mert túl sokat kell álmodniuk.”

Mire a történet eljut oda, hogy a vihar miatt szorult helyzetbe került főszereplő genealógus, kénytelen bekopogtatni egy elsőre elhagyatottnak tűnő ház ajtaján, az olvasónak – nekem mindenképpen – önkéntelenül is az jut az eszébe, hogy nincs a világon annyi pénz, amit fizetni tudnának azért, hogy még csak a közelébe is menjen annak a háznak.

A cselekmény igazán egyszerű, rövid és tömör, az egész történet lezajlik körülbelül fél óra alatt. Ennél semmiképpen sem több. Ez alatt a rövid idő alatt viszont, annyi információ morzsát kapunk – amikre az eddigre elért lelkiállapotunk miatt önkéntelenül is odafigyelünk -, hogy azok a sötét gondolatok és kérdések, amiket Lovecraft el akart érni minden egyes rémtörténetével, valóban ott éledeznek az elménkben. Egyre csak sűrűsödnek a baljós jelek. Pigafetta könyve, a Regnum Congo minduntalan a XII. táblánál nyílik ki, ami arra utal, hogy a tulajdonosa előszeretettel vizsgálta az ott látható kép által bemutatott borzalmakat. A küszöbön megjelenő házigazda, öreg és elhanyagolt – remete – külseje ellenére, fiatalos vonásokat mutat. Elmondása szerinte olyan emberrel cserélte el a könyvet, akinek a neve a függetlenségi háború előttről ismert; nem mellesleg Salemből való. Ezek megkoronázása az, mikor a házlakó arról beszél, mennyire érdekesnek találja a könyvben található képet, milyen fokozott izgalommal tölti el.

Itt tennék egy kis kitérőt. Lovecraft részletesen leírja, hogy mi látható azon a képen, amit az öreg annyira nagyon kedvel.

“Ez a fickó, akit feldaraboltak, mindig felizgat, valahányszor ránézek, és folyton visszatéved rá a tekintetem… Látja, hol csapta le neki a hentes a lábát? A feje itt van ezen a padon, a fél karja mellette, a másik pedig a tőke túloldalán…”

A Regnum Congo egy valós könyv – Relatione del reame del Congo -, amit Filippo Pigafetta írt és 1591 jelent meg. Többek közt lefordították holland, angol, francia, német és latin nyelvre is. Pigafetta az információit a könyvhöz a portugál utazótól Duarte Lopez-től szerezte, és a könyvet valóban a Bry fivérek, Johann Theodor De Bry és Johann Israel De Bry illusztrálta.

De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Lovecraft sosem fogta kezében a Regnum Congo-t. Azt a képet, amit érzékletesen leírt, Thomas Henry Huxley „On the History of Man-Like Apes” esszéjéből kölcsönözte, ami 1894-ben jelent meg a „Man’s Place in Nature, and other Anthropological Essays” esszégyűjteményben, a kép reprodukcióját pedig William Henry Wesley készítette. Az esszé tévedett, mert 1598-at ír megjelenés évének, és ezért tévedett Lovecraft is a dátummal. A  Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. második kiadásában tévesen írták a dátumot, ott 1589 szerepel.

A végéhez közeledve teljes bizonyossággal gondoljuk, hogy az öreg egy kannibál, aki sorra tüntette el a környezetéből az embereket – Clark tiszteletes – és azért élt meg több mint 150 évet, mert az emberhús szolgáltatta hozzá az energiáját. Ekkor érkezik a plafonról az utolsó csepp a történetben. Az a vércsepp, ami stílusosan a könyv vérrel telített táblájára cseppen, és amiről a genealógus először azt hiszi, víz. A plafonon egy vérfolt kezd növekedni, annak a szobának a padlóján át, ahonnét a kannibál házigazda lejött. Próbáltam magamban összeszámolni mennyi filmben is láttam már ezt a jelenetet, amit nem egyszer „ikonikusnak” kiáltottak ki. Hamar feladtam.

A történet lezárása, mikor az öreg már majdnem kimondja a nyilvánvalót, egy sokkal ér fel, egy olyan sokkal, amit a főszereplő érezhetett, mikor a tomboló vihar egyik villáma a házat találja el és az hangos összeomlik. Ez a fajta lezárás egy kissé túl romantikusnak tűnhet, mikor is a gonosz elnyeri méltó jutalmát és elpusztul, de azért azt sem lehet kijelenteni, hogy a jó diadalmaskodik, mert nincs erkölcsi győzelem. A befejezést Edgar Allan Poe The Fall of the House of Usher (Az Usher-ház vége) című elbeszélése inspirál(hat)ta, a történet végén elpusztul a sötét tikokat rejtő Usher-ház. Elpusztul az épület és vele együtt a Usher család utolsó tagjai is, ahogy elpusztul az új-angliai puritán korszak utolsó túlélője is.

Soha nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Howard Phillips Lovecraft azon túl, hogy a kozmikus horror szemléletmódjával maradandót alkotott a weird irodalomban, olyan rémtörténeteket (is) írt, amik a borzalom színtiszta eszenciáját tárják elénk. És ennek egyik legkiválóbb darabja a The Picture in the House.

Tomasics József

Részletek: Howard Phillips Lovecraft összes művei, második kötet, fordította Kornya Zsolt

mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére