Black Aether #3 – borító, összefoglaló

Feltöltve: 2016/08/14
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Örömmel jelenthetem, hogy a Black Aether magazin harmadik száma teljes egészében összeállt, a közös munkában résztvevő írók munkája befejeződött, még a grafikusok dolgoznak iszonyatos sebességgel, a korrektúra következik végül a tördelés. A magazin a megszokott módon, szeptember 1-től lesz rendelhető, a postázás pedig szeptember 15-én fog megindulni.

A magazin ezúttal 13 novellát fog tartalmazni és egy verset, ami azt hiszem igazi meglepetés lesz. Az írók és grafikusok közt szerepelnek a már ismert veteránok is, de ismét vannak új tagok közösségünkben, akik bátrak megmérettetni magukat. Külön örülök, hogy Vasas Marianna után ismét egy hölgyet üdvözölhettünk a csapatban; Bella Katalin nem verssel, hanem egy, a „gyökerekhez” visszanyúló gótikus rémtörténettel fog szerepelni a magazinban.

Ahogy szokták mondani a belbecs a lényeg, bár erről azért eltérőek a vélemények – az enyém mindenképpen -, mert a zseniális grafikusok ismét olyan munkát végeztek illetve még végeznek is, ami tökéletesen kiegészíti a történeteket, és csak ezáltal válik a magazin egy teljes, igazi szórakoztató ponyvává. Figyeld a Facebook oldalt, mert a következő két hétben gerillaként fogok megosztani egy-egy „work in progress” képet a belső illusztrációkról.

Végére hagytam a borítót, amivel már kicsit felspannoltam a közösséget, de most megnézheted nagy méretben is. A borítót a pixelfenomén László Márk készítette, Veres Attila „Visszatérés az éjféli iskolába” című novellájához. Ez a páros – a novella és a borító – az egyik ékköve lesz a magazin életének, és nem csak azért, mert egyszerűen zseniálisak, hanem mert mind a két alkotó elégedetten küldte át az anyagot és tette hozzá:

Ezzel én is meg vagyok elégedve. Erre én is büszke vagyok.

A Black Aether második számának utórendelése még tart, de már csak két hétig, utána pedig jön a harmadik szám. Azt követően pedig változások lépnek életbe, ugyan is a magazin elérte a harmadik – számomra vízválasztó – számot, letisztult a kép a koncepcióval kapcsolatban, ezért az elvárások és feltételek némileg módosulni fognak. Előre mondom, örülni fog neki mindenki, te is és a szakma is!

László Márk: Visszatérés az éjféli iskolába

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...