TBA 2016/08/08-08/14

Feltöltve: 2016/08/16
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

08.08.

– Én se tudtam mire vállalkoztam, mikor elindítottam a „napikép” sorozatot. Őszintén mondom, talán a legnehezebb feladat minden napra friss alkotást találni egy-egy Lovecraft novelláról. El is akadtam a „He” esetében, sehogy sem sikerült megfelelő képet találnom, de szerencsére Juhász Ernő a segített és körülbelül fél óra alatt már linkelte is Les Edwards zseniális alkotását. Nagy köszönet érte, és nyert is vele egy egész éves Black Aether előfizetést! (És még csak a hónap elején járunk)

– Egy vérpezsdítő bejegyzés rögtön a hét elejére. Vasárnap este, hivatalosan is megjelent az Ixtlan Artworks – From Beyond film előzetese. A filmet Erdélyi Gábor Gabo rendezte, a kamerát Tarnai László Tata kezelte, Tillinghast szerepében Nagy Balázs Pál, a Barát szerepében pedig Nagy Géza István látható. A filmet először a H.P. Lovecraft Film Festival and CthulhuCon-on fogják bemutatni Providence-ben, augusztus 19 és 21 közt.

– David E. Schultz és S. T. Joshi hamarosan elkészül új könyvével, ami H. P. Lovecraft levelezését dolgozza fel Catherine Lucile Moore, Henry Kuttner és Fritz Leiber írókkal. A könyvet a Hippocampus Press fogja kiadni, jelenleg még csak előrendelhető, megjelenés 2017-ben.

– A Gen Con alatt és természetesen utána is érkeznek a videók az eseményekről, beszélgetésekről. Az alábbi 47 perces videón a Chaosium Inc. beszámolóját nézheted meg a Call of Cthulhu RPG hetedik kiadásának megjelenéséről. A újságírók és a rajongók kérdéseire Mike Mason, Sandy Petersen, Jeff Richards, Paul Fricker, és Lynn Hardy válaszolt.

– Augusztus 23-tól, előrendelési akció keretében fog megjelenni a Dark Region Press új Lovecraft antológiája a Return of the Old Ones: Apocalyptic Lovecraftian Horror. A könyv számos író történetét tartalmazza, köztük van Jeffrey Thomas, Lucy A. Snyder, Tim Curran, Pete Rawlik, Sam Gafford, Christine Morgan, Cody Goodfellow is, a fantasztikus borítót pedig Vincent Chong tervezte. A könyv addig nem lesz forgalomban, amíg az akció résztvevői mind meg nem kapták a saját példányukat, megjelenés 2016-ban.

 

08.09.

– Aladdin Lee Grant Rutledge Collar az American Eldritch (American Eldritch Society for the Preservation of Hearsay and Rumor) kiadó alapítója három megjelenő kiadványhoz (The Shadow Out of Time, Dream-Quest of Unknown Kadath, Mountains of Madness) készített borítót. A könyvek nem is lennének érdekesek, hisz mondhatni újat nem nyújtanak, azonban Collar stílusa egészen érdekes kiadvánnyá teszi a könyveket.

– Személy szerint nem nagyon szeretem a found-footage filmeket, de a készülőben lévő Reel Nightmare – Witch Horror Movie-nak mindenképpen fogok adni egy esélyt, mert Lovecraft „világát” használja fel (mondjuk ebből volt már éppen elég bukta), és ezt úgy teszi, hogy végre nem csápos tengermélyi szörnyek támadnak az ártatlanokra. A film New Englandben játszódik egy viktoriánus házban, ahol három testrabló boszorkány őrzi a Neronomicont.

– A nyári kánikula és a jól megérdemelt szabadságok ellenére is újabb nyolc darab rövid történet került a Micro Aether második számába. Ez első ebook sikere, közel 200 darab letöltés és a pozitív visszajelzések, bebizonyították, hogy ennek a kis kezdeményezésnek is van létjogosultsága, az alkotók és az olvasók is szívesen olvasnak egy-egy rövid történetet sorban állás, várakozás közben.

– Renner Péter egyszemélyes zenei projectjéről a Nameless City-ről, Vidra Úr már írt egy részletes beszámolót. Természetesen nem hagyhattuk ki a lehetőséget, és Péterrel készítettünk egy interjút. A kezdetek és a jövő, gondolatok és álmok a hazai Lovecrafti dark ambient, chill out és downtempo világából. – Vidra Gyula interjú

 

08.10.

– Angolosok előnyben, akciót tart a Lovecraft eZine. Ha megrendeled Amazonon a Jonathan Mabbery Limbus sorozatának bármelyik részét, és ez lehet akár digitális Kindle verzió is, akkor ingyen kapsz egy példányt az Araon J. French szerkesztette The Gods of Lovecraft antológiából. Sajnos nyomtatott verziót csak az amerikai vásárlók kaphatnak, mindenki más Kindle verziót kap ingyen.

– Augusztusban fog megjelenni az S. T. Joshi által szerkesztett Lovecraft Annual soron következő 10. száma. A Hippocampus Press évente megjelenő kiadványa, ami mindig érdekes és fontos esszéket tartalmaz Lovecraft követői, kutatói számára, ezúttal 11 darab írást fog tartalmazni. Ha teheted – tehát ha nyertél a lottón – szerezd be mindegyik számot, és Molnár András javaslata alapján a legjobb ha a The Book Depositoryről rendeled, mert ott nincs postaköltség.

– A Harrogate Theatres őszi/téli szezonjában két Lovecarft feldolgozást is láthatnak a nézők. Az At The Mountains of Madness-t az Icarus Theatre Collective adja elő szeptemberben, a Polaris-t pedig Michael Sabbaton januárban, két-két előadás alkalmával. A képek alapján Sabbaton nagyon készül a szerepre. Én személy szerint szívesen megnéznék egy ilyen előadást, bár egyelőre esélyem sincs rá, ha csak itthon nem indul el egy ilyen kezdeményezés is? Ismerős színész csoport akiket érdemes lenne rábeszélni?

 

08.12.

Arkham Horror verseny lesz a Cantina-ban augusztus 26-án. 18:00 órakor kezdődik az őrület és hajnalig tartani a társas, és ha megnyered a versenyt 30%-os kedvezményt kapsz a játék árából, ha meg is akarod venni. A nevezési díj 800.- forint.

– Ha megkérdeznek, mondj öt videojátékot, az biztos, hogy benne lesz a DOOM, főleg ha már átlépted az a bizonyos harmadik ikszet. A DOOM sem kerülhette el, hogy ne készüljön hozzá Lovecraft inspirálta mod. A Strange Aeons egy Ultimate Doom mod, ami 45 darab pályán keresztül kalauzol el a Leng-fennsíkra és R’lyeh elsüllyedt városába.

– A Board&Dice júniusban adta ki a Multiuniversum játékát, amiben a CERN Nagy Hadronütköztetőjében nem jól sikerül a kísérlet és portálok nyílnak az univerzumba. A B&D nem sokat pihent az angliai Games Expo után, már is egy kiegészítővel jelentkeztek Project: Cthulhu néven. Nem nehéz rájönni a Kickstarter kampány címéből, hogy sikerült egy portált nyitni R'lyeh elfeledett városába is, ami a kiegészítő története. Van pár képzavar a játékban és (szokás szerint) ismét nincs köze sem Lovecrafthez de talán még a mítoszhoz sem, azon kívül, hogy Cthulhu jól csengő nevét használja. Minden esetre a KS még csak a felénél jár, de már bőven meglépték a kitűzött célt.

– A Fantasy Flight Games a Gen Con előtt indította be a rakétákat, amivel elstartolt Arkham Horror: The Card Game, amit természetesen ki is lehetett próbálni a rendezvényen. Ezt kis is használta a Team Covenant és készített is egy 56 perces videót a kártyajátékról.

 

08.14.

– Örömmel jelenthetem, hogy a Black Aether magazin harmadik száma teljes egészében összeállt, a közös munkában résztvevő írók munkája befejeződött, még a grafikusok dolgoznak iszonyatos sebességgel, a korrektúra következik végül a tördelés. A magazin a megszokott módon, szeptember 1-től lesz rendelhető, a postázás pedig szeptember 15-én fog megindulni. Pár infó a szeptemberi magazinról.

– Howard Phillips Lovecraft 95 évvel ezelőtt 1921 augusztus 14-én, a mai napon írta meg, 2020 szóból álló rövid történetét a The Other Gods-t. A fikció nyomtatásban először 1933-ban jelent meg a Fantasy Fan Magazin novemberi számában. Egy eredeti magazinnak az ára most 250 dollár körül mozog. – ajánló

– Szubjektív vélemény a The Other Gods novelláról, amiben alig esik szó a történetről. Nehéz olyanról írni, ami a legjobban kedvelt és tisztelt író munkásságának azon részébe tartozik, ami nem a szíved csücske. – szubjektív vélemény

 

Ne hagyd ki ezeket se!

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...