The Whisperer in the Darkness (1930)

Howard Phillips Lovecraft a The Whisperer in Darkness, 26.700 szóból álló kisregényét, 1930 február 24 és szeptember 26 közt írta. Első megjelenése nyomtatásban a Weird Tales 1931-es augusztusi számában volt. A magazin borítóját és Lovecraft novellájának belső illusztrációját, a porosz származású Curtis Charles Senf készítette. A történetért Farnsworth Wright, a WT akkori főszerkesztője 350 dollárt fizetett Lovecraftnek – a legnagyobb összeget, amit valaha is kapott írásáért -, és először két részletben akarta leközölni a fikciót, de a WT év eleji összevont számai miatt, az augusztusi magazinban jelent meg a teljes történet.

1927 november 3-án a vermonti árvíz különös és furcsa tetemeket sodort a partra, ami után természetesen a lakosság és az újságok körében elkezdődött a spekuláció. Ezket a kitalációkat vidáman szemléli Albert N. Wilmarth a történet főszereplője, aki a Miskatonic Egyetemen tanít irodalmat. Lovecraft kevés olyan karaktereinek egyike, akiről többet is megtudunk, nevét, foglalkozását. Wilmarth ezen felül Új-Anglia néprajzát kutatja, ami által népszerűvé válik barátai körében, hozzá fordulnak különböző kérdéseikkel és elméleteikkel, a tetemekkel kapcsolatban. Wilmarth állja a sarat, örök szkeptikusként és tanult emberként hamar véleményt formál a kialakult helyzetről:

„Amit az emberek megfigyelni véltek, nem volt egyéb néhány megdöbbentő, soha nem látott szerves képződménynél.” – Kornya Zsolt fordítása

A Winooski, West River és Passumpsic – a Kornya Zsolt által fordított szövegben Passumptic van hibásan, az eredeti történetben is Passumpsic szerepel és ez a valóban létező folyó neve is, ez a tévedés megtalálható minden magyar kiadásban –, folyókban látott tetemek nem hasonlítanak sem emberre sem állatra. Színük, méretűk, formájuk, uszonyuk, szárnyuk és oválist formázó fejszerkezetük mind a három helyszínen furcsa azonosságot mutatnak. Ezt Wilmarth is elismeri. A Pennacook indiánok mítoszaihoz (Pennacoock myth) hasonlatosak a legjobban az események, amik később igaznak bizonyulnak, hisz a mítosz elemei megegyeznek a későbbi eseményekkel. Érdemes kitérni egy mondat erejéig, Lovecraft írói zsenialitására, mikor is a fejezet vége előtt példaként említ számos olyan legendát, és azok valósnak vélt alakjait, akiket az olvasó – több mint valószínűleg -, már ismer. Faunok, driádok, trogloditák, kallikantzaros-ok közé illeszti be, mindenféle különösebb megjegyzés és kiemelés nélkül, a nepáli Mi-Go-kat. A megfejtést.

A történet akkor vesz fordulatot, mikor Wilmarth levelet kap Henry Wentworth Akeleytől. Akkoriban már a főszereplő számos publikációja megjelent az Arkham Advertiser, Ruthland Herald és a Brattleboro Reformer újságokban. Ezekből az értekezésekből, és a Tollkoptató (The Pendrifter) álnév mögé húzódó rovatvezető kommentárjaiból származott vermonti ismertsége. Akeley levelét megdöbbenve olvassa Wilmarth, mert bár továbbra sem hisz a mítoszban és a csillaglakókban, Akaleyt tisztességes, épeszű embernek ismeri meg a levél alapján. Hamarosan pedig megérkeznek a fényképek is, amiket Akaley ígért.

A történet végén, anélkül, hogy Lovecraft egyetlen szóval is kimondta volna, az olvasó rájön arra, hogy a Wilmarth nem Akeley-el beszélget, hanem egy idegennel, aki felvette magára Akeley arcát és kezeit. Véleményem szerint egy Mi-Go volt az, ami magára öltötte az arcot, de egyes források szerint, maga Nyarlathotep ült a fotelben – egyfajta trónon -, akit a Mi-Go-k tiszteltek, és segítségével akarták az emberiséget rabszolgasorba kényszeríteni.

„(…)Nyarlathotepnek, a Hatalmas Futárnak, mindent el kell mondani. És Ő fel fogja ölteni magára az Ember alakját, a viasz álarcot és mind a ruhát, ami rejt, és lejő majd a Hét Nap világából, hogy gúnyt … – Kornya Zsolt fordítása

Ez alapján úgy tűnik Nyarlathotep veszi fel Akeley arcát és a kezét, Nyarlathotep az első zümmögő hang, amit Wilmarth hall a szobából. Csupán egy kérdés merül fel. Nyarlathotep, aki megjelent már a Fekete Ember képében, szerepelt, mint egyiptomi Fáraó, és láthattuk szárnyas megtestesülését, miért „kényszerül” a technológia efféle használatára?

Nem is lenne Lovecrafti a történet, ha nem tartalmazna számos olyan elemet, nevet, évszámot, helyszínt, amik visszavezethetők Lovecraft életének egyes időszakaihoz, barátaihoz, helyszíneihez.

  • A Providence-től csupán 250 mérföldre lévő Vermont és az 1927-es árvíz híre bejárta az országos sajtót, a keleti parton pedig kiemelt hírnek számított.
  • Lovecraft hosszú esszét írt 1927 szeptember és 1928 március közt Vermont – A First Impression címmel, vermonti utazásáról, az érzések, benyomások pedig egyértelműen visszaköszönnek a novellában.
  • Wilmarth egy Fordon utazik Vermontba, ami Lovecraft brattleboroi utazását írja le – szinte szó szerint – barátjának, Kenneth Vrest Ortonnak a farmjára.
  • A novellában szereplő Lee-swamp (Lee mocsár) Orton szomszádjai után kapta a nevét (Lee brothers).
  • Akeley farmja ugyancsak Ortonhoz fűződik, az ő farmjáról, és a kicsit északabbra lévő Arthur Goodenough farmjáról mintázta Lovecraft.
  • A The Pendrifter (Tollkoptató) álnév, barátját Charles Crane-t rejti.
  • Bert G. Akleytől, az autodidakta festőtől és fotográfustól pedig nem csak nevét, de karakterét is kölcsönvette Henry Akeley megformálásához.

Vrest Orton és H. P. Lovecraft Arthur Goodenough és H. P. Lovecraft  H. P. Lovecraft és a Lee testvérek

1930 május 7-én a történet már előrehaladott állapotban volt, de Lovecraft az „ideiglenesen kész” megjegyzést írta a kéziratra. Először Frank Belknap Longnak olvasta fel New Yorkban, majd Kingstonban meglátogatta Bernard Austin Dwyert, akinek ugyancsak megmutatta a kéziratot. Úgy tűnik, hogy Dwyert két részben is javaslatot tett, Lovecraft mit változtasson a történeten. Akeley agya is egy üveghengerben pihent volna a polcon, ami viszont túlságosan egyértelműsítette volna a szituációt, és megsemmisítette volna a történet végi csattanót. Továbbá javasolta, hogy Wilmarth kevésbé tűnjön hiszékenynek, jobban hangsúlyozza ki szkepticizmusát, ami végül is felemás lett, mert Akeley utolsó – nagy jelentőséggel bíró és nyilvánvalóan hamisítvány – levele után, elutazik Vermontba. Wilmarth túl naivan, csak a történet vége felé eszmél rá, mi is történik:

„Lehetséges lenne, hogy Akeleyt becsapták, és arra használták föl, hogy engem a leveleivel, a fotókkal meg a viaszhengerrel a hegyekbe csaljanak? Csak nem akarnak ezek s lények mindkettőnket pusztulásba dönteni, amiért túl sokat tudunk?” – Kornya Zsolt fordítása

Még egy fontos eleme van a kisregénynek, mégpedig a Yuggoth, mint a frissen felfedezett Plútó történetbeli megtestesülése, ami inspirálta Lovecraftet a történet megírásában. Clyde William Tombaugh 1930. február 18-án fedezte fel a törpebolygót, de erről csak március 14-én számolt be a New York Times a főoldalán, hogy egybeessen az Uránusz felfedezésének 147., és Percival Lowell születésnapjának 75. évfordulójával. Lovecraft március 15.-én  James F. Mortonnak ír nagyon lelkesen a Plútó felfedezéséről, ahogy írja, a Yuggoth lehet a felfedezett bolygó. Véleményem szerint nem a Plútó felfedezése inspirálta HPL-t a történet megírásában, hanem a vermonti látogatása, hisz látszik, hogy mennyi életeseményt emelt át a történetbe, mennyire lenyűgözte a táj. A Plútó/Yuggoth egy eszköz volt, ami által kiteljesedett a történet, és némi túlzással, aktuálissá tette.

A The Whisperer in the Darkness (Suttogás a sötétben) magyarul először a Cthulhu hívása válogatáskötetben jelent meg a Valhalla Páholy kiadásában 1993-ban, ezt követte A suttogó Cthulhu 2001-ben, ugyan csak a Valhalla Páholytól, majd megjelent 2003-ban a Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. kötetében a Szukits kiadótól. Mindegyik könyv, Kornya Zsolt fordítását adta ki.

Tomasics József

Forrás: S. T. Joshi, David E. Schultz – An H. P. Lovecraft Encyclopedia

Ez is érdekelni fog!

TBA 2016/09/26 – 10/02 09.26. - 86 évvel ezelőtt, Howard Phillips Lovecraft a mai napon, szeptember 26-án fejezte be a The Whisperer in the Darkness...
The Whisperer in Darkness – vélemény „Bármilyen fantasztikusan hangzottak is az állításai, kezdettől fogva kénytelen voltam komolyabban venni Akeleyt, mint minden más vitapartneremet. Elő...
Graham Plowman – interview How did you come up with the idea to become a composer and orchestrator? I was learning piano on and off over the years so always composed a few pie...
mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére