The Shadow over Innsmouth – szubjektív elemzés

Ha összegezni kellene H.P. Lovecraft legmeghatározóbb alkotásait, akkor az Árnyék Innsmouth fölött egyértelműen köztük lenne. Legalább annyiszor köszönnek vissza a benne használt motívumok, mint ahányszor a történettel találkozunk, különböző feldolgozások formájában. Még Lovecraft munkásságának is egy meghatározó eleme, mivel ez volt az első és utolsó novella, mely önálló könyv formájában jelent meg.

A történet elbeszélője új-angliai, genealógiai kutatásait szolgáló kirándulásán szerzett meglepő tapasztalatait veti papírra. Miután egy newsburyporti múzeumban módja nyílt megismerni néhány érdekes ékszert, köztük egy halszerű lényeket ábrázoló diadémot, megtudja, hogy az egzotikus fejdísz a közeli partvidéki városból, Innsmouthból származik, ezért oda viszi az útja.

Odaérve különös nyomorral találkozik: a helyiek sajátosan rút vonásokkal rendelkeznek, ahogy maga a rothadásra emlékeztető halászváros is meglehetősen visszataszító számára. A narrátor kisvártatva kutatni, kérdezősködni kezd, csakhogy kíváncsisága előbb-utóbb bajt hoz rá.

Az írás egyik legfőbb érdeme a tagozódásában rejlik, ugyanis az író mondhatni patikamérlegen mérte saját stílusának legizgalmasabb vonásait, és a legnagyobb odafigyeléssel porciózta azokat. A kategóriákat ennél fogva nem keveri, ergo egy fejezetben csak a rémtörténetei egy bizonyos fajtájával találkozhatunk.

  • Az első fejezetben a narrátor közli az olvasóval, hogy saját tapasztalatai vezettek azokhoz a rendőri intézkedésekhez, melyek a rossz hírű Innsmouth elnéptelenedéséhez vezettek. Ezután elmeséli a történetét, hogy került kapcsolatba a diadémmal, illetve milyen híreket hallott a halászvárosról. Slam BlogsmaEz a vonás vissza-vissza tér Lovecraft különböző írásainál; nem ritka, hogy a történetek elbeszélői az általuk elkövetett tettek vagy tapasztalataik okán, közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kerültek a nyomozó szervekkel.
  • A második fejezet a narrátor odavezető útjáról szól, melyet busszal tesz meg (Már maga a sofőr is kitűnő példája a jellegzetes Innsmouth-külsőnek). A sivár, mocsaras tájak leírásával tarkított epizód során a narrátor megérkezik a városba, mely emberidegen intézményeit és ocsmány külsejű lakóit tekintve rászolgált a hírére. Az érzékletes tájleírás, a tapinthatóságot szolgáló, nyers jelzők megint csak olyasmi, amiben az író mindig is jeleskedett.
  • A harmadik fejezet java része tulajdonképpen egy monológ, vagyis az idős Zadok Allen meséjét tartalmazza. Ennek keretében kitér a Város történelmére, sőt, azon deitásokra is, melyek imádata elvezette a várost jelenlegi állapotához. A Lovecrafti narratíva legékesebb példái azon elbeszélések, melyek olyasmiről számolnak be, amelyet az olvasónak “talán nem is szabadna tudnia.” Ilyen Zadok Allen mámoros meséje is, amiben száz év eseményeit mondja el, köztük szóvá tesz okkult paktumokat, természetellenes frigyeket és a mítosz néhány szereplőjét is.
  • A negyedik fejezet a narrátor azon éjszakáját meséli el, amelyet kénytelen Innsmouthban tölteni. A Gilman House-ban, ahol megszállt, megtámadják a helyiek. Miközben rá próbálják törni az ajtót, ő szobáról szobára cselezi ki őket, mígnem az ablakon keresztül kijut az épületből és fejvesztve, gyalogszerrel menekül a városból. A külterületen aztán megtapasztalja a Mélységlakók vészjárását, mely olyan borzalommal jár, hogy végül eszméletét veszti. A fejezet izgalmas, eseménydús, szinte letehetetlen. Az író bölcsen tette, hogy egyetlen szakaszban hagyta kiteljesedni az akciót.
  • Az ötödik fejezet a narrátor genealógiai felfedezéseiről szól, mivel csakhamar rádöbben, ő maga is hordozza az Innsmouthiak külső jegyeit, mivel a szépapja Obed Marsh, akinek a város elátkozott mivoltát köszönheti. A történet ezen szakaszán teljesedik ki a katarzis, mely elmaradhatatlan H.P. Lovecraft műveinél.

Meghatározó az alkotás többek között azért, mert antagonistája nem körülírható. A Gilman House-ban támadó szerzetek kiléte, illetve külső jegyeik az elbeszélés keretében nem ismerszenek meg, csupán egy-egy, a szagukat vagy a hangjukat illető jelző sejteti, hogy mifélék.

“Elmosódott, nyirkos zajegyveleg közeledett odakint: iszapos motyogás, sárhangok, hínárhangok. Aztán valami keményen, parancsolóan megdöngette az ajtómat.” – Kornya Zsolt fordítása

“Úgy éreztem, egy örökkévalóság telik el; közben az undok halbűz, amely az egész várost átitatta, hirtelen oly töménnyé, oly gyomorba vágóvá sűrűsödött körülöttem, hogy szédülés fogott el.” Kornya Zsolt fordítása

Ezen hangzatos jelzők egyébként végigkísérik az olvasót az egész mű alatt; leghangsúlyosabbá a negyedik fejezet utolsó nagy jelentében válnak, Slam Glogsmaamikor a narrátor szemtanúja lesz a Mélységlakók vonulásának.

A “gonosz”, amely elől a narrátor fejvesztve menekül, teljes mértékben nem ismerhető meg, ahogy az alávaló folyamatok mögött megbúvó erők sem. Ezzel szemben az olyan kontradiktórius cselekménnyel rendelkező műben, ahol ennyire élesen elhatárolódik a jó és a rossz, kénytelenek vagyunk megfogalmazni, mégis melyek azok az elemek, amelyek a negatív oldalt személyesítik meg.

Mivel Dagon, Cthulhu vagy Hydra Anya ténylegesen nem jelennek meg a cselekmény során, az antagonista, azaz a “főgonosz” kétségkívül Innsmouth városa, mely összefog a kíváncsiskodó idegen ellen. Innsmouth-ba, mint gyűjtőfogalomba beletartoznak a Mélységlakók is, mivel a két faj egymástól nehezen elkülöníthető. A lakosság a vérében hordozza azt, ami megfosztja őket emberi mivoltuktól, és a felmenőik bűne definiálja viselkedésüket. Ez az álláspont azonban csak akkor állja meg a helyét, ha a materialitás talaján vizsgáljuk a kontradikciót.

Sokak szerint Lovecraft antagonistái nem az általa megteremtett istenségekben vagy emberfeletti (vagy éppen emberalatti) lényekben testesülnek meg, sokkal inkább az őrületben, mely ezen entitások lSlam Blogsmaétezésének felismerése okán hatalmasodik el az elbeszélő felett, de gyakran pusztán a kozmosz távlatai vagy az emberiség hangyányi jelentősége az, amely miatt a narrátorok elvesztik józanságukat. Ha ez így van, akkor az antagonista a téboly maga, illetve az, amit az entitások reprezentálnak. A város pedig a contagonista, vagyis azon archetípus, mely főként passzívan ugyan, de támogatja az antagonistát aljas ténykedéseiben.

Az Árnyék Innsmouth fölött című mű egyes elemei, illetve Lovecraft élete között rengeteg áthallás megtalálható, így az elmegyógyintézetben kikötött és ott elhalálozott szülők motívuma, az író rasszista nézetei, különösen a fajkeveredés iránt érzett undora, de közre játszhatott néhány massachusettsi látogatása, valamint kortársainak munkái is.

Ami viszont tény, hogy Lovecraft rengeteget merített saját munkásságából (például a vízi lényeket idéző vonásokat, illetve a tenger-orientált hitvilágot), és szokásához híven azokat az elemeket használta föl, amiket már egyszer megteremtett, ám ezeket a rá jellemező megismerhetetlenség jegyében teszi. Említést tesz Dagonról, akiről tizennégy évvel azelőtt írt először, illetve Hydra Anyáról, de szerepül nem válik egyértelművé a misztériumban.

Jól érzékelteti e jelenséget az alábbi részlet Zadok Allen monológjának egyik utolsó szakaszából származik, amikor is beavatja a narrátort a legnagyobb rejtélybe, miszerint “a vízi népek a tengerfenéki odúikból mindenféléket felhoznak a városba.” Allen így nyilatkozik:

“…és ha egyszer befejezik, akkor… mondom, ha elkészülnek… tudod te, mi az a shoggoth?
– Hé, kölyök, hallasz? Én tudom, hogy micsoda; láttam az egyiket, amikor éjjel… EH-AHHH-AH! E’YAHHH…” 
Kornya Zsolt fordítása

Ebből az idézetből jól látható, Lovecraft miként alkalmazza fő irodalmi elvét saját munkásságában: nem magyaráz meg semmit, de kellő mennyiségű, ugyanakkor nem hétköznapi információmorzsát ejt el ahhoz, hogy az olvasó fantáziája töltse ki a koncepcióban tátongó űrt… többnyire sikertelenül.

Következésképpen mindmáig megválaszolatlanul maradtak azok a kérdések, miszerint:

  • – Mit tettek volna a támadók a narrátorral, amennyiben elkapják? 
  • – Mi közük a shoggoth-oknak Innsmouth-hoz? 
  • – Mi okuk volt a Mélységlakóknak 1927. július 16-án tömegesen kivonulni a rowley-i országútra? 
  • – Mi rejlik a mélytengeri városban, Y’ha-nthleiben?

Ha egy szerző ma próbálkozna ilyen elv mentén regényt vagy novellát írni, bizonyosan alacsonyabb mértékű toleranciával találkozna mind az olvasók, mind a kiadók részéről, de Lovecraftnek valahogy előjoga volt kellő magyarázat nélkül írni, e tulajdonságát pedig mind a mai napig ünneplik a rajongói, valamint az irodalmi világ.

Cotter Blackstone

Illusztráció: Slam Blogsma

Ez is érdekelni fog!

Micro Aether 2016/November   A Micro Aether elért végleges formátumához, mind külsőleg mind belsőleg. Az ebookban csak ...
Micro Aether 2016/Augusztus – Letöltés A nyár utolsó hónapja sem maradt mini novellák nélkül, hét darab rövid történetet o...
TBA Kvízjáték – November #2 A kérdések: 1., November 16. mondhatni, hogy jelentős esemény lesz a hazai Lovecraft rajongó közöss&e...
mm
"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Az oldal tetejére