TBA Kvízjáték – December #1

Feltöltve: 2016/12/04
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

A kérdések:

H. P. Lovecraft az At the Mountains of Madness és még több másik történetének kiadói elutasítása után, 1931 őszén döntött úgy, hogy újragondolja Newburyportot és törtnetét, ahol 1923-ban járt személyesen is. Arra az elhatározásra jut, hogy egyfajta „laboratóriumi kísérletként”, olyan történetet ír, ami különbözik megszokott stílusától.

Melyik ez a novella?

H.P. Lovecraft rövid történetét 1920 december 12-én írta, és először a National Amateur magazin 1919-es júliusi számában jelent meg. Azért van ez az ellentmondás, mert az 1919-re tervezett magazin csak 1921 nyarán jelent meg, amibe már belekerült Lovecraft írása is.

Melyik ez a történet?

H.P. Lovecraft 1919 december végén – pontos dátum nincs – írta újabb rövid történetét, amiben fontos szerepet játszik egy telefonkészülék.

Melyik ez a történet?


A három kérdés megválaszolása sokkal könnyebb, mint azt elsőre gondolnád. Nem kell hozzá több, csupán visszaemlékezni az olvasott novellákra, vagy jól megfogalmazni egy Google keresést, de talán a legnagyobb segítség, ha olvasod a The Black Aether cikkeit.

A kvízjáték-sorozat február végéig tart, minden héten, szombaton jelennek meg az új kérdések, amiknek megválaszolására egy heted van. A helyes válaszokért pontokat kapsz. November, december, január és február végén havi győztest hirdetünk, aki nyereményt fog kapni a támogatók felajánlásai közül. A pontokat egészen február végéig tudod gyűjteni, és ha neked lesz a legtöbb pontod, külön nyereményben részesülsz.

  • A kvízjáték novemberi fordulójának egy darab nyertese lesz, aki a Kitűzőshop felajánlásával egy egyedi mintás pólót fog nyerni, ami nem kerül kereskedelmi forgalomba, a grafikát pedig a TBA készíti hozzá, továbbá a Gabo SFF felajánlásával Lauren Beukes: Torzók cimű könyvét.
  • A kvízjáték-sorozat nyertese február végén komplett sorozatot fog nyerni a Black Aether magazin első évfolyamából. Első és második kiadásokból egyaránt, ami összesen 8 darab magazint jelent! Ilyen sorozata senkinek nincs – rajtam kívül – és nem is lesz soha, ezt csak ezzel a kvízjáték-sorozattal tudod megszerezni!

Gondolkozz egyszerűen! Legyél figyelmes!

Tomasics József


  A válaszokat december 10-ig küld be, 18:00 óráig.  

  A válaszokat az info@theblackaether címre küld, a tárgymezőben szerepeljen: KVÍZDECEMBER-1  

  Sorsolás és eredményhirdetés december 11-én.  

A kvízjáték novemberi fordulójának egy darab nyertese lesz, aki a Kitűzőshop felajánlásával egy egyedi mintás pólót fog nyerni, ami nem kerül kereskedelmi forgalomba, a grafikát pedig a TBA készíti hozzá, továbbá a Gabo SFF felajánlásával Lauren Beukes: Torzók cimű könyvét.


Ne hagyd ki ezeket se!

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Pólya Zoltán: A rézálarcos hölgy meséje

Velence utcáit azon az estén ellepték az arcukat maszkok mögé rejtő férfiak és nők, akik táncolni, énekelni és szórakozni, az életet ünnepelni vágytak az ősi város kulisszái között. Mégis dermedt csend lett úrrá az utcákon, amikor a rézálarcot viselő, vörös hajú nő megjelent közöttük. Csupán egyetlen pillanatra érintette meg a karneválozókat a szenvedély és a halál dohos, fullasztó illata, majd...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...