Kvízjáték Extra

Feltöltve: 2017/02/12
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

A kérdések:

1., H. P. Lovecraft egyik neves kortársa, kinek művészetét nagyra tartotta, egyik bevezetőjében megfogalmazta a rémtörténetek három alapszabályát. Az egyik legfontosabb szabály, hogy kerülni kell az okkultizmust és hasonló áltudományokat, mert tönkreteszik a történetek valósághűségét. Szakítani kell a romantikus, jó szándékú „ellenfelekkel”, kísértetekkel, szellemekkel, ugyan is az igazi érzelem, amit a történetnek ki kell váltani az olvasóból az a félelem. Végül pedig a kísértethistóriának napjainkban, megszokott környezetben kell játszódnia.

Ki állította fel ezt a hármas szabályt?

2., Dunwich városa jelentős szerepet tölt be H. P. Lovecraft művészetében. Köztudott, hogy a város nevét nem ő kreálta megszokott módszerével, a forrás az angliai Dunwich, Suffolk megyében. A kutatások és elemzések azt azonban igen csak elfelejtik megemlíteni, hogy HPL nem csak Algernon Charles Swinburne verséből, vagy Arthur Machen novellájából értesült a településről és kölcsönözte a nevet. HPL ugyan is 1924-ben olvasott egy bizonyos könyvet Nyugat-Európáról, amiben felbukkan a suffolki Dunwich.

Kivel találkozott 1665-ben Abre Grinset a Suffolk megyei Dunwich-ben?

3., Mint köztudott H. P. Lovecraft nem dúskált a pénzben, kiadásait meg kell fontolnia, olyan könyvekre, amiket magukat okkultista üzleteknek hívó könyvesboltokban árultak, egyáltalán nem jutott szerény jövedelméből. Kéznél volt azonban a Britannica enciklopédia kilencedik kiadása, aminek „varázslat” címszava sok segítséget adott amikor „(…) ördögimádók és ******- hívők fészkét helyezem, és leírom a csodákat és a szörnyűségeket, melyek azt követően történnek, hogy a rémséges rítusok tudatlan megőrzői tanult és beavatott vezetőre találnak.”

Ki ez a bizonyos tanult vezető?


Igen kedves barátom, jól látod. ezek a kérdések gonoszak, nehezek, sokkal több kutatást igényelnek, mint az eddigiek, amiknek nagy részére választ találtál a Lovecraft enciklopédiában vagy a Wikipédián. Ez most nem fog segíteni. Esszék, levelezések, utazások, sok olvasás és logikus következtetés fog tudni segíteni.

Erre a kérdéssorra két hét megfejtési időt adok, leadási határidő: február 25. – 18.00 óra

Természetesen, ha addig mindenkitől válasz érkezik, akkor előbb zárul le a forduló. Aki jó választ ad mind a három kérdésre, az jut tovább a következő fordulóra. Aki elhibáz akár egy kérdést is, automatikusan ki fog esni. Ha senki nem tud mind a három kérdésre helyes választ adni, akkor egy kis könnyítés, támpont fog érkezni a kérdésekhez.

A játék a Black Aether magazin első évadáért, és további könyvnyereményekért zajlik, de ennyi keresés, kutatás, kitartó játék után mind a négy résztvevő részére próbálok valamilyen ajándékot kitalálni. Igazán megérdemlitek.

Jó játékot.

Tomasics József

Ne hagyd ki ezeket se!

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...