David E. Schultz – interjú

Biztos vagyok benne – tudom -, hogy David E. Schultz neve nem mond sokat, vagy is inkább eltörpül S. T. Joshi neve mellett, ha arról van szó, hogy a XX. és a XXI. században ki az, aki – kutatta- kutatja, feltérképezi H. P. Lovecraft munkásságát. Kétségtelen, hogy Joshi és pótolhatatlan munkái a mainstream részei lettek, mindenki számára fontos és főleg hiteles alapot képeznek.

Azonban David E. Schultz kutatói munkája az elmúlt közel 50 évben, legalább ugyan olyan fontos és meghatározó. Nem egy alkalommal Joshival dolgoztak együtt, az interjúból kiderül, hogy közösen gépeltek be több ezer oldalnyi dokumentációt. Számos olyan könyv szerzője, amire alapozzuk a mai ismereteinket H. P. Lovecraftről.

A The Black Aether interjúját a nagyszerű – és mindenki számára kötelező! – Zothique blog szerkesztője, Molnár András készítette. Az interjú nem jöhetett volna létre, ha S. T. Joshi nem segít nekünk, és nem adja meg Schultz privát elérhetőségét, illetve nem mond pár jó szót az érdekünkben.

És egy szerkesztői kiszólás a TBA részéről. Ha eddig nem olvastad a Zothique blogot, akkor lemaradtál mindarról, amit a weird irodalomról a XXI. században tudni kell. – Tomasics József


Gratulálunk a Fungi from Yuggoth új kiadásának publikálásához. Min dolgozol mostanában?

Az utolsó simításokat végzem H. P. Lovecraft C. L. Moore-ral váltott levelezésén, valamint a Fritz és Jonquil Leiberhez, Henry Kuttnerhez és Frederic J. Pabodyhez írt levelein. Készül a tárgymutató Lovecraft és Clark Ashton Smith leveleihez, ami hamarosan készen áll a nyomtatásra. Lovecraft Maurice W. és Robert E. Moe-hoz, Bernard Austin Dwyerhez, Samuel Lovemanhez és Vincent Starretthez írt leveleinek a szerkesztése és korrektúrázása megtörtént – de el kell végeznem némi bibliográfiai munkát a madisoni Library of Amateur Journalism-ben, valamint be kell fejeznem a bevezetőt, mielőtt mindezt elkészültnek nevezhetjük. Ezeknek a könyveknek a kiadása mind 2017-ben esedékes. Mostanában végzek Clark Ashton Smith Donald Wandrei-jel és R. H. Barlow-val folyatott levelezésének szerkesztésével, amelynek kiadása szintén idén várható. Ezután előveszem Smith Lovemannel folytatott levelezését a végső szerkesztésre, mielőtt megküldöm S. T. Joshinak. Terveim szerint májusban kezdek ismét komolyan dolgozni Smith August Derleth-tel folytatott levelezésén. Joshi korrektúrázza Lovecraft családtagokhoz írott leveleit (amelyet mindketten lábjegyzeteltünk), aztán ha a nyáron visszaküldi őket – két kövér kötetnyi anyagot –, én előkészítem őket a kiadásra – ez egy 2018-as könyv lesz Lovecraft Hyman Bradofskyhoz, Helm Spinkhez, Ralph Babcockhoz és másokhoz írt leveleivel együtt, amiket szintén jövőre tervezünk. Ez utóbbi össze lett állítva és felületesen meg van szerkesztve, de újból végig kell mennem rajta, mielőtt idén nyáron kiadom Joshinak. Olykor-olykor munkálkodok Leah Bodine Drake összegyűjtött költeményein és más írásain; ez a könyv nagyjából 200 össze nem gyűjtött vagy kiadatlan verset tartalmaz majd. Ezek mind folyó projektek. Van sok más, amit még el kell indítani (fél tucat egyéb, Lovecraft-levelet tartalmazó kötet, Lovecrafttól a Közhelyek könyvének átdolgozott kiadása). És persze készítek más könyveket is a Hippocampus Press-nek. Szóval hiába vagyok „nyugdíjas”, elfoglaltabb vagyok, mint valaha.

Egy Lovecraft-magazin nem kerülheti meg a kérdést: mi a kedvenc Lovecraft-történeted?

Hmm. Az „Árnyék Innsmouth fölött”-öt szerettem volna mondani a diadalmas utolsó sora miatt, de belegondolva Zadok Allen dialektusos beszéde nem különösebben működik nálam, miként az „üldözős jelenet” sem, amely mintha arra törekedne, hogy kielégítse a pulpszerkesztőknek azt az örökös elvárását, hogy legyen „akció”. Így hát a „Szín az űrből”-t kell megneveznem, ami valószínűleg Lovecraft legnagyszerűbb története. Újra tudom olvasni, míg némely más története nem könnyen olvasható újra, mert az ember már ismeri a végét – nehéz az első találkozás friss szemével olvasni őket.

A Lovecraft-olvasók a nevedet a cikkek révén ismerik, amelyekkel gazdagítottad a lovecrafti közösséget, illetve az általad szerkesztett könyvek révén. Mi vezetett Lovecraft műveihez? Fel tudod még idézni az első Lovecraft-olvasós élményedet?

Szégyenkezve vallom be, hogy ami engem Lovecrafthoz vonzott, az a Lancer-féle puhafedeles The Colour out of Space. Egy lángok közötti koponya fényképe volt rajta. Hogy annak mi köze volt a benne lévő történetekhez, arról sejtelmem sincs. Azt hiszem, az vonzott hozzá, hogy sok science-fictiont olvastam, miközben weird fictiont csak elvétve. Ez a kettő kombinációjának tűnt, ezért megvásároltam – nem könyvesboltban, hanem egy áruházban. Biztosra veszem, hogy nem olvastam el az egészet. A címbeli történet magával ragadott. A „Cthulhu hívásá”-t élveztem, de… más volt – annyira elütött mindattól, amit korábban olvastam. Biztos vagyok benne, hogy átugrottam a hosszabb történeteket a könyvben, mert túl sok erőfeszítést igényeltek volna, miközben élveztem „A kép a házban”-t, a „Hideg levegő”-t és „A Szörnyű Öregember”-t. Észrevettem, hogy a könyv az Arkham House-tól kapott engedélyt az utánközlésre – ez a név tetszett nekem, tekintve, hogy mit adtak ki –, amely tőlem száz mérföldre helyezkedett el. Ez meglepetés volt, mert úgy tűnik, hogy amit az USA-ban kiadnak, annak 75%-a New York City-ből kerül ki. És soha nem hallottam Sauk City-ről. Így hát rendeltem egy katalógust, és nyomban megrendeltem a The Dunwich Horrort, a Dagont, az At the Mountains of Madness-t és a Collected Poems-t. A Selected Letters három kötete később jött.

Mi motivált arra, hogy nemfikciós cikkeket írj egy kedvenc szerződről, és hogyan kerültél kapcsolatba Joshival és a Lovecraftnak elkötelezett körével?

Sok minden. Nem sokat írtak Lovecraftról. Avagy, hogy finomítsuk, sokat írtak Lovecraftról a halálát követő 35 évben, de abból kevés olyan volt, amit megérte elolvasni. Főként tájékozatlan rajongói szerzemények. Lehetett bármi kiábrándítóbb, mint az A Look Behind the Cthulhu Mythos? Amikor belefogtam a Selected Letters olvasásába (és ne feledjük, akkor még csak három kötet jelent meg), kezdtem felismerni, hogy Lovecraft tulajdon szavai rengeteget árulnak el róla és a munkásságáról, amit a rajongók egyszerűen nem tudnak vagy nem fognak fel. Például Lovecraft leveleiből és a fikciójának a Lovecraft at Lastban található kronologikus listázásból az ember azonnal meg tudja állapítani, hogy a Dagon and Other Macabre Tales-ben található „kronológia” teljes egészében koholmány. Az ember nem ábécésorrendben ír történeteket egyetlen évben sem, és gyakran maguk az évek is tévesek voltak. A kronológia inkább mintha a publikáció, semmint a megírás dátumain alapult volna, én pedig fontosnak éreztem, hogy tudjam, mikor írták az egyes darabokat, mert így látható, miként fejlődtek az ötletek az idő múlásával. Így hát nekiálltam kialakítani egy pontosabb kronológiát a valóban elsődleges források alapján. Az egyetemen olvastam „tudományos” műveket különféle szerzőkről, és azt gondoltam, „így kell a munkát csinálni”. Thomas O. Mabbott Poe-kiadása számomra tekintélyparancsoló volt. Inamba szállt a bátorság attól, hogy valaha ilyen alapos munkát végezzek Lovecraft írásaival (bár az igazat megvallva Mabbott számos végzős hallgatótól kapott segítséget – olyan erőforrás ez, ami nekem sosem állt rendelkezésemre). De még így is ezt a fajta tudományos munkát igyekeztem utánozni. Nem teljesítettem annyira jól, mert nem volt meg sem a képesítésem, sem a gyakorlatom; másodrangú imitátor voltam.

1972-ben vagy akkortájt beszereztem Meade Frierson H.P.L.-ének egy példányát, melyben elolvastam Richard L. Tierney „The Derleth Mythos”-át – lenyűgözően megvilágító erejű írás. Soha senki nem szállt szembe August Derleth-tel, akinek a Lovecraftról és műveiről tett állításai, bár a tekintély erejével hangzottak el, valahogy mégis mintha célt tévesztettek volna. Jóval azelőtt, hogy Joshival kereszteződtek volna az útjaink, kapcsolatba kerültem az akkori minneapolis-i-wisconsini lovecraftiánusokkal azáltal, hogy rendeltem egy példányt Jack Koblas-tól az Etchings and Odysseys-ből. Koblas meghívott Minneapolis-ba az egyik „MinnCon”-jára. Kiderült, hogy Tierney az Ikervárosokban élet, így személyesen találkozhattam az eretnekkel.

A MinnCon csoporton keresztül beszereztem egy példányt Kenneth W. Faig, Jr. forradalmi „Lovecraftian Voyages”-éből – ez a különféle lovecrafti témákról való elmélkedéseinek terjedelmes gyűjteménye. Ez volt csak a komoly anyag – értékesebb, mint az összes korábbi fanzine együttvéve, és még néhány más. Ha pedig ez nem lett volna elég, R. Alain Everts, aki ki akarta adni, a kezembe nyomta a szerkesztésében Lovecrafttól a Közhelyek könyvének nyomatát korrektúrázásra. Sajnos a könyv sosem jelent meg, de megint csak olyan információk tömkelegéhez jutottam, ami más módon teljesen hozzáférhetetlen lett volna számomra. Másképp szólva azáltal bukkantam a Lovecraft-tanulmányok valódi magvára, hogy találkoztam Faiggel, Evertsszel, és még Dirk W. Mosiggal az 1970-es évek derekán, mindezt Jack magazinja ötletszerű megvásárlásának és részéről a Minnesotába való meghívásomnak köszönhető. Bármilyen könyvet készítettem Lovecraftról, annak gyökerei mélyen visszanyúlnak ezeknek az embereknek a műveibe és a velük folytatott eszmecserékbe. Az általam szerkesztett Commonplace Book és Fungi from Yuggoth sokat köszönhet Ken Faignek, ha nem is a tényleges tartalmát, de elsősorban az inspirációt. Dirk Mosig volt, aki 8 × 10-es fekete-fehér fotókat adott nekem a Fungi kéziratáról. Hogy az mennyire felnyitotta a szemem! Megtudtam, hogy eleinte csak harmincöt szonett létezett. Hogy lehetett az! És a „The Pigeon Flyers”-t (ez a cím semmit nem mondott nekem) Lovecraft kezdetben „Hell’s Kitchen”-nek nevezte (ez már igen). És még oly sok minden volt, amit ki lehetett következtetni a kéziratokon lévő firkálmányokból.

S. T. Joshival Dirk Mosig miatt találkoztak az útjaink. Joshi említette Mosignak, hogy a Dagonban található történetkronológia teljesen rossz, Dirk pedig javasolta neki, hogy írjon róla nekem, mert publikáltam erről egy rövid írást Everts Necronomicon Amateur Press Associationjének első levélváltásában. Továbbá a régebbi Esoteric Order of Dagon amatőr újságírói egyesületnek is tagja voltam, de messze jobban kedveltem a Nerconomicont, mert a kutatásra és az elsődleges dokumentumokra fókuszált – mindezt Everts irányításával. Így hát Joshi írt nekem, azt hiszem, 1975 nyarának derekán, és azóta is barátok vagyunk. Ő csakhamar tagja lett a Necronomicon amatőr újságírói egyesületnek, továbbá hozzálátott egy Lovecraft-bibliográfia megírásához. Magam is dolgoztam hasonló projekten, de abban az időben messze alulképzett voltam ahhoz, hogy ilyesmit végezzek. Amikor Joshi a Brown Egyetemre járt, beszerezte olyan anyagok példányait, amelyekre én vágytam a John Hay Library-ből, és az évek során nagylelkűen megosztott mindenféle információt – ideértve Lovecraft fikciójának és egyéb írásainak általa javított szövegeit. Nem voltam igazán a Rhode Island-Massachusetts-csoport tagja, mert nem jártam a gyűlésekre vagy egyéb összejövetelekre, és a csoport tagjaival sem leveleztem sokat.

Everts elmondta nekem, hogy Lovecraft August Derleth-nek írt levelei mikrofilmre lettek véve, ezért rendeltem egy példányt, de akkoriban keveset tudtam kezdeni vele. Kölcsönadtam Joshinak, aki három nyomdai anyagot készített belőle. Annak révén nagy ablak tárult ki előttem Lovecraft életére, jóllehet az csak a Derleth-tel való ügyeire korlátozódik. Az 1990-es évek elején, az 1990-es providence-i centenáriumi konferenciát követően azokat a leveleket mind begépeltem. Nem igazán tudom, miért, de megtettem. Amikor Joshi megtudta, nekiállt más levélhalmokat begépelni. Volt a birtokomban még több is, és barátságos versengés zajlott köztünk arról, ki gépel be több levelet. Az 1990-es évek elején sűrűn ellátogattunk Providence-be, ahol alkalmanként legalább egy hetet töltöttünk a John Hay Library-ben munkálkodva. Ezeket a fogásokat a későbbi években megismételtük, és immár nem csak Lovecrafton, hanem Clark Ashton Smith-en is dolgoztunk. Ezen alkalmak folyamán találkoztunk a New England-i tömeggel, mert a könyvtár hétvégén nem volt nyitva. De én sosem voltam szoros kapcsolatban a csoporttal.

Bárhogy legyen is, arra jutottunk, hogy a kis nyomda nem képes megbirkózni Lovecraft levelezésének vaskos köteteivel, a nagy kiadókat pedig ez nem érdekelte. A levelek mind a számítógépemen voltak, és rendszeresen át lettek kutatva információért. Idővel találtunk kiadókat, melyek nyitottak voltak a Lovecraft leveleit tartalmazó kötetekre – még a nagyokra is –, ezért most azon küzdünk, hogy publikáljuk az összes fellelhető Lovecraft-levelet.

Azt mondod, nem vagy benne különösebben a weird fiction világában, csupán kedvelsz egyes weird írókat, mert jó írók. Véleményed szerint mi Lovecraft legjelentősebb hozzájárulása az irodalomhoz? Mit gondolsz, miből állnak az irodalmi érdemei? Továbbá mit gondolsz, mit adhat Lovecraft az olyan olvasónak, aki alig (vagy egyáltalán nem) ismerős a weird fiction terén?

Azt gondolom, Lovecraftnak a fikcióhoz tett legnagyobb hozzájárulása a realizmusnak a fantasztikummal való fúziója volt. Az, hogy fantasztikus lényeket hoznak be a normális, mindennapi valóságba, a fantasztikust sokkal félelmetesebbé, vagy éppen hihetővé teszi. Elég sok science fictiont olvastam, amikor középiskolába és egyetemre jártam, és úgy tűnt, hogy még a legjobb írók sem oltották bele a műveikbe azt a realizmust, amit Lovecraft felidézett. Nem azt mondom, hogy Lovecraft mindig sikerrel járt, de ha igen, az eredmény mélységesen felkavaró volt. Nem vagyok biztos benne, hogy Lovecraft mindenki számára tartogatna valamit. Elvégre a legtöbben fiatalkorban találkoznak Lovecrafttal, és a legtöbbjük férfi – legalábbis sokáig ez volt a helyzet –; olyan életkorban járnak, amikor, azt hiszem, nagyobb eséllyel ragadja őket magával az írói stílusa, valamint írásainak témája. Nem vagyok biztos abban, hogy hasonlóan erőteljes reakciót látnék, ha egy ötven éves férfinak javasolnám, hogy első alkalommal olvasson Lovecraftot.

Jó pár Lovecraft-anyag szerkesztésében vettél részt. Változott a megítélésed az idők során Lovecraftról, a művészről és/vagy a személyről?

Nem hiszem. Az első benyomásaim, amelyeket Lovecraftról az 1970-es évek elején szereztem a levelei olvasásával, meglehetősen ugyanazok maradtak. Ugyanakkor sokkal jobban feltárult számomra a fanyar és játékos humora. A leveleiben mindig úgy tűnik, mintha „beindult” volna, különösen a legrégibb cimborái esetében. Egy dolog, amit idővel értékelni kezdtem, az ő valódi érdeklődése az iránt, hogy útbaigazítsa és bátorítsa a feltörekvő írókat. Ama fiatal írók közül sokan emlegették Lovecraft irányító kezét, valamint a mély hatást, amit az rájuk gyakorolt. Most, elolvastam pontosan azokat a szavakat, amelyeket nekik írt, és látom, hogy sok esetben nem terjengős bátorító dicshimnuszok állnak ott. A kevés leírt szóval, illetve a valódi őszinteséggel, amellyel átitatta őket, óriási befolyása volt. Azt hiszem, a fikciójáról alkotott megítélésem kicsit megkophatott, csupán azért, mert a leveleiben rámutat a mások fikciójában található hibákra, és nekem úgy tűnik, hogy neki magának is, bár látja a hibákat mások fikciójában, nehézséget jelent a saját írásaiban meglévő gyengeségek leküzdése.

 

Szerkesztesz könyveket Lovecraftról meg néhány más szerzőről, akik (saját önálló érdemeik mellett) kapcsolatba hozhatók Lovecrafttal valamilyen módon (Ambrose Bierce, Clark Ashton Smith). Dolgozol vagy dolgoztál más, Lovecrafthoz nem köthető szerzőkön is ilyen terjedelemben?

Bierce-en, Smith-en és Sterlingen nem a Lovecrafttal fennálló bármiféle kapcsolat miatt dolgoztam (habár gondolom, van valamennyi. Ahogy létezik „hat lépés Kevin Baconig”, úgy azt hiszem, létezik hat lépés H. P. Lovecraftig is), hanem az önálló érdem miatt. Élvezem Smith és Sterling költészetét, és jóval azelőtt olvastam őket, hogy megfordult volna a fejemben, hogy dolgozzak rajtuk. Úgy gondolom, az esetemben Lovecraft vezetett el az Arkham House-hoz, az Arkham House Smith-hez. Smith Sterlinghez, Sterling Bierce-hez. Ami Bierce-et illeti? Ray Bradbury „Pillar of Fire”-je olyan jövőt írt le, amelyben különféle „morbid” szerzők műveit rutinszerűen megsemmisítették, és ilyen szerzőkként említette Machent és Bierce-t, ezért úgy döntöttem, határozottan szükséges, hogy felkutassam őket. Kissé csalódott voltam, amiért a Bierce-könyv, amit megtaláltam, annyi polgárháborús történetet tartalmaz, amelyeket élveztem, de nem annak látszottak, amire Bradbury utalt. Viszont megtaláltam és élveztem ugyanabban a könyvben az Ördögi kislexikont különféle rémtörténetekkel egyetemben. Évekkel ezelőtt, miután már jó ideje együtt dolgoztunk, Joshi azt mondta nekem, „Szeretnék Ambrose Bierce-en dolgozni!”, mire én azt feleltem, „Rajta, de engem hagyj ki.” Nem az írás, hanem a nehézség miatt. Bierce írásait újságokban publikálták – egy évszázaddal ezelőttről és még régebbről. Volt munkahelyem, családom. Ezt az anyagot előásni egyszerűen túl nagy volt. És mégis… 2000-re megtaláltuk és begépeltük majdnem a teljes újságírói munkásságát. Ennek révén számos könyvet jelentettünk meg, beleértve egy fölöttébb robusztus bibliográfiát.

Van-e olyan publikációd (szerkesztett könyv, tanulmány vagy bármi egyéb), amire kifejezetten büszke vagy, avagy kifejezetten kedves a számodra?

Módfelett büszke vagyok Ambrose Bierce-től a The Unabridged Devil’s Dictionary, mert sok munkával járt Bierce irodalmi utalásainak kinyomozása, és mert először jelent meg sok elem, amely önmagában nem található meg a szótárrovatában. Valóságos művészetté vált felismerni a főhajtását mások előtt, mert nem sűrűn használt idézőjelet (a paródiái ugyanis nem voltak valódi idézetek). Bizonyos értelemben a könyv nem tesz sokkal többet, mint hogy lemásolja Ernest J. Hopkins Enlarged Devil’s Dictionary-jét. Az ő könyve viszont (túl azon, hogy számos olyan meghatározást magában foglal, amelyek nem Bierce-től valók) nem adott történelmi kontextust. Szeretek úgy gondolni a The Unabridged Devil’s Dictionary-re, mint „végső szóra”, ám bánatosan rájövök, hogy nem az. Még többet hozzá lehetne adni – ha bejegyzéseket nem is, az idézetek forrásait igen. Ambrose Bierce „teljes” rövid prózája magában foglal mintegy fél tucat olyan elemet is, amelyeket név nélkül fedeztem fel korának újságaiban. Karcsú, de korábban ismeretlen művek tőle. A Fungi from Yuggoth-kiadás talán kissé túldolgozott, viszont tisztázza a bonyolult történetét – megalkotását és alantas nyomtatott megjelenéseit – a versnek, ami sosem jelent meg teljes terjedelemben Lovecraft élete során. George Sterling és Clark Ashton Smith „teljes” költészete (S. T. Joshival közös szerkesztésben), úgy vélem, értékes gyűjtemények, habár mindkettő bőségesen tartalmaz hulladékot is. Ezek, azt hiszem, jó ideig a végső szót jelentik mindkét szerző vonatkozásában. Büszke vagyok Lovecrafttól a Közhelyek könyvére is, mert oly mélyen kapcsolódik az egyéb műveihez.

Büszke vagyok Lovecraft leveleinek kiadásaira is. Meglehetősen nehéz volt előkészíteni őket, többféle okból. Más okból pedig meglehetősen könnyű (az Arkham House-féle átiratokhoz való hozzáférés hatalmas áldást jelentett). A szétszórt dokumentumok felhalmozása hosszú, lassú folyamat volt, és őszintén szólva örülök, hogy nem vágtunk bele régebben a levelek nyomtatott köteteibe, amelyek közel sem lettek volna olyan vaskosak, mint amilyenek előállítására most képesek vagyunk. A Lovecraft-közösség segítőkész volt ebben a vonatkozásban – és az Internet! Az idő megérett Lovecraft leveleinek teljes terjedelemben való kiadására.

Mit értékelsz általánosságban egy íróban?

Amikor fiatalabb voltam, élveztem, hogy elvisznek valahova máshova – eljutottam a pontig, amikor többé már nem szavakat láttam a lapon, hanem eleven jelenetet az elmémben, amelyben a leírt események életre kelnek. Manapság erre ritkán kerül sor, de azt hiszem, ez az, amit a legtöbbre tartok egy íróban – annak képessége, hogy általa ne szavakat lássak, hanem azt, amit azok megragadni igyekszenek, legyen szó fikcióról, nem fikcióról vagy költészetről.

Vannak-e szerzők vagy konkrét írások, amelyeket szeretsz időről időre újraolvasni (legyenek akár weird, akár más szerzők/művek)?

Mókás. Sok olvasatlan könyvem van, de folyvást visszatérek bizonyos kedvenc darabokhoz: Melville-től a „Bartleby”; Borges-től „Az Alef”; Nabokovtól a Pnyin professzor; egyes történetek R. A. Lafferty-től és William Faulknertől; Dorothy Day; Garrison Keillor; Seamus Heaney; Thomas Merton levelei és naplói; P. G. Wodehouse. Ezek némelyikét csak szórakozásból olvasom; másokat azért, mert még ismételt olvasással is új kincseket nyújtanak.

Zárókérdés, ami életbevágó bármely lovecraftiánus olvasó számára: macskák vagy kutyák?

Ha! Egyik sem! Egyszer voltak macskáink – nem sokat számítottak nekem. (Még az aranyos sem.) Most egy nagy kutya szokott itt kosztolni. Azzal sem foglalkozok különösebben. Tavaly nyáron egy héten keresztül eltöltöttem némi időt egy pár kis Schnauzer társaságában. Ők rendben voltak, főleg mert nem kellett foglalkoznom velük, és mert kicsik voltak.

Molnár András

Ez is érdekelni fog!

Molnár András – interjú Mikor Molnár András elfogadta a felkérést az interjúra és elküldtük neki a kérdéseket, azt gondoltuk egy sima menet lesz, ami lezajlik egy maximum két...
David E. Schultz – interview In the past year, we made an interview with S. T. Joshi. And now, in 2017, we made an interview with David E. Schultz. Two genius. Same opinion? Enjoy...
S. T. Joshi Sunand Tryambak Joshi. Először mikor azon gondolkoztam, hogyan fogom a mai interjút bevezetni, azt gondoltam, hogy S. T. Joshi-ról fogok egy cikket ír...
mm
Molnár András a nagyszerű Zothique blog szerkesztője.
Az oldal tetejére