Weird Tales, 1924. április

Howard Phillips Lovecraft 1928. augusztusában írta 17.590 szóból álló kisregényét, aminek a The Dunwich Horror címet adta. Nyomtatásban először az 1929. áprilisi Weird Tales magazinban jelent meg. A történethez a sajátos belső illusztrációt, Hugh Rankin készítette.

A Közép-Massachusetts északi csücskében található Dunwich, H. P. Lovecraft ikonikus városa a Miskatonic Völgy mítosz-ciklusából, ahol 1913. február 2-án megszületik Wilbur Whateley, Lavinia Whateley és Yog-Sothoth dicstelen nászából. Az anyát maga Yog-Sothoth, a Lovecrafti genealógiában a The Nameless Mist néven ismert entitás közvetlen leszármazottja.

“Yog-Sothoth a kapu. Yog-Sothoth a kulcs, és ő a kapu őrzője. Múlt, jelen és jövő egyek Yog-Sothotban. Tudja, hol törtek ki egykoron a vének, és tudja, hogy majdan hol törnek ki ismét.” – Gáspár András fordítása

Wilbur Whateley természetellenes gyorsasággal fejlődik, tizenhárom éves korára eléri a közel hét láb magasságot (~213 cm), és szellemi képességei is jócskán túlmutatnak fiatal korán. Öregapja, Old Whateley kopott könyvtárát bújja minduntalan, onnét nyeri tudását. 1924-ben azonban Old Whateley meghal, halála előtt azonban még utasítja elfajzott unokáját, hogy az teljesítse be a küldetést, nyissa meg a kaput hosszú kántálással, aminek leírását a teljes kiadás 751. oldalán talál meg. Ez a teljes kiadás nem más, mint Abdul Alhazred az őrült arab rettenetes könyve a Necronomicon. Amiből történetesen egy példányt, a Miskatonic Egyetem arkhami könyvtárában őriznek, Olaus Wormius latin fordításában.  Ahhoz, hogy a Whateley gyerek el tudja végezni szentségtelen rituálét, és megnyissa a kaput a Vének előtt, meg kell szereznie a könyvet, amit természetesen a könyvtár vezetője Dr. Henry Armitage megtagad tőle. Whateley hiába fenyegetőzik, Armitage tisztában van vele, micsoda szörnyűségek sorozata indulhat el, ha az elfajzott gyermek megkaparintja a könyvet, ám Whataley nem adja fel elátkozott örökségét és egy végzetes éjszakán betör a könyvtárba, hogy megszerezze az őrült arab könyvét.

Az igazi rettenet azonban még csak ezután szabadul rá Dunwich lakóira. Lavinia Whateley és Yog-Sothot titokban táplált fattya, Wilbur Whataley ikertestvére.

Lovecraft történetében ismét számos irodalmi mű hatása felismerhető, kezdve rögtön a legnyilvánvalóbbal, Arthur Machen The Great God Pan (A nagy Pán isten, Azilum #4, #5, Molnár András fordítása) című zseniális alkotásával, amiből HPL az istenség és a megtermékenyítés alanyaként szolgáló nő kapcsolatát kölcsönzi. Lovecrfat úgymond nem is csinál ebből titkot, hisz Machen nevét magától Armitage-tól a könyvtár vezetőjétől halljuk a történetben:

„ – Belterjesség? – motyogta fennhangon maga elé Armitage – Te jó Ég! Micsoda együgyűség! Ha megmutatnánk nekik Arthur Machen A nagy Pán istenét, közönséges dunwichi pletykának tartanák! De még is miféle dolog… miféle kárhozatos hatás, származzék bár e háromdimenziós világból avagy kívüle… lehetett Wilbur Whateley nemzője?” – Galamb Zoltán fordítása

A Dunwich házait gyufaszálként összeroppantó elátkozott ikertestvére láthatatlan alakja, és az, hogy létezéséről lábnyomaival hagy maga után elrettentő nyomokat, nem egy teljesen újonnan felbukkanó elem a rémirodalomban, Lovecraft számos olyan történetet olvasott, ahol ez a hasonlóság ismételten igen csak szembetűnő:

• Algernon Blackwood – The Wendigo
• Guy de Maupassant – The Horla
• Fitz-James O’Brien – What Was It? (Düledék palota – Mi volt ez? – Totth Benedek fordítása)
• Ambrose Bierce – The Damned Thing (Carcosa Árnyai – Az elátkozott dolog – Molnár András fordítása)
• Anthony M.Rud – Ooze (A történet az 1923. márciusában jelent meg a Weird Tales magazinban, aminek a borítótörténete is volt. Ez volt a legelső Weird Tales magazin! A link az 1952-es újrakiadásról készült PDF-re mutat)

További fontos szerepe van a Dunwich Horror szempontjából Harper Williams The Thing in the Woods című regényének, amiről Lovecraft 1924-ben említést tesz egyik, Frank Belknap Longnak írt levelében. A regényben egy ikerpár szerepel, akinek az egyik tagja – aki farkasember – egy fészerbe van bezárva. A történeteket ismerve és összehasonlítva kétségtelen a hasonlóság, HPL ezeket a történeteket vette alapul, ezekből emelt át egyes elemeket és gyúrta össze a Dunwich Horror – és az egész Lovecrafti kánon – egyik legrémisztőbb alakjává. Természetesen nem szabad elfeledkezni HPL The Curse of Yig című novellájáról, amit Zealia Bishop részére írt, azonban HPL teljes egészében magáénak tartotta a történetet és magát a kígyóistent is. A novellában ugyan csak felbukkan annak az eshetősége, hogy Yig megtermékenyítette a főszereplő nőt, aki három torzszülöttnek adott életet, azonban ebben a rémtörténetben nincs egyértelműen kimondva a nász, csupán utalások és következtetések által vélheti azt az olvasó, hogy az elmegyógyintézet pincéjében senyvedő teremtmény Yig fattya. Bár az is tény, hogy HPL maga írta azt, hogy a Dunwich Horror valamivel nagyobb elégedettséggel tölti el, mert abban jobban sikerült az istenség és az ember párosítása, mint a The Curse of Yig-ben.

T. Joshi és David E. Schultz kutatásaikban megemlítik, hogy a történet ötlete felmerül Lovecraft közhelyek könyvében a162-es bejegyzésnél, bár személy szerint erről nekem kétségeim vannak, mert valóban érezhető a hasonlóság, de némiképp túlzásnak érzem ehhez kötni a kisregényt:

„A totális borzalom – nagyapa visszatér egy furcsa útról – rejtály a házban – szél és sötétség – nagyapát és –anyát elnyeli – tiltott kérdések – aluszékonyság – vizsgálat – kataklizma – sikolyok hallatszanak -,” – Azilum #1, Somogyi Gábor fordítása

Természetesen Dunwich sem maradt ihlető forrás nélkül, Lovecraft elismerte, hogy Edith Miniter írónővel töltött nyolc napja Wilbraham-ben volt rá nagy hatással, innét kölcsönözött jó pár néprajzi, folklór elemet is.

A The Dunwich Horror (Rémület Dunwichben) magyar nyelven először a Homályos zóna kötetben jelent meg 1988-ban Gáspár András fordításában, ezt követte a Lazi Kiadó Árnyék az időn túlról válogatása 1998-ban, ugyan csak Gáspár András fordításával. Majd megjelent a Szukits kiadó 2003-as Howard Phillips Lovecraft összes művei 2. kötetében, és 2011-ben a Howard Phillips Lovecraft legjobb művei kötetben, amikhez a fordítást már Galamb Zoltán készítette.

Borítókép: Santiago Caruso