Howard Phillips Lovecraft neve egyet jelent a félelemkeltés művészetével, a homályból leselkedő borzalmakkal, a kozmikus rettenettel. Elbeszélései sötét katakombák mélyére, a Föld elhagyatott vidékeire, nem ritkán pedig elképesztő álomföldekre visznek el minket. Az elejtett információmorzsákból és a sorok közül kiolvasható rejtett igazságból, egy grandiózus és félelmetes univerzum részletei bontakoznak ki. Azonban mindezek mögött ott az ember, aki ugyanúgy a mindennapi realitásból, élményeiből, tapasztalataiból építi fel világnézetét, mint bárki más.

Lovecraft legkiválóbb alkotásai közül több is olyan fiktív, ám érezhetően reális környezetben játszódik, melyhez az író utazásaiból vette az ihletet. Ehhez a környezethez tartoznak azok a kitalált városok, amelyek ugyan soha nem léteztek, ám az író képzelete nagyon is konkrét helyen jelölte meg őket a térképen. Mindegyik település az USA Massachusets államának keleti részén, az Atlanti óceán partján fekvő Salem városa környékén helyezkedik el.

Innsmouthról, Dunwichről és Arkhamről nyomasztó titkok, felfoghatatlanul iszonyatos események jutnak eszünkbe, azonban Lovecraft nagyon is emberi környezetként képzelte el őket. James F. Mortonnak 1927-ben írt levelében egyik novelláját az “Arkham-ciklus” részeként jelöli meg, Clark Ashton Smith-nek 1930-ban írt levélben pedig kijelenti, hogy Yog-Sothoth a “Miscatonic Völgy mítosz-ciklus eleme”. Ahogyan azt a The Black Aether Cthulhu-mítoszról szóló cikkéből megtudjuk, ezek az információk később a “mítosz-teremtő” August Derleth számára szolgáltak inspirációul, de maga Lovecraft soha sem akarta következetesen egy univerzumba vagy mondakörbe helyezni történeteit. Az Arkham-ciklus kifejezés csak a kapcsolódó novellák fiktív tipográfiját jelenti.

Arkham

Maga az Arkham név először 1920-ban jelent meg a The Picture in The House novellában. Jusson eszünkbe, hogy ennek narrátora egy városkörnyéki biciklitúra során bukkan rá a titokzatos házra. Lovecraft gyakran tett biciklis kirándulásokat, gyalogtúrákat, néha éjszaka is, nem egyszer kilométereket megtéve.  Hátborzongató belegondolni, hogy HPL akár valós forrásból is meríthette a lenyűgöző leírásokat. Hol láthatott a nyüzsgő XX. századi városi közegből kiérve ilyen gyarmatosítás korabeli, romosságuk ellenére is lenyűgöző építményeket? Hol érhet össze múlt és jelen úgy, mint a novellában?

Lovecraft F. Lee Baldwinnak 1934-ben írt levelében ezt írja:

„Elképzelésem szerint Arkham, atmoszféráját és házai stílusát tekintve, olyan város, mint Salem, de inkább dombos (Salem területe sík, a Gallows Hillt kivéve, amely a város külterületén található) és főiskolája is van (Salemnek nincs). Az utcakép nem olyan, mint Salemé. Fekvését tekintve – képzeletben a várost és a kitalált Miscatonicot valahová Salemtől északra helyeztem el – Manchesterhez közeli.  Ahogyan képzelem, a helység kissé beljebb van a tengertől, de egy mély vizű csatorna kikötőnek ad helyet.”

Arkham, ahogyan azt Lovecraft elképzelte.

Salem

Minden eltérés ellenére is Arkham mintaképe Salem volt. Salemről a boszorkányüldözések jutnak eszünkbe és tudjuk, hogy Lovecraft érdeklődött a téma, valamint úgy általában a boszorkánykultuszok kultúrtörténete iránt.  A borzalmas eseménysor a horrorfilmek alkotóit is megihlette már sokszor, ezért sokan sötét, lepusztult, horrorisztikus helyszínként képzelik el a várost. Valójában néhány, érezhetően évszázados jegyét leszámítva, Salem már Lovecraft korában is egy fejlett, XX. századi város képét mutatta. Amikor az író Salemre és környékére látogatott, azonnal feltűnt neki a XVII. századból visszamaradt építészeti emlékek, valamint a modern városkép adta kettősség. Lovecraft utazási esszéiben (Collected Essays 4) leginkább más városok és a környék vonatkozásában beszél Salemről. Olyan helynek írja le, ahol a koloniális múlt találkozik a modern viszonyokkal.  Lenyűgözte ez a kettősség.

Maga Arkham is egy fejlett város. Itt található a híres Miskatonic egyetem, van helytörténeti társasága, rendszeresen megjelenő hírlapja, amiből több is van, valamint egy híres elmegyógyintézete is, az Arkham Sanitarium.  Tehát ha úgy gondoljuk, hogy Lovecraft poros pincékben és kriptákban kutakodva szerzett inspirációt, akkor tévedünk. Képzeletében a rettenet megbújt a mindennapi valóság fátyla mögött.

Nem csak Lovecraft volt, akit ez a környék megihletett. Vélhetőleg Nathaniel Hawthorne 1850-es The House of Seven Gables (A hétormú ház) című gótikus regényének címszereplőjét ma is fennálló épület ihlette:

Lovecraft így ír erről a Természetfeletti rettenet az irodalomban című tanulmányában:

„(…)a szerző rémtörténetei közül mind kidolgozottság, mind művésziesség terén kimagaslik A hétormú ház pompásan megformált regénye, melyben egy ősi átok könyörtelen munkálkodása lenyűgöző erővel bontakozik ki egy ódon salemi ház vészjósló háttere előtt – mely ház egyike azon csúcsos tetejű, gótikus épületeknek, melyeket eleink kezdetben sorra húztak fel az új-angliai partokon, mígnem a tizenhetedik század folyamán felváltották őket a ma már szokványosabbnak ható hollandi tetők, vagy a „koloniálként” emlegetett, klasszikus György-kori építmények. E gótikus házak közül napjainkban már alig egy tucatnyi maradt meg eredeti állapotában az Egyesült Államok teljes területén, ám az egyik, melyet Hawthorne is jól ismert, még ma is áll a salemi Turner Street-en, és kétes forrásokra hivatkozva azt állítják róla, hogy e ház szolgált helyszínként és inspirációként a regényhez.” – Galmb Zoltán fordítása

Ebből is látszik, milyen élmények sarkallhattak alkotásra egy hasonló gondolkodású szerzőt. Miliő és történelem együtt szolgált inspirációul H. P. Lovecraft számára. Természetesen a boszorkánykultusz, amelyet a kolonizálás korában hoztak magukkal a puritán telepesek, szintén nem hagyták hidegen. Számos művében említi Salemet, mint ősi, a boszorkányüldözésekig visszavezethető titkok forrását, gondoljunk csak a The Case of Charles Dexter Ward homályos utalásaira.

Dunwich

Lovecraft maga is kutatta a boszorkánykultusz témakörét, 1924-ben olvasta Margaret Murray The Witchcult in Western-Europe című gyűjtését, amely mind a mai napig a téma egyik legátfogóbb elemzése. Clark Aston Smith részére 1925. október 9-én irt levelében, amiben Lovecraft az okkultizmusról és a Red Hookról ír, megemlíti Murray könyvét:

„Ne fáradozz miattam, de valamikor szívesen látnék egy többé-kevésbé rövid listát az angol vagy angolra lefordított – lehetőleg ókori és középkori – varázskönyvekről. Ugyanakkor hadd ajánljam neked, hogy, miként egy éve magam is tettem, olvasd el Margaret A. Murray A nyugat-európai boszorkánykultusz című művét. Bizonyosan rengeteg ihletre lelsz benne.” – Galamb Zoltán fordítása

Ebben a műben szerepel egy esetleírás egy bizonyos Abre Grinsetről Dunwichből, akit megnyerő külsejű fiatalember alakjában kísértett meg maga az Ördög. Míg HPL több fiktív helyszíne vissza-visszatér az életművében, Dunwichről elmondhatjuk, hogy épp ehhez a novellához találta ki. Később is csak egy versben, a The Ancient Track (1929. november 26.) című költeményben jelent meg. De Dunwich neve nem csak az említett kultúrtörténeti műből lehetett ismerős az ismeretekre mindig nyitott szerzőnek: Dunwich egy tengerparti város Angliában, amely – amellett, hogy saját rémhistóriája van a szívét kivágó menyasszonyról – Arthur Machen The Terror című, 1917-es elbeszélésében is szerepel. Azonban ez a város, inkább a később tárgyalt Innsmouth előképe lehetett.

Az „igazi” Dunwich ismét csak Massachusetts államban keresendő, ötletforrása valószínűleg Wildraham, Monson és Hampden környéke lehetett. Wildrahamban Lovecraft két hetet töltött egy kézirat megírásával, bizonyos Edith Miniter vendégségében.  Ekkoriban látogatta meg Atholt és a Sentinel Elm Farmot, ami a novella egyik hátborzongató helyszínét adta.

Sentinel Elm – Athol, Massachusetts

Így ír Atholról:

„Micsoda helyre értünk idegen tájakon tett utazásaink után! Roppant kődombok, keskeny, szeles, kijárt utak, kőfalak, ősi alma-lugasok, gyéren elszórtan a csúcsaikkal a vadrózsabokrok mögül kikandikáló, szegélylécezett oromzatú, fehér farmházak – mi New-England, ha nem ez?”

Ez bizony az a New-England, amit hazájának tudhatott. Nem a taszító látvány, a kellemetlen atmoszféra vezérelte arra, hogy félelmet keltő helyszíneket kreáljon utazási élményeinek színhelyeiből – épp ellenkezőleg. Lovecraft Edith Miniter meghívására egy hetet töltött Wildrahamban, ahol a friss levegő és a kellemes társaság megtette a hatását:

“Nyolc napot töltöttem Wildrahamban, megismertem számos furcsa legendát, amik érdekeltek engem, mivel mind Mrs. Miniter, mind Miss Beebe (Edit Miniter unkatestvére) járatos a különös helyi néphagyományokban.”

Az ott tartózkodása során megismert rémhistóriákat Lovecraft beépítette akkor készülő művébe, a Rémület Dunwichben kéziratába.

Innsmouth

A következő emblematikus város Innsmouth, emi először az 1920-a Celephais-ban szerepelt, ám akkor még Angliába helyezte HPL. Az egyértelműen az USA Massachusets államában található Innsmouth a The Shadow Over Innsmouth rémtörténetben jelenik meg, amely az író egyik legismertebb, a pop-kulturális és szórakoztató médiumokban sokszor feldolgozott alkotása. Erről a városról a nyálkás köd, a lepusztult házak, sötét titkok és egy idegen hatalmakkal kötött, nemtelen szövetség jut eszünkbe, ám vigyázzunk: a későbbi feldolgozások sokat hozzá tettek ehhez az összképhez. Tény, hogy az Árnyék Innsmouth felett Lovecraft egyik leghátborzongatóbb története, ám lássuk, hogyan is képzelte el az író maga, ezt a rendkívüli várost.

Innsmouth előképe Newburyport, illetve Portsmouth volt. Erről a két városról úgy emlékezik meg, mint „vélhetőleg a legősibb kinézetű helyek, majd egész Amerikában”.  Mindkét városban szűk, kövezetlen, a szegényebb részeken járdátlan utcák egész hálózata húzódott. Newburyport egy része 1811-ben leégett, így pl. az üzleti negyed szinte teljes egészében új épületeknek adott otthont. Mint minden kikötővárosban, itt is virágzott a halászat. Nem csoda, hogy erről is a víztől és algától nyálkás kövezet és a halbűz jut eszünkbe.

Gondolnánk-e, hogy Newburyport fejlett város volt, ahol a hajóács és vitorlakészítő megbecsült és híres szakmák voltak, de volt vasútja és rendőrkapitánysága is? Lovecraftot pont ez a kettősség – a koloniális múlt értékeinek megőrzése és a modern városi lét – nyűgözhette le ismét.

Kingsport

Utazásunk végén még látogassunk el egy érdekes városba, melynek előképe a „koloniális múlt élő múzeuma”, Marblehead. Lovecraft 1922-ben látogatott el ide és ez a város adta az 1923-as The Festival helyszínét, Kinsportot. A történet egyik baljós helyszínét a marbleheadi St. Michael’s Church ihlette.

Kingsportot kis halászvárosként írja le Lovecraft, mely egyébként Randolph Carter szülővárosa is. Az egyik első markáns “mítosz-elem”, több szerző is megemlíti munkáiban. Például Robert Bloch egy direkt a Cthulhu-mítosz részeként írt, 1951-ben megjelent novellája, a Notebook Found in a Deserted House játszódik itt, valamint Ramsey Campbell The Church in High Street című írása is itt játszódott eredetileg, ám August Derleth átírta.

Kingsport tehát, akármennyire is kevésbé ismert az olvasók körében, például Innsmouthhoz vagy Arkhamhez viszonyítva, az író fiktív világának szerves része.

Azonban naphosszat böngészhetjük Marblehead helytörténeti lapjának webes archívumát, akkor sem fogunk az óceán vagy a mélyűr sötétségében szunnyadó, ősi istenségek kultuszaira bukkanni. Helyette egy fejlett város élénk mindennapjai tárulnak elénk, ahogyan annak idején Lovecraft elé is.

Howard Phillis Lovecraft pszichológiai profilja, akármennyire is szeretnénk, nem illeszkedik a Salvador Dalíhoz, vagy Hieronimus Bosch-hoz fogható, őrült géniuszok sorába. Lelki szemei előtt nem szentségtelen bűnökben forrongó, elátkozott vidékként jelent meg a valóság. Érdeklődő, művelt ember volt, aki utazásai során is a szépet, a kellemes élményeket kereste. A „kozmikus rettenet”, amely munkásságának velejét adta, nem mérgezte meg minden gondolatát. Elméjében a realitás tökéletesen megfért a legvadabb fikciók mellett.

Talán ez is adja a Massachusets állambeli Arkham megyében játszódó elbeszélései erejét: a mindannyiunk számára átélhető, mindennapi valóság, az otthon fenyegetettsége.

Borítókép: Michele Botticelli – H.P. Lovecraft’s Arkham