Sokszor vagdalkozunk azzal, hogy valami hiánypótló, felelőtlenül, és gyakran indokolatlanul használjuk a kifejezést, de őszinte meggyőződéssel mondhatom, hogy az Irodalmi Szertár az utóbbi évek egyik legértékesebb kezdeményezése, és határozottan kijelentem, hogy valóban hiánypótló. Az Irodalmi Szertár olyan projekt, ami elsősorban pályakezdő írók, kritikusok, irodalomtörténészek számára mutathat utat, de talán hasznosítható kulturális újságírók és a könyvpiac szereplői számára is. Azért indult el, hogy
„összegyűjtse a magyar szépirodalommal és zsánerirodalommal kapcsolatos publikációs platformokat (folyóiratokat, kiadókat), ezek működési alapelveit, illetve röviden, címszavakban bemutassa a szakmai szervezeteket és díjakat. Mindezek mellett egy publikációs segédanyag is készül, amelyben a kéziratok előkészítésének és beküldésének alapvető gyakorlatai szerepelnek.”
A honlap még feltöltés alatt áll, és folyamatosan bővül, jelenleg az aloldalakon 13 Folyóirat, 8 darab Irodalmi szervezet, 8 darab Irodalmi díj és 5 darab Könyvkiadó szerepel. Néhány adat még hiányzik, ezért ha lehetőséged van rá, akkor segítsd te is a Szertárt.
Ha erre a kvázi adatbázisra azt mondom aranyat ér – márpedig azt mondom -, akkor az oldal Publikációs segédlete maga a kincses térkép, amin hatalmas piros X jelöli, hova és hogyan kell eljutnod, ha kéziratot szeretnél valaha elküldeni egy kiadóhoz, magazinhoz. Jelenleg két pont elérhető az anyagból – Rövid szabályok és A kísérőlevél szabályai -, de már ez a két pont is olyan információkat tartalmaz, amiket ha megfogadsz, odafigyelsz és betartod őket, akkor nagyon sok kellemetlenségtől kíméled meg magadat, a szerkesztőt és a kiadót is.
Egészen egyszerű, mondhatni triviális tanácsokat sorol fel a segédlet, de sajnos azt kell mondanom – ennyi rövid tapasztalat után is -, hogy a beérkező kéziratok, pályázati anyagok csupán töredéke éri el az elvárható minimális szintet. Első sorban nem a kéziratok tartalmára gondolok, hiszen az, hogy jól vagy rosszul sikerült egy novella jelen esetben mellékes, bár rögtön az első pont egy olyan sarkalatos kérdésre ad választ, amire azt mondanád te is, hogy ez egy egészen természetes, egyértelmű dolog; sajnos tévedsz. Olyan, figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből fakadó hibákkal lehet találkozni, amikkel a szerző saját magával szúr ki. Napestig tudnám sorolni, hogy mikkel futottunk már össze, egészen extrém megnyilvánulásokkal, nyomdafestéket nem tűrő reakciókkal. Ha valaki a nemleges válaszra úgy reagál, hogy a főszerkesztő helyezze fel alfelébe a magazinocskáját, és további szexuális aktivitást kezdeményezzen felmenőivel, és ha van a kutyájával is, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy az email cím azonnal spamlistára kerül és a jövőben hallani se akarnak a „szerzőről”. Egy szép huszárvágással el is intézi, hogy az adott kiadónál több esélye nem lesz. Ha valaki a szerkesztői észrevételekre, javaslatokra lekezelően, felháborodottan, indokolatlan kötőszavakat használva reagál, vagy éppen jellemzi azt (!!!), ugyan csak ne számítson arra, hogy gyümölcsöző munkakapcsolat fog kialakulni. Őszintén, nem egyszerűbb és kulturáltabb egy „Köszönöm, de én ezekkel nem értek egyet, nem szeretném ilyen módon megváltoztatni a novellámat. Köszönöm a lehetőséget.” válasz? Magadban úgy is el tudod küldeni a szerkesztőt oda ahova kívánod, de legalább nem szúrsz ki magaddal.
Az egyelőre még nem szerepel a segédletben – és nyilvánvalóan nem is tudhatom, hogy szerepelni fog-e -, hogy bár a kapcsolatfelvételnek, a jelentkezésnek, a kézirat benyújtásának vannak alapvető elvárható szabályai, még sem kell a kiadókra, magazinokra úgy tekinteni mintha ott vaskalapos, indokolatlanul szigorú, megkeseredett, munkájukat és főleg téged utáló, mindent mindennél jobban tudó szerkesztők ülnének izzó vasszögekkel kivert trónjukon, akiknek egyetlen életcéljuk az, hogy munkádat a sárba tapossák. Erről szó sincs. A szerkesztők is ugyan olyan emberek mint te – még ha azt is gondolod, hogy szívűk mélyéig gonoszak -, akiknek ugyan úgy megjár az alapvető tisztelet, amit te is elvárnál mástól egy hasonló jellegű kommunikáció során. És ami természetesen ugyan úgy elvárható a szerkesztők, kiadók, magazinok részéről is. Legalább is a Black Aethernél erre törekszünk. Remélem.
Egy jó kísérő levél aranyat ér. Ott a kezedben a kulcs, hogy helyes kommunikációval kitáruljon előtted az ajtó, és ha jó ajándékot viszel, be is invitáljanak.
Természetesen az is előfordul, hogy igazából nem is szeretnél egy pályázatra jelentkezni, csupán arra vagy kíváncsi, mire vagy képes, milyen szinten állsz, és csak véleményt szeretnél kérni. Ez is egy járható út, hiszen a Black Aethernél ez működik is egy ideje, de ezt a szándékodat mindenképpen jelezned kell a kísérőlevélben az illetékes felé, mert ha ezt nem teszed, ismét csak magaddal szúrsz ki. Nyilvánvalóan ez nem minden magazinnál és kiadónál működik, hiszen a napi szintű elfoglaltság igen csak lekorlátozza azt a mennyiséget, amit egy szerkesztő képes figyelmesen elolvasni és véleményezni, és sok esetben előfordul az is, hogy ilyennel kifejezetten nem foglalkoznak, hiszen erre megvannak a megfelelő fórumok, de ebben az esetben sem szabad sértődött kisgyerekként viselkedned. Segítséget kérsz, és legtöbb esetben kapsz is, ne legyél türelmetlen.
Az írói pálya, ugyan úgy, mint minden kreatív tevékenység, sok elutasítással, keserű pirulával és csalódással van kikövezve, amit el kell fogadnod és tudatosítanod kell magadban, de minden esetben a legfontosabb, hogy soha ne add fel! Folyamatosan írj, olvass, tájékozódj, képezd önmagad.
Az Irodalmi szertár olyan kezdeményezés, amire sok évet vártunk, mindenki érezte a hiányát, még sem vágott bele senki. Szívből ajánlom, hogy olvasd el a Publikációs segédletet, mindenképpen térj vissza rendszeresen az oldalra, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sok hasznos információ fog még felkerülni. Legszívesebben azt mondanám, hogy mindenki kötelező jelleggel olvassa el, de ezt – sajnos – nem mondhatom. Pedig nagyon sok kellemetlen levélváltást lehetne ezzel elkerülni.